Jajj, de régen gyűjtögettem miszcellániákat! Már hiányoztak kicsit.

Howard Stern már nem olyan menő. Régebben 12 millióan hallgatták a műsorait, azonban amióta satellitre váltott, töredéke lett a hallgatottsága, egyes számítások szerint egy-két millió. Ennek elég durva hatása van. Míg korábban tőle volt hangos a média, addig ma már nem releváns, amit mond. Mert nem fontos, ahol mondja. (LA Times)

Colin Powell beállt egy koncertre hip-hopperkedni Afrikáért. Vicces látvány. (BBC News)

Sosem lehet elégszer elmondani, hogy a túl sok iPod hallgatás iszonyatosan rombolja a hallást. Akár öt év alatt el lehet jutni egy idősebb mamika szintjére. Nemsokára egyébként nagyon sokan hallássérültek lesznek a huszonévesek között, szóval érdemes lenne odafigyelni. Lehet, hogy a jelenlegi száz decibeles korlátozást le is viszik kilencvenre, de igazából még az is elég sok. (The New York Times)

George Bush aláírt egy rendelkezést, ami meglehetősen megszigorítja a hamisítást, és ez nemcsak a hamis Fendi táskákra, hanem mondjuk a fast fashion láncok, így például az ottani nagy szám, a Forever 21 vagy a nálunk is ismert Zara-féle lenyúlókra is vonatkozik. 25 millió dollárt különítenek el egy olyan egység létrehozására, mely segít az FBI-nak az ilyen eseteket felderíteni. (Fashionista)

Az iPhone prediktív szövegbevitele ismeri a divattervezőket. Legalábbis nagy részüket. Ha kisbetűvel írnád a Chanelt, kijavítja. :) (Fashionista)

Mint tudjuk, a HM novemberben kijön egy Comme de Garçcons kollekcióval. Előre elmondom, hogy azon túl, hogy drágább lesz, mint a korábbi designer sorozatok, nem lesz túl jó. Biztosítandó a kellő érdeklődést, a kevés jó cucc egyikét ráadták Katie Holmes-ra, hetekkel a premier előtt. És erre bizony abszolút szükség van, mert tutira nem fog nagyon tetszeni a közönségnek. (The Cut)

Tényleg iszonytató volt a legújabb Prada kollekció. Az előző kettő zsenialitásához képest ez elég meglepő. (Style.com)

Annyira nem vagyok oda az infotainment műfajáért, de ebben a formában nagyon szórakoztató: a BBC hetente egy-egy rövid gyűjtést ad közre "Ten things we didn't know last week" címmel. Itt aztán minden megtalálható Busta Rhymes igazi nevétől a legkedveltebb háziállatok listájáig. Egyébként a macska és a kutya után a nyúl áll a harmadik helyen az angoloknál. (BBC)

Egy pillanatig sem tudok odafigyelni a Halottnak a csók című sorozatra. 

Blurbing, azaz könyvajánlók. Tudjátok, főleg az angolszász könyvkiadásban jellemző, hogy egy-egy mondatot kiemelnek valójában nem létező kritikákból, mint például "Az utóbbi idők legzseniálisabb könyve a házasságról - The New York Times", "Kihagyhatatlan és feledhetetlen - Bret Easton Ellis" stb. Úgy emlékszem, hogy nálunk is megjelent már ez a gyakorlat, amitől ugyan fejlettebbnek, nyugatiasabbnak érezhetjük magunkat, de nem biztos, hogy sok értelme van. Mostmár vannak olyan írók, akik egyáltalán nem tesznek blurb-öt a borítójukra, mert úgy gondolják, hogy az olvasók számára is nyilvánvaló már, hogy itt egyszerű baráti seggnyalásról van szó. A cikk írója viszont kiemeli, hogy számára sokszor fontos volt, hogy kinek a nevével szerepeltek ilyen blurb-ök a borítókon. Ebben lehet is valami, de én nem venném át ezt a hagyományt. (Guardian)

Jó kis áttekintés a parkour történetéről és lényegéről. Párizsban és Londonban már tanítják. Már magát a parkourt. (IHT)

Ezt a cikket olvasva már nem tudom magamban tartani a véleményemet. Nem leszek szimpatikus a következőkkel, és akinek nem inge, meg tisztelet a kivételnek stb., de úgy érzem, hogy nagyon sok dolog el van hallgatva, nincs rendesen kitárgyalva a non-profit szervezetekkel kapcsolatban.

Tudtátok például, hogy 60 ezer kisebb-nagyobb alapítvány, egyesület van Magyarországon? Ez hatalmas szám. Ezt nevezném én hosszú faroknak. És nézegettétek már ezeknek a listáit? Hát tegyétek meg, szerintem érdemes. Van itt minden, az Elkeseredettek és Hosszúhajúak Egyesületétől a Krikettimádókon keresztül a Gyermekilyen Gyermekolyan alapítványokig.

Többségükre nagyon nagy szükség van, mert az erős civil társadalom nélkül csak az állam kabátujján lógó kis utcakosz marad a lakosság. Muszáj, hogy kezükbe vegyék az emberek saját és környezetük sorsát. Ha az csak annyiban nyilvánul meg, hogy vesznek egy csomó virágládát a lepusztult bérházi udvarra, meg kifestik a kaput, máris felnőttként kezdenek el cselekedni és jobbá tették a környezetük életét. Különösen fontos ez, ha ennél sokkal komolyabb problémákra nem létezik hatékony intézményes válasz. Ha például nem tudod megoldani a családtagod gyógyulását, vagy senki nem tájékoztat normálisan a jogi lehetőségeidről, akkor kell igazán egy szervezet, mely pontosan ezeknek a megoldására szakosodott.

Ez a másik oldalon is nagyon jótékony hatású: aki segít, az sokkal inkább belelát a különböző társadalmi problémákba és eleve úgy érezheti, hogy a napi termelésen kívül azért valami hasznosat is cselekedett.

Oké, akkor ezt mind értjük.

Számos eredendő és jogszabályi sajátosság miatt azonban tele van a rendszer súlyos mulasztásokkal. A töketlenségről nem is beszélve.

Például az állam egyre kevesebb pénzt ad a működési költségekre, sokaknak semmit. A legtöbb pályázatban kikötés, hogy elviekben semmit nem lehet villanyra, gázra, fennmaradásra költeni, ezért a non-profit szervezet ott csal és hazudik, ahol tud. Nem is tehet mást. Ez az egyik.

A másik általános gond, hogy nagyon gyakran szerelemből indulnak ezek a szervezetek, viszont egyrészt egyhamar megélhetésivé vedlenek át, mert a közhangulat és a napi túlélésért folytatott harc miatt elveszítik a lelkesedésüket, vagy éppen vérszemet kapnak és elkezdenek úgy igazán lopni. De ez ritkább.

Másrészt – és szerintem ez a fontosabb tényező - ezek az emberek azért lássuk be, többségében nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Tapasztalataim szerint sokan soha nem is értettek hozzá, főként azért, mert nagyon gyakori, hogy közvetlenül a tanulmányaik elvégzésével rögtön egy non-profit szervezetnél kötnek ki a csillogó szemű fiatalok, aminél szerintem nincs rosszabb. Főként azért, mert az életben nem fogják megtanulni, milyen úgy valóban, keményen dolgozni. Éppen ezért egyébként nem is becsülik meg mások munkáját.

Talán ebből következik, hogy hihetetlen mértékű az áskálódás. Sokszor hallom, hogy a nagyvállalatoknál, az ügyféloldalon is durva a helyzet, na hát kérem a non-profitoknál született politikusnak kell lenni.

A fent leírtak miatt sokat gondolkoztam, hogy hogyan lehetne valahogy kisöpörni a szemetet a rendszerből és hogyan lehetne javítani a körülményeken. Igazából nem jutottam el semmilyen megoldásig, mert ez egy akkora nagy vogon úgy egészében a maga hatvanezres súlyával, hogy inkább innék egy pángalaktikus gégepukkasztót, minthogy beletörjem a bicskámat.

Viszont muszáj tenni valamit. A sok pénz és energia elaprózódik, elfolyik a sok dilettáns keze között, nekünk meg nem sokkal jobb. De az a rossz az egészben, hogy még nekik sem. Vagy mindegy az egész?

Tökvéletlenül odakeveredtem a Menza ötödik szülinapi bulijába, ahol ingyen volt étel-ital, zene. Nagyon aranyosak voltak a pincérek (ahogy mindig), finomak voltak az ételek.

Ilyen körülmények között persze könnyű szocializálódni. Ígérem, városhasználat néven sokkal nagyobb kihívások elé állítom majd magam. Egyébként eleve egy pódiumbeszélgetésre mentem volna valamelyik Alexandra könyvesboltba, csak nem jött össze. De lesznek izgi programok, már bekarikázgattam őket a programfüzetben.

Addig is itt van egy nagyon rövid hangulatjelentés a partiról.

Drága bloggertársaim!

Ha nevezhetlek így titeket. Én itt dolgozom ezerrel, ti minden valószínűség szerint ott töltekeztek információval és szendviccsel, meg névjegykártyákkal az Internet Hungary-n a Balaton morajlásával a fületekben. Ezzel nincs is baj, csak közben információéhség van itt, Budapesten. Kattintok ide, kattintok oda – semmi. Még azoktól sem, akik már beharangozták és mondták, hogy elmennek és milyen jó. 

Miről maradtam le? Van valami szuperblog, ernyőként vetülve rá az eseményre, csak én nem tudok róla? Vagy most annyira érdekes az egész, hogy mindenki csak kapkodja a fejét és emészti az újabbnál újabb információkat?

Mi történt? Miért nem írtok? Vagy ha fogtok is, miért csak két nap után?

Sikerült lemaradnom az első férfi különszámról, ezért most igyekeztem nagyon lelkiismeretes lenni, és A-tól Z-ig elolvastam az Elle Mant.  Első átlapozásra ólmos álmosság lett rajtam úrrá, ezért szünetet kellett tartanom. Csak olyan szituációkban sikerült aztán a végére jutnom, amik sok várakozást tettek szükségessé.

Lássuk csak: nem annyira rossz a helyzet, ahogy azt először vártam volna. A cikkek nagy részét érdemes lehet ledarálni annak, akit ez érdekelhet. Az öltözködésen túl ugyanis szó esik társadalmi osztályokról, apa-fiú viszonyról, házasságról, pénzre hajtó nőkről és mindenféle Teva szandálos pasasról, akik abban találták meg életük értelmét, hogy világot látnak. Szót kap benne Hankiss Elemér és Kieselbach Tamás is, meg még egy-két előadóművész és üzletember.

Nő csak egy alkalommal jelenik meg kifejezetten, Eva Mendes személyében. Elég érdektelen, de végül is nem vagyok férfi, szóval lehet, hogy izgalmas vele a beszélgetés.

Én magam megtudtam, hogy Obama beceneve Obambi, és hogy a személyre szabott öltöny a „bespoke” öltöny. Érdekes volt a kedvencem, Háy János és Vámos Miklós, valamint Dragomán György írása is a házasságról, plusz be tudom mostmár azonosítani Sinyát, a Hajtás Pajtás központi figuráját arcról.

Szép volt a divatsorozat is James Bonddal, igaz, elég erős az a szexuális aktus utáni pillanat a végén… De Bondba belefér.

Amit elég feleslegesnek éreztem, az a Férfias játékok elnevezésű rovat, ami ugyan klassz kütyükkel volt tele, csak nem értettem, miért annyira férfiasak. Felesleges volt még a Lábuk előtt hever a világ című válogatás, ahol eleinte még akár jól is jöhettek volna ki az egészből egy idősebb külföldi és egy fiatalabb magyar művészpasas párosításával, de aztán elvesztette az irányát az anyag és teljesen összezilálódott.

A Men and the city című férfiarc-ápolási cikk létjogosultsága mellett az életben nem tudnék kardoskodni, annak minden szépen összerakott mondata ellenére sem. Férfiak esetében eleve kicsit fura mini kencekatalógust nézegetni. De gondolom, ez nem lesz sokáig így. Egy idő múlva már ugyanolyan természetes lesz mindez, mint a nők esetében.

Nőként egyáltalán nem tudom megítélni, hogy ez jó lap-e vagy sem. Jó is volt ezzel szembesülni: rádöbbentem, milyen lehet egy pasasnak női Elle-t vagy Marie Claire-t olvasnia. A többiről nem is beszélve. Egyszerűen kínai az egész. (Át is passzolom Szabolcsnak a Karmamediából)

Nem tudom például belőni, hogy ezek a témák ebben a körítésben, ilyen hatalmas karakterszámban és ezáltal alig olvashatóan kit érdekelhetnek? Ez – amennyire én látom - a kompenzálni akaró kiscsávók, a beérkező babalelkűek és a jogászok lapja. De tényleg csak tippelek, mert az érinthetetlenek kasztjából érkezve nem nyílt sok alkalmam betekintést nyerni a privilegizált fériak lelkébe.

Mindenesetre szívesebben vennék elő egy bigétlenített FHM-et, mint az Elle Mant, aki ha hirtelen életre kelne, tutira egy szellemtelen, finomkodó csávó lenne rózsaszín puttófejjel. Épp mint a címlapon Brad Pitt és George Clooney. Not my type. Legalábbis nem ebben a körítésben.
 

Fiúk, ne nézzetek ide, megint divat lesz a téma. Dehát mit tehet az ember, ha most volt a mindenféle Fashion Week? Könnyen belátható, hogy mi fashion freak-ek eszköztelenek vagyunk egy ilyen szituációban. Ezért megtettem, amit tudtam: összegyűjtöttem a kínálatból mindent, ami tetszik.

Egyszerűen intézem a dolgot. Van fekete/fehér - natúr/bézs, és színes gyűjtemény. A válogatás során a fő szempont az volt, hogy ha olyan milliárdos lennék, akinek hivatásából kifolyólag meg is kell jelennie valahogy, akkor felvenném-e ezeket. Persze kivételek mindig vannak, de alapvetően egyfajta kívánságlista ez itt.

Enjoy!

Fekete/fehér/natúr                       Színes

Mutattam már a videómat? A Design7-en készítettem.

Nézegetem az amerikai Vogue oldalát, mire feljön egy pop-up, hogy ők javítani szeretnének a site-on, töltsek már ki egy kérdőívet. Oké mondom, tényleg lenne mit javítani, hallgassátok szavam.

Az első kérdés: Ön az USA-ban él?

Tudtam, hogy gáz lesz. Mondom: Nem.

A válasz: Köszi, Ön nem vehet részt a kutatásban. Slissz.

?!

Bakker, ezek.... ezeknek én nem számítok!

Pedig attól még, hogy nem USA polgár vagyok, használok internetet, lehet véleményem, nem? Még ha le is válogatják és nem veszik figyelembe a teljes kiértékelésnél, lehet a külföldiek válaszaiban is valami értékelhető, nem? Ilyen egyszerűen elhajtani az online polgárt, hát meglehetősen faragatlan húzás, hogy finoman fejezzem ki magam.