Volt ez a hír a Kreatív Online-on, hogy elindítottak egy Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédiát, ami a célkitűzések szerint "megbízható információforrás, a kommunikációs képzést támogató, hivatkozható eszköz, szakirodalom, a szakmai sztenderdek megteremtésének egyik legfontosabb fóruma" lesz.

Nem tudom, lehet, hogy nem gondoltam kellően bele, de nekem rögtön az jutott eszembe ezzel kapcsolatban, hogy miért nem szövetkeztek a médiapédiával? Igaz, kicsit át kellett volna pozicionálni az utóbbit marketing és média tudástárról kommunikációs tudástárrá, dehát az nem lett volna gond.

Az megvan, hogy az egyik non-profit, a másik meg for-profit, és csúnya nagyvállalatok vannak a támogatók között, de erre hivatkozni egyrészt nem menő, másrészt a Neo site-ja azért már ismert a szakma köreiben is, meg hellyel-közzel használva van, nem utolsósorban ki is néz valahogy... szóval egy működő infobázis és nem látom bevállalhatatlannak.

Azzal, ha csatlakoznak, lehet, hogy jót tesznek a Neónak, de az miért is lenne baj? Szerintem egymást erősíthetnék, egy helyre lenne összegyűjtve a sok hasznos okosság... ezért én azt mondom, hogy ez így pazarlás. De nyitott vagyok az ellenérvekre.

A Washington Post körülnézett Obama családjának kenyai ága környékén, és azt látta, hogy az életüket teljesen felforgatta az elnökségi mizéria. Ugyan pozitívumai is vannak a dolognak, mert például a nagymamánál bevezették a villanyt és a vizet, de például testőrök vigyáznak rá, és így már sokkal inkább behatárolt a mozgástere. Na és turistacélpont lett a házuk.

A többi rokonnak sem sokkal jobb: egyszerű földművesek, akiknek viszont rendszeresen amiatt kell megszakítaniuk a munkájukat, hogy interjúkat adjanak. A gyerekektől meg az iskolában Fantát kérnek az osztálytársaik. Merthogy elvileg Afrikában, ha egy családtagra rámosolyog a szerencse, akkor az egész család részesül belőle. Ezért aztán (ez egyébként nálunk sem lenne másképp szerintem) azt gondolják, hogy ha Obamának jól megy, akkor jól megy az egész családnak. Dehát ez nem így van általában. Persze ez még változhat.

Rövid helyzetjelentésünket olvasták.

Írtam korábban a Velvet elsüllyesztésével elszalasztott történelmi esélyről. Az eredményt mindenki látja, lehet siratni és sajnálkozni. Lehet azonban azon is filózni, hogyan lehetne mégis felpörgetni a dolgot, ha már ilyen állapotba került.

Minimum egy olyan dolog van ugyanis, amivel szerintem lehetne segíteni rajta. Ez pedig a főoldalon megjelenő felület növelése. Igen, jól olvastátok. Növelése. Ugyanis – nem tudom, ki hogy van vele, de – a Velvet hírei nem váltakoznak túl gyorsan. Van olyan, hogy egy nap egyszer kattintok rá valamire, mert nem jön semmi, ami aztán érdekelne. Az meg nem túl életszerű, hogy „bemenjek” a site-ba, és magam mazsolázzam ki a híreket - ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül.

Gondolom, pörgetni kell a kiemelt anyagok olvasottságát, meg nem jó, ha számottervő letöltésszám nélkül darálódnak le a cikkek, de ez a jelenlegi megoldás sem hiszem, hogy kielégítő.

Szerintem a jelenleg is kiemelt linkeken túl van egy olyan tartalmi szegmens, ami abszolút alkalmas a turbózásra: ez pedig a mindenféle külföldi pletykasite-ról összeszedett celebhírek köre. Nem is értem igazából, hogy miért van így eldugva, ha már annyi munkát belefeccölnek (suze valahol írta, hogy több mint húsz forrásból dolgoznak).

Meg egyébként is: így kevésbé épülnek fel a külföldi celebek – ha állandóan kint van a főoldalon mondjuk Sienna Miller, egy idő után mindenki tudni fogja, ki az a Sienna Miller. Míg ha el van rejtve a nem is tudom milyen rovatba, (általában nem találok oda rögtön), akkor csak azt a kommentet lehet elvárni, hogy „Who gives a fuck?”. És jogosan.

Plusz kiegészítésként mondanám, hogy egyébként ez a celebrity percről-percre a magyar médiában eléggé unikális. Pont tegnap jelent meg egy cikk a HVG Online-on arról, hogy milyen gátlástalanul hazudnak a bulvárlapok és hogy simán előfordul, hogy több hónapos fényképeket használnak fel illusztrációként. Itt említeném a többhetes híreket is a Viva tévén, ami már csak azért is megdöbbentően pofátlan, mert a tinédzserek mégiscsak az átlagosnál gyakrabban használják az internetet.

Szerintem ha ez az elem hangsúlyosabb lenne a Velveten és mindenki hozzászokna a friss hírekhez, egyre kevésbé lehetne dögszagú sztorikat beadni az embereknek.

A lényeg mindenesetre, hogy ha már bulvárosodunk, azaz denevérrel hálunk, akkor háLjuk meg rendesen. Ráadásul ez így, ebben a formában nem is annyira vállalhatatlan és gyomorforgató.

Nem vagyok egy nagy FigyelőNet felhasználó, pedig nem rossz site, csak nem alkalmas arra a típusú hírzabálásra, amit mondjuk egy Index nyújt. Pedig tényleg teszteltem, hogy esetleg kezdőlapom legyen, de erre nem vált be. Szóval csak a munkával kapcsolatban használom.

Éppen ezért kicsit késve veszem észre (valószínűleg) a fejlesztéseket, ezért nem tudom, mennyire számít újnak, hogy egy egészen jó kis funkciót építettek be a site-ba, ami kicsit emlékeztet egy News for Dummies elemre.

Az egyes cikkekben ugyanis egy külön kis szövegdobozba vannak rendezve azoknak a tartalmaknak a linkjei, amik kapcsolódnak a cikk témájához, viszont frissebbek. Íme egy példa (a cím és a lead után):

Még azt is odaírják, hogy ÚJ! Tök cuki. :)

Back again! Nézzük, mi történt a héten, amíg nem értem utol magam. Most kivételesen szombaton.

Vlagyimir "Szupermen" Putyin most festőként is bemutatkozott. Jótékony célra egy ukrán (!) szimbolikájú képet festett, némi segítséggel. Ha esetleg érdekel, értő kritikát is olvashatsz a műről. Egy idézet belőle: "Notice the confidence with which those curtains are drawn – how with each long stroke Putin never loses contact with the canvas until the of his loaded brush is dry. There isn't a wasted or unnecessary brushstroke and nothing childish or naïve about this picture." Imádom a brit humort. (Daily Telegraph)

A cseh művész, aki mindenkiből hülyét csinált, visszafizeti az EU-s pénzt. (Times Online)

Egy bécsi, 3raum-anathomietheater nevű színház színpadra állít egy darabot Joseph Frizlről "Fritzl panzió" címmel. El tudom képzelni, milyen lesz. (Newsday)

A helyzet tényleg komoly: a Christie's sok embert elbocsát és sok tanácsadónak nem újítja meg a szerződését. (The New York Times)

A Getty munkatársai rájöttek, hogyan lehet megállapítani a fényképek korát. A dolog elsőre egyszerűnek tűnik: a fotópapíron levő vegyszereket elemzik. Nemtom, én azt hittem, hogy ez eddig is így volt. :) Mindenesetre ez most nagy áttörésnek számít. (LA Times)

A New York Times szerint Barack Obama közelebb hozza egymáshoz a feketéket és a fehéreket és mostmár nem tabutéma a rasszokról való beszélgetés. Sőt végre van minek az apropóján egymáshoz szólni. Bár tényleg túlzó és kifacsart ez a feltevés, azért biztos jobb most Amerikában feketének lenni. (Jezebel)

A britek teljesen kiakadtak azon, hogy a francia igazságügyminiszter öt nappal a császármetszéssel végzett szülése után visszament dolgozni. Van, aki szerint ez már csak azért is borzasztó, mert negatív üzenete van a dolgozó nők felé, főként a munkahelyén. Ségolène Royal, a miniszterelnök korábbi vetélytársa szerint viszont Sarko rendelte be a miniszterasszonyt újra dolgozni, mert pont most jelentette be, hogy nagy átalakításokat vezet be a minisztériumban. Akármi is legyen az oka, azért ez így tényleg nincs jól. (Jezebel)

Kate Winslet saját magával fog megküzdeni a BAFTA nevű filmfesztiválon. (Guardian)

Szeretnél magadról egy ikonikus képet? Próbáld ki ezt. (Jezebel)

Na kezdenek begyorsulni a dolgok, most éppen a Wikimédia bannereit tettük fel a rendszerbe.

Hogy mit kell róluk tudni? Idézet tőlük:

"A Wikimédia Magyarország Egyesület közhasznú minősítésű társadalmi szervezet,
melyet a Fővárosi Bíróság 2008. november 24-én vett jogerősen nyilvántartásba,
egyúttal közhasznúvá is minősítette. Célja az emberi tudás összegyűjtésének,
rendszerezésének és terjesztésének támogatása, valamint az így összegyűlt
tudáshoz történő lehető legszélesebb körű hozzáférés lehetőségének
biztosítása; tevékenysége elsősorban a magyar nyelvű Wikipédia és az azt
szerkesztő önkéntes közösség támogatására irányul."

Kattintsatok, olvasgassatok, ahol pedig kell, támogassatok.

Ki gondolta volna, hogy rengeteg pénz van a nagy nemzetközi kiadóvállalatokban? Én nem mertem volna rá megesküdni, mindenesetre mostmár mindegy is: a korábbi, luxussal töltött nagyvállalati életnek – minimum ideiglenesen – befellegzett.

Már nem Bermudán zajlanak a szerzői jogokról való megbeszélések, hanem videókonferencián. És igaz ez a spa használattal összekötött céges meetingekre is. Olyan aranyélet volt ez, ami sokaknak fog hiányozni: cool volt elmenni Frankfurtba vagy Londonba, ahol a partik és a network-lehetőségek miatt is érdemes volt lébecolni.

Persze a többórásra nyúlt ebédszünetek nem fognak eltűnni, csupán kedvencet kell váltania a szerkesztőknek. Egy veterán szerint azonban ezek a megszorítások nem fogják megoldani a kiadók gondjait. Nagyon fontos üzleti döntéseket kell majd meghozniuk, többen például olyan megoldásokat vezetnek be, mint az alacsonyabb előlegek, vagy az, hogy nem veszik vissza az eladatlan könyveket.

Az előbbit például úgy fogják megoldani, hogy alacsony lesz az előleg, viszont az eladásokból is részesedni fognak a szerzők. Az eladatlan könyvek visszavétele egyébként éppen a Nagy világválság idején alakult ki, de vannak, akik szerint vigyázni kellene ezzel, mert elriaszthatja a boltokat.

A megoldás többek szerint, hogy egyszerűen kevesebb, és jobb könyvet kellene kiadni. Erre jócskán rá lesznek kényszerítve a kiadóvállalatok.
 

Hm, hm… kezdődik! Legalábbis Seattle-ben. Sorra bocsátják el a kritikusokat, illetve nem töltik be a szabadon hagyott állásokat – most a Seattle Times-nál. Eltekintve a cikk totális, már-már kultúraféltő elfogultságától, van abban valami, hogy jó kritikusok nélkül a kulturális szcéna eléggé elárvulhat. Ki ír róla ezentúl? Ki mondja meg a hozzá nem értőknek, hogy mit lehet érdemes megnézni, meghallgatni? A jó kritikus nem azt mondja meg, hogy mit hogyan kell értelmezni, hanem egyszerűen emberi nyelvre fordítja azt, amit a művész és a kurátor szakmailag megfogalmazott, illetve azt is, ami azon túl éri a befogadót. A kritikus interpretációja, információszűrése nélkül mi marad? A programajánlók és a hírek. Meg a blogok, ami azért önmagában nem az igazi, illetve nem elég. Ez a programajánló dolog megérne egyébként egy misét, itthon főleg. Naszóval válságos időknek nézünk elébe, bár itthon nagyon sok kritikus nincs, szóval inkább a külföldi, színvonalasabb kiadványoknál lesz feltűnő a változás. A sport rovatok egyébként tartják magukat, pedig egy a cikkben is idézett felmérés szerint múzeumba többen járnak, mint meccsekre. Ki gondolta volna? (City Arts – Seattle)

Bár a régi jó bejáratott művészeti vásárokon kis visszalépést lehet regisztrálni, sőt az egyik legnagyobbat, a nemzetközi ázsiai vásárt például nem is rendezik meg, azért lehet itt még kaszálni. Ezt mutatja, hogy azért jónéhány vásáron már elfogytak a helyek, és ha valaki beenged kockázatosabb anyagokat is, mint például régi moziplakátokat, ilyesmiket, akkor azzal tovább dobhat a bevételeken. A vásárok ugye azért jók, mert egy helyen le lehet tudni egy csomó tárgyalást – persze ezzel nem mondtam el semmi újat. De az eladóknak is nagyon jól jönnek, mert nem feltétlenül kell galériát fenntartani ahhoz, hogy bevételeket generáljanak. (Telegraph)

Írtam korábban, hogy a műkincskereskedők az oroszokban bíznak. Nos, mostmár nekik sem megy annyira, és inkább visszafogják költekezéseiket, ami persze lecsapódik a műtárgyak piacán is. De elég optimisták azért a galeristák és a kurátorok is. Szerintük a válság megerősíti a szcénát és kipucolja a túlértékelt művészeket és a komolytalan műgyűjtőket. (The Art Newspaper)

És most egy kicsit könnyedebb témák:

Nem brit, hanem ezúttal amerikai tudósok fantasztikus kutatásai azt mondják, hogy a város elbutít. Cool. (Boston.com)

A méltán kedvelt Sarah Haskins, akinek a joghurt elsődleges tapasztalatokat helyettesítő voltát megtudhattuk, most két újabb videóban brillírozik. Az egyikben megmondja, hogy egy nő hogyan fogyhat le, a másikban pedig összegzi, hogy 2008-ban mit kellett a nőknek tenniük annak érdekében, hogy klasszak, szépek, egészségesek legyenek. Egyébként ezek közé tartozik a tánc – amikor senki nem lát.
Azóta egyébként több videót készített, néha lecsekkoltam, de ezek tényleg jobbak a többinél. (Jezebel)
 

Egy kis lépés nektek, nagy (ha nem is hatalmas) ugrás nekünk. :)

Újabb banner került fel a Bloggerunió rendszerébe. A részletes magyarázat helyben olvasható.

A hosszú és klassz év végi pihenőidőben sajnos nem tudtam teljesen félretenni a munkát, ezért azon gondolkoztam, hogy ideje lenne kipróbálni a neonomádságot. De aztán a Magyarósi Csaba (Index) által is leírt pakolási, helyfoglalási probléma miatt inkább a saját kis vackom mellett döntöttem. Pedig ha lett volna egy olyan opció, amit most leírok, nem lett volna kérdés, hol dolgozom aznap.

Főként az iszonyatosan drága, külföldiek által is gyakran látogatott kávézókban lehetne egy olyan szolgáltatást elindítani, aminek a lényege, hogy a "leszedő" munkatársak öt percig vigyáznak a neonomádok dolgaira.

Ez úgy nézne ki, hogy amikor a neonomád ki szeretne menni mondjuk a mosdóba, akkor odainti a kávézó munkatársát, aki rögzíti, hogy mi maradt az asztalnál. A táskáját a vendégnek magával kellene vinnie, és ha van valami a kabátja zsebében, azt is rögzíteni kell. De alapvetően a legfontosabb rögzítendő cucc az, ami az asztalon van. Aztán a vendég kimegy a dolgára. Azt is be lehetne vezetni, hogy mondjuk ha öt percen túl jön vissza a vendég, akkor minden megkezdett perc 200 forint, hogy azért ne legyen akkora szívás a kávézónak a dolog. A maximum felvigyázási idő tíz perc lenne. A várakozás közben meg le lehet mosni az asztalt, meg fel lehet mosni a padlót, ilyenek.

Kétségkívül erőforrásigényes a dolog, és megnehezíti az eddig alkalmi leszedőként dolgozó pultosok munkáját, meg ha többen akarnák elhagyni a helyüket, akkor kicsit frusztráló lehet a dolog mindkét oldalon, de egy próbát megérne, mert biztos, hogy szívesebben költené az ember ilyen helyeken a pénzét, mint egyébként.

Folytatódjék hát a Clay Shirky nevű kutatóval készült interjú, ha esetleg valaki nem olvasta volna azóta a második részt is.

Szerinte tehát az információs túlterhelés egyfajta újludditista képzelgés. Olyan, mintha azt akarnánk, hogy az a sok blogger fogja be, mert már túl sok olvasnivaló van a neten. A probléma egyébként még így sem szűnne meg, mert már a professzionális tartalom is emészthetetlen mennyiségű. Ahogy azt korábban mondta, inkább szűrési problémáról van itt szó, tehát egyszerűen csak sokan nem rendelkeznek az interneten talált információk feldolgozásának készségével, és nem ismerik az ehhez szükséges eszközöket sem.

Amivel kapcsolatban ez a szűrés-dolog érdekes lehet, az a közösségi szűrés, és az egymástól különálló területek információmegosztása. Ez főként a tudományok szempontjából lehet fontos, ezek már egyébként is egyre inkább interdiszciplináris irányt vesznek.

Az újságírással, a hírekkel kapcsolatban is sokmindent mondott, én csak azt emelném ki, hogy szerinte most, hogy elég egyértelműen a vég felé közeledik a nyomtatott sajtó, az újságírók eddig úgy viselkedtek, mint az eltartott feleség: nem igazán értették, honnan volt a pénz, de mivel úgy tűnt, hogy a cukrosbácsijuk elég jövedelmező, nem gondolkoztak ezen. Aztán amint beütött a crach, kiakadtak, hogy "hoppá, mi eddig bizniszeltünk? Hogy a kiadások mindig meghaladták a bevételeinket? És én erről miért csak most tudok?"

Shirky szerint leginkább a negyvenes, a pályájuk közepén levő újságírók sínylik meg az egészet, mert még nem elég idősek ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljanak, és nem elég fiatalok, hogy az egészet otthagyják és valami másba kezdjenek. Ez az a réteg, ami felől aztán a legtöbb meglepetés indulhat el Huffington Post módra. Ismét csak szerinte.

A nagy lélegzetvételű cikkeket termelő újságírásról azt mondja, hogy az a karrier-újságírás. A hosszú cikkekre mindig lesznek vevők, ez az egyik legprosperálóbb forma, ehhez lehet a legkönnyebben hirdetéseket keresni, szóval akár egy teljes üzleti tervet is rájuk lehet építeni. (Akkor tehát a Komment.hu nem is elvetélt ötlet? - én) Mindenesetre ebben a szegmensben is kevesebb újságírót fognak foglalkoztatni.

Még az előző részben volt megemlítve, hogy az internettel az amatőr tartalmak hányadának megnövekedése, és az általános színvonal csökkenése érkezett meg. Clay Shirky azt mondja, hogy ez egyre inkább így lesz, viszont a színvonalas tartalmakkal könnyű lesz kitűnni.

A nyomtatott lapok pedig megszűnnek.

Na, hát ennyi.

Ezzel kapcsolatban csak annyi lenne a hozzáfűznivalóm, hogy nem is feltétlenül, illetve csak abban az értelemben beszélhetünk szűrési problémáról, hogy nem tudjuk, hogyan is fogyasszuk az információkat, mert már annyira hozzá vagyunk szokva a hagyományos struktúrákhoz, hanem egyszerűen az frusztrál mindenkit, aki kicsit is mélyebbre ás egy téma linkjei között, hogy iszonyatosan sok olyan tartalom van, ami érdekes, csak éppen nem tudjuk mindet behabzsolni. Nem arról van szó tehát, hogy zavarnak itt minket a mindenféle cikkek és képek és kommentek megemészthetetlenül, hanem hogy egy olyan információs plázában bolyongunk, ahonnan legszívesebben mindent hazavinnénk, de csak egy kosarunk van. Szerintem ez legyen a legnagyobb gondunk. :) Én mindenesetre mostmár nem fogom ezt felhozni panaszként, meg vagyok győzve.

Nagyon megörültem, amikor rátaláltam egy általam sajnos korábban nem ismert kutatóval, Clay Shirkyvel készült interjúra. Szinte minden szavával egyetértek, és bónuszként annyira összeszedett és laza, annyira könnyeden vázol fel és cáfol meg mostanában felkapott témákat főleg a tartalomfogyasztás és az információk feldolgozása kapcsán, hogy az állam leesett.

Egy kis ízelítő a vele készített beszélgetésből (de érdemes elolvasni az eredetit):

Clay Shirky szerint az internet lett most az új tévé, azaz a korábban a televízióra záporozó vádak most az internetet érik. Az egyik legfontosabb kifogás, hogy az internet leszoktat minket az olvasásról. Ezzel szemben Shirky azt gondolja, hogy az internet nemhogy elhozta volna az olvasás végnapjait, hanem éppenhogy felturbózta azt: soha nem írtak és olvastak annyit és olyan intenzíven az emberek, mint ma. Igaz, nem Tolsztojjal kelnek és fekszenek és hogy alapjáraton az MSN-t nyomják tele szövegekkel, de attól még az olvasás és az írás nagy tömegek számára lett újra a mindennapok része.

Fontos változás még, hogy az interaktivitást nélkülöző médiumok köré saját interakciókat építenek a felhasználók, mert ezt lehetővé tette a technológia: erre példa a fan fiction, melyen keresztül a rajongók Tolkien vagy a Harry Potter világának részévé válhatnak. Clay Shirky szerint egyébként az internet unalmas lett a tizenévesek számára, és mivel már természetesnek veszik a létezését, arra használják, hogy interaktivitást vigyenek a mindennapi médiafogyasztásukba.

A figyelem, illetve annak időtartama ugye sokak szerint vészesen csökken. Ezzel kapcsolatban azt mondja Shirky, hogy ez mindig is kedvenc téma volt, főként a tévét hibáztatták ezért már pár évtizeddel ezelőtt is. Szerinte nem a figyelem rövidtávúvá válásáról, hanem inkább arról van szó, hogy a rövidtávú figyelmet igénylő tartalmak száma megnőtt. Emellett pedig ha valakit egy téma kifejezetten érdekel, a korábbiaknál jóval több információt találhat róla. Az internet tehát a nagyon rövidtől a nagyon hosszú és alapos szövegekig nagyon széles skálán tett elérhetővé különböző tartalmakat, ami igazából szuper.

És hogy miért van mindig ez a károgás a rövidtávú figyelemről? Mert az ilyen kijelentések mindig nyitott fülekre találnak. Ez olyan, mint amikor azt mondják, hogy „régen minden jobb volt".

Azt mondja még, hogy a web által nő az amatőr tartalmak hányada, aminek következményeképpen az elérhető tartalmak átlagos színvonala csökken. De az, hogy több ember számára több információ lett elérhető, nagyon pozitív hatással van a társadalomra, igaz, ezt az értelmiségiek nem szívesen látják be.

Az „újludditák” is egyre hangosabbak. Szerinte ez nem újdonság, mert a ludditák mindig megjelennek, ha változás történik, mert egyszerűen csak konzerválni akarják azt, ami addig volt. Shirky azt mondja, hogy nehezen indokolható egy olyan kijelentés, miszerint az új információk gyorsasága és totalitása rossz hatással lenne a szellemi életre - egyszerűen le kellene venni a Tolsztoj-szemüveget.

A másik kórusba az információs túlterhelés hirdetői tartoznak: Clay Shirky szerint ilyesmi nem létezik, ez is csak egy állandó sirám. Szimplán szűrési hibáról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy az emberek nem tudják elfelejteni a régi struktúrákat: a könyvtárat, a katalógusokat, stb. Még nem tudják, hogy hogyan kezeljék a neten az információkat, és ezért érzik kényelmetlenül magukat. Ezzel szemben (szerinte) a fiatalok jó helyzetben vannak, mert nekik csak tanulniuk és alkalmazkodniuk kell, nem kell leszoktatniuk magukat korábbi beidegződésekről.

Az interjú két részes, folyt. köv.
 

Hogy ne legyen nagyon unalmas az év eleje, a munkanapok elérkezte előtt nézzük meg, milyen kishíreket tartogatott mostanában a világ számunkra.

Egy Ferenc Szasz nevű amerikai professzor szerint a rap bölcsője nem Bronx vagy Brooklyn, hanem Skócia. A skót rabszolgatartó uraságok körében ugyanis nagy divatja volt az egymással való éles nyelvű perlekedésnek. Ezt aztán vitték magukkal az Újvilágba, ahol a rabszolgáik átvették tőlük ezt a tradíciót, majd mindez kicsúcsosodott a kortárs afrikai-amerikai fiatalok kultúrájában. (Telegraph)

Tenessee-ben rossz idők járnak a leszbikusok felé: egy leszbikussá „vált" nőnél nem aludhat ott a partnere, ha a nő gyerekei is ott vannak nála, annak ellenére, hogy a bíróság által felkért szakértő szerint is pozitív hatással van a partner a gyerekekre. (Jezebel)

Így nézhetett ki BUBU, amikor kicsi volt. (Jezebel)

Megszűnik végleg a Polaroid technika. Ez nem újdonság persze, de azért szomorú. Itt egy cikk arról, miért is volt jó polaroidozni, és kik voltak azok a művészek, akik a legjobban használták. (The New York Times)

Egy nyelvész sorra vette 2008 legfontosabb amerikai buzzwordjeit. Ezek közül sokat mi is ismerhetünk, főként azokat, amelyek az elnökválasztási kampány során születtek. Így természetesen a „change", az „obama nation", „Joe" vagy a „hockey mom" is a kampány alatt terjedt el, de a válság is elég sok felkapott szót és kifejezést termelt. Ilyen volt például a "staycation" (otthon töltött vakáció), a „recessionista" (azok, akik a válság alatt is divatosak maradnak. Általában elég irritálóak, mert azért továbbra is ragaszkodnak a márkákhoz, csak éppen megveszik műszálas verzióban mondjuk a Dolce and Gabbana cuccokat és a partikon hangosan panaszkodnak, majd shoppingtippeket cserélnek egymással), vagy a „malus", a bónusz ellentéte. A „pregorexia" kifejezés pedig azokat a terhes nőket illeti, akik mindent megtesznek, hogy terhesen is vékonyak maradjanak. És mint kiderült, egyik kedvenc időtöltésem leírására is született már egy kifejezés: "long-photo" - ez olyan rövid videókat jelöl, melyek valójában mozgóképként megörökített fényképek. Ez elvileg a Flickr-en terjedt el, de egyébként hasonlót láthattok a Discovery-n két reklám között. (The New York Times)

Pihenjetek!

Nem tellett sok bele, végül a Kreatív nyomdokain haladva az imeem-et kezdtem el használni, és ha már új site-ra eveztem, készítettem egy playlistet azokkal a számokkal, amiket a legtöbbször hallgattam ebben az évben. Na jó, ki kellett hagynom például az Interpolt, vagy a Hercules and the Love Affair-t, mert nem illettek bele sehogysem, de alapvetően híven tükrözi, mit bírtam a legjobban az évben.

Favourites of 2008

Kvázi visszatérve (gurulva) az életbe, hadd emlékezzek meg egy korábbi ötletről:

Gondolkoztam rajta, de aztán nem posztoltam, hogy milyen jó lenne egy olyan laptop, aminek dupla kijelzője van. Alapvetően azért szerettem volna egy ilyet, mert elképesztő módon utálok kibicelni, azaz valakinek a kijelzőjébe belenézni. És mivel nálunk mindennapos az ilyen "hú, ezt nézd" beszélgetés, a nyakam már a mondat elhangzásával egyidőben görcsbe rándul.

Szóval nagyon szerettem volna egy ilyen duplakijelzős számítógépet, de aztán arra jutottam, hogy az én problémámra leginkább egy miniprojektor lenne a megoldás, ami a legközelebbi falra vetíti ki, amit az én illetőm meg akar mutatni nekem.

Mindenesetre üdvözlöm a fejlesztést, csúcscool. :)

Szomorúan tudatom mindenkivel, hogy az általam is örömmel használt és ide többször bemásolt Mixwit befejezte működését, mert gondolom kényszerítették őket rá.

A Youtube-on is látható durva változások alapján a jogvédők nyomulnak ezerrel.
 
Értem én, miért történik mindez (na jó, úgy nagy vonalakban), de nem hiszem, hogy ezzel egyértelműen szolgálják az előadók érdekeit.

R.I.P.
 

(Helyettesítési tippek, valaki?)

Hát persze, hogy ünnepi bejegyzés!

Bár most belassulás van munkafronton, én éppen a mellékprojekteken dolgoztam, úgyhogy kicsit később mentem lazításként a Kreatívra.

Amit ott találtam, felülmúlt minden képzeletet. Nézzétek meg ti is.

Mindenesetre - hogy is mondjam - odavagyok. És mielőtt elérzékenyülnék, csak egy rövid "köszit" szeretnék mondani, hogy ne legyek túl teátrális, és még egy "csak így továbbot".

Köszi! Csak így tovább! :)

Frissítés:

Nem tudtam megállni, és összegyűjtöttem pár videoklipet Thank You témában nagy kedvencem, a B-oldal mintájára Pop Nemecsek szakmai segítségével.

1.

2.

3.

4.

5.

Vessünk egy pillantást az ide másolt bannerre. Vajon mi lehet vele a gond? Hiányzik valakinek a karja? Rondák a szereplők? Tessék csak alaposan megnézni.

Elárulom: a szlogent cseszték el. Nobody helyett kaptunk egy pofás kis „nobady-t”. Vagy esetleg elkezdett LoLcatesedeni a szórakoztatóipar és épp az első pillanatokat sikerült elkapnunk?

Sajnos biztosan nem: egy csinos félregépelést láthatunk itt, ami minden valószínűség szerint sok ember kezén ment át, mire kilőttetett az internetbe. Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy egy meglévő és mindenhol használt szlogent miért kellett az egyszeri grafikusnak újra begépelnie? Kétlem, hogy minden anyagot a nulláról kell kezdeniük.

Ez mostmár rejtély marad, mindenesetre örülhetünk: biztos el vagyunk maradva mindentől és mindenkitől, de azért még a legmenőbbek is hibáznak néha.

Arra azért kíváncsi lennék, meddig hagyják így a bannert.

Ui.: Bocsánat a kép rossz minőségéért, nem volt kéznél Photoshop.

... a képzőművészetért. A BBC tudósított egy olyan FBI ügynök búcsúpartijáról, aki évtizedek óta nagyon sikeresen működött a lopott műtárgyak piacán.

A pasas munkája nagyon fontos, már csak azért is, mert a műtárgy-maffia, vagy hogy is fordítsam a negyedik (!) legnagyobb üzlet nemzetközi szinten a drog, a fegyver és a pénzmosás után. Ennek oka, hogy a műtárgyak nagyon könnyen szállíthatók, simán beveszik a vámosok, hogy az adott képet vagy szobrocskát a feleségednek vetted a helyi bolhapiacon. Ahogy a cikkben írták: még egyetlen beagle sem szimatolt ki egy lopott mesterművet.

Az egyik legújabb terület egyébként az Afganisztánból és Irakból lopott tárgyak felderítése.

Az USA-ban 12 ügynök dolgozik, míg Franciaországban 30. A legtöbben pedig Olaszországban működnek, pontosan háromszázan.

És ha valaki kedvet kapott volna ehhez a munkához: a beépülő ügynöknek az acélidegeken túl teljesen átlagos külsővel kell rendelkeznie: semmi sebhely, semmi túlzás. Olyan átlagosnak kell lenni, hogy képtelenség legyen felidézni, hol jártál, mit mondtál, mit csináltál.

A nyugdíjba vonuló ex-ügynök valószínűleg tanácsadó lesz és ír egy könyvet.
 

Egyre többet lehet olvasni a ruhaiparban elindult zöldmozgalmakról, sok új kezdeményezés indul és sok olyan márka, illetve kollekció jelenik meg, melyek etikus és/vagy organikus módon gyártanak.

A legtöbb forrás tényleg igyekszik megfelelően edukálni a közönséget az egész hátteréről és fontosságáról, de azért kicsit zavaró számomra, hogy nincs egy olyan adatbázis, ahol mindez egy helyre össze lenne fogva.

Rendesen meg kell dolgoznia annak a potenciális vevőnek az információkért, aki át akarná gondolni, hogy akkor most hol fog vásárolni és hol nem. És ha nem, akkor miért. 

Kellene tehát egy olyan kezdeményezés, ami a különböző márkákról és a gyárakról gyűjt össze és rendszerez információkat. Ahol nyomon lehet követni, hogy például mi a helyzet a Tesco sajátmárkás ruháival, vagy hogy a Primark vagy a Nike még mindig sweatshopokban dolgoztat-e, vagy már javult a helyzet?

Vagy hogy Bangladeshben hol vannak ilyen gyárak, hány embert dolgoztatnak, milyen körülmények között – tehát helyi jelentéseket is tartalmaznia kellene egy ilyennek.

Tudom, hogy hatalmas kérés, de ha ez nem olyan ügy, amiért érdemes dollármilliókat elkölteni, akkor mi más lehet az? Aktivisták, tessék kampányolni!
 

Szégyenkezve vettem észre még régebben, hogy a kereskedelmi tévék megváltoztatták a tévénézési szokásaimat. Ugyanis ha végre elkapok egy jó filmet valamelyik közszolgálatin, amit véletlenül nem éjjel egykor, jobb esetben tizenegykor kezdenek el leadni, akkor egy idő után azt veszem észre, hogy várom már a szünetet és azon filózom, hogy bakker most hogy menjek ki a konyhába? Például.

Őrület. Régebben gond nélkül végigültem/tünk többórás filmeket, odafigyeltünk, koncentráltunk ahogy kellett, most meg nyomaszt, hogy nincs megállás. Ez azért elég durva szerintem.

Persze nemcsak a kereskedelmi tévék a hibásak, hanem például a DVD-nézés elterjedése (bármikor leállíthatod), meg internetfreakeknél a netezés maga (fragmentált figyelem). Mindenesetre elgondolkoztató ez a változás, és nem tudom, hogy van-e visszaút.
  

Gondoltam, hogy így karácsony felé megörvendeztetlek titeket egy régebbi kis magánszámommal "nevessünk együtt rajtam" alapon.

Volt egy korszakalkotó ötletem, majdnemhogy üzleti tervet is barkácsoltam hozzá. Az volt az elképzelésem, hogy elárasztom Budapestet olyan automatákkal, amik beveszik az egy- és a kétforintos érméket is, és ezért aztán olcsó apróságokat, például egy doboz gyufát vagy egy kis csomag zsebkendőt is lehet belőlük venni a drágább cuccok mellett. Egyébként gondolkoztunk olcsó művészetben is, de az csak egy mellékprojekt lett volna.

Angliában irtó fejlett már a technika (jut eszembe ez illik a találmányos posztomhoz is), például ott már akár ajándékutalványt is vehetsz az általad begyűjtött apróból. De sajnos nem adják el az automatákat, szóval ez a lehetőség kilőve.

Nade a lényeg, hogy amikor már elkezdtem volna összekalapozni az első automatára a pénzt, beütött a Magyar Nemzeti Bank: sajnos az állam is rájött, hogy az aprók valójában felesleges kis kelések a társadalom nyakán, ezért bevonta őket ugye.

Úgyhogy megvalósítandó kisvállalkozás nélkül maradtam. Pedig már tényleg láttam magam rollnizógépet venni. Hát így történt.

Megtört a jég: a bitek és online alkalmazások mellett végre valami más is helyet kapott a techie bloggerszívben - a Bloggerunió (BU) kutyája (akit ha nagyon nyálasak lennénk, BUBU-nak hívnánk, de nem tesszük) boldogan szörföl a Webisztán fejlécében, az egyébként szintén cukiságfaktoros robottal összekötve.

Én tegnap vettem észre ezt a megható tényt, ráadásul csak úgy, hogy felhívták rá a figyelmet. Így jár, aki RSS-ből érkezik.

Nem tudom megállni, muszáj bemásolnom. Remélem, nem baj:

Mindenesetre nagyon köszönjük!

Pssszt! Figyu:

Két civil szervezet grafikusi segítségre vár. Részletek a bloggerunio@gmail.com címen.