Ma rövid szöszökben mondom el.

Elérhetővé tették Van Gogh magánlevelezését angol nyelven. (LATimes blog)

Mindenki ismer többdiplomás, mégis sültbuta embereket. A New Scientist elvileg elmondja, hogyan lehetséges ez. (New Scientist)

Liv Ullman azt állítja, hogy Woody Allen és Ingmar Bergman soha nem beszéltek egymással. Ehhez képest Woody Allen azt mondja, hogy sokat beszéltek személyesen és telefonon egyaránt, bár valóban nem Bergman házában. (NY Times blog)

Ha már Woody: onnan tudhatod, hogy saját megítélése szerint jó filmet hozott-e össze, hogy egyszerű, vagy agresszív címet adott-e neki. (New York Magazine)

A Slate szerzője szerint a berlini fal leomlását néhány vállrándításnak és fel nem vett telefonoknak köszönhetjük. (Slate)

A Transformers és a G. I. Joe után Jem jön a mozikba. Muhahahaaaa. (Jezebel)

Nagyon szimpatikus: "Who said that musicians have to be millionaires? Who made this a rule? We don't need that much money." Joss Stone. (Mirror)

Brit tudósok rulez: jót tesz a kognitív képességeinknek, ha rossz a hangulatunk. Ha valakinek baja van, akkor ugyanis analizál, mérlegel, stb. Ezzel szemben ugye egy boldog ember konkrétan magasról tesz a világ nagy dolgaira (ezt már én teszem hozzá). Ennek ellenére ez az egész olyan hülyeség, mint az, amikor kitalálják - gondolom sok pénzért -, hogy a kevés alvás csökkenti az IQ-t. (Jezebel)

Az orosz irodalom feléledt, legalábbis így látja most a Financial Times. (FT)

A Wal-Mart és az Amazon látszólag árháborúba keveredtek, de valójában nem egymással, hanem az offline könyvszektorral harcolnak. (New Yorker)

Egy nő feljelentette saját magát ittas vezetésért, gondolom ittas vezetés közben. (Jezebel)

Sokan ki vagyunk borulva azon, hogy nem lehet szégyenkezés nélkül végigmenni a Nagykörúton, meg igazából sehol sem: csiricsáré, ronda, mérhetetlenül kelet-Európai a látvány, legfőképpen a teljesen vállalhatatlan üzletek és homlokzatok miatt. Ez egyébként főleg az újépítésű házaknál, például a Duna Palotánál überciki, ahol a viszonylag normális kinézetű épület alján egymás mellett sorakoznak a sufnituningos cégérek, pedig az építtető simán meghatározhatta volna, hogy márpedig ronda portált nem enged kialakítani.

A Fashion Street fenntartói érdekes módon erre oda tudtak figyelni, és szép, egységes képet mutatnak az üzletek. Nem mondom, az kicsit megnehezíti a potenciális vásárlók dolgát, hogy kétszer is oda kell nézni, pontosan hol is tartunk és melyik bolt melyik. Erre lehetne megoldás, ha azért a színekkel játszanának, mert máskülönben - főleg egy hosszabb utcarésznél - a teljes város egybefolyna, és az emberek, amilyen vaksik, nem, vagy nehezen találnák meg az üzleteket.

Ez szerintem látszik azon a tegnap a neten körbejárt látványterven is, ami egyébként gyönyörű, és az Ajka Kristály Chrystalra való "angolításán" kívül szinte hibátlan. Nézegessük, álmodozzunk, köszönjük meg Fodor Gergelynek, és Csordás Zoltánnak. Elvileg egy "Zavar? Tervezd át!" című pályázathoz kapcsolódik a munkájuk, de nem vagyok benne biztos. Mindenesetre ha a többi anyag is ilyen jó, akkor én optimista vagyok.

Angliában teljesen elharapództak a celebkönyvek, ráadásul már nemcsak a nem fikciós, hanem a fikciós vonalon is. Az eladási listák élén többnyire Kerry Katona, Katie Price, Victoria Beckham és társaik szerepelnek.

Ők többnyire nyíltan vállalják, hogy épp csak érintőleges közük van a kiadott könyvekhez, legfeljebb konzultáltak néhányszor a "négerekkel", ahogy itthon hívják az ilyen könyvek szerzőit.

Sokan kikelnek ez ellen, van, aki például azt mondja, hogy ezek a celebkönyvek elszippantják az olvasókat az "értékesebb" szerzőktől.

DE: ezek a könyvek nagy profitot termelnek a kiadók számára, így van miből finanszírozni a várhatóan kevesebb vevőt, sőt akár veszteséget hozó kiadványokat. Másrészt a szellemírók nagyon jól keresnek ezzel a tevékenységgel, viszonylag kevés munkával. (Azért legalább valakinek jó, nem?)

Persze azt nem nehéz belátni, hogy a nagy pénzt felhajtó témák és szerzők - amennyiben tartósnak bizonyul a sikerük - akár valóban elkényelmesíthetik a kiadókat, pláne most, amíg (higgyetek nekem :) még eltart a válság.

Mindenesetre azt feltételezni, hogy ha nem lenne annyi celebkönyv, többen olvasnák Bret Easton Ellist vagy bármelyik kortárs írót, elképesztően naiv gondolat.

A Slate szerzője, Daniel Gross szerint érdemes fenntartásokkal kezelni a nyomtatott sajtó jövőjéről, azaz éppen eltűnéséről szóló spekulációkat. Az ugyanis, hogy szeptember 30-ig bezárólag 10.6 százalékot csökkent az amerikai lapok példányszáma, nem a nyomtatott sajtó jövőjéről, hanem sokkal inkább a válság jelenéről mond el sokat.

Szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy min ment keresztül a világ gazdasága, ráadásul azt sem, hogy azért rengeteg blog és online médium még nagyobb mértékben veszített a közönségéből, és az online reklámbevételek is nagyot estek, csak ezt ritkán szokták megemlíteni.

A nyomtatott lapok mindenesetre a következőképpen reagáltak a helyzetre: csökkentették a működési költségeket és emelték az árakat mind az újságárusoknál, mind az előfizetések esetében. Ez érdekes módon úgy néz ki, hogy bejött, például a New York Times a példányszám csökkenése ellenére a harmadik negyedévben már arról számolt be, hogy az értékesítési bevételek nőttek, ráadásul túlszárnyalták a hirdetési bevételeket.

Ez a modell kezd tehát kialakulni: költségcsökkentés és áremelés. Nem tűnik túl szimpatikusnak, de ha mindehhez tartják a színvonalat, még lehet belőle valami, legalábbis nyernek egy kis időt, míg kitalálják, hogyan turbózzák fel a bevételtermelést az online verziókban.