A nyár búcsúztatásaként elvonatoztunk Balatonfüredre, ahol már augusztus elejétől borhetek voltak. Gondoltuk, kipróbáljuk a lehető legtöbb bort, hogy a későbbiekben tudjuk, miből érdemes vásárolni. Viszonylag szervezetten működtünk, és tesztelő párommal mindig különböző bort kértünk. Nem keveset ittunk meg végül, mégsem voltunk másnaposak. Mivel tényleg nagy és áldozatos munka volt ez, a saját szavaimmal szeretném nektek átadni a kóstolt borokról alkotott ítéleteket röviden (!), hogy ne költsetek feleslegesen túl sok pénzt.

Figula Pincészet
Chardonnay 2008 – nagyon jó, mindent hoz, amit egy Chardonnay-től várnánk, én például azt mindenképpen, hogy ne legyen túl savas

Olaszrizling – Semmillon – 2008 – korrekt, de alig vártuk, hogy kiürüljön a pohár. Kicsit geil, nem tudom máshogyan mondani.

Béla és Bandi
Tramini 2006 – csak rengeteg szódát ráöntve szelídült elviselhetővé.

Chardonnay 2008 – sokaknak tetszik az ilyen bor, nekem túl erősnek tűnt a hordóíz, túl aromás volt általában véve is. Viszont nem volt túl savas.

Balaton 2008 – klassz! Finom és könnyű, rögtön vettünk is belőle egy palackkal.

Feind Lajos
Pinot Noir 2008  – itt váltottunk át vörösborra. Tiszta lekvár, avar, bogyó – ez is túl sok.

Jásdi Pince
Chardonnay Pinot Blanc 2008 – hasonlóan a Béla és Bandihoz, itt is túl sokat akartak nyújtani, de korrekt.

Csopaki Cabernet Franc 2007 – 500 forint volt decije, ehhez képest a legrosszabb bor volt a kóstoltak között. Konkrétan nem volt íze, csak minden egyebe. Erős, karakteres valami, egy borszerű lé, ami mellé tényleg durva vörös húsokat kell enni, hogy ne érezd becsapásnak.

egy fehér Ranolder, de a programban nem volt kiírva és a neten sincs – ez volt a legjobb bor, ennek egyébként 800 forint volt decije. Nagyon érdekes fehér bor volt ez, amiből ha nem lett volna olyan drága, tutira vettünk volna legalább egy palackkal. Könnyű is, finom is, különleges is.

Itt pedig nézzétek meg, milyen is a mávos élet Füreden. Kicsit billeg, dehát ez a körülményeket tekintve teljesen érthető:
 

A Mad Men rengeteg témát ad a rajongóknak a történetvezetésen és a karaktereken túl, főként ami a díszleteket és jelmezeket illeti. Van viszont egy olyan terület, amire (főleg mi magyarok a szinkronizálás miatt) nem is gondolnánk: a nyelvhasználaté.

A sorozat készítői ugyanis arra is nagyon nagy figyelmet fordítanak, hogy korhű nyelvezetet használjanak a szereplők. Viszont természetesen minden elővigyázatosság ellenére is becsúsznak hibák, amiket aztán a rajongók hosszasan boncolgathatnak különböző fórumokon.

Ilyen volt például, amikor Joan, a dögös asszisztens azt mondta, hogy "The medium is the message". Időben ez ugyanis négy évvel a mondat megszületésének médiatörténeti pillanata előtt történt. De simán előfordul, hogy egy ujjongás hanghordozását ítélik meg a rajongók túlságosan huszonegyedik-századinak.

A sorozat megalkotója, Matthew Weiner a témával kapcsolatban érdekességképpen elmondta, hogy a legjobb szövegforrást nem a filmek és a korabeli könyvek jelentik, hanem leginkább a levelek, bár Joan például fordulatainak kialakítása során szexuális tanácsadókönyvek is alapul szolgáltak.

Ami a mostanában elkezdett negyedik évadot illeti, két példát mondott Weiner azzal kapcsolatban, hogy milyen kifejezéseknek kellett utánanézniük. Az egyik a "humorless" volt, a másik pedig (ha jól értettem) a seggfej. Majd meglátjuk, hogy a rajongók szerint ezek elhangozhattak-e akkoriban.

(A képet a True Slantről cápáztam)

Írtam arról korábban - igaz, elsősorban a TV közösségi médiával összekötött használatára fókuszálva -, hogy a touchscreenes megoldást látom reálisnak, hiszen a képernyő messze is van, meg a velünk tévézőket is zavarhatja, ha mi feliratos nézetben használjuk.

Ennek egy nagyon szép koncepcióját dolgozták ki egy alkalmazásban, megmutatva azt, amire gondoltam. A notion nevű cég a rengeteg pluszinformáció megjelenítési lehetőségével játszott el, kevésbé a jelenleg hype-olt site-okra/alkalmazásokra, mint inkább a szóba jöhető funkciókra gondolva. Cooooool!

Lehet, hogy hallottatok már erről a sztoriról, mindenesetre annyira példátlanul szemét eljárásról szól, hogy gondoltam, itt is megörökítem. Történt ugyanis, hogy világosság gyúlt egy ügyvéd, Steve Gibson (igazából egy nagy jogászcég CEO-ja) agyában és rájött, hogyan mentse meg a nyomtatott sajtót. A módszere végtelenül egyszerű: mindenkit be kell perelni, aki egy lap cikkét engedély nélkül újraközli, legyen szó újságról vagy egy mezei blogról.

Első ügyfele a Las Vegas Review Journal, és feltehetőleg már vagy nyolcvan pert indítottak el. Ráadásul mivel meglehetősen bejött az üzlet, ez a szám csak növekedni fog, már csak azért is, mert a lapot kiadó vállalat a többi kiadványánál is elkezdi majd ezt az eljárást alkalmazni.

A Wired erről írott cikkében felidézi, hogy a zenei és filmes kiadók akciói is nagyon hasonló elven alapultak, csak ott a "sikerre" azért volt nagyobb esély, mert általában már egyetlen felhasználó esetében is szerzői jogsértések sorát lehetett felróni. Ezzel szemben a magazinos ügyeskedő mindig csak egy-egy üggyel kapcsolatban indít pert, ami jócskán megnehezíti a dolgot, mert nagy erőforrásokat igényel. Egyébként meg azt is érdemes megemlíteni, hogy a zenei jogi ördög, a RIAA tevékenykedése 64 millió dollárba került, ezzel szemben 1,6 millió dollárt tudtak csak bevasalni.

A beperelt site-ok közül egyébként megkérdeztek kettőt. Az egyik, egy egyszerű, többuseres kerékpáros hírsite kiadója inkább peren kívüli megegyezést fontolgat, mert még így is olcsóbban jön ki, mint normál perköltséggel, míg a másik arra hivatkozik, hogy egy jogszabály értelmében az ügyvédnek előzetesen felszólítást kellett volna küldenie. Mivel ezt elmulasztották, az alperes esélyt lát arra, hogy a médiahiéna nem fog sikerrel járni.

És csak hogy tudjátok, kit kell a legközelebbi internetes mémben valamilyen megalázó helyzetbe photoshopozni, itt egy kép róla:

Még nem olvastam el egyetlen könyvet sem a kreativitásról és arról, hogyan kell jól ötletelni, mindenesetre azt figyeltem meg, hogy nekem leginkább valamilyen hétköznapi tevékenység közben jutnak eszembe az itt is közzétett ötleteim. Kábé mint House doktornak az egyes epizódok végefelé, ahogyan az gondolom a legtöbb ember esetében jellemző.

Ha muszáj kreatív megoldásokat szállítani valamelyik munkahelyi projekthez, akkor is próbálok arra törekedni, hogy ne a munkahelyemen törjem a fejem rajtuk. Legjobban a villamos vált be, így ha ötletelni kell, akkor nem olvasok, hanem töröm a fejem a projekteken és a biztonság kedvéért bejegyzetelem a telefonomba, amit kitaláltam. 

Ki hogyan ötletel? Irodában? Parkban? Ebéd közben? Netről gyűjtött inspirációkkal? Céges brainstormingon? Melyik vált eddig be a legjobban?

Valamelyik nap többször is vihar volt, az első éppen akkor kezdett neki, amikor mindenki munkába ért volna. Már nyakig vizesen nekiduráltam magam, és bár szorított az idő, készítettem pár felvételt, hogy megörökítsem ezt a szép természeti eseményt. Beillesztem nektek sok szeretettel: 

Az olasz Vogue gondolt egyet és ártisztikusan reflektált a valóságra, itt éppen a BP-olaj szivárgására. Többezer dolláros ruhák, modell, mint olajban vergődő kismadár.... érzéketlen, buta giccs, amit nehéz nem leleplező, általános fogalmatlanságként értelmezni.

További borzalmas képek itt.

Ne kérdezzük meg, hogyan lehetséges ilyet készíteni vagy hogy van-e ilyen Magyarországon. Nekem már elegem van az ilyesmiből és igyekszem kerülni. Inkább csak gyönyörködjünk ennek a belga magazinnak, a Knack Weekendnek a borítóiban.

Hétről hétre különböző országokat mutattak be és nem elégedtek meg a sematikus turisztikai stock fotókkal, hanem gyönyörű, míves és feltűnő borítókat terveztek mindegyik számnak. Egy Khuan Caveman Co. nevű cég készítette a képeket. Így néz ki a francia szám:

Gyönyörű! Simán kitenném a falamra.

(via Design Work Life)

(Nem a mi nyaralónk, csak hogy megnyugodjatok. :))

A neve alapján azt gondolnád, hogy már biztosan van ilyen lap, de ez nem így van, mert most jött ki a legeslegelső kiadvány, mely - ahogy a nevéből is ki lehet következtetni - a legutóbbi divathetek kollekcióit és eseményeit gyűjti össze.

Azonban ez nem olyan, mint mondjuk a Vogue Collections, ahol egy szimpla szemlét kapsz abból, ki mit csinált. Az Elle lapjában mindent, ami ezzel kapcsolatos, megtalálsz ömlesztve, mégis rendszerezve, határozottan infotainment jelleggel. Ráadásul az úgy látszik, egyre divatosabb hangvételben, azaz direkt ráerősítve az iróniára.

A készítők célkitűzése az volt, hogy egy gyűjtői darabot hozzanak létre, amit szezonról szezonra megvesznek a divat iránt kicsit jobban érdeklődők és miután memorizáltak minden fontos és haszontalan információt, felteszik a többi közé a polcra. Ennek érdekében egy gyönyörű, játékos kivitelezésű kiadványt készítettek, amit ha rendesen (de még mindig kevés energiabefektetéssel) elolvasol, teljesen penge lehetsz a legutóbbi történésekből.

Azt mondanád, hogy mindezt megkapod az internettől, de nem ez a helyzet. Itt kompakt formában, összegyűjtve találod meg, ami fontos volt. A neten szétfolyik ez a rengeteg kép és információ, ráadásul ritka egy ilyen méretű szűrt, mégis pazar áttekintés. Ezt más magazinok sem igazán hozzák.

Hogy miért készített ilyet az Elle? Egyrészt a nyomtatott médiumoknak mindent - bármit - meg kell próbálniuk annak érdekében, hogy olvasókat szerezzenek és tartsanak meg. Másrészt azáltal, hogy láthatóan értő módon nyúlnak hozzá a divattémához és nem a tipikus magazintempót hozzák, kicsit magasabbra pozicionálhatják magukat. Ezáltal erősíthetik a "divat" pillért és fontosabb szereplőnek tűnhetnek a többi hasonló lap között.

Ha érdekel, hogy hány méter magas volt Karl Lagerfeld bemutatóján a jégfal vagy hogy kik ültek az első sorokban, de a legjobb kollekciókat is látni szeretnéd, ezt a magazint azonnal meg kell venned.

Ami egyébként

nem jöhetett volna létre,

ha nincs

a

Kontrax Fantastic Man. Nélkülük ezt a lépést ez a szerkesztőség nem tette volna meg, szóval ezért is hálásak lehetünk a legjobb (férfi)magazint alapító hollandus férfiaknak, Jop van Bennekomnak és Gert Jonkersnek. 

Csak balerinát hordok, ha jó az idő, ezért mindig imádkozom, hogy lehessen kapni a következő szezonban is. Kicsit hűvösebb hónapokban lehet harisnyával hordani, nyáron viszont a balerinazokni a befutó.

Viszont nem tudom, ki hogyan van vele, de a testszínűtől nagymamának érzem magam, és nem sokkal jobb a fekete sem, mert elég ortopéd, ahogy kikandikál a balerina alól.

A megoldás az lehetne, ha direkt feltűnő, az éppen hordott cipő és a teljes outfit színéhez passzoló zoknit hordhatnánk. De nem hordhatunk, mert - itthon legalábbis - nincs.

Szerintem a mai napig nagyot lehetne kaszálni egy olyan bolttal, mint az American Apparel vagy az Uniqlo, ahol pamutból készült alap ruhadarabokat lehet kapni a szivárvány minden színében. Na, ennek a kínálatába kellene felvenni az alap- és éppen aktuális divatszínekben készült balerinazoknikat.

Szuper lenne!

Biztos volt már szó ilyesmiről a Futóblogon, de gondoltam, leírom a saját edzéses tapasztalataimat, hátha valakinek hasznára válnak.

Sokan nem tudnak zenére futni, mások meg ha mégis, szeretik váltogatni a playlisteket. Én viszont mindig ugyanazt a zenét hallgatom ugyanabban a sorrendben, és évente egy-egy minimális változtatást teszek benne. (Igen, Monica Geller ugyanígy tenne) Ez azért fontos, hogy ha meghallom ezeket a számokat, rögtön a futáshoz szükséges hangulatba kerüljek.

Eleve ha nem a Margitszigeten futok, pontosan tudom, hogy egyébként ha ott lennék, éppen hol tartanék. Érdekes módon ez megvigasztal. :)

A jelenlegi állapotában így néz ki a playlistem:

Mostanában kicsit megvariáltam. A változtatás a tizedik szám után történt, betettem négy Major Lazert, ami épp a második kör második felében szólal meg. Jelenleg kábé a 23. számig futok, a Kelisig, de ott még fogok egy kicsit változtatni, mert sajnos pár számot már eléggé unok (pl. Faithless), a Lady Gaga meg kilóg.

A listán lejjebb van egyébként a legtutibb power song, a Rage Againtst the Machine-től a Wake up. Kinek mi? És ti mindig váltogatjátok?

A Facebookon már belefutottam, de nem tudtam, mennyire friss a történet: kijöttek Tomcsányi Dóri tavasz-nyári kollekciójának kampányfotói és meg lehet nézni a legújabb ruhákat is.

A képek nagyon színvonalasak, bár talán meg lehetett volna próbálni kevesebb szaturáció-állítgatással, és kicsit más típusú férfimodellt képzeltem volna el (üzenem a srácnak, hogy egyébként nagyon szimpi és minden oké!). De tényleg le a kalappal, mert még mindig ritka, hogy valaki ilyen anyaggal jelentkezzen.

Ami a ruhákat illeti, egyszerű, nagyon aktuális a színpaletta, döntő többségében hordhatók a ruhák. Igaz, megint inkább a férfi kollekcióban láttam olyat, ami nemcsak tetszik, de biztosan meg is venném (mindig előjön a shopper-énem). Főleg a sötét türkizzöldnek titulált ingek tetszenek, de a lenti képen látható mellény is nagyon elgondolkoztatna, ha mostanában költeném a pénzem.

A kampányképeket többek között itt vagy a designer oldalán tudjátok megnézni, de érdemes még kattintgatni, mert például ez a lánc irtó klassz:

Mostanában maratoni várakozásokat nyomok a postán, de voltam sajnos bankban is. Az egyik ilyen ácsorgáskor jutott eszembe egy kisgyermekes anyukát látva, hogy milyen menő lenne, ha valaki előreengedné.

Az ilyesmi egyébként is elég ritka, de gondolom a sorszámos helyeken még bonyolítja is a helyzetet. Ezért nagyon jó lenne, ha mondjuk a hat év alatti gyermekükkel érkezők a bejáratnál az ügytípus mellett bejelölhetnék a sorszámkérésnél, hogy kisgyerekkel vannak.

Ilyenkor egy x és fél számjegyet vagy valamilyen más jelzést kapnának, így nem probléma a sorszám. Az ügyeket gyorsan el lehet intézni, ezáltal legalább egy kicsivel könnyebb a gyereknevelés és nem utolsósorban nem kell gyereksírást hallgatnia a többi várakozónak.

Az emberek viszonylag hamar beleszoknának a dologba szerintem minden hőzöngés ellenére, szóval nem is értem, miért nincs még ilyen.

Gondolom, mindenki látta a Bakancslistát, ahol két öreg fickó végigveszi, mit akar még csinálni a haláláig. Valakik elkezdték összegyűjteni ennek az ellentettjét. Elgondolkoztam a témán és én a következő dolgokat nem fogom már tutira csinálni, és nem is akarom:

1. Extrém sportok, például bungee jumping vagy az a sziklás-evezős cucc

2. Síelés

3. Saját befőtt eltevése

4. Házitündéres barkácsolás, varrás, pl. székre huzat vagy ruha varrása, lámpaernyő készítése, stb.

5. Német nyelvterületen lakás (nem, Berlinben sem)

6. Vendéglátós hely nyitása

7. Tetováltatás

8. Színházba járás

9. Az augusztus 20-i tűzijáték megnézése

10. Volt, Hegyalja fesztivál, Balaton Sound meglátogatása

És veletek mi a helyzet?

Vigyázat, hosszú! De klassz!

Jó cikkre bukkantam a Guardianben: arról kérdezték a brit kulturális élet fontosabb szereplőit, hogy szerintük az egyik legfontosabb kortárs képzőművészeti intézmény, a Tate továbbra is elfogadhatja-e a Florida partjait éppen teljesen kicsináló BP pénzét vagy nem?

Hogy nektek könnyebb legyen, összefoglalom, ki mit mondott, mert nagyon érdekes ez a sokféle megközelítés:

1.Grayson Perry képzőművész

Szerinte a támogatásokat teljes mértékben elítélő duma leginkább a pénztelen művészeti egyetemistáktól jön, akiknek nincs vesztenivalójuk. A vállalati támogatások igenis nagyon fontosak a művészetek számára. Hogy igazából a támogatónak mi lehet a jó ebben, az kérdés, szerinte nem is igazán "greenwashing" történik ilyenkor, hanem a vezetőség egyszerűen csak szeretne egy kis VIP-gondoskodást kapni. A művészt olyannyira foglalkoztatja most ez a kérdéskör, hogy a támogatóit bele fogja foglalni a munkáiba, ahogyan ez a középkorban teljesen hétköznapi volt. Szóval ő leginkább a lázadozók ellen lázad.

2. Mark Ravenhill drámaíró

Hm, hát elég furcsa, amit mond, de azért meg lehet őt is érteni. Szerinte sokkal nagyobb szerepet kellene szánni az állami támogatásoknak, hiszen eleve a művészetek mindenkinek szólnak. (aha) Ami miatt érthető: a vállalati támogatók a tömegek felé akarnak nyitni, emiatt aztán mindig ki kell találni valami közösségi jellegű eseményt, aztán persze valami vállalati VIP-t, és a legrosszabb, hogy a premiereken az első sorok tele vannak unatkozó, érdektelen emberekkel - a támogató cégétől. Ebben van valami.

3. Cornelia Parker képzőművész

Ő ezzel szemben úgy gondolja, hogy az állami támogatásokkal búcsút inthetsz a kreativitásnak. Nem tom.

4. John Browne, a BP korábbi vezérigazgatója

A korábbi vezér nem kezdeményezett új együttműködéseket, de az ő irányítása alatt kicsit fókuszáltabbá váltak a meglévő projektek. Leginkább a Royal Operát, a Tate-et, a British Museumot támogatták. 

Szerinte fontos szerepe van a vállalati támogatásoknak és alkalmasak az állami szektor hiányosságainak kiküszöbölésére, ezenkívül szerinte a támogatás és a támogató nincs lényeges befolyással a készülő alkotásokra, mert végül mindig az lesz, amit az adott művész vagy intézmény szeretne.

Hát ennyire azért nem rózsás a helyzet.

5. Christopher Frayling, az Arts Council England korábbi elnöke (ez egy állami cucc)

Kiemelte, hogy a nagyvállalatok - és köztük olajcégek is - számos kiállítást és eseményt szponzorálnak. Ez miért ne lenne jó? Nem muszáj nekik ilyesmivel is foglalkozniuk. Nemkívánatos támogatókká váltak a dohány- és fegyvergyártók - akkor ha lezuhan egy repülőgép, már ne támogasson a légitársaság? Vagy ne támogasson egy bank, mert kaszinószerűen működik? És az iraki háborúban résztvevő állam támogatásai?

A megkérdezett szaki szerint a helyzet eldurvulásával még az is előfordulhat, hogy egyesek el fogják fogadni a dohánycégek támogatását is. Plusz a reneszánsz alkotók is bankárok támogatásából éltek, ami biztos nem volt túl szupi.

6. Richard Wenworth képzőművész

Szerinte minden pénz mocskos, és ha nem a BP támogat egy kiállítást, majd támogatja valaki más.

7. Liz Forgan az Arts Council England elnökségi tagja

Igazi diplomatáról van szó, legalábbis meglehetősen óvatosan és komplexen közelíti meg a kérdést: szerinte ma már nincs olyan komoly művészeti intézmény, ami elutasítja a vállalati támogatásokat és nem igazán lehet megmondani, hogy az ilyen jellegű együttműködések hatással vannak-e a végeredményre. De ha egy művész úgy érzi, hogy fenyegetve van az integritása, jobb, ha kilép a helyzetből.

8. John Keane képzőművész

Ő is megemlíti, hogy ha nem a BP a támogató, akkor majd lesz más. Szerinte klassz, hogy elkezdődött egy vita a BP elleni támadások kapcsán, mert az ilyesmi arra sarkallja a vállalatokat, hogy átgondolják, mit tesznek. (hahahaha!). Óvatosan arra utalt aztán ez a John, hogy lehet, hogy az olajcégek is nemkívánatos támogatók lesznek a dohánycégekhez hasonlóan.

9. David Edgar a Writers Guild elnöke, drámaíró

Szerinte a brit kultúratámogatás valahol az állami és a vállalati szponzoráció között van félúton. A művészeti intézmények számára fontos, hogy olyan vállalatoktól fogadjanak el támogatásokat, akik nem vetnek rájuk rossz fényt. Legalábbis szerinte az, hogy kitől fogadsz el pénzt, elmond valamit arról, ki vagy.

Neki egyébként nagyon jó tapasztalatai voltak egy Travelex nevű céggel.

10. Ian Rickson a Royal Court igazgatója

A különböző szervezetek versengenek a támogatókért, akik aztán kiválasztják a legszexibb programokat. Viszont ahogy a BP olaja egyre szivárog, a Tate kis szendvicsei egyre savanyodnak. Mivel azonban a művészeknek a támogatások jók és fontosak, nem mondható ki egyértelműen az ítélet. Ha a művészettámogatás jobb kezekben lenne állami szinten, nem lenne ekkora katyvasz ezen a téren.

11. Colin Tweedy az Arts Council vezérigazgatója

Ki mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz pénz? Ha nem a művészeteket támogatják, támogatnak mást. Ráadásul a BP kompromisszum nélküli projekteket is támogatott, nem szólt bele a témába.

A művészeti szcénát nem a támogatások, hanem sokkal inkább azok hiánya zilálja szét. Végül pedig ha egy vállalat legálisan működiB egy országban, akkor minden joga megvan a támogatáshoz.

12. Critmiss, blogger

Valamennyi véleményben volt némi igazság, de leginkább a 9. és a 10. nyilatkozóval tudok egyetérteni. Igenis fontos, hogy kitől fogadsz el pénzt és ez nemcsak azért van így, mert ha mondjuk egy pandagyilkos az, akkor a támogatásának ténye rosszat tesz az imidzsednek, hanem azért is, mert ha nem fér össze az alapvető társadalmi elvárásokkal vagy akárcsak a te vagy a célcsoportod énképével, úgy egyszerűen nem etikus. Az egy dolog, hogy neked túl kell élned, de nem bármilyen áron.

Szóval én asszem a Tate helyében eleve nem fogadtam volna el támogatást egy olajcégtől, de ha még ettől eltekintünk, akkor is azt mondtam volna nekik az olajszivárgással kapcsolatban, hogy ha nem tüntetik el a cuccot maradéktalanul a floridai partokról, akkor keresek más támogatót.

A robotika iránt érdeklődők biztosan ismerik, de lehet, hogy már mások is hallottak róla: van Japánban egy hülyerobot verseny, a Bacarobo. Ennek az a lényege, hogy olyan robotokat kell alkotni, amiknek nincs értelmes funkciója, mechanikusan működnek és viccesek.

Most a KiBU közreműködésével először Magyarországon rendeznek ilyet Európában. A terveket július 31-ig lehet elküldeni, utána jön a válogatás, és október 15-én lesz maga a verseny a Trafóban.

Itt a versenyre való felhívás: 

További részleteket pedig itt találhattok:

- http://www.facebook.com/bacarobo

- www. bacarobo.com

- Kitchen Budapest

- Trafó

Cool!

Jellegzetes BKV-s pillanat: fiatal srác gyorsba' lehuppan a villamoson az egyetlen üres helyre, elém sorol leszálláskor, elsodor a peronon - lehetne folytatni. Nemcsak fiatal férfiak teszik ezeket, simán megtörténik tisztes, negyvenes családapák esetében is.

Azt gondolnánk, hogy az ilyesmi csak az átlaghordák képviselőire jellemző, pedig nem: a bringások között is csupa bárdolatlan bunkó van, akik simán befúrják magukat eléd még az utolsó pillanatban, látványos szlalomozással. Az is többször előfordult már - ráadásul egyetlen trip alatt is -, hogy éppen szemből érkezve még gyorsan átmennek a kényesebb részeken előtted az egyetlen használható nyomvonalon, neked már csak a gyors lelassítást vagy megállást lehetőségül hagyva. Ez főleg a Lánchíd és a Batthyány közötti bringaúton kínos.

Szeretném felhívni így utólag és előzetesen is minden pasas figyelmét, hogy elképesztő férfiatlan, amikor egy nőt félresodornak, elévágnak, elfoglalják előle a helyet. Tessék minden nőt úgy kezelni, mintha minimum a beauty fetishist bejegyzései közül teremtek volna elő, értem?! Mert valahol mi csajok mindannyian gyönyörű, törékeny virágszálak vagyunk.

Nem tudom, hogy mi történik, de kezd egyre több coolság lenni itthon. Most nem a sok épp csak valamilyen, agyonajnározott kezdeményre gondolok, hanem a tényleg jó, színvonalas anyagokra, mint amilyen például a Kepp Showroom, a Momeline, az Umbrella és egy birka logós valami által készített Illusion project 2010.

Jól néz ki, ötletes, kellemes. Mi kell még egy tavasz-nyári anyaghoz? 

A birka logósoktól elnézést, bocs, sorry.

Mindenkinek vannak takarítási berögződései, még nekem is. Hogy ezeket hogyan sikerül egy párkapcsolaton belül összehangolni, döntő fontosságú, hiszen ha az ilyesmi nagyon nagyban különbözik, akkor ott elég sok baj várható, már ha hosszú távon próbálkoznak a szerelmesek és a női fél nem akkora lúzer, hogy mindent egymaga csinál.

Én például a következő "szabályokat" követem:

- különböző gumikesztyűk és különböző szivacsok a lakás különböző területeinek tisztításához (fürdő, WC, konyha, egyéb)

- egy-két hetente új mosogatószivacs hadrendbe állítása

- fertőtlenítő cuccok rendszeres és következetes használata

- papírtörlő, nem textil, nem szivacs - nem keverjük a funkciókat :)

- textilt csak evőeszközök törölgetésre

- felmosórongy cseréje pár alkalom után

- különböző vágódeszkák használata alapanyagoktól függően

Na, hát ilyenek. Megnyugtatásotokra közlöm, hogy nem hajtom be mindezt kényszeresen a pasimon, de kétségtelen, hogy néha jobb, ha nem látom, hogyan takarít. :D

Ezek evidenciának is tűnhetnek, de ahogy láttam, azért néhány alapdolog sokaknál teljesen hiányzik. Már csak az a kérdés, hogy kinek milyen mániái vannak? Hogyan működik nálatok a kukakezelés? Szőnyegporszívózási fogások? Portalanítási trükkök?

+ kérdés: kinek van takarítónője? (Adatokat várjuk a szerkesztőségbe :))

Erről a zseniális ötletről muszáj beszámolnom: egy kínai bevásárlóközpontban kialakítottak egy boltot kizárólag nőknek, ahol dühük levezetése érdekében szétverhetik a berendezést.

Van nappali, meg van konyha. Ráadásul, ha bizonyos összeget elköltöttél a központban, akár ingyen is rombolhatsz.

Meg kell hajolnom ez előtt, nem találok hibát benne. Ha lenne ilyen bolt itthon, még az is lehet, hogy kipróbálnám.

Viszont nem beszélnék róla, mert amikor egy egyetemi csoporttársam egy nagyon őszintének induló beszélgetésben bevallotta, hogy néha lemegy a műhelyükbe és a satut üti kalapáccsal, hogy levezesse a dühét - nos, az állandó jelzővé és kitárgyalási témává vált az esetében. Szóval tessék vigyázni!

Már régebbi hírek, de nem mindenki van a Tumblr-en, szóval gondoltam érdemes megosztani őket itt is.

Az egyik, hogy mikroszkóp alá vitték a népszerű alkoholtípusokat, megnézni, milyenek közelről, és nagyon szép képeket kaptak. Ez például a tequila:

A másik hír pedig, hogy van egy zseniális japán site, a News Manga, ahol a legfontosabb híreket manga formájában dolgozzák fel. Lényegében egy News for dummies, csak más formában. Szerintem ez egy homlokracsapós ötlet, nekem nagyon tetszik. Igaz, inkább médiaművészet, ezúttal szó szerint értve a "média" kitételt. Egy példa:

Végül pedig egy jó kis ruhamárkát, a Bridge and Burnt ajánlom nektek, ahol például ilyen kabátokat lehet kapni. Klassz!

Biztosan sokan ismeritek a FFFFOUND-ot, ami lényegében egy közösségi képblog, ahol a felhasználók posztolnak mindent, ami valamiért tetszik nekik. A legtöbb érdekes kép itt bukkan fel először, legalábbis itt válik sokak által hozzáférhetővé és ismertté. Ha tehát napi inspirációra van szükséged vagy tudni akarod, mik a trendek, akkor többek között ez a site-ot tutira követed.

Ehhez hasonló site-ok több témakörben léteznek, legutóbb egy olyanra találtam rá, ahol a userek klassz, létező, megvásárolható tárgyakat posztolnak. Ez a Svpply, ahol a sok cucc közötti turkálást megkönnyíti, hogy kategóriánként is le lehet hívni a bejegyzéseket. Nem mellesleg szép és áttekinthető az oldal, nem úgy, mint más stipistop-site-ok vagy az olyan blogok, mint a NotCouture.

Ha megnézitek a legalacsonyabb árkategóriát, már ott találhattok egy csomó szívfájdító dolgot. Szóval a pénztárcáknak már megint befellegzett.

Megnyílt a Műcsarnok nyári kiállítása, A pult mögött című, melyet valószínűleg csak én teszek ebbe a kategóriába, de szerintem egyértelmű a dolog. Nos ez jobban tetszik, mint a tavalyi, a Pillanatgépek (videó itt), ami egyébként a leglátogatottabb darab lett az intézmény kiállításainak sorában tavaly.

Elvileg a válságról és a kapitalizmusról szól, vagy éppen a munkáról, mint egy régebbi Trafó-kiállítás, legalábbis ez a benyomásom alakult ki. A bemutató szöveget ugyanis bár átfutottam, képtelen voltam értelmezni, mert elviselhetetlen a nyelvezete, ahogyan a művészeti szövegeknek általában.

Mindenesetre jó a kiállítás, mert erőteljesen vizuális, nincs túlbonyolítva. Egy-két munka ugyan erőltetettnek hatott, még az egyik kedvencem, az apszisban látható, vizuális jeleket egy-egy szóhoz társító képsorozat is, ettől függetlenül érdemes megnézni, mert a videók sokkal jobbak, mint amit általában látni lehet.

Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy fotóalbumot, amit még Martin Parr, minden kortárs fotósok egyik atyja is az egyik legjobbnak nevezett. Ez pedig a holland Viviane Sassen Flamboya c. könyve, ami lényegében olyan, mint egy festményalbum. Elképesztő, egyszerű szépség, gyönyörű válogatás. Élőben az igazi, de itt egy videó is, csak nektek:

És hogy némi magyar vonatkozást is becsempésszünk, a fotós készített egy sorozatot egy 2009-es POP magazinba Rajzák Kingával:

Itt láthatjátok az egész sorozatot is.

A képeket Viviane Sassentől és a Fashion Gone Rouge-ról cápáztam.

A világ legjobb lapja most egyértelműen a Fantastic Man, mondon bárki bármit. Leginkább azért érdemli ezt a titulust, mert olyan férfiképet mutat meg, ami sokkal messzebb merészkedik annál, mint amit bármelyik másik magazin megenged magának.

Meglehetősen maszkulin, de nőies és infantilis húzások sem idegenek tőle. Leginkább a minden lapját átható irónia és humor az erőssége, és persze a stílusérzék. Férfiideáljai között vannak brit, amerikai, latino, gay típusok, és mind gyönyörűen megfér egymás mellett. A mostani számban például "nagydarab" férfiak is helyet kaptak egy sorozatban, ráadásul úgy, hogy alakjukat "mesésnek" titulálták. És amúgy szépek is lettek.

Szerettem volna idézetekkel alátámasztani a fentieket, de sajnos a pasim kölcsönadta a lapot valakinek, szóval soha az életben nem fogjuk már viszontlátni. Olvassátok el, megéri.