Új lexikon jelent meg a weben a Lolcats elindítóinak köszönhetően 140pedia.com néven. Az a lényeg, hogy 140 karakterben kell definiálni egy szó jelentését, ami ugye a Twitterben megszabott határ. Az eddig látottak alapján ez egyfajta Zeitgeist-gyűjtemény, de vicces.

via Trend Hunter

Mostanában megint nincs időm, szóval némi üzemkimaradásra lehet számítani. Mindenesete azért nekiduráltam magam, és elolvastam azokat a híreket, amik ott figyeltek kicsillagozva a Readerben.

Biztos hallottatok arról, hogy Rihannát megverte a pasija. Egy chicagói suliban tett körkérdés alapján sok lány (!) magát Rihannát hibáztatta ezért és nem voltak túl együttérzőek. Ez persze csak azért van benne az eredeti cikkben, hogy elolvassák a többi infót: ugyanis a tinédzserek körében egyre gyakoribb az erőszak, amit súlyosbít a mobiltelefon és a net, hiszen ezek által sokkal szorosabb kontrollt gyakorolhat a zaklatott személy felett az erőszaktevő. Ráadásul sokan úgy vannak vele (korukból és neveltetésükből fakadóan), hogy "biztos ez a normális", meg hogy "az élet már csak ilyen". Mert nem tudják, hogy ez egyáltalán mikortól tekinthető egy kapcsolat "egészségtelennek". (Jezebel)

Szeretném megkérni a képszerkesztő és stylist foglalkozású magyar munkatársakat, hogy ilyet soha. (Jezebel)

Ha érdekel egy kicsit részletesebben is a Polanskiról készült dokumentumfilm és annak kreatív befolyásoló taktikái, olvassátok el ezt. A kiemelt idézeteket külön figyelmetekbe ajánlom. Több szót nem is akarok már erre az emberre fecsérelni. (Salon)

A héten részletesen is beszámol Ian McEwan többek között arról, hogyan bújtatta Salman Rushdie-t, miután kimondták rá a fatwát. A New Yorkerben fog megjelenni a cikk. (The Guardian)

Londonban új buszok tervezésére írtak ki pályázatot, amit az Aston Martin és egy építészti iroda nyert el. A buszokat 2011-től láthatjuk majd a város utcáin. Azért nem kicsit menő ez. El tudjátok képzelni, hogy mondjuk a BKV saját földalatti szerelvényeket terveztet és építtet? (BBC News)

Itt egy olyan áttekintést olvashattok, ahol az építészek általi járműtervezés kudarcait veszik sorra. (The Guardian)

Giorgio Armani 1 millió dollárból létrehozott egy Armani Arts Institute nevű alapot, amely a gyerekek művészeti nevelését hivatott finanszírozni. Very nice of you, Mr. Armani! (City Room Blog)

Apropó Armani: az általam a héten beharangozott blogját nem ő írja, mert alig tud angolul. Mondjuk ez nem tudom, változtat-e a lényegen. (Jezebel)

A new-york-i divathéten az egyik bemutatót 5000 taxiban is leadták. (Jezebel)

A Disney, megalakulását követően 72 évvel egy fekete hercegnőt választott új animációs filmjének főszereplőjéül. A sztori New Orleans-ben fog játszódni. Mindenki odavan. (Jezebel)

Jujitsu leckék 1930-ból, ráadásul nőktől. (Jezebel)

Hadd másoljak be egyet: 

Megnyitószezon van, szinte minden nap lehet menni nézelődni, smúzolni – és enni-inni. Az első kettővel nincs is gond ha valaki bírja, az evés-ivás már kicsit nehezebb kérdés. Elég nagy gond ugyanis, hogy sok a hiéna, akiktől ha akarnál sem tudnál odaférni a kajáspulthoz.

Ezek között van csóró egyetemistától a „csipegető” középosztálybelin át az idősig és a kvázi hajléktalanig mindenféle ember. A dolog viszont nagyon kínos, ha odafalkázik az összes néni és bácsi és fura szagot árasztó szegényember, a mohó neveletlenekről nem is beszélve. Ugyanis mindenki tudja, hogy enni és piálni, esetleg network-ölni jöttek, a kiállított tárgyak egyáltalán nem érdeklik őket.

Igazából nekem ezzel önmagában nem is lenne bajom: van abban egy kis punk, ahogy elárasztják a "kvázi-establishment" kis bulijait.

Mégis, olyan jó lenne, ha ez másként történne! Ha mondjuk nem százan lennének egyszerre, hanem elosztanák egymás között, vagy több hullámban nyomnák. Ugyanis a legtöbben valóban nagyon szegény emberek, akik hihetetlen profin adják le egymásnak a drótot a különböző kajás-piás rendezvényekről. Nemcsak a megnyitókra mennek el, hanem sajtótájékoztatókra, fogadásokra, kóstolókra – mindenhova.

Nem tudom, mit kellene tenni (ha kell egyáltalán) és hogy van-e megoldás.

A HVG Online egyébként úgy vette fel a harcot a jelenséggel, hogy mindig levideózza a hiénákat. Itt mondjuk szegény Janisch Attilát is sikerült felvenni szendvicsezés közben.
 

Már megint egy interjúból szemezgetek és megint la cultura a téma. De fontos, tetszik.

A John F. Kennedy Center igazgatója, Michael Kaiser egy konzultációs programot hirdetett meg művészeti szervezetek számára Arts in Crisis néven. Egy napon belül 110 segítségkérés érkezett be a legkülönbözőbb problémákkal és ez a szám gondolom, folyamatosan nő. Ha hallgatnak a tanácsokra, valószínűleg jól járnak, mert ő már harminc éve művészetmenedzsmenttel foglalkozik, amivel kapcsolatban elmondta, hogy míg nagyon sok pénzt fordítunk művészek képzésére, addig az őket foglalkoztató szervezetek vezetőivel, a menedzsmenttel már nem foglalkozunk. Ez pedig főleg most nagy probléma. Egyes becslések szerint ugyanis 2009-ben csak az USA-ban legalább 10.000 kulturális szervezet fog tönkremenni.

És ami gond: mindenki rögtön a produkciós és a marketingköltségeket nyirbálja meg, ami az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetnek. Kaiser szerint máson kell spórolni, és nincs olyan szervezet, ahol nem lehet csökkenteni a költségeket. Ő például az ingyenkávét szüntette meg, ami évi 30.000 dollár megtakarítást jelent.

Az ő mottója, hogy a siker egyik kulcsa a jól marketingelt, jó művészet (great art well-marketed).

Itthon is elkezdődött az utóbbi években a művészetmenedzsment oktatása, és egyáltalán az erre fordított figyelem is érzékelhetően megnőtt. Azonban a profizmus inkább az újabb kereskedelmi galériákra, illetve az olyan kicsi, fű alatt működő kezdeményezésekre jellemző, mint például a Lumen Alapítvány, vagy ugye régen az Impex. Az utóbbiaknál gondolom a "szegény ember vízzel főz" típusú kreatív megoldások miatt alakult ez így, hiszen a semmiből kell valamit kanyarítaniuk.

Ahogy a jelenlegi helyzetet elnézem, max. ennyi marad, jobb semmiképp nem lesz egy jó ideig.

Nem tudom, ki fogja elnyerni az Oscart, mindenesetre már egyébként is akartam írni erről az interjúról, amit Christopher Walken készített Mickey Rourke-kal. Hogy tiszta legyen:

Ő.                                             Vele.

Azért akartam írni az interjúról, mert van benne egy nagyon kedves részlet, és él még benne Loki, Mickey Rourke kutyája, aki nemrég hunyt el. Azonban mielőtt erre rátérnénk, idézzünk fel pár érdekesebb részletet a beszélgetésből.

Például a Wresters főszerepét bár elsőre megkapta, pár hét erejéig mégis kigolyózták a filmből, mert erősebb nevet akartak. Aztán amikor visszatették, annyira azért nem lelkesedett, mert tudta, hogy iszonyatosan sokat kell majd edzenie és dolgoznia. Így is lett, ráadásul még a forgatás elején kétszer kellett MRI vizsgálatot végezni rajta, mert szétcsapták. Ez meglepő is lehet, mert nem gondolnánk, hogy a pankráció elég sok sérüléssel jár. Pedig annak ellenére, hogy előre megvan kábé a koreográfia, azért sokat kell esni, vágódni, stb.

A boksz-karrierje utolsó éveiről M. R. elmondta, hogy Romeo Florentino néven szeretett volna bokszolni, de természetesen nem engedték neki, mert pont a régmúlt filmsztárt akarták mutogatni. A végére egyébként teljesen rossz állapotba került, a dokik nem engedték, hogy tovább nyomja.

És itt jön az aranyos rész: M. R. az Actors Studio tagja volt, ott ismerkedett meg Christopher Walkennel, aki egy beszélgetés során elmondta neki, hogy bizony mindig ő maga festi ki a szemét. Úgyhogy Mickey Rourke rögtön elment és vett egy make-up készletet és attól kezdve nem hagyott mást hozzá nyúlni. Csak öt évvel később kapott filmszerepet, ahol aztán leállították, mondván, hogy "Ez nem a Drakula!". És tényleg: így utólag ő is belátta, hogy teljesen elrontotta a sminkjét, de Christopher Walken is, aki mondta, hogy neki is évtizedekbe tellett, míg rájött erre. A végére aztán abban maradtak, hogy "The eye advice was not good."

Olvassátok el, itt van a teljes cikk.