Aki gyakran jár kiállításmegnyitókra, hozzászokott egy bizonyos koreográfiához, közönséghez és színvonalhoz. Bemegy a sok ember a galériába, ha túl korán érkezett, meghallgatja a megnyitószöveget, utána körbemegy és közben bort iszogat, néha odaköszönve egy-egy ismerősnek.
Ez teljesen rendben van, nem is fog változni a következő évtizedekben. A Dante konferencia c. kiállítás megnyitója sem különbözött lényegében a megszokott formától, csupán csak őrülten jól szervezett, grandiózus és menő volt. Hogy mitől? Attól, hogy valódi eseményjelleget kapott, nem csak egy volt a sok közül.
Olyan volt, mint egy divatesemény: kifejezetten az alkalomra tervezett jelmezbe öltözött hostessek, tökéletes, stylist által kialakított catering (!) rengeteg, jó minőségű borral, szendvicsekkel, gyümölcs- és csokihabbal, ajándékokkal. A közönség is kicsit más volt, mint a többi megnyitón, így mindez összességében olyanná tette az eseményt, mintha egy the Room Special Edition lett volna. Ez nem is meglepő, hiszen a magazin marketing és kommunikációs vezetője, Csikós Kriszta szervezte.
Ahhoz, hogy ez így sikerüljön, természetesen több támogató is kellett, tehát igazságtalan lenne a galériákkal szemben, ha ez lenne az elvárt szint. Ezzel együtt persze az utóbbiaknak érdemes lenne azon elgondolkoznia, hogy mivel lehetne feldobni ezeket az alkalmakat - ha már egyszer szeretnének alkotásokat is értékesíteni.
Visszatérve a megnyitóra: igaz, hogy én leginkább az eseményeket szoktam figyelni, itt a kiállított alkotások is kivételesek voltak. Szőke Gábor Miklós Dante-munkáit és a szintén védjegyévé vált lovait láthattuk, meglepő módon egy diplomakiállítás részeként.
Dante a művész hatalmas doberman kutyája, aki rengeteg formában megjelent már az utóbbi években, ez látható a kiállításon is. A fő elem itt a kilenc tagból álló szoborcsoport volt, melyet egy kennel zár körbe. Ők önkényurak, élet és halál irányítói: Dante, Filippo, Baltazár, Ciacco, Tommasso, Alexandrosz, Veltero, Giacomo és Luis.
A kutyák a legkülönbözőbb, hétköznapi tárgyakból és anyagokból lettek összegyúrva és egyébként tárgyként "működnek" is, tehát hangot adnak ki magukból és mozognak, ha bekapcsolják őket.
Nekem lényegében mindegyik munka tetszett, mert különbözőségükben is egységesek és teljesen hitelesnek, mélyről jövőnek hatnak. Még július 28-ig lehet megnézni őket a Hajós u. 41-ben, amit a Bajcsy-Zsilinszky felől érdemes megközelíteni.



Kicsit nehéz választani, hiszen elvileg tízmilliárd variáció lehetséges, de nagyon tetszik az ötlet. Természetesen gyönyörű és jól használható a site, van benne adománygyűjtés, pénzvisszafizetési garancia 5+1 akció, ajándékkártya és minden, ami kell.
Hát nem szomorú? Linkelek 

A képeket innen cápáztam: 




1. Atom Egoyan: Felícia utazása
A könyv négy év termését gyűjti össze, 2005-től 2009-ig. Elég gondosan van megtervezve, és -szerkesztve, nem kis munka lehetett az összeállítása. Többségében szöveg és jelölés nélkül láthatók a képek, némelyik fontosabb anyaghoz egy-egy rövidebb kommentárt is fűzött a szerző, Scott Schuman. 


Asszem tényleg ez az egyik leghatásosabb születésszabályozó eszköz ma a piacon. :)
Akkor tudtam meg, hogy Nollywood, azaz a nigériai filmgyártás a világon az egyik legnagyobb. Az
Egyrészt finom, sokféle ízesítéssel lehet kapni, bazi nagy és laktató, ebből következik, hogy azért magas a kalóriatartalma is, kábé 400. Tehát tényleg egy étkezést lehet kiváltani vele, uzsonnáig terjedően. Az ára tök baráti, 250-től 320-ig láttam különböző helyeken.
Az egyes színek a különböző ételtípusokat jelzik, a zöld például értelemszerűen a zöldségé, meg az olyan ételeké, amikből szinte korlátlanul lehet fogyasztani. Ahogy látható, különböző diétafajták szerint lehet tányért választani, ami szuper.
Bennem ez a kérdés ötlött fel, csak éppen teljesen fordítottan: Németország északi részén, és attól feljebb például teljesen indokolatlan bikiniket, meg rövidnadrágokat árulni, mikor állandóan esik az eső, fúj a szél, és ha süt is a Nap, tutira nem melegen.



