Critical Miss

Miszcellánia 46.

2009. augusztus 30. 07:46 - Critmiss

Egy új kutatás igazolta azt, amit sejtettem: a vidéki gyerekek testképe negatívabb, mint a városiaké, ami egyébként egy régi mítosznak mond ellent. Eddig ugyanis azt gondolták, hogy az anorexia, a bulímia meg egyáltalán az önutálat inkább a városi, középosztálybeli emberek "kiváltsága". Mint vidéki gyerek, egyáltalán nem lepődtem meg az eredményen, ugyanis valamiért az a legfontosabb téma, ha mondjuk családi buliba mész a vidéki rokonsághoz, hogy ki mennyit hízott vagy fogyott. Természetesen egyik állapot sem megfelelő, szóval sosem lehetsz nyugodt, mert sosem lehetsz elég jó. (Jezebel)

Egy klinika kutatói szerint az hajlamos az Alzheimer kórra, aki nem ismeri fel az olyan neveket, mint a Britney Spears vagy a Jonny Carson. Hm... Jonny Carson? :D (Jezebel)

Bangladeshben annyira elharapódzott a (só)savval való támadás, hogy az állam szabályozni fogja az értékesítését és tájékoztató kampányokba kezd, melyekben ismertetik, hogyan kell ellátni az áldozatokat. (Egyébként úgy, hogy legalább harminc percig hideg vízzel kell mosni az arcot vagy a felületet, amit a sav ért) (szintén Jezebel)

Hazugság témában készült egy kutatás, aminek az a következtetése, hogy vannak emberek, akiknél default beállítás az őszinteség, míg vannak olyanok, akiknél tudatos döntéshez van szükség arra, hogy ne hazudjanak. Kicsit féltem a kutatók sikerét, mert eddig csak ezt tudták valamennyire igazolni, de további csoportokat vagy hazugsági mintákat, például azt még nem tudták meghatározni, hogy mennyire vagyunk konzisztensek ebben a tekintetben. Azért szurkolok. (Seed) Ez a Seed egyébként tökjó. Readerbe téve.

Ha nehéz tárgyat tartunk gondolkodás közben, gondolataink tárgyát sokkal fontosabbnak, nagyobb mérvűnek találjuk, mint amikor valami könnyű dolog van a kezünkben. :) Ez egész szépen párhuzamba állítható a kognitív nyelvészet alapvetéseivel, amiket viszont már nem tudnék kellő tudományossággal tolmácsolni, ezért ettől inkább megkíméllek titeket. (Scienceblogs)

Hű, mennyire meglepő: a letöltés sokkal környezetkímélőbb, mint a CD-k. Azt a pénzt nekem is adhatták volna, amit ennek a kiderítésére költöttek. (Grist)

 

Szép vasárnapot!

2 komment
Címkék: miszcellánia

Vicces kacatleltár

2009. augusztus 28. 07:30 - Critmiss

Aki olvas már egy ideje, tudja, hogy mennyire használatmániás vagyok és mennyire utálom a felesleges dolgokat. Ezzel egyre többen így vagyunk, mindenki a saját módszerével próbálja saját magát és a környezetét ráébreszteni a pazarlás mértékére.

Vizuálisan ez általában leltárok formájában jelenik meg, persze van, aki művészetet csinál belőle. Ez a fickó viszont nem veszi annyira komolyan magát: készített egy sorozatot, ahol idétlen ruhában ül egy kanapén és lefényképezi magát a lakásban található tárgyaival. Ez így önmagában elég unalmasnak tűnik, ezért megspékelte mindezt egy kis játékkal, hogy élvezhetőbb, és az anyag nagyságából következően fogyaszthatóbb legyen. Én mindig az aranydisznót próbálom elkapni, de csak elsőre sikerült, azóta nem jött össze.

Nézzétek meg ti is, nem lövöm le a poént. Persze azért túl sokat se várjatok. :)

Mindenesetre ez egy nagyon jó fogás arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Ugyanis fotós, ráadásul az a megrendelésre dolgozó fajta, szóval neki tényleg nagyon fekszik ez a módszer.

Szólj hozzá!

Buli Beijingben - na jó, Pekingben

2009. augusztus 27. 07:05 - Critmiss

Kínában hat IKEA van, de nem keresik éppen agyon magukat az ottani üzleten a svédek, mert a kínaiak - legalábbis Beijingben Pekingben - egyfajta szórakoztató központként használják a boltot. Itt most nem arra kell gondolni, amit mi csinálunk, ha beszabadulunk a helyre: a kínaiak konkrétan szabadidős programot kreálnak az ikeázásból, mégpedig úgy, hogy kiöltöznek, aztán simán ott alszanak a matracokon és a kanapékon, visznek olvasnivalót, meg kabalaállatkákat a gyereknek.

Van, aki fotóháttérnek használja a helyet (csinos barátnőhöz vagy érettségi fotóhoz egy egész osztály részvételével), van aki a berendezett szobákat fényképezi, hogy inspirációt merítsen belőlük, és természetesen van, aki az egyes bútorokat másolja le.

Azt mondják, hogy modernek akarnak lenni, és az IKEA ilyen. Vásárolni nem feltétlenül akarnának, mert ugyanolyan dolgokat olcsóbban is megszerezhetnek, de egyébként tetszik nekik az egész. További előny, hogy nem zavarják el őket onnan, vagy éppen az, hogy utántölthetők az üdítők.

Az LA Times újságírója beszélt egy házaspárral, akik gyerekekkel felpakolva egy egész délutános programot kreáltak aznapra: először egy kis evés-ivás a büfében, aztán alvás, majd közös fényképek készítése, utána vacsora, ugyanitt.

A gondok egyébként az étteremben tetőznek: egyszerűen irtó sokan vannak az egész nap, állandó harc dúl a helyekért.

Az IKEA vezetősége nem boldog, de eleve azért mentek el Kínáig, mert reménykednek a középosztály megerősödésében. Abban bíznak, hogy mint annak idején a Carrefour-nál, a kezdeti nézelődést követően végre elkezdenek az emberek vásárolni.

Idővel csak összejön.

5 komment

Az ökoceleb sekélyessége

2009. augusztus 26. 07:28 - Critmiss

Nagyon jó videót találtam, amiben a leginkább bociszemeiről ismert Julia Stiles közreműködésével vonultatják fel az összes öko- és celebdivat közhelyet. Van itt minden: pazarló újrahasznosítás, teljesen használhatatlan szemétkreáció ökoszósszal leöntve, félreértelmezett kreativitás, nyitottságként tálalt érzéketlenség (á la Erin Wasson), szóval minden, amivel el lehet csúszni.

A videó egy site-ot is kapott és az alapján úgy látom, hogy az volt az egésznek a célja, hogy egyrészt adományokat gyűjtsenek szegény gyerekek iskolai étkeztetésére, másrészt pedig ismertté tegyenek egy néhány fickóból álló humorista csapatot. (Plusz hogy kicsit erősítsék a színésznő imázsát)

Szerintem jó lett a próbálkozás, mert okos és vicces, és nagyon tetszik, hogy az éhező, szegény gyerekek mintha csak mellékesen, egy menüpont mögé lettek elrejtve. Igaz, talán túl sok kommunikációs cél van a sztoriban, de ettől ezúttal eltekintek.

Kicsit örülök azért, hogy mi annyira töpörödöttek és jelentéktelenek vagyunk, hogy nem kell irritáló ökocelebektől tartanunk. És nem, az Öko-Pannonosok nem ez a kategória. Azt még szeretjük.

 

Kieg: Nem hiszem el. A W magazinban hajléktalan-sikk sorozat van. Bónuszhír pedig, hogy az Elle-hez felvettek egy hajléktalan lányt gyakornoknak. Elég tömény ez így egyszerre.

5 komment
süti beállítások módosítása