Az arckifejezések értelmezése nem univerzális: az ázsiaiak számára nehézkes például a kaukázusi embernél a félelem és a meglepetés megkülönböztetése egymástól. Elvileg azért is nehezebb nekik, mert ők a szemeket figyelik, míg mi az egész arcot pásztázzuk. A száj nagyon sokat ad hozzá egy arckifejezéshez. Aztán még sok pénzt csesznek el egy olyan kutatásra is, ami részben azt vizsgálja, hogy genetikusan determinált-e az arckifejezések értelmezése, vagy inkább kulturálisan? Vajon mi lesz a válasz? Nagyon-nagyon izgulok. (New Scientist)

Egy szerelmi háromszögben érintett taiwani színésznő házába betört egy bulvárlap egy feng shui szakértővel, hogy az utóbbi a lakás alapján megmondja, igaz-e a sztori. (Jezebel)

Újraindul a Vibe. (Wall Street Journal)

Egy fizikus végigvette, hogy az időutazós narratívának milyen alaptörvényszerűségeket kellene követniük. Például a fizikusi logika szerint nem ölheted meg a nagyapádat a múltban. Az időutazó felesége c. nagysikerű könyv, amiből filmet is forgattak, és most volt a premierje, egyébként következetes és logikus ebből a szempontból. (Slate)

Azok, akik azt gondolják magukról, hogy nagy akaraterővel rendelkeznek, sokkal nagyobb kísértésnek teszik ki magukat, aztán több alkalommal is engednek a csábításnak. A kognitív disszonancia fogalmának ismerői is tudhatják, hogy általában jófejnek látjuk magunkat. Nos, többnyire az akaraterőnket is túlbecsüljük. A kutatók tanácsa: kerüljük a kísértést. Jó tudni, nem? :) (Miller-MCcune blog)

A vietnámi papucs nagyon veszélyes baktériumokat gyűjtöget össze, amik a véráramba kerülve kinyírhatnak. Hogy így leegyszerűsítsem. (New Yorker)

Berlinben a Hotel Marienbadban saját műalkotásokkal is lehet fizetnie a legkülönbözőbb művészeti ágakban alkotóknak. A várólista már nagyon hosszú, úgyhogy kedvére válogathat a kezdeményezést elindító kurátor. Vannak felolvasóestek, kiállítótérré alakított szobák, meg amit el lehet képzelni. Elég izgi, bár mondhatjuk, hogy kihasználják a művészek csóróságát. Viszont a művészek meg bemutatkozhatnak a tehetősebb vendégkörnek, szóval eléggé win-win szituációnak tűnik a dolog. (Guardian)

A Craigslist killer miatt elvileg megszüntették a Craigslisten az erotikus szolgáltatások rovatát, de a link alatt található screenshot nem erről árulkodik. (Jezebel)

Csökkent a Wikipédia növekedésének üteme, aminek részben az az oka, hogy az új szerkesztők fogadtatása már nem annyira pozitív, mint régebben. (New Scientist)

A tegnapi poszthoz némiképp kapcsolódva itt egy hír, ami elég nagy feltűnést keltett az USÁ-ban: egy a New York-i Metropolitan Museumnál álló hot-dogos befuccsolt, mert nem tudta fizetni a havi 53.558 dollár bért. (Igen, jól olvasod)

A Slate újságírója meg sem próbálta kikalkulálni, hány darab hot-dogot kell eladni azért, hogy mindez összejöjjön, inkább csak arra koncentrált, hogy egyáltalán hogyan alakult ki ez az ár.

Nos, egy hot-dogos placc díja évente 200 dollár, viszont csak 3100-at adnak ki, úgyhogy nagyon nagy a fekete piaca az engedélyeknek. Van olyan, hogy valaki felvásárolja ezeket több helyen, és aztán bérbe adja őket jóval magasabb áron.

Ezt a horribilis árat egyébként a legtöbb hot-dogos nem tudná kifizetni: elvileg évi 14-16 ezer dolláros bevételt tudnak elérni vele az engedélyt meg a büntetéseket már ebből levonva, de az utóbbiak miatt sok a gondjuk. Ugyanis nemcsak az nem mindegy, hova állítják le a cuccot, de azt is figyelik a hatóságok, hogy nem túl nagyok-e a mindenféle tartozékok. Azért nemcsak az akár ezerdolláros büntetés, hanem a konkurens hot-dog standosok is nagy visszatartó erők: rögtön megjelennek, ha szabálytalankodsz, vagy az ő területükön próbálkoznál - ami mondjuk érthető.

A múzeumi placcról kiebrudalt hot-dog árus egyébként egy aukción szerezte meg a jogokat, ő kínálta a legmagasabb árat. Blöffölt, meg valószínűleg nem is értett hozzá, ráadásul akadt néhány egyéb probléma, mint egy átépítés, meg rokkant veteránok nála is olcsóbb hot-dogjai... szóval csak napi 1000-1500 dollárt keresett meg, ami az évi szükséges 643 000 dollárhoz képest egy kicsit kevés volt.

Pedig jól is alakulhatott volna a történet, mert a környéken semmi más kaja nincs.

DE! Pozitívum, hogy a cikkekben nem szerepel a "válság" szó. :)

Valószínűleg nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a legtöbben - főleg a mindenféle ügynökségeknél dolgozók - gyakran eljátszanak a gondolattal, hogy indítanak egy saját vállalkozást. Van, aki az aktuális szakmáját vinné tovább, van, aki cukrászdát, könyvesboltot, butikot nyitna és még amit el lehet képzelni.

Egy pasas megpróbálkozott ezzel, és könyvet írt a tapasztalatairól. Ő kávéházat nyitott. Az alapszituáció ismerős: klassz fiatal értelmiségi házaspár, akik szeretik egymást, úgy döntenek, hogy klassz, fiatalos, értelmiségi, kedves kávézót nyitnak bécsi kávéval - New Yorkban.

Havi 18 ezer dollárt kellet volna termelniük, hogy ki tudják fizetni a bérletet, a munkaerőt és az értékesíteni kívánt árut. Van egy olyan alapszabály, hogy négy nap, esetleg egy hét alatt kell összeszedned a bérleti díjat. Ahhoz, hogy tartani tudják ezt, a legjövedelmezőbb termékből, a kávéból naponta ötszázat ötszáz dollár értékben kellett volna eladniuk, ami az olcsóbb fajtából kétszázat jelentett volna. Viszont egy kellemes kávézóban legalább félórát eltöltenek a vendégek, nem beszélve a laptoposokról (nesze nektek, neonomádok). Szóval ez nem igazán jött össze.

Mivel a házasságuk már majdnem válással végződött, éppen jól jött nekik a csőd. Szóval érdemes vigyázni! 

Végre átadtuk a HVG.hu által felajánlott, nagyon jó állapotú számítógépeket három, a Bloggerunióban (BU) hirdető szervezetnek. Őket a BU bloggerei választották ki. A legtöbben a következő kezdeményezésekre szavaztak:

- Fény Felé Alapítvány (lakóotthont üzemeltetnek)

- Mint a Többi Ember Alapítvány (fiatal fogyatékkal élő felnőttekkel foglalkoznak)

- Látó-Tér Alapítvány (vakok segítésével foglalkoznak)

 A gépek nagyon jó helyekre kerültek, gratulálunk mindenkinek és köszönjük a HVG.hu felajánlását.

További részleteket itt olvashattok az akcióról.

Apropó: ha esetleg a cégeteknél le akartok valamit selejtezni vagy van valami, amivel segíteni tudnátok valamelyik szervezeten, szóljatok nekünk és összekötünk titeket egymással.

Természetesen továbbra is várjuk civil szervezetek és bloggerek jelentkezését is.

Korábban írtam arról, hogy én inkább dokumentálom az életemet, mint élem, mert rájöttem, hogy például tinédzserkoromból öt kép van rólam és slusszpassz. A mostanában készült képeket mindig megtartom magamnak, és videózni is csak nyilvános helyeken és programokon szoktam, de azért már ez is egy kicsit az etikus-nem etikus határán mozog, mert nem kérdezem meg az embereket, hogy beleegyeznek-e a szereplésbe. Ezt mondjuk a tévések sem feltétlenül szokták megtenni, ha vágóképre vadásznak.

Mindenesetre addig biztosan nem mennék el, hogy egy házibuliról videót vagy fotókat posztoljak. Ezzel azonban sokan nem így vannak: csak nézzünk körül a Facebookon, ahol sajnos a legtöbb esetben úgy is belenézhetsz valakinek a fotóalbumába, hogy egyébként letiltotta a profilját. De elég egy lájkolás vagy komment egy közös ismerős által és mindent megtudhatok a vasárnap esti ivászatról. Elvileg dolgoznak az ügyön, és lesznek még szigorúbb előírások, addig viszont tényleg túl sokat megtudhatunk ismerőseink ismerősi köréről.

Ez az egész már olyan méreteket öltött az USÁ-ban, hogy a party-k házigazdái a meghívóban, vagy ott a helyszínen megkérik a vendégeket, hogy ne fényképezzenek, blogoljanak, tweeteljenek az eseményről. Egyes nyilvános helyeken is előfordul már az ilyesmi, ami például egy stand-up comedy esetében teljesen érthető.

A New York Times újságírója szerint mivel az emberek nem érzik a határokat, az egyes események szervezőinek a felelőssége, hogy felhívja a figyelmüket a közösségimédia-mentességre. Valószínűleg mi is el fogunk ide jutn, úgyhogy előzetesen is vegyük ezt egy alapvetésnek.