Most miért ne lenne egy héten két miszcellánia? Le a szabályokkal! :)

Közgazdászok hosszas kutatás után arra a következtetésre jutottak, hogy a pénz boldogít, de csak akkor, ha még egészséges vagy. Plusz leginkább akkor, ha mindehhez még fiatal is vagy. Tehát a boldogság elérésének legfontosabb eszközei: fogmosás, kézmosás, jó kaják, rendes párkapcsolat - azaz egészség. :) (Slate)

Bár alig van menőbb egy könyvesbolt tulajánál, azért be kell vallanom, hogy jelentős ellenérzésem van a könyvhalmozókkal kapcsolatban. Kevés utálatosabb dolgot tudok elképzelni, mint mondjuk egy többezer darabos, sosem olvasott könyvgyűjteményt, vagy egymáshoz passzoló színű könyvek vásárlását. Pedig ez most egyre nagyobb divat Amerikában. Nem mintha nálunk ilyesmik nem fordulnának elő, de ott újabban a házak tervezésekor is figyelembe veszik a könyvesszobára való igényt. Ezek ugyan elsősorban a családok önreprezentációjának, a különböző ereklyéknek a kiállítóterei,  azért telezsúfolják őket könyvekkel is, merthogy azok eleganciát és minőséget sugároznak. Hát egészségükre. Ehehh. (WSJ)

Mostmár minden bezöldül, a britek ebben totálisan élenjárnak. Talán kicsit túlságosan is. Most éppen a színházak lesznek "zöldebbek", és csökkentik az energiafelhasználásukat egy valószínűleg bazi drága tanulmány hatására. Szép gondjaik vannak, nem? (The Stage)

A legrondább férfifrizurák. Érdemes megnézni. Tudom, vannak ilyen kiskönyvek, például a legrosszabb focistafrizurákról meg ilyesmi, és főleg múzeumshopokban lehet őket kapni, de azoknak, akik arról lemaradtak, ez egy öröm lesz. (Jezebel)

Egyre több pasi szenved a negatív testképétől. Sokan anorexiások lesznek, sokan pedig ugye állandóan a konditeremben nyomják. A megkérdezett expert szerint a kívánt vékony, de izmos test eléréséhez betegre kell edzeniük magukat, vagy illegális szereket kell szedniük. Felmerül bennem a kérdés, hogy nekünk csajoknak ezt miért nem mondja senki? Miért természetes, hogy a nők szétkondizzák magukat és mindenféle szart beszednek, hogy lefogyjanak? Na mindegy. (Jezebel)

Nehezen tudok annál menőbb dolgot elképzelni, mint egy New York-i könyvesbolt tulajának lenni, talán csak a designerbutik lehet menőbb, de inkább ne ragadtassuk el magunkat.

Szóval adott egy nő, aki ugyan álommunkát kap, vagy legalábbis álommunkahelyen kezd el dolgozni, egy nagyobb kiadónál. De nem érzi magát jól, ezért hétvégenként visszajár a régi munkahelyére, egy régi könyvesboltba jókedvre derülni. Aztán rájön, hogy ő mindenáron könyvesboltot akar nyitni.

A gond csak az, hogy egy fillérje sincs, plusz ennél rosszabbul menő vállalkozás mostanában kevesebb van; sorra zárnak be a könyvesboltok, és egyébként is iszonyatosan magasak a bérleti díjak.

Nade összeállított ez a nő (nagyon sok kutatómunka és tapasztalatgyűjtés után) egy üzleti tervet, amivel indult egy versenyen, és nyert 15.000 dollárt.  Közben pont abban a városrészben, ahol ő élt, egy vállalat elkezdett felméréseket végezni arról, hogy a lakosság milyen üzlettípust hiányol a környékről. Nos, a válasz a könyvesbolt volt.

A sztori ezekután kezd egészen hihetetlen lenni: ezek olvasták az újságban, hogy a nő megnyerte ezt a díjat, úgyhogy felkeresték mondván, ők épp egy könyvesboltot nyitnának. Rendeztek neki egy partit, hogy bemutassák a szomszédoknak, vagyis gondolom elsősorban a többi boltosnak. Mellékesen megjegyezném, hogy itt természetesen egy csomó minden adomány volt:  a bor, a sushi és gondolom még pár cateringes alkatrész. Persze odacsődítettek írócelebritiket is, mint amilyen például Jhumpa Lahiri (pont most olvastam el egy könyvét – Beceneve Gogol).

A nőnek már üzlettársa is van egy Random House-os sales-es személyében. Meg minden.

Ennyire tuti történetet én nem is tudom, hogy hallottam-e. Direkt nem is írtam le a nő nevét, mert olyan irigy vagyok.

Btw elég fura húzás volt az újságíró részéről, hogy a díj nevét nem említette, a főszponzorét, a Citibankot meg igen. Nálunk ez pont fordítva történt volna.
 

Sok miszcellánia gyűlt össze, miért ne olvasgassuk őket hétköznap? Feldolgozni már biztosan nem lenne energiám. Naszóval:

Az EU mindenáron megpróbál a zeccerü magyarok nyelvén kommunikálni, hátha azok megértik. A legújabb kezdeményezés köré épített sztori, hogy valami hótparaszt Géza levelet ír másodunokatestvérének, Józsefnek arról, hogy 2011-től szabad verseny van az unión belül a postai szolgáltatások területén. Mindezt olyan körítésben, hogy személyesen szállítanám a f@szkorbácsot. Érdemes elolvasni, csak hogy tudjuk, hol a helyünk. (HVG Online)

Tökrégi hír, de itthon nem olvastam róla, hogy nagy felháborodás övezett egy fotósorozatot az indiai Vogue-ban, ahol a legdrágább cuccokat aggatták a legszegényebb indiaiakra. A mérsékeltek azt hozzák fel, hogy a divat, pláne a Vogue alapvetően elitista, ezért ne is várjunk mást tőle. Szerintem azonban a Vogue az ízléséről is híres, ez azonban cinikus húzás, és nem is túl stílusos. Kicsit olyan,  mintha Kiszel Tünde találta volna ki. (The New York Times)

Megnyílt India első kortárs képzőművészeti múzeuma. Egy anya és fia által lakott házban alakították ki lényegében úgy, hogy a sok műtárgy idővel kiszorította a bútorokat és gondolom a lakókat is a szobákból. Lesz majd egy másik modern művészetek múzeuma Kalkuttában is, 2013-ban, de ez a magánkezdeményezés példátlan, még ha egyre több is a jómódú ember és ezzel együtt a gyűjtő. A cikknek van egy magyaros vonatkozása is, egy Peter Nagy nevű, eredetileg new york-i pasi azt nyilatkozta a múzeum elindítóiról, hogy míg az indiaiak általában az alapján vesznek valamit, hogy mit mondanak róla, addig az anya és fia szívüket-lelküket is beleadják a gyűjtésbe és nem félnek kockáztatni, már művészi értelemben. (IHT)

Egy 17 éves lány fotósként dolgozik a New York Fashion Week-en. Persze azért, mert az anyjának jó kapcsolatai vannak. És igen, irigylem. (The New York Times)

Mostmár tutira vége a túlsúlyos operadívák idejének: a fiatalabb generációknak jobban tetszik, ha szép embereket látnak, ahogy azt a tévében is megszokták, másrészt azt is jobban díjazzák, ha az énekesek hasonlítanak az általuk alakított karakterekre. Nem utolsósorban pedig most az a trend, hogy sokat kell mozogni a színpadon, amihez viszont megfelelő fizikumra van szükség. Persze még mindig vannak olyan szerepek, amelyekhez a nagy test elengedhetetlen, de ez a ritkább. Az új irány követése bejött eddig az operáknak, és a korábbiakhoz képest több nézőjük volt. (The Independent)

Egy brit könyvkiadó megunta, hogy kilószámra küldözgeti a friss megjelent könyveket minden különösebb visszhang nélkül, ezért úgy döntött, hogy tökingyen, közvetlenül az olvasóknak küldi őket nyomtatott vagy elektronikus formában. Egyetlen kikötés van, hogy valahol meg kell róla nyilatkozni, teljesen mindegy hogy pozitív vagy negatív előjellel. (Guardian)

A Guardian egyik kritikusa hosszú írásban kelt ki Damian Hirst ellen annak sekélyes munkái és überhájpoltsága miatt. Szerinte obszcén módon sok pénzt fizetnek ki a sznobok a hülyeségeiért, és a MoMa szégyellhetné magát, amiért kitette Hirst formalinba áztatott cápáját egy kiállításon. Még a gyémántokkal kirakott koponyája miatt megkérdeztem néhány képzőművészt, hogy szerintük Hirst egy blöffgép-e, de szerintük vannak jó munkái. Nem tudom... Marketingből mondjuk zseniális. (Guardian)

Az megvan, hogy a T-Home továbbra is külön számlázza a TV-t és a netet? Több hét eltéréssel?

Már azt hittem, hogy eredménnyel járt a sokhavi szuggesztióm, ami vagy egy belsős, vagy egy ügynökségi munkatárs fejében és tettrekészségében csapódott le egy előléptetést, illetve súlyos milliókat eredményezve, és végre itt van júróp.

De nem. Júróp az csak a VH1-on van.

Belső vállalatirányítási folyamatok szintjén biztosan hatalmas előrelépések történtek, és végre megérti egymást T-Online-os és Kábeles, viszont - helló! - mi fogyasztók ennek áldásos hatásait nem érzékeljük.

Update: Ahogy a kommentek között is olvasható, elvileg a számlákat össze lehet vonni és akkor csak egy csekket kap a zember. Ezt mondjuk nem igazán kommunikálják, ezért az lenne a javaslatom, hogy legalább két alkalommal tegyék ki az infót minimum a borítékra. Ez van olyan fontos, mint a zakciós set top box, mert egyrészt végre releváns a szegény fogyasztó számára, másrészt pedig olyan, mintha a szolgáltató nem csak papíron, hanem attitűdjében is szolgáltató lenne. 

Van egy dolog, ami évről-évre egyre jobban kikészít és nem igazán látom az értelmét. Ez pedig az, hogy minden valamirevaló film vagy műsor jó esetben este tízkor, de általában tizenegykor vagy a kereskedelmi tévéknél garantáltan éjfél után kezdődik. Az utóbbiaknál ugye egyértelműen a “kultkvóta” letudásáról van szó, amit a médiatörvény miatt kell teljesíteni, az előbbiek esetében viszont teljes értetlenséggel állok a jelenség előtt.

Próbáltam felidézni olyan információt, ami alapján rá tudtam volna jönni arra, hogyan alakult ki ez az “értelmiségi blokk” a programszerkezetben, de sajnos minden igyekezetem hiábavalónak bizonyult: semmilyen magyarázatot nem tudok felhozni arra nézve, miért kell egyre karikásodó szemekkel és a másnapi korai kelésre növekvő pánikkal gondolva tévéznem.

Azt belátom, hogy a hirdetőket nem vonzzák az alacsonyabb nézettséget generáló műsorok, de könyörgök: az m1/m2 mégis mit akar? Már úgysem nézi senki, alig van reklámbevétele. Nem lehetne akkor már ezzel az erővel akár emberi időben is leadni a jó filmeket?

Tudom, hogy itt a didzsitál televíziózás, és örömmel bemutathatnék a sok baromnak, idővel meg is teszem, (csak menjenek még le kicsit az árak és dobjanak meg egy jó akcióval vagy értelmes programcsomaggal) de sokan nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt a megoldást válasszák.

Az ő nevükben tehát azt mondom, hogy “Hé bameg! Az értelmiségiek nem feltétlenül munkanélküliek vagy szabadúszók! Késő esti blokkot a főműsoridőbe!”