Irtó cuki könyvvégeket vehetnek a szerencsések. (Fashion Week Daily)

Radiohead videók Legókból. (Trend Hunter)

Többfunkciós nyári cipő. Hogy miért pont a nyár végén dobták piacra?! (Fashion Week Daily)

Ha nem akar enni a gyerek, vicces és cuki ételt kell rittyenteni. Érdemes megnézni ezeket a japán ételállatkákat. (Trend Hunter)

Egyike vagyok a habzó szájú Apple rajongóknak, iPodom van, iBook-om volt, majd MacBook-om lett és mindenkinek hirdetem az igét. A marketingszakemberek szerint tehát az evangelista fogyasztók közé tartozom.

Egyértelmű lett volna, hogy amint bejön a piacra, vegyek egy iPhone-t, vagy minimum egy iPod Touch-ot. Az utóbbival azonban az a bibi, hogy az iPodom köszöni jól van, és eszébe sincs elromlani, már lassan hat év után. Hasonló a helyzet a telefonommal is, egész jól bírja a megpróbáltatásokat. Egy ellenérv tehát már fel is sorakozott az iPhone-vásárlás ellen: pazarlás lenne.

De tegyük fel, hogy éppen se iPod, se telefon, vagy minimum telefonom nincs éppen és be kell szerezni egy újat. Még így sem hiszem, hogy az iPhone mellett döntenék, mégpedig azért, mert egyrészt egész nap internetközelben vagyok a munkahelyemen, vagy éppen otthon, és a kettő közötti időben eszem ágában sincs monitorra vagy kijelzőre bámulni, legyen az bár olyan gyönyörű, mint egyébként az iPhone-é.

A munkámhoz nem szükséges minden percben (értsd: még a taxiban is) internetközelben lenni, ha pedig mégis így lenne, egyértelmű, hogy mobilinternetre kapcsolt laptopot használnék, hiszen folyamatosan különböző szövegeken dolgozom. Ráadásul nem maradok le levelekről, mert a munkatársaimnak kötelező figyelniük azokat, ha nem vagyok az irodában.

Unatkozni sem szoktam, és nem igazán tudok olyan helyzetet mondani, amikor sokáig kell várnom valamire vagy valakire. (Ilyenkor amúgy is könyvet olvasok.)

Egyébként sem vagyok az a drága kütyüket nyilvános helyen előkapkodós típus. Ez biztos azért van, mert még mindig nem szoktam meg, hogy ilyesmi megadatik az embernek, mindenesetre még a telefonomat is elővigyázatosan használom. Szóval nyilvános wifizés kizárva, zenehallgatás dettó, de az meg a halláskárosító hatása miatt.

További ellenérv a T-Mobile és a díjcsomagja. Én Vodafone-os vagyok, miután átmentem egy nagyon ronda és csendben végrehajtott díjemelés miatt pontosan a T-Mobile-tól, szóval eszem ágában sincs visszaváltani. Plusz a díjcsomagban ennyi meg annyi internetezési lehetőség is van, de bevallom, hogy én olyan sóher vagyok, hogy kizárólag ingyenes wifin használnám a cuccot, SMS-t sem írok, szóval egyáltalán nem tudnám kihasználni ezt a “fantasztikus” ajánlatot.

Az iPhone főként neonomádoknak, logobó hajú start-up tulajoknak, vagy egyéb mobilizált szabadúszóknak való, akik egész nap különböző kávézókban dolgoznak, teljesen rendszertelen az életük és nem tudnak elszakadni az e-mailjeiktől.

A népesség többi részének ez inkább az ágyúval verébre esete. Ha valakinek mp3 lejátszó kell meg telefon, és átlagfelhasználó, akkor én inkább egy iPod nano/iPod Touch + x típusú telefon kombinációt ajánlanék. Így nem kell annyit fizetni a T-Mobile-nak, de a kiemelkedő felhasználói élmény is megmarad.

És akármennyire is tudom, hogy az Apple-nél nem kell félni attól, hogy több funkció egy helyre gyömöszölése ne sikerülne náluk jól, én még mindig úgy gondolom, hogy érdemes olyan eszközöket használni, amik kifejezetten egy bizonyos funkció ellátására lettek kifejlesztve.
 

Egyre többen tudják használni a photoshopot vagy más, ahhoz hasonló képmanipulációs szoftvereket, aminek az az egyik eredménye, hogy az emberek elkezdték “átkölteni” a családi eseményeket.

Rajta van az “ex” a fotókon? Egy pár óra és már nem az ő arcát kell bámulni, de azért még a tengerparti hangulat és a csinos nyári ruha megmarad, és bátran mutogatható. Nem tudott eljönni Klári néni az esküvőre? Ha elég nagy képkivágást hagytunk, simán odatehetjük.

Jó ez, vagy rossz? Indiában például totálisan hétköznapi egy-egy családtag belefoglalása a képekbe, igaz náluk a kivágás már jóval kevésbé szokás.

A családtörténet, saját életünk narratívájának meghatározása, a saját valóságunk alátámasztására tett próbálkozások alapvetően érhetőek, és kicsit megkönnyítik az életet főleg egy fájdalmasabb szakítás után. Az is érthető, ha a tömegével az internetre feltöltött képeinket kicsit “emészthetőbbé” szeretnénk tenni.

Azonban, ahogy a témát felvető cikkben is fogalmazott egy pszichológus, a képek nagyon fontosak a különböző problémák feldolgozása során. Egy fake képen nincs mit feldolgozni. Meg kell tenni azt a lépést, hogy például nem kárhoztatjuk magunkat egy genetikusan adott, soha el nem múló hatalmas táska miatt a szemünk alatt.

Én nehezen tudom elképzelni, hogy egy stratégiailag fontos helyen és pillanatban készített fotóról kivágott ex tényleg akkorát tud dobni a közérzetünkön, vagy legalábbis meg tudja könnyíteni lelkileg az emlékezést, de néhány évvel később már biztos jobb. Viszont azt is meg lehet ilyenkor tenni, hogy – hoppá! – néhány évig egyáltalán nem nézegetjük a régi képeket, és csak akkor vesszük őket elő, amikor már nem kapunk ticket a fájdalmat okozó személy láttán.
 

Egyébként nem hiszem, hogy minket ez a jelenség annyira fenyegetne, mert talán még a fiatalok sem tudnak rendesen számítógépet, neadjisten képalkotó szoftvereket használni.

Hát úgy látszik az olaszok most termékenyek, ami a sztorikat illeti. Ezúttal egy olyat találtam, amiben a pápát kritizálják, mert valódi állatszőrrel szegett reverendát hord. Az ez ellen indított online petíciót eddig több mint 2200 ember írta alá.

Hülyeségnek hangzik, de ha belegondolunk, hogy mennyi hívő katolikus van még mindig abban az országban, miért ne?

Ráadásul hatékonyan kivitelezhető, van esély a megvalósításra. Nem olyan, hogy mondjuk mentsük meg a zambiai éhező gyerekeket, vagy gondoskodjunk a Katrina hurrikán után árván maradt kiskutyákról.
 

Ezt ő maga vallotta be, mondván, hogy igazából ő is csak úgy tesz, mintha tudná, miről van szó, valójában azonban fogalma sincs az egészről és nem találja a kortárs művekben a szépséget.

Leszólt egy japán építészt, Arata Isozakit is, aki a Firenzei Uffizi galéria új loggiáját tervezte meg, mert szerinte a 16. századi eredeti után az sokkolni fogja a látogatókat.

Nem kellett sokat várni a reakciókra, többek közt a Velencei Biennálé főkurátora, Francesco Bonami is visszaszólt, bár nem hiszem, hogy nagy hatásfokkal.

Sandro Bondi azonban nem az egyedüli tuskó az olasz parlamentben (mily meglepő). Berlusconi egy Milánóba szánt felhőkarcolóra mondta, hogy borzasztó, és hogy ki kellene egyenesíteni. Erre az amerikai építész, Daniel Libeskind azt válaszolta, hogy a fasiszta Olaszországban volt jellemző, hogy mindent, ami nem volt egyenes, vagy a rendszernek tetsző, perverznek nyilvánítottak.

Róma polgármestere is beszólt egy amerikai építésznek, Richard Meiernek, mert az általa tervezett épület nem illik a régi római emlékek közé és ha lenne rá pénz, lebontatná.

Nemtom, én inkább nem élnék Olaszországban. A szélhámos politikusnál már csak a buta és szélhámos politikus a rosszabb.
 

Évekig a Gap volt a világ legnagyobb ruházati lánca, most viszont a spanyol Inditexhez tartozó Zara vette át a helyét. A többi almárka, így a Bershka vagy a nálunk nem kapható Massimo Dutti is nagyon jól teljesít.

Felmerül a kérdés, hogy a Gap miért csúszott lejjebb a ranglistán és miért pont a drágább Banana Republic remekel még a társaság kínálatából?

Az egyik lehetséges válasz, hogy a recesszió idején az emberek inkább kevesebbet vásárolnak drágábban. Gazdaságilag nehezebb időszakokban ugyanis mindig divatba jönnek az egyszerűbb, elegáns szabású, jó anyagból készült ruhák, mert tudatosabban kezdenek vásárolni az emberek.

A Zara ezt elég jól hozza is. Viszonylag jó anyagokból dolgoznak, esztétikus, nagyon nőies ruhákat készítenek. Emellett pontosan lekövetik az aktuális divatot, értem ezalatt a divat-divatot, azaz azt, amit a kifutókon is látunk. (Ha megint bejutok egy boltba, megmutatom, pontosan mire is gondolok.)

A Gap nem biztos, hogy jó megoldást választott a krízis megoldására: kirúgta az európai csapatát, pedig pont innen jöhetne egy kis vérátömlesztés.

Szóval jelenleg úgy tűnik, hogy nem maradunk le sokról, amíg nincs nálunk Gap/OldNavy/Banana Republic.
 

Az itthon Topmodell Leszek címmel futó műsor legújabb szériájában egy nővé operált jelölt is indult. Az illető neve Isis Tsunami, 22 éves és nagyon szép. Nekem kicsit nyurgának tűnik, dehát milyen legyen egy modell, nemde?

Én nagyon örülnék, ha sokáig műsorban maradna (már ha jó modell és jófej), mert pontosan arra van szükség, hogy a kisebbségek a mainstream részeként jelenjenek meg.

Emlékezzünk csak vissza, mekkora nagy szám volt, amikor a túlsúlyosság határán levő jelölteket engedtek be a műsorba? Az egyikük, Toccara a mai napig keresett modell, benne volt például a júliusi olasz Vogue-ban is.

Egy pillantás Isisre:

Szerintem tök szép. Ha eredetileg is nő lenne, biztosan sokkal többen favorizálnák.