Nagyon fontos kérdésben szeretnék tippeket kapni tőletek. Ezen áll vagy bukik, hogy jó fej vagyok-e vagy sem, illetve hogy hogyan lehetnék az. A lényeg, hogy észrevettem: többféle stratégiát lehet követni az irodai teavíz felforralásával kapcsolatban.

Az egyik, hogy valaki sok vizet forral fel egyszerre, hogy az utána érkezőnek ezzel már ne kelljen foglalkoznia. Igenám, viszont az emberek többsége tök figyelmetlen és bizalmatlan, ráadásul észrevettem azt a perverziót, hogy csakis teljesen felforralt, lobogó vizet hajlandóak ráönteni a teafilterükre. Ebből következik, hogy állandóan kiöntik a vizet, amit találnak, majd újratöltenek. Ezért lehet, hogy annak a csoportnak van igaza, melynek tagjai épp csak annyi vizet forralnak fel, amennyire nekik szükségük van.

Melyik a gazdaságosabb, felelősebb, jófejebb hozzáállás? SOS!

Az idei tél egyik feladatául azt tűztem ki, hogy veszek egy szép, de meleg kabátot - mission impossible. A normál szövetkabátok ugyanis maximum szépek, viszont szinte teljesen alkalmatlanok arra, hogy melegítsenek is. Meleg kabátokat legfeljebb a pufi-szekcióban találhatunk, de ezek rondák és kínosak.

Van tehát egy hatalmas piaci rés, amit be kellene és szerintem lehetne is tömni. Mégpedig egy olyan kabáttípussal, aminek a katonai vászonhoz vagy akár a pufidzsekikhez hasonló anyaga van, szép szabása, és jó vastag bélése. A lényeg, hogy nem Michelin-hurkás hülyeség, hanem egy normális tartású ruhadarab.

Sejtem, hogy miért kellenek azok a hurkák, de tuti, hogy egyébként más technikával, vagy béléstípussal megoldható, hogy ezeket elkerüljék. Nemrég találtam egy ígéretes kabátot a Mangóban, így néz ki:

Sajnos nem volt jó végül, mert ugyanolyan vékony, mint egy szövetkabát, szóval kicsit öncélú volt a típusválasztás, de valami ilyesmi lehetne az alap.

Léccilécci, terjedjen el!
 

2009-ben egy fiatal srác vett egy doboz negatívot, mert azt remélte, hogy talál majd alapanyagot a könyvéhez. Ez nem jött össze, viszont rengeteg gyönyörű képre bukkant, ezért utánament a sztorinak.

A képeket egy Vivian Maier nevű nő készítette, aki nevelőnőként élt családoknál New Yorkban. Folyamatosan fényképezett, minden hétvégén ez volt a programja, így az évek során kb százezer kép készült. Erről azonban nem sokan tudtak, mert nagyon visszahúzódó volt, soha nem mutatta meg szélesebb körben a fotókat. Így fordulhatott elő, hogy csak halála után fedezték fel.

2009-ben halt meg egy baleset következtében, a képekre pár nappal ezután talált rá a fiatal férfi, aki most minden nap folyamatosan azon dolgozik, hogy archiválja őket. Valószínű, hogy ha okosan csinálja, egy életre meggazdagszik belőle, de mi is jól járunk ezzel, mert sokan azt mondják, hogy Vivian Maier olyan kaliberű fotós volt, mint Walker Evans vagy August Sanders.

Itt egy videó a sztoriról: