Rövid és velős bejegyzés következik egy engem érdeklő témában. :)

Egy doki úgy döntött, hogy teszteli a biokajákat, mégpedig három éven keresztül. Merthogy ahhoz, hogy mondjuk egy marhatelepet biónak tituláljanak, három évig kell folyamatosan bioélelmiszerrel etetni az állatokat.

A tapasztalatai a következők: 

• Szerinte főként a húsevés teszi érzékelhetően drágábbá a bioétkezést, ha azt valamennyire leredukálod, akkor hasonló összegekből ki lehet jönni, mint a normál kajáknál.

• Kevesebbszer lett beteg.

• Néha nagyon nehéz volt beszereznie a betevőt, főként ha elment otthonról.

• Csak a nagyon színvonalas éttermekben tudták garantálni, hogy biót adnak neki. 

• Náluk már van néhány becsomagolt élelmiszert árusító biomárka.

• Meglepően sok helyen nem tudják, mi az, hogy bio. Sokan arra gondolnak például az éttermekben, hogy az a vegetariánus. (Mint nálunk a vegetariánusnál, hogy a hal nem számít, meg az étlapokon a panírozott sajt a non plus ultra)

További konzekvenciák: 

• Szerinte a kisbabáknak a főbb ételeket biominőségben kell adni: tej, paradicsom, alma és bébiétel.

• Továbbra is biokaján fog élni

Saját tapasztalataim: a biokaja finom és érezhetően javít a közérzeten.

Köszönöm a figyelmet.

Több helyen is láttam elraktározva a linket arról, hogy "Minden második felnőttet hidegen hagy az internet". A hatásvadász cím miatt természetesen én is elolvastam, de szerintem a cikk egyáltalán nem olyan negatív, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Vagy lehet, hogy csak beletörődtem a helyzetbe?

De gondoljunk bele: mégis kit lep meg, hogy egy olyan lerobbant középkorú és időskorú generációval rendelkező országban, mint a miénk, az átlagnál sokkal kevesebben interneteznek a 18 év felettiek? És ezt most nem ostorozásként mondom, hanem egyszerű ténymegállapításként. És bár nem örülök neki, én teljesen megértem.

Az persze már kevesebb hangsúlyt kap a cikkben, hogy a fiatalok már jobb helyzetben vannak és nemzetközi összehasonlításban is egész jól állnak az internethasználat terén. Dehát a pozitívum az már nem érdekes.

Ami pedig azt a 27 százalék embert illeti, akiket elvileg nem érdekel az internet, pontosabban "nem érzi szükségét használatának": hát... ez most nem tudom, hogy baj, vagy nem baj, mindenesetre szerintem nem is az internet nem érdekli őket, hanem inkább egyszerűen semmi nincs, ami foglalkoztatná vagy lekötné őket.

Van ilyen, konkrétan ismerek ilyen embereket. Mit lehet velük csinálni? Ha (és amíg) nincs semmilyen érdeklődésük, addig a nettel is felesleges bepróbálkozni. Mondanám én.

Vagy az internet megteremti a szükségletet a hiányzó Valami iránt? (Hát... szkeptikus vagyok.)

Ho-ho-ho-hó! Örömmel jelentem, hogy beizzítottuk a Bloggerunió első civil bannereit.

Jelenleg a következő szervezetek hirdetései futnak majd a tagblogok oldalain (elkészülési sorrendben):

1. Mint a többi ember - közhasznú Alapítvány

Idézet a bemutatkozásukból: "Az alapítvány 2005 november 28.-án jött létre. Fogyatékos fiatalok felkarolását tűzte ki céljául. Az iskola padjaiból kikerülve a fogyatékos fiatalok magukra maradnak jobb esetben szüleikkel. Megszűnik az iskola befogadó közössége, elmaradnak a társak. A szülők magukra maradnak terveikkel, gondjaikkal. Alapítványunk ezeket a hiányosságokat igyekszik bepótolni."

A banner egy adománygyűjtő akcióhoz kapcsolódik, mert jelenleg nem tudják megoldani a felkarolt fiatalok iskolába járását - autóra lenne szükségük. Eddig 167 ezer forint gyűlt össze.

2. Magyar Zsidó Kulturális Egyesület - MaZsiKe

Az Egyesület most ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, ebből az alkalomból egy programsorozatot indítottak. A banner ehhez kapcsolódik. 

3. Beremend Környéki Református Egyházközség

Ehhez a szervezethez jelenleg egy meglehetősen puritán banner tartozik, idővel felfejlesztjük, de legkésőbb akkor, amikor már kommunikációs tanácsadást is nyújt majd a Bloggerunió. :)

4. Gyermekparadicsom Alapítvány - MindenGyerek konferencia

Az Alapítvány egyik fő programja a MindenGyerek konferencia, melyről szintén a saját szavaikkal szeretnék szólni:

"A szakma- és a szektorhatárokat átlépve lehetőséget adni minden gyerekkel foglalkozó szakember aktuális kihívásainak, munkájának, eredményeinek megismerésére és megvitatására.

MindenGyerek Konferencia akkreditált továbbképzési program a gyermekjóléti, szociális szakemberek és a pedagógusok részére is."

5. Zumm Aikido Egyesület

Ha érdekel a Tissier-stílus és a harcművészet filozófiája, érdemes lehet felkeresni őket.

Eddig 13 szervezet jelzett egyébként, hogy szeretne résztvenni, de kicsit lassabban haladnak a dolgok. Azért idővel egyre több és egyre izgalmasabb banner jelenik majd meg az oldalakon, főként a segítségüket felajánló bloggereknek köszönhetően. Az eddigiekben például részben én működtem közre a nulla flash tudásommal, amit aztán Hannibál rakott a körülményekhez képest maximálisan helyre. :) Ezúton is köszönjük.

Sok fontos segítséget kaptunk egyébként, például durván 15 perc leforgása alatt lett adserver hozzáférésünk az Adverticumtól, Konrád noszogatására.

Nekik is nagyon köszönjük!

Azok pedig, akik bloggerként csatlakozni szeretnének, olvassák el az útmutatót a Bloggerunió blogján. Akik civilek, azok pedig írjanak nekem (trillian@live.com), vagy a bloggerunio@gmail.com címre.

Beindultunk! Igeeeen!

Vagy inkább a design hatott rám? Nem tudom biztosan, mindenesetre régen írtam már arról, milyen, amikor simán bekajálok valamit, mert valaki úgy döntött, hogy márpedig ő eladja a termékét.

Ez az új cucc, ami befigyelt, egy óra a Too Late-től. Egy kis olasz cég ez, ami irtó szexi kis műanyag órákat árul.

Na és most tessék figyelni: legalább egy évtizede nem hordok órát. Mindig is úgy gondoltam, hogy az felesleges a kijelzők korában. Ezenkívül nem hordok vackokat, így ékszert sem. (Vagy legalábbis nagyon ritkán.)

Ehhez képest az óra megtekintése és megrendelése között kábé (és maximum) öt perc telt el.

Mindez miért? Mert:

1. jó a site
2. színes a cucc
3. egyszerű a design
4. vicces
5. viszonylag olcsó
6. könnyű volt megrendelni és kifizetni

És ami külön jó: nagyon gyorsan ideért.

Undorító ez a fogyasztói kultúra, undorító.

Ui.: Egyébként aztán kiderült, hogy a Formában is lehet kapni, dupla annyiért.

Suematra csodálatos sztorija (bocsánat a kifejezésért) újra eszembe jutatta, hogy mennyire fontos lenne a még "kinyerhető" családtörténeteket feljegyezni valahogyan.

Egyszerűen a családi élet alapvető részének kellene lennie ezeknek az erősen identitásképző beszélgetéseknek és azok dokumentációjának is, hogy folyamatosan tovább lehessen ezeket a történeteket hagyományozni.

Nagyon sajnálom, hogy már alig vannak forrásaim a család múltjáról, mert többnyire csak gyerekkoromban hallottam a különböző háborús sztorikat, meg hogy milyen volt az élet cselédként. Nem is nagyon sajnálom, egyenesen fáj.

Asszem le fogom ültetni a szüleimet és ha kell, napokig fogom őket beszéltetni. Legalább az ő szempontjukból, az ő emlékeik alapján legyen elmesélve a családtörténet.

Persze lehet, hogy nem sok ilyen múltnélküli család van. Mindenesetre a gyerekkori környezetemben az emlékek közös felidézése és rögzítése, mit ne mondjak a családfa-építés egyáltalán nem volt szokás.

Jön hozzánk a Costa, meg a Starbucks és mindenki odavan. Bizonyos szempontból én is, mert ezek jó helyek, meg jó a kávéjuk is, DE. Azért lássuk be, hogy a Starbucksban, meg a Costában az a jó, hogy ha turista vagy külföldön és iszonyatosan fáradt, bemész egy helyre ahol rendes kávét lehet kapni, kerül amibe kerül, és az szuper. Eleve (jó esetben/általában) tele vagy hülyeségekre elköltendő pénzzel. Még jóhogy veszel egy ilyen-olyan három eurós kávét. Mert megérdemled.

Nincs is ezzel semmi baj. Ha külföldön vagyok, a kávéra én sem sajnálom a pénzt. Nade mi visz rá egy embert itthon, a dolgos hétköznapokban, hogy öt-nyolcszáz forintért kávét igyon? Mikor itt Budapesten az utóbbi években azért elég szépen feléledt a kávéházi kultúra és nagyon sok helyen lehet elképesztően jó kávékat inni. Ja hogy azokra nem adnak fél kiló tejszínhabot, meg mindenféle mesterséges ízesítőt? Ó, bocsánat. Ezt a desszertkávé műfajt mondjuk nem értem, szerintem csak popsztároknál van jogosultsága, hiszen ők ezeken élnek. De ez mellékszál, meg mondjuk azt, hogy én vagyok a túlságosan konzervatív.

Félreértés ne essék: én örülök, hogy itt lesznek ezek a láncok, ahogyan örültem a Louis Vuittonnak is. Amolyan jó közérzetfokozók, az utcakép megnyugtató díszítőelemei. Azt a tudatot erősítik, hogy Európához tartozunk, végre a nagyvállalatok szemében is. De ennyi.

Persze ha valaki annyit keres, hogy már nem tudja mire költse, akkor egészségére. Bár akkor sem igazán értem meg. :)
 

(Egyébként ezen a héten a szokásosnál is lightosabb témák lesznek, csak mondom.)