Nem tehetek róla, ezek a hírek jönnek szembe velem: a BBC elindított egy website-ot Thread néven, ami csak és kizárólag az etikus, azaz fair trade divatról szól.

A honlap alapvetően egy divatreality-hez kapcsolódik - ahogy én látom - , csak éppen a BBC-hez illő módon valódi helyszíneken szenvedhetnek az egyébként privátban divatőrült jelentkezők. Április 22-én indul, ha ez egyáltalán bárkinek releváns.

Mindenesetre érdemes végigmenni az oldalon (flash és html verzió is van btw), egész jó kiindulópont, ha valóban érdekel valakit a téma.

Széljegyzet:
A recycling mostanában itt is megy, de valahogy unalmassá vált. Talán azért, mert mindenki ugyanazt csinálja: a Retrockban és a hozzá hasonló helyeken például általános, hogy szétkaszabolt ruhák és pólók vannak szinte véletlenszerűen összevarrva (bár némelyik még tetszik is nekem), aztán ugye itt vannak a ponyvatáskák, amik tényleg viccesek, de nekem az etikus divat nem jön be, ha látszik a ruhán, hogy a kutya szájából volt előhúzva eredetileg - és a designer nem tett hozzá érdemben a második végeredményhez.

Most bezzegezek, amit utálok, nade hol vagyunk mi ettől?:




















(junky styling)

Nem fogok hosszú fejtegetésekbe kezdeni, mert az ökofighterség igen távoláll tőlem, és nem vagyok száz százalékig meggyőződve a sokat hajtogatott veszélyek valódiságát illetően, de van egy elv, amivel abszolút egyetértek, és meg is próbálom megvalósítani: reuse, reduce, recycle.

Ez persze azért is áll közel hozzám, mert mindig is irtóztam a felesleges dolgoktól, és mindig próbálom minimalizálni a használatlan tárgykupacokat a környezetemben. Rendszeresen szortírozom a papírfecniket, ruhákat, CD-ket, nem veszek könyveket, hanem kölcsönzöm őket, mindent igyekszem digitálisan elintézni, stb.

Ezért is szimpatikus nekem a külföldi mintára létrehozott Veszíts el egy könyvet! mozgalom, a Szimpla vásárai, vagy éppen a mai HINTS akció a WAMP-on: a jobb állapotban levő használt, de már nem használt tárgyaidat leadhatod, és ha tetszik valami más, hazaviheted. Free shop a neve. Én tutira leadok pár dolgot.

Egyes témák tényleg nem érnek fel egy poszttal, vagy ugyan érdekesek, de nincs rájuk idő.


Az R.E.M. utolsó előtti albuma 250.000 példányban fogyott. Plusz egyéb részletek a zeneszerzés nehézségeiről. (New York Times)

Divatosak lettek a kisméretű absztrakt festmények. (New York Times)

Az eltűntek közül csak a fehér nők érdekesek a sajtó számára – Amerikában biztosan. (Jezebel)

Kozmetikai kurzusok iskolás lányoknak a new york-i Természettudományi Múzeumban, avagy miből lesz az arckrém? (New York Times)

Az egyik kedvenc street fashion bloggerem, Scott Schuman új akcióba kezdett: rendbe tesz egy egyébként nagyon jó alapanyag művészdiákot. Elsőként csak felfigyelt rá, aztán a lány leszólította, és mondta neki, hogy bírja a blogot. De sehogy sem tetszett Scottnak az összhatás, főleg a lány csizmája miatt. Meg a haja is túl hosszú. És a ruhájának a nyakkivágása is előnytelen. Ezért most először úgy döntött, hogy rendbe hozza a lányt, és elviszi néhány olcsóbb, de már értékelhető design-t nyújtó helyre.

Sokan tiltakoztak, mert szerintük ezzel a lényeg vész el, de Scott azzal reagált, hogy szerinte éppen ellenkezőleg: pontosan azért kezdte el fényképezni a pasikat az utcán, mert nem inspirálták a férfimagazinok, viszont szeretett volna stílusosabban öltözni. Ő volt tehát az "átváltoztatjuk" rovat első alanya. Azóta sokan jelezték, hogy ilyen hatással volt rájuk a blog, tehát innen már tényleg csak egy lépés a mostani akció.

Kíváncsi vagyok, milyen lesz az eredmény, de biztos nem lesz nagy meglepetés, mert a lány eleve nagyon jól néz ki.

Nagyon jó volt ma reggel biziglizni, bár nem mindig nem tudtam, merre is kellene kanyarognom. De mivel jópár minimal mass kialakult, szerencsére nem volt gond. Sőt, javítottam a korábbi gyakorlaton, és sokkal értelmesebb irányba mentem biziglistársaimnak köszönhetően a Szabadság híd környékén, mint korábban. Szuper volt! És annyi szép ember van ebben a városban, hogy elképesztő.

Angliában egy új valóságshow-t indítanak a közejövőben, aminek a lényege, hogy megpróbálják rekonstruálni a többségükben Ázsiában működő sweatshopokat, azaz az embertelen körülmények között termelő ruhagyárakat.

A jelentkezők öt napon át fognak dolgozni 60 órában a londoni Covent Gardenen berendezett kvázigyárban.

A cél a napi 15 penny fizetés, a néhány fontos pólók, a nagy világmárkák viszonyának felmutatása.

Figyelmet és vitát biztosan generál. Néhány ökobrand forgalma nő. Egy-két napig kevesebb Zara felső fogy. Ennyi.

Úgy tűnhet, hogy ellentmondásban vagyok az előző posztommal, de többek között azért nem hiszek a kezdeményezésben, mert nem hiszek a távsegítségben. Nem hiszek az Amnesty Internationalben, a Greenpeace-ben, és nem izgat annyira, hogy mi történik tőlem többezer kilométerre. Sokkal inkább hiszek abban, hogy lokálisan kell cselekedni.

Persze mondhatjuk azt is, hogy egy ilyen sweatshop-szimuláció legalább figyelemfelkeltő, és felfogható egy kampányként. De nem hiszem, hogy lesz lényegi hatása.

Külföldön alapvető az önkéntes munka, főleg ha jó állást akarsz szerezni. Nálunk ez eléggé elhanyagolt terület, amit azért nem nagyon csodálok, sőt kicsit meg is értem. (Eleve nem hiszek a nagy nemzetostorozásban, mert szerintem Magyarország egészében véve jó hely, de ez most más téma.)

Viszont azért van már egy olyan réteg a fiatalabb generáció tagjai között,  akik viszonylag jómódúak, tájékozottak, és ha nem is feltétlenül szeretnének visszavonulni a társadalomba, azért érdekli őket, mi zajlik körülöttük. Egyre többen vannak olyanok is, akik ráadásul tesznek is valamit azért, hogy jobban működjenek a dolgok.

Ez azonban elég kevés: egy kezemen meg tudom számolni azoknak az ismerőseimnek a számát, akik önkéntesen végeznek valamilyen civil célzatú munkát. Ennek elég sok oka lehet, nem is tudnám őket felsorolni. Én például csakis saját kezdeményezésre vagyok hajlandó civilkedni, miután láttam néhány szervezetet belülről.

Ti hogy álltok a kérdéshez?


És ehhez?

A Duna TV és a Deutsche Welle aláírt egy keretszerződést, melynek értelmében például közösen lépnek fel uniós pályázatokon és szakmai továbbképzésekben is együttműködnek. Gondolom, ez elsősorban a Duna TV stábjának trenírozását fogja jelenteni, bár az is elképzelhető, hogy mondjuk a németek jönnek ide, hogy az erdélyi, és egyéb határontúli magyarokkal kapcsolatos témákról tanuljanak.

 

Az én vágyam, hogy ezzel végre elinduljon egy olyan kooperáció, aminek az eredménye egy többnyelvű műsorfolyam mondjuk angolul, németül és magyarul, és olyan kulturális műsorok, mint az Arts.21, vagy a Euromaxx.

 

Akkor talán képes lenne a Duna TV is betölteni a funkcióját, ami nemcsak a külföldön élő magyarok informálásában, hanem a külföldi nézők magyar kultúrával való megismertetésében kellene, hogy megnyilvánuljon.

Sok okból olvasunk blogokat, pláne személyeset. A legkülönbözőbb témák, stílusjegyek alapján döntjük el, hogy kinek kezdjük el követni az életét. A szórakoztató tartalmon kívül gyakran az is egy adott blog mellett szól, hogy a blogger hasonló státuszú, életkorú, és hasonló problémákkal küszködik.

A kollektív tapasztalatot hasznosító blogok ezt hozzák nagyban: a közösbe bedobott történetek sok-sok élet sok történését nyújtják tálcán, lényegében RSS-feedként működnek. És ez száz százalékos biztossággal hat – egyszerűen addiktív.

A zseniális szakítósblog elindítói is erre a dologra éreztek rá. Ráadásul a blogot leszűkítették egy jól körülhatárolható, és emellett mindenki számára elsődleges témára, a szerelemre. Vagyis annak lehetetlen és reménytelen voltára.

Lényegében a Dear God is ilyen, csak sokkal absztraktabb.

Ezen az elven működik a Hírszerzőhöz kapcsolódóan a zaklatósblog is, ami szintén tuti receptnek tűnhet, csak mivel tovább kellene kattintani a sztorikhoz, én eddig keveset olvastam belőle. (Helló!)

Ahol viszont kattintottam ész nélkül, az az Experience Project. (Fogalmam sincs, hol találtam) Itt aztán tobzódni lehet sztorikban, vallomásokban, álmokban, de a történetek megosztása és a kommentelés csak a kezdet: csoportokat alakíthatsz ki egy-egy téma köré, tanácsot kérhetsz, zenét hallgathatsz és persze blogot indíthatsz. De nagyon sok funkció érhető el, a Facebookkal is együttműködnek. Szóval abszolút webkettes.

Ez a sok-sok tartalom hatalmas labirintust tudna generálni, ha nem adták volna jó tervezők kezébe az oldalt. Így viszont tökéletes játszóteret alkottak a kétségbeesetteknek és magányosaknak. Ha itt nem talál valaki barátra két napon belül, akkor sehol.

A Coolhunter egyik agytrösztje új site-ot indított Dear God néven. Ide istenhittől függetlenül bárki írhat üzenetet, azaz imát Istenének.

A legutóbbi üzenet egy marketingkommunikációs pasastól származik, aki azt üzente Istennek, hogy meg kellene borotválkozni, és ideje lenne már lecserélni a keresztet is, mert azt már leamortizálta Madonna a Pepsi reklámokkal.

De ez viszonylag kivételes ima, a legtöbb nagyon személyes és megindító. Persze témakörtől függően – van belőlük sok, érdemes körülnézni.