A Hálaadás napjához időzítve jelent meg egy 1995-től 2006-ig tartó kutatás értékelése, mely szerint az amerikai futball meccseit követően nő a családon belüli erőszak eseteinek száma. Valószínű, hogy az történik ilyenkor, hogy veszít a kedvenc csapat, és ott ereszti ki a gőzt a szurkoló, ahol a legkönnyebb - vagyis a hozzátartozóin.

A kutatásban azt figyelték meg - és ezek nem lesznek túl meglepő információk -, hogy az esetek száma akkor ugrik meg igazán, amikor nem várt vereség következik be, és növeli a csalódottságot, ha két ősellenség között történt a mérkőzés. Pechszériában levő gyengébb csapatok annyira nem hatják meg a szurkolókat.

Érdekesség még, hogy ilyenkor valószínűsíthetően csökken a köztörvényes bűncselekmények száma. Ugyanez történik, ha valamilyen durva thriller vagy horrofilm premierje meg a mozikban: a Hannibál vagy a Sikoly 2 szintén lenyugtatta az utcákat annak idején. Ennek az oka egyszerűen az, hogy pár órára bűnözők/agresszorok is lefoglalják magukat.

A szezonban egyébként vasárnaponként 8 százalékkal megugrik az erőszakos esetek száma a meccseket követő órákban. Az egyórás kezdést követően 3-tól hatig, a négyórás kezdésnél pedig hattól kilencig tart a veszélyes időszak.

Persze azt nem mondhatjuk, hogy a családon belüli erőszakért a foci futball tehető felelőssé, hiszen általában már meglévő konfliktusok érik el a gyújtópontot ilyenkor. Ezzel természetesen kezdeni kell valamit, csak épp nem tudjuk, mi legyen az.

A családon belüli erőszakhoz kapcsolódóan idéztek egy kutatót, aki szerint ahogy egyre magasabb a női fél keresete, egyrész úgy lesz ő is öntudatosabb, és hajlamosabb inkább kilépni az erőszakos férfival való kapcsolatából, másrészt a férfiak is érzékelik, hogy rossz lenne egy keresőt elveszíteni a háztartásból - ezért jobban meggondolják, engednek-e az agressziójuknak.

Ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok, mert szerintem egy agresszív állatot nem fog visszatartani a felesége/barátnője jó keresete, sőt.

Egy francia kisvárosban úgy volt, hogy bezár a könyvesbolt, mert a tulajdonos egészségügyi állapota nagyon leromlott. A város lakóinak azonban annyira fontos volt, hogy megmaradjon, hogy százan, fejenként 750 euróért tulajdonrészt vettek benne. Azt érdemes megfigyelni egyébként a cikkben, hogy kábé a fele nem a témáról, hanem a franciákra jellemző hagyománytiszteletről szól. Ennek ellenére az a rész is érdekes. (Washington Post)

Olyan kontaktlencse fejlesztésén dolgoznak, aminek a felületén grafikák fognak megjelenni. Szóval ha sikerrel járnak, nem szemüveg segítségével leszünk Terminátorok. A működéséhez szükséges energiát lehet, hogy a mobiltelefon fogja szolgáltatni. (New Scientist)

Nem a kaméleon a legjobb rejtőzködő. (New Scientist)

Ha képes voltál megnézni a 2012 c. filmet és most félsz, van egy jó hírem: a NASA szerint megnyugodhatsz. (The New York Times)

Nem túl meglepő módon sokan az okostelefonjukon olvasnak e-book-ot, ezért a cikk írójában felmerült a kérdés, hogy vajon mekkora veszélyt jelent ez az e-könyvolvasókra nézve. Szerintem nagyot. (The New York Times)

Törökország lehet, hogy megvalósítja egy Népszabis újságíró elképzelését: minden állampolgárnak e-mail címet adnának, és természetesen ráeresztenének a rendszerre egy keresőt. (The Next Web)

Ha érdekelne a főzés és a gasztronómia, elolvastam volna alaposan ezt a cikket. Mindenesetre kívülállóként is érdekesnek tűnik, szóval ha valaki odavan a receptkönyvekért és szokott főzni is, de kicsit frusztrálja, hogy talán több könyve van a témáról, mint amennyire a gyakorlat indokolná, akkor ezt imádni fogja. (The New Yorker)

Az USÁ-ban mindennaposak az ajándékutalványok, azonban az ország méretéből fakadóan ott nem annyira egyszerű a felhasználásuk, mert simán lehet, hogy órákat kellene utaznia a megajándékozottnak ahhoz, hogy be is tudja őket váltani. Az ajándékutalványok 10 százaléka így elvész vagy parlagon hever. Egyébként nagy piacuk van az eBay-en, a megajándékozottak ilyenkor általában benyelnek egy 15 százalékos értékcsökkenést. (Slate)

A filmek jegyeladásainak ösztönzésére szolgálnak a különböző, kritiusoktól származó egymondatos kritikák, a könyviparban is használt blurb-ök. Ezeken valamelyest meg kell felelniük a valóságnak (ellenőrzik), de viszonylag szabadon lehet velük játszani. Például a Michael Jackson film kritikájából vett mondatból - "[w]atching his struggle is illuminating, unnerving and unforgettable." - a következő lett: "illuminating and unforgettable". Ez mondjuk még nem is annyira durva. Amikor viszont a "small masterpiece of dementiából" "A masterpiece" lett, már tiltakozott a kritikus, úgyhogy a filmgyártó elállt a blurb használatától. (Slate)

Újabb jó hír a Bloggerunióval kapcsolatban, hogy a TASZ is a tagjai közé lépett, és honlapján az ide tartozó civil szervezetek hirdetései fognak megjelenni.

Ennek örömére gyorsan el is készítettük az ilyenkor szokásos rövid interjúnkat a szervezet elnökével, Dénes Balázzsal.

Érdemes elolvasni, ha egy gyors és érdekes áttekintést akartok nyerni a TASZ-ról.

Lehet, hogy én vagyok cinikus, de nem lepődtem meg különösebben, amikor olvastam, hogy van egy olyan díj az USÁ-ban, aminek a neve: National Best Books 2009. Eddig még nem mondtam semmi érdekeset, de az már mindenképp sajátos, hogy ennek a versenynek 500 döntőse és győztese volt, és a nevét is direkt úgy találták ki, hogy emlékeztessen a rangosnak számító National Book Awardsra.

Az egésznek az a lényege, hogy ha befizetsz 69 dollárt, tutira jó helyen végzel, és kapsz egy csinos, első látásra értékesnek tűnő plecsnit, plusz egy oldalt a sajtóközleménygyűjtemény-szerű katalógusukban.

Az ötletgazda alapvetően zseni, hiszen egy egyszerű website-tal csak ezt az 500 könyvet alapul véve 34,500 dollárt zsebelt be, ami azért nem rossz eredmény. Eleve ezt a többszáz kategóriát kitalálni már önmagában is elismerésre méltó teljesítmény.

A könyvek szerzői számára mondjuk rossz hír, hogy az eladásokra valószínűleg egyáltalán nem hat ez a díj. Azért poénból ki lehet próbálni: összeraksz egy fotóalbumot a Flickr-es képeidből, blurb-bel kötteted, befizetsz 69 dollárt és máris te lehetsz a fotózás Edvin Martonja itthon. Hát nem szuper?

Megnéztétek már a TV-ben is reklámozott Nagy Nap site-ját? Én igen, sőt letöltöttem a katalógusát is. A lényeg, hogy 100 pár esküdhet egyszerre Gödöllőn kétmillió forintért. Elvileg egy ilyen volumenű dolog több mint ötmillió lenne, de így tömegesítve megspórolható az összeg fele.

Úgy egyébként meg minden más is: intimitás, családi hangulat, a saját kis esküvői hülyeségeink - minden.

Biztosan poén, és emlékezetes egy ilyen, és akár még barátokat is lehet szerezni az ünnep alatt, de arra talán jobb módszer a partikra, házibulikba járás.

Ráadásul az a kétmillió forint is irtó sok, bár biztos sokan költenek ennyit erre. Kíváncsi vagyok, milyen emberek fognak ebben résztvenni, és hogy mennyire lesz nehéz megtölteni a százas keretet. A szükséges száz ember mondjuk meglesz, csak valószínűleg hatalmas árengedményekkel. Izgi lenne, ha valamelyik kedvezményes pár véletlenül kikotyogná az őket körülvevő kétmilliósoknak, hogy az összeg töredékéért vannak ott. A Fókuszba így már tutira bekerülnének.

A legkülönbözőbb ügyfélkérések érkeznek be hozzánk, így történhet meg, hogy pr-es létünkre médiatervezésben segítünk, vagy esetleg grafikában. Az utóbbi egészen elképesztő sztorikkal jár, legalábbis ilyenkor látom, mennyire nem lennék a designerek helyében.

Egy új Tumblr-blog, a Clients from Hell az ilyen válogatott ügyfélsztorikat gyűjti össze. A téma örök és kimeríthetetlen, szóval tutira sok gyöngyszemre fogunk akadni.

Csak néhány példa:

 - Az e-mailes hírlevél nem elég vicces, flash kellene bele. Ráadásul leírták, hogy "lennél oly innovatív, hogy"...

- Az egyik ügyfél 12x3 centiméteres bannert kért, miután lemért egyet a képernyőjén (!).

- Az egyébként is igen kedvezményes, első ár feléért, három helyett egy hét alatt akarták volna ugyanazt a munkát, mint egy évvel korábban, majd a végén megjegyezték, hogy azért azt várták volna, hogy kicsit hálásabb lesz a designer.

- Megkérdezték, hogy a körök nem lehetnének-e kerekebbek.

És végül egy konkrét, elképesztően pofátlan idézet:

“I have a design already made, or at least I know exactly what I want so it should be easy for you if you’re a good designer. Also, I would built this site myself but I don’t have time. It is a very straight forward build that I could do myself so I expect to not have to pay for this.”

Erős!

Eddig még nem nagyon változott a városhasználati projekt profilja, pedig már korábban megígértem, hogy elmegyek mosolygós nénik közé horgolni, vagy amit csak lehet. Azért ne nehezteljetek rám, előbb-utóbb összejön.

Most a Labor nevű galériába mentem, egy kiállításmegnyitóra, ahol a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának 2008-as díjazottjai, Csáki László és Esterházy Marcell mutatták be a munkáikat. Volt itt egy darab videó, és három sorozat. Az egyik, a pizzafutárok motorjairól készült sorozat különösen tetszett, annak ellenére, hogy gyűjtésen alapul.

A gyűjtésről megvan a magam elmélete. Röviden: elég egyszerű módja a hatásos munkák összeállításának. Ennek ellenére azért tetszett ez az anyag.

A többit nézzétek meg a videón:

Azon a szép ködös budapesti reggelen, amiről külföldi site-okon is jelentek meg képek, én is készítettem egy felvételt, ahogy áthalad a villamos a Margit hídon. Sajnos amikor felkaptam a fejem, hogy milyen gyönyörű az egész, azt hittem, hogy már a híd végénél járunk. Aztán amikor megláttam, hogy még csak a Margitszigetet értük el, elővettem a gépemet. Ezt a részletet láthatjátok a videón.

Second half of the Margit bridge from trillian galaxy on Vimeo.

A szerencsésebbek már láthatták, hogy Bubu, a Bloggerunió kutyája újra megmutatta magát, és elképesztően kreatív megvalósítással csatlakozásra buzdítja a bloggereket és a civil szervezeteket egyaránt.

Tessék szorgosan kattintani, frissíteni, biztosan előjön.

A bannert fedornak köszönhetjük, és köszönjük is. :)

Kicsit megkésve, de szeretettel.

Több kutató is utánajárt, hogy a nők és a férfiak között valóban van-e különbség a versengésre való hajlandóságban, és ha igen, akkor az milyen eredetű: biológiai, vagy társadalmi? Egy amerikai egyetemistákon végzett kísérlet azt mutatta, hogy a férfiak kompetitívebbek, kashikon és maszájokon végzett kutatások viszont már kicsit differenciáltabb eredményeket hoztak. A maszájoknál hasonlóan viselkedtek a férfiak és a nők, mint az amerikaiaknál, a kashiknál viszont, ahol matriarchális társadalom, a nők voltak versengőbbek. Ez alapján tehát inkább a társadalmi beidegződések befolyásolják a dolgot. (Slate)

Emma Thompson végre meglépte: levetette magát a Polanskit védők petíciójáról. Ezért rögtön elkezdték ekézni, és petícióturistának nevezték. Legyen ez a legnagyobb gond a történetben. (Jezebel)

Ha szépen megfogalmazott, hosszú Murdoch-szidalmazást akartok olvasni, ez mindenképp tetszeni fog. (Slate)

Nagyon érdekes és alapos blogbejegyzés a fotók felhasználási módjairól: mi dönti el, hogy egy kép tudósítás, propaganda, vagy művészet? Tényleg jó írás, érdemes elolvasni. (New York Times blogs)

Kiderült, hogy ki a Belle de Jour szerzője: Dr. Brooke Magnati a neve a nőnek, aki korábban neurotoxikológiát és rákot kutatott, és sikeres tudományos blogger volt, csak aztán elfogyott a pénze. Valószínűleg a Sunday Times derítette ki, hogy ki ő, és jól megzsarolta. (TechCrunch)

Nem részletezem, mert a gyászról szóló posztom is rosszat hozott, szóval csak belinkelem, hogy mit kell tenni, ha elrabolnak. (Wikihow)

Sarah Haskins is komoly témával foglalkozik a legújabb Target Womenben: egy cég betörős reklámjait szedi szét. (Current TV)

Tegnap volt szerencsém belefutni egy riportba az RTL-en, ahol elég sok időt szenteltek annak, hogy az emberek szerint egy nő nem gyászolta kellőképpen a férjét. Ekkor jutott eszembe, hogy pont nemrég olvastam cikket, ami a gyásszal kapcsolatos elképzeléseinket módosíthatja egy kicsit.

Egy Bonnano nevű professzor a Columbia Egyetemről úgy gondolta, hogy a gyászról alkotott elképzeléseink, melyek alapvetően Freud - saját bevallása szerint is - spekulatív tanaiból indultak ki, pontatlanok, és ideje lenne jobban rájuk nézni. Már csak azért is, mert a gyász hét stádiumát meghatározó Kubler-Ross páros Elisabeth Kübler-Ross igazából olyan esetek alapján alakította ki az elméletet, ahol a vizsgálati alanyokkal közölték, hogy meg fognak halni. Az igazi gyászt csak később húzták rá a kitalált struktúrára.

Bonnano 15 évig kutatta a témát elég mélyrehatóan, és arra jutott, hogy három jellemző gyászolási mintázat van: az egyik, amikor valaki összeomlik, majd lassan jobban érzi magát. A másik, amikor valaki sosem jön ki a gödörből teljesen. (Ez nagyon-nagyon ritka). A harmadik pedig, amikor eleinte nagyon rosszul van valaki, majd egész gyorsan vissza tud térni a normál kerékvágásba. A prof szerint a legtöbb ember ebbe a táborba tartozik.

Ezeknek a lazább gyászolóknak van néhány közös tulajdonsága: például sokan arról számolnak be, hogy még mindig érzik a kapcsolatot az elhunythoz, és beszélnek is hozzá például. Ez Bonnano szerint jó stratégia, viszont fontos, hogy mikor kezdődik: nem jó, ha túl korán, de az sem, ha túl későn következik be. Az sem jó, ha valaki megtartja a szeretett személy tárgyait, például érintetlenül hagyja a szobáját - ezt mondjuk eddig is tudtuk.

Egy másik jellegzetessége ennek a gyászolótípusnak, hogy tud mosolyogni, sőt nevetni, ha emberek között van. Ez a gyógyulási folyamatot már csak azért is felgyorsítja, mert a mosolygós gyászolóknak szívesebben segítenek, míg aki szomorú, az taszítja az embereket.

Némileg ellentmond ennek a kijelentésnek a kutatás egyik legfontosabb eredménye, miszerint az embereket a környezete kényszeríti a gyászolásra. Persze jót akarnak, mert azt gondolják, hogy ha nem mész végig időben a gyászon, később dupla erővel rádtör. Ezzel szemben a kutató szerint ami lelkierőnek tűnik, az az is. Így ha valakit arra kényszerítenek, hogy sokszor gondoljon visza a fájdalmára, ezzel annak az erősödését idézik elő. A másik gond, hogy a társadalom szerint beszélni is kell a gyászról, ami szintén csak a fájdalmat növeli és fixálja sokakban.

A gyász tehát teljesen egyéni. A gyászoló környezete annyit tehet, hogy bárhogyan is történjen a folyamat, támogatják őt. Ha beszélni akar róla, akkor meghallgatják, ha inkább elmenne moziba, akkor elkísérik.

Remélem, hogy ez így van.

Egy amerikai városban illegálissá nyilvánították a háromnál több macska tartását, mert egy idős hölgy 15 macskája garázdálkodott a környéken. Ő azonban zöldfülű kezdő volt ahhoz az asszonyhoz képest, akitől 488 macskát kellett elvenni.

Több kutató utánajárt a macskás hölgy jelenségnek, először 1981-ben, majd 1999-ben. Az első alkalommal azt tárták fel, hogy az állathordákat kialakító személyek 70 százaléka egyedülálló nő, akik többnyire macskákat és kutyákat halmoznak fel, de előfordul, hogy mondjuk nyulakat vagy lovakat gyűjtenek. Valamennyien izoláltak a társadalomtól, de ez nem az oka, hanem az eredménye a fura állattartási szokásoknak.

A 99-es kutatás hasonló következtetésekre jutott: több mint a fele az állattulajdonosoknak idős ember volt, ráadásul az otthonukat - az ágyukat is - mocsok, állati ürülék borította. Legtöbbjük nem ismeri el, hogy segítségre szorul, és azt állítja, hogy különleges módon kommunikál a macskáival vagy kutyáival. Ezzel szemben az a valóság, hogy sok állat pusztul el ilyen körülmények között. A 488 macskás háztartásban például 200 döglött állatot találtak.

Ezeknek az embereknek a nagy része be tud számolni múltbéli bántalmazásról, és lényegében addikcíóként is értelmezhető az állatgyűjtésük. Emiatt nem tudni, hogy mi a megoldás ezekre a helyzetekre, mert amint újra lehetősége van a macskás hölgyeknek, elkezdik gyűjteni az állatokat.

Persze azért nem kell utálni a macskás néniket, inkább csak figyelni kell, hogy minden rendben van-e velük és a macskáikkal. Az utóbbiaknak ha nem fényes a szőre és a szeme, illetve nem nedves az orra, akkor baj van, és tessék cselekedni!

Ma rövid szöszökben mondom el.

Elérhetővé tették Van Gogh magánlevelezését angol nyelven. (LATimes blog)

Mindenki ismer többdiplomás, mégis sültbuta embereket. A New Scientist elvileg elmondja, hogyan lehetséges ez. (New Scientist)

Liv Ullman azt állítja, hogy Woody Allen és Ingmar Bergman soha nem beszéltek egymással. Ehhez képest Woody Allen azt mondja, hogy sokat beszéltek személyesen és telefonon egyaránt, bár valóban nem Bergman házában. (NY Times blog)

Ha már Woody: onnan tudhatod, hogy saját megítélése szerint jó filmet hozott-e össze, hogy egyszerű, vagy agresszív címet adott-e neki. (New York Magazine)

A Slate szerzője szerint a berlini fal leomlását néhány vállrándításnak és fel nem vett telefonoknak köszönhetjük. (Slate)

A Transformers és a G. I. Joe után Jem jön a mozikba. Muhahahaaaa. (Jezebel)

Nagyon szimpatikus: "Who said that musicians have to be millionaires? Who made this a rule? We don't need that much money." Joss Stone. (Mirror)

Brit tudósok rulez: jót tesz a kognitív képességeinknek, ha rossz a hangulatunk. Ha valakinek baja van, akkor ugyanis analizál, mérlegel, stb. Ezzel szemben ugye egy boldog ember konkrétan magasról tesz a világ nagy dolgaira (ezt már én teszem hozzá). Ennek ellenére ez az egész olyan hülyeség, mint az, amikor kitalálják - gondolom sok pénzért -, hogy a kevés alvás csökkenti az IQ-t. (Jezebel)

Az orosz irodalom feléledt, legalábbis így látja most a Financial Times. (FT)

A Wal-Mart és az Amazon látszólag árháborúba keveredtek, de valójában nem egymással, hanem az offline könyvszektorral harcolnak. (New Yorker)

Egy nő feljelentette saját magát ittas vezetésért, gondolom ittas vezetés közben. (Jezebel)

Sokan ki vagyunk borulva azon, hogy nem lehet szégyenkezés nélkül végigmenni a Nagykörúton, meg igazából sehol sem: csiricsáré, ronda, mérhetetlenül kelet-Európai a látvány, legfőképpen a teljesen vállalhatatlan üzletek és homlokzatok miatt. Ez egyébként főleg az újépítésű házaknál, például a Duna Palotánál überciki, ahol a viszonylag normális kinézetű épület alján egymás mellett sorakoznak a sufnituningos cégérek, pedig az építtető simán meghatározhatta volna, hogy márpedig ronda portált nem enged kialakítani.

A Fashion Street fenntartói érdekes módon erre oda tudtak figyelni, és szép, egységes képet mutatnak az üzletek. Nem mondom, az kicsit megnehezíti a potenciális vásárlók dolgát, hogy kétszer is oda kell nézni, pontosan hol is tartunk és melyik bolt melyik. Erre lehetne megoldás, ha azért a színekkel játszanának, mert máskülönben - főleg egy hosszabb utcarésznél - a teljes város egybefolyna, és az emberek, amilyen vaksik, nem, vagy nehezen találnák meg az üzleteket.

Ez szerintem látszik azon a tegnap a neten körbejárt látványterven is, ami egyébként gyönyörű, és az Ajka Kristály Chrystalra való "angolításán" kívül szinte hibátlan. Nézegessük, álmodozzunk, köszönjük meg Fodor Gergelynek, és Csordás Zoltánnak. Elvileg egy "Zavar? Tervezd át!" című pályázathoz kapcsolódik a munkájuk, de nem vagyok benne biztos. Mindenesetre ha a többi anyag is ilyen jó, akkor én optimista vagyok.

Angliában teljesen elharapództak a celebkönyvek, ráadásul már nemcsak a nem fikciós, hanem a fikciós vonalon is. Az eladási listák élén többnyire Kerry Katona, Katie Price, Victoria Beckham és társaik szerepelnek.

Ők többnyire nyíltan vállalják, hogy épp csak érintőleges közük van a kiadott könyvekhez, legfeljebb konzultáltak néhányszor a "négerekkel", ahogy itthon hívják az ilyen könyvek szerzőit.

Sokan kikelnek ez ellen, van, aki például azt mondja, hogy ezek a celebkönyvek elszippantják az olvasókat az "értékesebb" szerzőktől.

DE: ezek a könyvek nagy profitot termelnek a kiadók számára, így van miből finanszírozni a várhatóan kevesebb vevőt, sőt akár veszteséget hozó kiadványokat. Másrészt a szellemírók nagyon jól keresnek ezzel a tevékenységgel, viszonylag kevés munkával. (Azért legalább valakinek jó, nem?)

Persze azt nem nehéz belátni, hogy a nagy pénzt felhajtó témák és szerzők - amennyiben tartósnak bizonyul a sikerük - akár valóban elkényelmesíthetik a kiadókat, pláne most, amíg (higgyetek nekem :) még eltart a válság.

Mindenesetre azt feltételezni, hogy ha nem lenne annyi celebkönyv, többen olvasnák Bret Easton Ellist vagy bármelyik kortárs írót, elképesztően naiv gondolat.

A Slate szerzője, Daniel Gross szerint érdemes fenntartásokkal kezelni a nyomtatott sajtó jövőjéről, azaz éppen eltűnéséről szóló spekulációkat. Az ugyanis, hogy szeptember 30-ig bezárólag 10.6 százalékot csökkent az amerikai lapok példányszáma, nem a nyomtatott sajtó jövőjéről, hanem sokkal inkább a válság jelenéről mond el sokat.

Szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy min ment keresztül a világ gazdasága, ráadásul azt sem, hogy azért rengeteg blog és online médium még nagyobb mértékben veszített a közönségéből, és az online reklámbevételek is nagyot estek, csak ezt ritkán szokták megemlíteni.

A nyomtatott lapok mindenesetre a következőképpen reagáltak a helyzetre: csökkentették a működési költségeket és emelték az árakat mind az újságárusoknál, mind az előfizetések esetében. Ez érdekes módon úgy néz ki, hogy bejött, például a New York Times a példányszám csökkenése ellenére a harmadik negyedévben már arról számolt be, hogy az értékesítési bevételek nőttek, ráadásul túlszárnyalták a hirdetési bevételeket.

Ez a modell kezd tehát kialakulni: költségcsökkentés és áremelés. Nem tűnik túl szimpatikusnak, de ha mindehhez tartják a színvonalat, még lehet belőle valami, legalábbis nyernek egy kis időt, míg kitalálják, hogyan turbózzák fel a bevételtermelést az online verziókban.

Nem szoktam megünnepelni (rendesen) semmit, de most észrevettem, hogy egy éve kezdtem el a fényképezőgépemmel szerencsétlenkedni, azaz ennyi ideje vannak videók is ezen a blogon.

Alapvetően a városhasználati projekt dokumentálására szolgálnak, tehát azt hivatottak megmutatni, milyen lehet olcsón vagy ingyen részt venni a város életében. Bár elsősorban kicsi, fura helyekre szerettem volna eljutni lobogó hajú professzorokkal és füstölőszagú sütikkel, többnyire kiállításmegnyitókra és divatosabb eseményekre vetett a sorsom, amit eléggé sajnálok, de annak ellenére, hogy a kevésbé szexi témák általában keveseket érdekelnek, ebben az évben is megpróbálok inkább kisköltségvetésű helyekre eljutni.

Egyébként nagyon érdekes összehasonlítani egymással a kezdeti és az új videókat: szerencsére azon túl, hogy gépet is váltottam, némi fejlődés is látszik, igaz nem túl sok. Én mindenesetre nagyon megszerettem ezt a dolgot. Ez a videózgatás a garancia arra, hogy jól érezzem magam az adott helyen, ráadásul így emlékszem is arra, hogy hol jártam, mit csináltam.

Hogy tényleg ünnepeljünk, nézzünk meg hármat az évben készült videókból. Plusz egyet, ha valakinek belefér. :)

1. Mi Vida - a kedvencem, nagyon jó volt az a kiállítás. És imádom a Bat for lashes-t.

2. Feszítsd ki - Ez szintén egy megnyitó, a Viltin Galériából. Itt láttam először Koncz András képeket, és azóta rajongó vagyok.

3. The Room #9 - Nem tudom miért, de minden hibája ellenére bírom ezt a videót.

Igazából szeretem az első két Panda Varietés videót is, vagy amit a Palais de Tokyo-ban lőttem, meg mindet, ami itt a blogban a jobb oldali sávban szerepel, de ez már szétfeszítené a kereteket. :D

És most nézzük meg a plusz egy videót, a legelsőt. Csak hogy tudjuk, honnan érkeztünk, és mert jó a zenéje is.

Köszönöm mindenkinek, aki megnézi őket, minden tippnek és tanácsnak örülni fogok a következő évben is.

Volt még korábban az az ötletem, hogy kifejezetten magyar designblogot kellene indítani, igaz, olyan blogger-aspiránsoknak szántam, akik gyorsan, viszonylag kevés munkával akarnak népszerű blogot indítani. Most egy webshoppal felszerelt website-ot, a Hazai Design-t építették fel azzal a céllal, hogy egy helyre gyűjtsék a magyar designereket és még segítsenek is nekik az eladások felpörgetésében.

Az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy ezt vajon a sok közpénzből működő Design Terminál Kht. vajon miért nem lépte meg, ha már katalogizálja a magyar designereket. A második kérdésem az volt, hogy egy tartalom nélküli site-ot miért tekint valaki funkcionálisnak és kommunikálhatónak?

Ha a szakma részei, akkor biztosan tudtak volna elegendő designert találni ahhoz, hogy legalább minden kategóriát feltöltsenek. Nem vagyok híve a pre-béta állapotok kommunikálásának, szerintem ebben az esetben látható igazán, hogy miért.

Egy üres oldal nem motiválja a designereket arra, hogy csatlakozzanak, így méginkább a kivárás fog dominálni. Azért szurkolok, mert erre tényleg szükség van, hogy kicsit élénküljön a piac, hiszen a Wamp már működtet egy egész jó webshopot és a shoppa.hu is elindult. Ha jó lesz ez a Hazai Design, talán még jobb lesz a többi fejlesztés is.

Egyre jobban érdekel, ki hogyan motiválja magát, intézi el az ügyeit, honnan merít inspirációt, stb. Ezért örültem a Slate összeállításának, ahol befutott embereket kérdeztek meg arról, hogyan intézik az életüket.

Van, akit az önostorozás motivál (Judd Apatow rendező), más mindent az utolsó pillanatra halogat (Elisabeth Banks színésznő), van, aki csak rendben és tisztaságban tud dolgozni, ezért munka előtt kitakarít (Carrie Brownstein zenész).

Arianna Huffington (gondolom, amikor már nem halad) lefekszik aludni, Curtis Sittenfield író pedig radikális módszereket vet be: csak és kizárólag az a dokumentum van nála nyitva, amin dolgozik. Ha tisztázni kellene egy bizonytalan pontot, akkor azt feljegyzi magának, és később, egy kifejezetten erre szánt időpontban megnézi a neten. Ezenkívül ha nem dolgozik vagy netezik, kikapcsolja a számítógépet, hogy ne legyen túl nagy a kísértés és ne üljön vissza mindenféle csip-csup indokkal és vesszen el a szokásos site-körökben. Kiemelte még, hogy megtanult nemet mondani, ami gondolom a népszerű, ismert emberek esetében lehet releváns.

Ugyanezt, vagy hasonló szempontokat emelt ki egy nagy szervezet vezetője, és New York állam korábbi kormányzója is. Ez utóbbi azért hozzátette a fontos dolgokról szóló politikusszöveghez, hogy három kávé azért jól jön.

Most nem linkelem be mindegyik embert ahogy terveztem, mert az egész bejegyzés elúszott és elvesztettem a motivációmat. :D

Nektek mi segít?

Mindannyiunk közös, univerzális élménye az anyai babusgatás megfázáskor, vagy ha bármi bajunk van. Ha az én anutám a szomszéd kerületben lakna, szerintem minden vasárnap leheverednék a kanapéjára és aludnék egy nagyot, persze csak a jó kis ebéd, meg kvaterkázás után.

Ezzel gondolom nagyon sokan vagyunk így, erre alapoz a Kleenex egy új, elvileg október 1-jén indított integrált, 360 fokos kampányával. :) Az egésznek az üzenete, hogy "Get mommed!", azaz "Engedd magad babusgatni". A kampánynak egy Getmommed nevű honlappal ágyaztak meg, ahol különböző mamitípusok közül lehet választani. Van itt elborult ezomama, vidéki sütimama, menedzsermama, örök barátnőmama, latinamama, horgolósmama, szigorúmama és mamamama. (Szerintem kellett volna még arisztokrata/gazdagmama is)

Mindegyik megindokolja, hogy miért őt kellene választani, de ha nem lenne elég, amit magukról elmondanak, kitölthetsz egy tetszet, ami megmondja, ki illene hozzád legjobban.

Ha megtörtént a választás, megmondhatod az online anutádnak, hogy mit csináljon: ébresszen, mondja meg, milyen lesz az időjárás, emlékeztessen a teendőidre, mentsen meg (kínos szituációkban megcsörgeti a telefont), adjon tanácsot, növelje az önbizalmadat, meséljen egy mesét, kívánjon neked boldog szülinapot, vagy emlékeztessen a barátaid szülinapjára.

Kíváncsi voltam, hogy nekem milyen mamit ajánlana a rendszer, ezért kitöltöttem a tesztet. Alapvetően mindegyik mamitípushoz tettem egy-egy ikszet, de aztán az örök barátnőmami lett nekem kiutalva. Ami a saját anyukámat figyelembe véve telitalálat.

Egyébként a feketemami (horgolós) típusát nem ismertem, nem tudom megítélni, hogy jó-e, mindenesetre nagyon cuki, ő a kedvencem. A latina anyuka is ismeretlen számomra, kicsit talán laposabb a többinél, de nem tudom megítélni.

A Jezebel szerint előítéletes az egész, de szerintem ahhoz, hogy szórakoztató legyen, muszáj volt típusokat kialakítani. És mivel nagyon kedvesen van összeállítva, szerintem ez nem igazán releváns tényező.

A kampányhoz van több Facebook Page, Youtube csatorna a videókkal, amik eddig egész jól teljesítenek. Gyengeségnek talán azt említhetnénk, hogy elvileg ez egy speciális zsebkendőtípusra van kihegyezve és biztosan egyértelműsítik a TV-szpotokban, ez az online felületről nem jön le. Nem mintha hiányozna, hogy a flash animált mamám az arcomba tolja a gyógyulásomhoz elengedhetetlen zsepitípust.

A bónuszok soha nem fognak eltűnni a Wall Streetről: a Goldman Sachs 20, a Morgan Stanley 5 milliárdot fog év végén kifizetni erre a célra. Hogy ez hogyan lehetséges? Míg a legtöbb cégnél a profitból fizetik ki a jutalmat, addig a Wall Street számos szereplője a bevételből teszi mindezt. Tehát az teljesen tökmindegy, hogy mekkora volt az elért profit, ők mindenképpen fizetnek bónuszt, még ha az a részvényesek érdekeit sérti is. (Slate)

Ha téged, vagy valamilyen produktumodat megmérettetnek, igyekezz vagy az első vagy az utolsó lenni. (Miller-Mccune)

Hogyan álljuk meg, hogy benyomjuk az egész tál csokit/sütit, amit elénk tettek? Képzeljük el fura funkciókkal: mondjuk, hogy milyen lenne küszöbként vagy gereblyeként (?!), vagy ahogyan elhárítjuk egy "nem, köszönöm" kíséretében. A hosszú távú hatást nem vizsgálták. Vajon-vajon mi lenne az eredmény? (Miller-Mccune)

Az egészséges ételeket jelölni hivatott "Smart Choices" programot felülvizsgálják, mert valószínűsíthető, hogy nem feltétlenül a legjobb kajákra teszik rá a matricáikat. Például cukros pelyheket is ilyesmivel illetnek, ami nem igazán szerencsés. (Jezebel)

Mostanában sokat foglalkoznak Phillip Roth-szal. A Wall Street Journalban egy egész hosszú, és a legutóbbi kötetét részletesen taglaló interjút olvashattok, amiben bevallja, hogy nem követi a kortárs irodalmat, szerinte az amerikai irodalom a legjelentősebb a világon, és hogy kaját és könyvet vesz az interneten. Hogy megspóroljam neked a kattintást: ő az AbeBooks és az Alibris oldalakra esküszik. (Wall Street Journal)

Ha már róla van szó: a szülővárosa, Newark busztúrákat szervez, ahol az író könyveiben említett helyekre mennek el. Ő maga is részt vesz ezeken, bár nem megy végig az útvonalon. (NJ.com)

Az ötvenes években egy tuberkulózis elleni szer hatásainak vizsgálata során rájöttek, hogy a szertől jobb hangulatba kerülnek a páciensek, ezért kicsit más formában, de piacra dobták, mint "pszichikai energetizálót". Végül is jobban hangzott, mint az "antidepresszáns". A gond csak az, hogy a szer kikészítette a májat, és többen meghaltak hepatitiszben. (Mind Hacks)

Nagyon jó dolgom van, ez nem vitás. Az egyik este macaront kaptam a vacsorához, a Centrálból. Hogy mit rejtett a doboz, az szavakkal kifejezhetetlen, és nem pozitív értelemben. Hadd mutassam meg:

A képen az első két próbaharapás utáni állapot látható. Már első ránézésre is lagzis sütinek tűnik, de az íze.... konkrétan penészes volt. Penészes ételt meg egyáltalán nem szabad fogyasztani, árusítani pláne. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy száraz, üreges borzalom van macaronként eladva egy elvileg neves helyen, mondjuk szerencsére nem drágán.

Ahhoz képest, hogy fél napja a macaronra vártam, és ez lett belőle... nagyot csalódtam. Szóval sose vegyetek ilyesmit a Centrálban, sőt mióta magyaros lett a menü, szerintem mást se.

Míg nem lesz itthon rendes macaron (azért tippeknek örülnék), addig is lakjunk jól ennek a gyönyörűségnek a látványával:

A partiról

A fenti videóban láthatjátok, milyen volt a tizedik szám megjelenését ünneplő Room parti, némi betekintést nyújtva magába a lapba is. (Azért igyekeztem nem túl sokat elárulni) Nem olyan "dinamikus", mint az előző, de ebben is vannak szép lányok.

A partiról nem tudnék sokmindent mondani, mert viszonylag hamar, kettő körül feladtam, ugyanis a beugró egyáltalán nem tántorította el az embereket, és éjfél körül elkezdtek iszonyatos tömegben hömpölyögni. Többen emlegették, hogy a közönség összetétele más volt, mint korábban, de az ilyesmit általában nem tudom és igazából nem is akarom megítélni. Mindenesetre jó volt, szerintem ha valaki táncolni, bulizni szeretett volna, erre minden adott volt.

A lapról

Ünnepelni elképesztően nehéz, nekem sosem jön össze - nálam nagyobb antitálentumot ezen a téren nehezebb lenne találni. Ezért abszolút együttéreztem a Room stábjával, hiszen a tizedik számnak mindenképpen nagy dobásnak kellett lennie.

Ez a nagy dobás részben sikerült is. Jó döntés volt, hogy személyesre vették a hangvételt, és nekem tetszik, hogy ilyen mértékben jelen volt a lapban az elmúlt öt évről való emlékezés. Az új formátum, és az offszet papír szintén nagyon jót tett a Roomnak, így még szebb, már-már könyvszerű lett.

A különböző anyagok közül nekem leginkább a Glen Erler fotóművésszel és az Eugene Souleiman fodrásszal készült interjúk tetszettek, de jó volt a Fanzine137 alapítójával való beszélgetés is - és bevallom, hogy nekem ennyi szöveg teljes mértékben elég is volt, bár talán egy kicsit több képzőművészet még elfért volna.

Igazság szerint részben azt szeretem a Roomban, hogy nem terhel túl, viszont ami benne van, az releváns, és érdemes megismerni, valamint vizuálisan letaglóz. Nekem pont ez kell.

A divatanyagok közül az olasz sorozat ütött, és biztosan ciki, de a Cavallis-Gellért fürdős is nagyon tetszett. Ja, és meglepő módon Rita Ackermann volt még felüdülés, és természetesen a frizura-sorozat is klassz volt.

Jó lett ez a szám, mindent hoz, amit a Roomtól elvárunk, még ha kicsit könnyedebb összetételben is.

Itt egy nagyon cuki esélylatolgatás az irodalmi Nobel-díj kihirdetése előttről. Eszébe sem jutott a szerzőnek a későbbi győztes. Azért lehet érdemes mégis elolvasni, mert elég részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az amerikaiak miért kapnak olyan ritkán irodalmi Nobel-díjat (röviden: nem moralizálnak). Érdekesség még, hogy itt is felmerült Barack Obama, mint aspiráns. (Bloomberg)

Damien Hirst az új kiállításán saját keze munkáját dícsérő festményeket állított ki. Nagyon rossz kritikákat kapott, de tényleg. További, vele kapcsolatos hír, hogy ebben az évben a képzőművészeti szcéna legbefolyásosabb embereinek listáján az első helyről a 48-ra esett. Szegény fiú. (BBC, Bloomberg)

Egyre csökken az igazi latino nevek népszerűsége az USÁ-ban. A Juan, a Juanita vagy a Manuel egyre kevesebb gyereket illet, inkább olyan neveket adnak a szülők, amik az angolszász kultúrában is elfogadottak, így a Victoria, Cecilia vagy a Hector egyre gyakoribb választás. Ja és elvileg 2025-ben az ország népességének 30 százaléka rendelkezik majd latino gyökerekkel. (Jezebel)

Az indie/független stb. filmeket gyártó Miramaxot igencsak racionalizálták: az átlag nyolc filmhez képest jövőre csak hármat fog készíteni, ami nem túl jó jel. Más, hasonló "butik" divíziók is hasonló változásokon mentek keresztül, eddig egyedül a Fox Searchlight tartja magát. A cikk írója szerint nagyon fontos, hogy továbbra is szülessenek ilyen filmek, mert a tartalmas, "lélekkel teli" szórakoztatás tartja életben Hollywood-ot. (Entertainment Weekly)

Mit tegyél, ha szeretnél segíteni a különböző katasztrófák áldozatain? A Slate PSR-tanácsadója szerint a legjobb, ha nem utólag küldözgeted a pénzedet, hanem olyan szervezetek számára adakozol, akik a veszélyeztetett területeken működnek és a megelőzésre összpontosítanak, és egyébként is: a legfontosabb lépések közvetlenül a katasztrófák után történnek, nem akkor, amikor például már a nemzetközi mentőcsapatok is a helyszínen vannak. Ezenkívül jobb, ha inkább pénzt küldesz, mert a gyakran haszontalan tárgyi adományok csak a gondot jelentik, ráadásul feleslegesen terhelik a környezetet. (Slate)

Egy cég fejlesztett egy szoftvert (Uplaya), ami megmondja, hogy sláger lesz-e az új számod, vagy nem. Viszonylag megbízhatónak tartják, de például egy régi nagy slágert, a Da da dá-t elég rosszul értékelte. A cég egyébként a nekik beküldött demókat is a szoftverrel vizsgálja, és ha valaki jó eredményt ér el, felkarolják. (NPR)

Egy kutató szerint nem az önző, kíméletlen magatartás áll érdekünkben, hanem egymás segítése - és ez belénk van programozva. Ha tehát azt tanították neked az elkeseredett szüleid, hogy legyél kemény és totál ne érdekeljen ki mit gondol, érdemes lesz ezt átértékelned és megtanulnod, hogy a legtutibb túlélési módszer a segítőkészség és hozzátenném, hogy a kedvesség is. (Seed)

Itt egy irtó vicces, útmutató arról, hogyan kell Homer Simpsont rajzolni. Bevallom, engem Marge jobban érdekelne, pláne a Playboyos címlap után, de azért ez is jó. (Wikihow)

Tegnap megtörtént, amire titkon mindig vágytam: sajtóanyagot kaptam a The Roomtól! Úgy érzem, hogy az a sok fáradságos munka, az állandó késő esti blogposztírás meghozta végre a gyümölcsét.

De tényleg, tökre örültem, mert végre egy olyan anyag landolt a bloggerpostaládámban, ami nagyon érdekelt. A közleményben ugyanis leírták, milyen tartalmakra lehet számítani a következő, tizedik lapszámban, amit ma a Merlinben tartott bulin lehet először megvenni.

Ha már ilyen rendesek voltak, hadd osszam meg veletek is:

A tizedik számot elvileg személyesebb hangvételűre vették, a szerkesztők szubjektív preferenciái voltak döntőek. Ők készítették az interjúkat is olyan személyiségekkel, mint például Glen Erler fotóművész, Eugene Souleiman fodrász, Jacques Polge, a Chanel "orra", Szőke Gábor grafikusművész, vagy Cécile Togni, aki a holnapi bulin is DJ-zni fog.

Az állandó gárda mellett Alnis Stalke, Emilio Tini és Emil Rebek is hozzájárult a munkához. Természetesen klassz modellek lesznek ebben a lapszámban is, Mihalik Enikő és Rajzák Kinga például a borítóra is felkerültek, ki-ki preferenciái szerint veheti meg az egyik vagy másik verziót.

A holnapi buli belépős lesz, de megéri szerintem. Waxman, Zságer Balázs, a Kunk és az említett Cécile Togni tolja majd a zenei kontentot.

Izgi!