Critical Miss

Egy péntek este a Gödörben

2009. július 10. 07:29 - Critmiss

Előző héten elmentem a Gödörbe, mert riasztott a LeCool (amit GMági nevű klassz olvasónk is említett egy korábbi poszt kommentjében), hogy P'andiciel divatbemutató lesz és mivel már régen láttam őket, gondoltam elmegyek. Viszont mire odaértem, már nem igazán voltak jó helyek, szóval ez nem lett annyira fantasztikus videó. Ennek ellenére azért érdemes megnézni.


Nem árulok el vele nagy titkot, ha azt mondom, hogy egyszerűen a Gödör a legjobb hely a városban. Már tavaly is gyakran mentem oda csak azért, hogy egy sör mellett elüldögéljek és nézelődjek, de ez most talán méginkább megéri.

Ja és a Panda Varieté után Carbonfools koncert volt, arról is lőttem pár felvételt. Az egy külön sztori, mert elég furcsa volt. Majd feltöltöm azt is.

2 komment

Ilyenek vagytok ti

2009. július 09. 07:43 - Critmiss

Rengeteg szavazást indítottam itt a blogon és eszembe jutott, hogy érdemes lenne megnézni, hogy ennek alapján milyen általános képet lehetne kialakítani rólatok, még ha biztos rengeteg olyan kósza szavazat is érkezett be, ami mondjuk egy-egy Indexes címlap által generált látogatásból jött létre.

Lássuk az alapkérdéseket: a többségetek, 53,8 százalék fiú, 41,5 százalék lány, 4,7 százalék pedig valahol a kettő között található. A családtörténetetek elég hézagos, kábé dédszülőig tudjátok lekövetni az ősöket. Sőt, van, aki a nagyszüleiről sem tud semmit. A Depeche Mode meghatározó volt az életetekben, de a Cure is hasonlóan népszerű volt. A legtöbben divattervezők, írók és táncosok szerettetek volna lenni, de a groupie is egész jól szerepelt nálatok jövőbeli opcióként. Szépségkirálynő viszont senki sem szeretett volna lenni (ezért hálás vagyok).

Bírtátok a közös családi étkezéseket, de azért volt, aki csak elviselte. A legtöbben geek-ek, azaz okosak és bénák voltatok egyszerre középiskolában, de sok alteros és rocker is van köztetek. Sajnos vagy nem sajnos, egyetlen igazi nagymenő sincs köztetek, aki már akár 17 évesen is zsír verdával csajozott volna. Egye fene. :)

Cigarettagyártónak semmi pénzért nem dolgoznátok, de a gyorsétterem-láncokkal és a hipermarketekkel is vannak problémáitok. Ami nagyon meglepő: az alkoholgyártó annyira nem nagy ügy szerintetek. A munkahelyi mailboxotokat tök jól kezelitek, többségeteknek nincs vele gondja. A legtöbben nem túl jó, de nem is annyira rossz budai helyen dolgoztok, bár sok szerencsés van Pesten. Az is jó, hogy budai kanyargósban nem szívtok olyan sokan.

Próbálkoztok ezzel a "zöld" dologgal, például a legtöbben szelektíven gyűjtitek a szemetet, de például egyetlen ember mondta, hogy tagja is zöld szervezetnek. Ezzel együtt ha már aktivisták lennétek, legtöbben ökofighterek lennétek, állatokat mentenétek, vagy nőügyekkel foglalkoznátok. A legkevésbé a drogosok élete izgat titeket. Ha csak támogatni kellene a jó ügyeket, akkor a legtöbben az állatoknak segítenétek, de érdekes módon a művészetek is jól szerepeltek nálatok. A beteg gyerekek ezekszerint kicsit kezdenek veszíteni a népszerűségükből. Egyébként pedig aki nem végez semmilyen önkéntes munkát, az az energia vagy az idő hiányára fogja a dolgot, de volt, aki őszintén bekattintotta, hogy nem érdekli az ilyesmi.

Ha jól keresnétek, vennétek képzőművészeti alkotásokat, viszont nem ismeritek annyira a piacot. Olyan is van, aki még nem vett, de tervezi, meg olyan is, aki már beleszeretett pár dologba, de azért annyi pénze még nincs. Persze van, aki a művészhaverjaival megoldja a dolgot és olyan is, aki szerint a gyereke sokkal jobbat tud festeni. Ennek a nagy művészetbarátságnak kicsit ellentmond, hogy elvileg nem jártok kiállításmegnyitókra, de én meg arra következtetek, hogy az első szavazás még gyakori Index címlapos időkben készült, míg a másik már a nyugisabb időszakból származik és kicsit változott az összetétel.

Egyébként tárgytengerben éltek, utáljátok, ahogy a magyar filmesek a termékelhelyezést megoldják, a Bedeko márkát élesztenétek újra leginkább, szerintetek sírós, depressziós ország vagyunk, egyáltalán nem olvastok Origót, kizárólag poénból nyomtok egy-egy kacsintást, elfogadtátok a hétköznapiságotokat és hétköznapjaitokat és szerintetek az a boldogság, amikor nem akartok máshol lenni, mást csinálni. De sokan attól a legboldogabbak, ha kiflizhetnek a kanapén a szeretteikkel. Ezt a kiflizést ráadásul inkább megélitek, mint dokumentáljátok. A kiflizéshez szükséges kanapéra pedig excelben vagy sehogy sem spóroltok.

A temetéseteken pedig ezt a számot szeretnétek leadni a gyásznépnek:

Szóval ilyenek lennétek. Pár dologban nem értünk egyet, de a lényeg, hogy olvastok. Köszi. :)

Szólj hozzá!

Túl kedves - frissítve

2009. július 08. 07:30 - Critmiss

Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire vagyok egyedül a következő "problémával": engem zavar, ha túl kedvesek velem a boltban, a piacon vagy akár más hasonló szituációban. Főleg, ha az interakció hosszabb időt vesz igénybe két percnél.

Olyannyira igaz ez, hogy például egy időben a piacon inkább másik standhoz mentem, mert egyszerűen nem bírtam, ahogy látványos gesztussal, hajbókolva nyújtották át nekem a gyümölcsöt.

Ilyenkor talán az zavar a felesleges modorosságon kívül, hogy nem tudom és nem is feltétlenül akarom viszonozni a kedvességet. A legrosszabb a "kisasszonozós", kőkorszaki férfikedvesség, de egyébként sem tudok cukiskodni minden idegennel.

Ti mennyire érzékeltek ilyesmit? Lehet visszatartó erő számotokra a túlzott kedvesség?

Frissítés: Hát úgy látom, eléggé egyedül maradtam ezzel.  De nem lepődtem meg, mert azért sejtettem eddig is, hogy bennem van a hiba. :)

6 komment

Miszcellánia 39.

2009. július 07. 07:21 - Critmiss

Nagyon-nagyon sok érdekes cikk született az elmúlt héten, kicsit el is zúgtak mellettem a történések és nem igazán tudom behozni magam. Következzék egy rövidebb válogatás.

Kognitív nyelvészek imádni fogják: stanfordi kutatók szerint az, hogy milyen nyelveket beszélünk, befolyásolja a gondolkodásunkat - és erre elvileg már vannak bizonyítékaik. (Edge)

Megszűnik az eredeti filmzene kategóriája az Oscaron, mert egyszerűen már nincs annyi értékelhető anyag hozzá. Valahogy kihaltak a kifejezetten filmhez írt zenék, inkább a "kölcsönzés", a már meglévő számok összeválogatása a menő. (Wall Street Journal)

Egy Open Library nevű projektnek az a célja, hogy minden létező könyv számára létrehozzon egy honlapot, egy bazi nagy online katalógus részeként (bevallom, nem igazán értem, hogy miért, bár ha tényleg bővíteni fogják folyamatosan az egyes könyvek adatait és mondjuk linkeket adnak hozzá, akkor oké). Már most is több mint 23 millió kiadványt dolgoztak fel, de gőzerővel dolgoznak tovább a projekten. Mindezt úgy, hogy a Google Booksearch-öt ezerrel fejlesztgetik és várhatóan tarolni is fog a jövőben is. Viszont a kettő logikája és hozzáállása teljesen más, és az Open Library munkatársai meg vannak győződve arról, hogy ezt csak úgy lehet és érdemes csinálni, ahogy ők. Hogy sikeres lesz-e a projekt, az kérdéses. (The Guardian)

A Slate újságírója a teljesen leszűkített témájú blogok sikeréről ír, részletesen elmagyarázva a Tumblr nagyszerűségét. Az egészből igazából a felsorolt blogok listája érdekes, azt érdemes átböngészni. Említ például egy olyan blogot, ami a metrón álomba merült emberekről készült fotókat gyűjti. (Slate)

Mit tegyünk, ha tengerbe zuhan a repülőgépünk? Ne ússzunk, csak kivételes esetben. Próbáljunk meg fennmaradni a víz felszínén, a lehető legkevesebb energiaráfordítással.  Érdemes még eltávolodni a repülőgéptől és kikerülni a mérgező olajat. Ha viszont nagyon vad a tenger, gáz van. (Slate)

És ha már a gáznál tartunk: sokakban felmerül a kérdés, hogy brikettel vagy gázzal grillezzünk, ha érdekel minket a környezetkímélet? A Slate szakértője szerint a gáz jó megoldás, ha figyelembe vesszük a szén-dioxid kibocsátást, azonban összetettebb szempontrendszer szerint a környezettudatosan előállított brikett már szintén szóba jöhet alternatívaként, mert például a kivágott fákat "utántöltik" - a gáz esetében ez nem lehetséges sajnos. (Slate)

Szólj hozzá!
Címkék: miszcellánia

Elérhető az egymillió?

2009. július 06. 07:12 - Critmiss

A Slate újságírója megvizsgálta, hogy mekkora esélye van az egyszeri Youtube-videónak arra, hogy egymillióan megnézzék? Nos előre elmondhatom, hogy szinte semmi, ami gerillában nyomuló ügynökségeknek, kampányoknak kicsit torokszorító hír lehet.

A pasas egy robot segítségével 10.000 videó nézettségének alakulását vizsgálta, aminek az eredménye az volt, hogy a listázást követő harmincegy nap után csupán 250 érte el az egyezres nézettséget, ami 3,1 százalékos arány, ha nem számítjuk azokat a videókat, amiket egy hónapon belül leszedtek a netről. 25 darab, azaz 0,3 százalék ért el több mint 10.000 letöltést, 65 százalék az ötvenet sem érte el, de jó hír, hogy csak 2,8 százalék volt a nulla nézettséget elért videók száma. A százezres nézettséget egy német DJ, Michael Mind videója érte el (?).

Az újságíró ezután új kísérletbe kezdett és újabb videók linkjén futtatta a lekérdezéseket. Az új csoportban már két videó érte el a százezres nézettséget: az egyik egy focista képen tenyerelését mutató anyag volt, a másik pedig Brooke Hogan új száma, a Hey Yo!. (Ne kérdezd)

A többi szám is hasonlóan alakult, de kicsit alacsonyabbak voltak, mint amit egy brit cég vizsgálata adott ki. (A különbséget az okozta egyébként, hogy időközben nagyon megnőtt a feltöltések száma, viszont nem növekedett a felhasználók érdeklődése.)

Az újságíró még update-elni fogja a kísérletet, ha változnának az adatok és úgy teszek majd én is. Mindenesetre arra jutott, hogy nagyon alacsony annak az esélye, hogy egy videóból igazi vírus legyen és százezres nézettséget érjen el (még ott, a nemzetközi vizeken is!). Az segít, ha nagy látogatottságú site-ok linkelnek rád, de azt valahogy el is kell érni.

Felmerül a kérdés, hogy akkor most érdemes-e buzzteremtéssel próbálkozni ennek fényében? Nekem az jutott az eszembe, amit Clay Shirky mondott: színvonalas tartalommal továbbra is könnyű - ha nem könnyebb - lesz kitűnni, mert az amatőr tartalom mennyisége nagy sebességgel nő és már-már az lesz az újdonság, ha valami profi.

Szóval csak arra kellene rávenni az ügyfelet, hogy tényleg gondolja át és tényleg fizesse meg, ha buzzt akar teremteni. Mert a "webkettő" az bizony nincs ingyen.

8 komment
süti beállítások módosítása