Elég régen kezdődött már a használat hónapja, és elfelejtettem beszámolni arról, hogyan ment, illetve megy. Hm... Hát az a helyzet, hogy ez nem annyira könnyű. Mármint nem könnyű megszabadulni könnyen és gyorsan azoktól a dolgoktól, amiket az ember hosszú hónapok és évek során felhalmozott.

A legtöbb felesleges tárgy a könyvek, a ruhák és a piperecuccok közül került ki. A könyveknek már van helye, de még mindig ott állnak a spájzban felstócolva, a ruhákkal kevésbé tudok mit kezdeni, mert vannak közöttük olyanok, amik egy hozzám hasonló, de kicsit őrültebb csajnak jól jönnének, a barátnőimmel viszont már dealeztünk és még úgy is maradt pár. Csak úgy meg nem adnám be valahova, legfeljebb egy részüket. A piperecuccok végre már fogyogatnak, és lehet kidobni a tubusokat, de én mondom, kemény munka volt. Eleve sosem szerettem magam krémezni, meg kozmetikázni.

Mindenesetre azt figyeltem meg, hogy sokkal kevesebb dolgot vásárolok, viszont azok klasszabbak és bár drágábbak, összességében kicsit több pénzem marad hónap végére. Már csak egy tubus testápolóm van, de az olyan, amit imádok használni. Samponból is csak egy van végre, és szintén szeretem. És így tovább.

Igaz, amikor olyan site-okat látok, mint amilyen mondjuk a weardrobe vagy a sartorialist, kicsit megingok és elmerengek azon, milyen jó lenne kilószám venni és hordani a ruhákat. De. Sajnos már rájöttem, hogy nem szeretek feltűnni, szóval teljesen felesleges valami olyasmit megvennem, ami önmagában fantasztikus és még jól is állna, de sosem leszek elég bátor, vagy elég vidám egy reggelen ahhoz, hogy felvegyem. Annál meg nincs rosszabb, mint amikor egy ruha használatlanul lóg a szekrényben.

Ahol még pocsékolás történhet, az a konyha. De az nem az én terepem. Annyira nem, hogy ott nem is küszködtem kihívásokkal. :)

Értem, de képtelen vagyok használni a Twittert, egyszerűen ez már számomra is az a kategória, amit időrablásnak neveznék inkább, mint szórakoztató kapcsolattartásnak, esetleg hatékony önbrand-építésnek.

De néha azért mégis jó lenne az állapotomat vagy a gondolataimat tudatni a barátaimmal és ismerőseimmel, viszont anélkül, hogy oda kelljen mennem a Twitterre és be kelljen logolnom újra és újra.

A twitterezést egyetlen módon tudnám elképzelni: a Gmail status message-en keresztül. Ahogy megváltoztatod, úgy megváltozik a Twitteren, és akár más helyeken, például a Facebookban is. És ha valaki hűdenagyon érdekel, akkor akár a Gmailen belül le tudod pörgetni, mi van vele. Mármint az én ábrándjaimban.

Ez status message szuper dolog tud lenni, elég sok ismerősöm folyton váltogatja az üzeneteit és ez gyakran generál válaszként státusz üzeneteket vagy egy jó kis chatrohamot.

Tudom, hogy kis realitása van, de azért álmodozni lehet, nem? Tessék kérem összekötni a Gmailt és a Twittert, meg amit még lehet. Köszi!

Kis lépés a Karmamediának, fontos pillanat nekem: a fiúk kölcsönadták a felületüket és megnyilatkozhattam egy vendégposztban, amit nagyon köszönök.

Itt lehet elolvasni.

Néha nagyon jó, hogy kis csóró, fejletlen, periferiális szöszök vagyunk a világban. Például ezért nem utálnak minket a terroristák, ezért nyomathatnak a filmszakokon frissen végzettek játékfilmeket, vagy éppen ezért nem kell olyan dalszövegeket hallgatnunk, amikbe pénzért írnak bele márkákat.

Bizony, eljött ennek is az ideje, természetesen az USA-ban. Végülis mondhatjuk, hogy a lényegében mobiltelefon-gyártók által szponzorált popvideó-piac után ez egy természetes újabb közeg, de azért mégis ijesztő. Mindenesetre még nem annyira elterjedt, bár elképzelhető, hogy fű alatt ez tényleg utat talál a gyakorlatba.

Azt sem bírnám, ha kiderülne egy jó könyvről, hogy csak azért keni Ben Gay-jel magát a főszereplő, mert meg van szponzorálva. Az ilyesmi sajnos már a küszöbön van, mert nagyon nyitottak rá a hirdetők, és a legdurvább, hogy főként kistiniknek, tehát kábé 12 éveseknek írt lányregényekben kísérleteznek ezzel.

Nem túl biztató a helyzet, én inkább nem gondolok bele, milyen lesz márkák ellen hadakozó anyának lenni. Pontosítok: etikátlan márkastratégiák ellen harcoló anyának lenni.
 

Legelőször egy moziban ötlött fel bennem egy hülye chips-zabáló miatt, hogy hogyan lehetséges, hogy a 21. században még mindig csörögnek-zörögnek a zacskók. Aztán idővel felkerült még néhány dolog a „fel kellett volna már találni” listára, amit most megpróbálok rendszerezni. Nézzük:

1.    nemzörgős kajazacskó
2.    megbízhatóan működő tűzőgép
3.    normálisan száradó körömlakk
4.    önmegsemmisítő ruhák :)
5.    cigi(füst)-ártalmatlanító bármi
6.    mini MacBook, viszonylag olcsón
7.    újra és újratölthető magazinok és könyvek elektronikus papírból, tömeggyártásban
8.    szabadon összeválogatható digitális csatornakínálat (ehehh)
9.    ránctalanító krém/zsírégető kapszula/narancsbőr elleni krém/arc- test- kéz- mell- combfeszesítő krém/ volumennővelő sampon, balzsam, szempillaspirál stbstb. Szóval a kozmetikai ipar termékeinek 90 százaléka – és itt lényegében akkor kifejtettük a második pontot
10.    ….

Na lebuktam, eddig még nem gyűjtöttem össze tíz dolgot. Lehet segíteni. Mit kellett volna még feltalálni ilyenkorra? Olyasmiben kellene gondolkozni, amit már tömegek használnak, de mégsem működik rendesen, másodsorban pedig olyasmiket, amikre már létezik technológia, de valamiért még mindig nem érhetők el széles körben.

Update - További jó ötletek érkeztek be, a lista ezáltal kábé így néz ki:

1. nemzörgős kajazacskó

2. megbízhatóan működő tűzőgép

3. a kozmetikai ipar valamennyi terméke

4. önmegsemmisítő ruhák

5. cigi(füst)-ártalmatlanító bármi

6. mini MacBook viszonylag olcsón

7. újra és újratölthető magazinok és könyvek elektronikus papírból, tömeggyártásban

8. mindenhol elérhető szélessáv

9. gombtűzőgép

10. élőbeszéd-indexelés: a zsebedben, fejeden, akárhol egy mikrofon, ami folyamatosan rögzít és átír. A beszélgetések így kereshetők.

+1: felbomló rágó (nem a szádban, és nem is a kezedben, de azért emberi időn belül)