Pollner megosztásai között találtam a Mashable! áttekintését 100 különböző webkettes alkalmazásról, amelyek elvileg megkönnyítik az életünk rendszerezését és megszervezését.

Szinte a teljes listát végigkattintgattam, de nagyon kevés olyat találtam, aminél valóban elgondolkoztam azon, hogy ki kellene próbálni. A legtöbbnél úgy éreztem, hogy elég felesleges még létezniük is, és hogy azt a rengeteg energiát valami másba is belefektethették volna. Mondom ezt úgy, hogy igazából egyetértek Doranskyval abban, hogy azok az új start-upok lehetnek a menők, akik már meglévő dolgokat csinálnak meg jobban. Nade ilyen tényleg kevés van.

Mert mit csináljunk egy tucat olyan webkettes alkalmazással, amik nem tudnak többet, mint a Google bármelyik fejlesztése, vagy éppen nem köthetők össze mással? Sok olyan szolgáltatás van egyébként, amik pont a különböző közösségi site-okat kötik össze, ráadásul jóval emészthetőbb formában, mint mondjuk a FriendFeed, de ez inkább csak a nagy site-ok (Facebook, Twitter, Flickr, stb) esetében működik.

Egy példa a felesleges és időpazarló fejlesztésre: a hordit. Ez arra való, hogy az ember a dokumentumait a neten tárolhassa és megoszthassa másokkal, meg mások dokumentumai között turkáljon. Irtó jó a designja, ezért nem is szívesen emelem ki negatív példaként, dehát akkor is az a helyzet, hogy kizárólag azok számára lehet hasznos, akik a Gmailnek még a közelébe sem mentek soha. Egyébként pedig nem ad újat. Pláne, ha azt vesszük, hogy még mennyi ilyen dokumentumfeltöltögetős site van (Slidr, Slide.com, stb), igaz kicsit más céllal.

De ilyen haszontalannak tűnik az összes party planner, meg listakészítő alkalmazás is, amiknek a fenntartása és menedzselése több időt és energiát emészt fel, mint amennyire megérné őket használni. A Facebook korában invitáló szolgáltatásokat készíteni…  Akkor már inkább egy köremail, ha máshogy nem megy.

További időrabló, de talán még működtethető alkalmazás a Closet Assistant, amibe fel lehet tölteni a ruhatárat és azon keresztül lehet válogatni. Hát… egy nő ruhavásárlási tempóját nem tudom, hogy lehet-e egy ilyennel követni, szerintem inkább frusztráló lehet egy idő után, hogy újabb ügy került fel a to do listára „Closet Assistant update!!”.

Ami kicsit hasznosabbnak tűnt a rengeteg cucc között: például a Clipperz, amit mondjuk nem mernék használni, de szétforgácsolódott embereknek biztosan jól jön, mert az a lényege, hogy az összes accounthoz el lehet itt tárolni az azonosítót és a jelszót, de akár PIN kódokat és minden egyebet is. Hát nem tudom… mindenesetre igény biztos, hogy van rá.

A webkettes aktivitásokat egy helyre gyűjtő szolgáltatások közül nekem a Second Brain tetszett a legjobban, ez leginkább azoknak jön jól, akik hangsúlyosan építik a saját brandjüket, és a blogírás nem tudja felvenni az információfogyasztásuk ritmusát.

Vagy itt van a Nutshell mail, ami egy helyre gyűjti az összes mailboxod tartalmát. Ez elsősorban azoknak jó, akiknek le van tiltva a levelezésük a munkahelyen, meg azoknak, akik képtelenek beállítani a postaládájukat rendesen. Na jó, szóval csak félig hasznos ez a szolgáltatás.

Van még egy egész jó kis dolog, ami elég bénán néz ki, de talán van létjogosultsága: ez pedig a SimplyChecklist.com, ahol előre elkészített to do listákat lehet kikeresni. Van például gyerekszülős lista a kórházba vonulás előtt elintézendő, összegyűjtendő dolgokkal, vagy költözős lista hasonló jelleggel. Ez elég jónak tűnik.

Jó lenne még, ha itthon is lennének könyvtárkategorizáló site-ok, bár ez is inkább időrablásnak tűnik.

Amit nem találtam, de klassz lenne: egy olyan site, ahol az ember az alternatív identitását tudja menedzselni. A jelenlegieknél abban különbözne, hogy itt egy helyre lehetne gyűjteni az alternatív accountokat és eleve lenne mondjuk egy hozzá tartozó gomb a Toolbaron. Ezáltal például el lehetne érni, hogy az alternatív del.ici.ous-be menjenek a könyvjelzők. Merthogy én szeretném a két dolgot kettéválasztani. És így mehetne ez a többi alternatív accounttal.

Jelenleg ugye a Facebookkal próbálkozom, de nekem tényleg valami olyan megoldás kellene, ami normálisan tudja kezelni a másodlagos accountjaimat is.
 

Rövid és velős bejegyzés következik egy engem érdeklő témában. :)

Egy doki úgy döntött, hogy teszteli a biokajákat, mégpedig három éven keresztül. Merthogy ahhoz, hogy mondjuk egy marhatelepet biónak tituláljanak, három évig kell folyamatosan bioélelmiszerrel etetni az állatokat.

A tapasztalatai a következők: 

• Szerinte főként a húsevés teszi érzékelhetően drágábbá a bioétkezést, ha azt valamennyire leredukálod, akkor hasonló összegekből ki lehet jönni, mint a normál kajáknál.

• Kevesebbszer lett beteg.

• Néha nagyon nehéz volt beszereznie a betevőt, főként ha elment otthonról.

• Csak a nagyon színvonalas éttermekben tudták garantálni, hogy biót adnak neki. 

• Náluk már van néhány becsomagolt élelmiszert árusító biomárka.

• Meglepően sok helyen nem tudják, mi az, hogy bio. Sokan arra gondolnak például az éttermekben, hogy az a vegetariánus. (Mint nálunk a vegetariánusnál, hogy a hal nem számít, meg az étlapokon a panírozott sajt a non plus ultra)

További konzekvenciák: 

• Szerinte a kisbabáknak a főbb ételeket biominőségben kell adni: tej, paradicsom, alma és bébiétel.

• Továbbra is biokaján fog élni

Saját tapasztalataim: a biokaja finom és érezhetően javít a közérzeten.

Köszönöm a figyelmet.

Több helyen is láttam elraktározva a linket arról, hogy "Minden második felnőttet hidegen hagy az internet". A hatásvadász cím miatt természetesen én is elolvastam, de szerintem a cikk egyáltalán nem olyan negatív, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Vagy lehet, hogy csak beletörődtem a helyzetbe?

De gondoljunk bele: mégis kit lep meg, hogy egy olyan lerobbant középkorú és időskorú generációval rendelkező országban, mint a miénk, az átlagnál sokkal kevesebben interneteznek a 18 év felettiek? És ezt most nem ostorozásként mondom, hanem egyszerű ténymegállapításként. És bár nem örülök neki, én teljesen megértem.

Az persze már kevesebb hangsúlyt kap a cikkben, hogy a fiatalok már jobb helyzetben vannak és nemzetközi összehasonlításban is egész jól állnak az internethasználat terén. Dehát a pozitívum az már nem érdekes.

Ami pedig azt a 27 százalék embert illeti, akiket elvileg nem érdekel az internet, pontosabban "nem érzi szükségét használatának": hát... ez most nem tudom, hogy baj, vagy nem baj, mindenesetre szerintem nem is az internet nem érdekli őket, hanem inkább egyszerűen semmi nincs, ami foglalkoztatná vagy lekötné őket.

Van ilyen, konkrétan ismerek ilyen embereket. Mit lehet velük csinálni? Ha (és amíg) nincs semmilyen érdeklődésük, addig a nettel is felesleges bepróbálkozni. Mondanám én.

Vagy az internet megteremti a szükségletet a hiányzó Valami iránt? (Hát... szkeptikus vagyok.)

Ho-ho-ho-hó! Örömmel jelentem, hogy beizzítottuk a Bloggerunió első civil bannereit.

Jelenleg a következő szervezetek hirdetései futnak majd a tagblogok oldalain (elkészülési sorrendben):

1. Mint a többi ember - közhasznú Alapítvány

Idézet a bemutatkozásukból: "Az alapítvány 2005 november 28.-án jött létre. Fogyatékos fiatalok felkarolását tűzte ki céljául. Az iskola padjaiból kikerülve a fogyatékos fiatalok magukra maradnak jobb esetben szüleikkel. Megszűnik az iskola befogadó közössége, elmaradnak a társak. A szülők magukra maradnak terveikkel, gondjaikkal. Alapítványunk ezeket a hiányosságokat igyekszik bepótolni."

A banner egy adománygyűjtő akcióhoz kapcsolódik, mert jelenleg nem tudják megoldani a felkarolt fiatalok iskolába járását - autóra lenne szükségük. Eddig 167 ezer forint gyűlt össze.

2. Magyar Zsidó Kulturális Egyesület - MaZsiKe

Az Egyesület most ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, ebből az alkalomból egy programsorozatot indítottak. A banner ehhez kapcsolódik. 

3. Beremend Környéki Református Egyházközség

Ehhez a szervezethez jelenleg egy meglehetősen puritán banner tartozik, idővel felfejlesztjük, de legkésőbb akkor, amikor már kommunikációs tanácsadást is nyújt majd a Bloggerunió. :)

4. Gyermekparadicsom Alapítvány - MindenGyerek konferencia

Az Alapítvány egyik fő programja a MindenGyerek konferencia, melyről szintén a saját szavaikkal szeretnék szólni:

"A szakma- és a szektorhatárokat átlépve lehetőséget adni minden gyerekkel foglalkozó szakember aktuális kihívásainak, munkájának, eredményeinek megismerésére és megvitatására.

MindenGyerek Konferencia akkreditált továbbképzési program a gyermekjóléti, szociális szakemberek és a pedagógusok részére is."

5. Zumm Aikido Egyesület

Ha érdekel a Tissier-stílus és a harcművészet filozófiája, érdemes lehet felkeresni őket.

Eddig 13 szervezet jelzett egyébként, hogy szeretne résztvenni, de kicsit lassabban haladnak a dolgok. Azért idővel egyre több és egyre izgalmasabb banner jelenik majd meg az oldalakon, főként a segítségüket felajánló bloggereknek köszönhetően. Az eddigiekben például részben én működtem közre a nulla flash tudásommal, amit aztán Hannibál rakott a körülményekhez képest maximálisan helyre. :) Ezúton is köszönjük.

Sok fontos segítséget kaptunk egyébként, például durván 15 perc leforgása alatt lett adserver hozzáférésünk az Adverticumtól, Konrád noszogatására.

Nekik is nagyon köszönjük!

Azok pedig, akik bloggerként csatlakozni szeretnének, olvassák el az útmutatót a Bloggerunió blogján. Akik civilek, azok pedig írjanak nekem (trillian@live.com), vagy a bloggerunio@gmail.com címre.

Beindultunk! Igeeeen!

Vagy inkább a design hatott rám? Nem tudom biztosan, mindenesetre régen írtam már arról, milyen, amikor simán bekajálok valamit, mert valaki úgy döntött, hogy márpedig ő eladja a termékét.

Ez az új cucc, ami befigyelt, egy óra a Too Late-től. Egy kis olasz cég ez, ami irtó szexi kis műanyag órákat árul.

Na és most tessék figyelni: legalább egy évtizede nem hordok órát. Mindig is úgy gondoltam, hogy az felesleges a kijelzők korában. Ezenkívül nem hordok vackokat, így ékszert sem. (Vagy legalábbis nagyon ritkán.)

Ehhez képest az óra megtekintése és megrendelése között kábé (és maximum) öt perc telt el.

Mindez miért? Mert:

1. jó a site
2. színes a cucc
3. egyszerű a design
4. vicces
5. viszonylag olcsó
6. könnyű volt megrendelni és kifizetni

És ami külön jó: nagyon gyorsan ideért.

Undorító ez a fogyasztói kultúra, undorító.

Ui.: Egyébként aztán kiderült, hogy a Formában is lehet kapni, dupla annyiért.

Suematra csodálatos sztorija (bocsánat a kifejezésért) újra eszembe jutatta, hogy mennyire fontos lenne a még "kinyerhető" családtörténeteket feljegyezni valahogyan.

Egyszerűen a családi élet alapvető részének kellene lennie ezeknek az erősen identitásképző beszélgetéseknek és azok dokumentációjának is, hogy folyamatosan tovább lehessen ezeket a történeteket hagyományozni.

Nagyon sajnálom, hogy már alig vannak forrásaim a család múltjáról, mert többnyire csak gyerekkoromban hallottam a különböző háborús sztorikat, meg hogy milyen volt az élet cselédként. Nem is nagyon sajnálom, egyenesen fáj.

Asszem le fogom ültetni a szüleimet és ha kell, napokig fogom őket beszéltetni. Legalább az ő szempontjukból, az ő emlékeik alapján legyen elmesélve a családtörténet.

Persze lehet, hogy nem sok ilyen múltnélküli család van. Mindenesetre a gyerekkori környezetemben az emlékek közös felidézése és rögzítése, mit ne mondjak a családfa-építés egyáltalán nem volt szokás.

Jön hozzánk a Costa, meg a Starbucks és mindenki odavan. Bizonyos szempontból én is, mert ezek jó helyek, meg jó a kávéjuk is, DE. Azért lássuk be, hogy a Starbucksban, meg a Costában az a jó, hogy ha turista vagy külföldön és iszonyatosan fáradt, bemész egy helyre ahol rendes kávét lehet kapni, kerül amibe kerül, és az szuper. Eleve (jó esetben/általában) tele vagy hülyeségekre elköltendő pénzzel. Még jóhogy veszel egy ilyen-olyan három eurós kávét. Mert megérdemled.

Nincs is ezzel semmi baj. Ha külföldön vagyok, a kávéra én sem sajnálom a pénzt. Nade mi visz rá egy embert itthon, a dolgos hétköznapokban, hogy öt-nyolcszáz forintért kávét igyon? Mikor itt Budapesten az utóbbi években azért elég szépen feléledt a kávéházi kultúra és nagyon sok helyen lehet elképesztően jó kávékat inni. Ja hogy azokra nem adnak fél kiló tejszínhabot, meg mindenféle mesterséges ízesítőt? Ó, bocsánat. Ezt a desszertkávé műfajt mondjuk nem értem, szerintem csak popsztároknál van jogosultsága, hiszen ők ezeken élnek. De ez mellékszál, meg mondjuk azt, hogy én vagyok a túlságosan konzervatív.

Félreértés ne essék: én örülök, hogy itt lesznek ezek a láncok, ahogyan örültem a Louis Vuittonnak is. Amolyan jó közérzetfokozók, az utcakép megnyugtató díszítőelemei. Azt a tudatot erősítik, hogy Európához tartozunk, végre a nagyvállalatok szemében is. De ennyi.

Persze ha valaki annyit keres, hogy már nem tudja mire költse, akkor egészségére. Bár akkor sem igazán értem meg. :)
 

(Egyébként ezen a héten a szokásosnál is lightosabb témák lesznek, csak mondom.)

Elég amerikaiasnak, erőltetettnek tűnhet, de ha jól alkalmazzák, akkor üt: ez pedig a beszélgetőpartnerünk néven nevezése. Úgy jutott eszembe, hogy a portás a nevemet mondva köszönt el tőlem, ami teljesen meglepett: wow, létezem!

A metódust először egy praktizáló orvosnál láttam a gyakorlatban működni. A buliban, ahol megismerkedtünk, rögtön feltűnt, hogy egyrészt már a bemutatkozásnál nagyon odafigyelt, hogy legalább a keresztnév meglegyen, másrészt ezután már mindenkit a nevén szólított meg, sőt többször is beleszőtte az éppen érintett illető nevét a mondatba. Zseniális. Mindenkit rögtön kenyérre kent, azt mondanom sem kell.

És ezzel az odafigyeléssel nemcsak, hogy egy gesztust tett mindenki felé, hanem rögtön azt kezdted el megpróbálni felidézni/kitalálni, hogy őt hogy hívják. Azóta is emlékszem, pedig többet nem láttam.

Szóval egy-egy ilyen gesztus nemcsak, hogy irtó udvarias, de jelenlétet is teremt: biztos, hogy megjegyeznek, ha ezt sikerül normálisan kivitelezni.

Evidensnek tűnik, de a tapasztalat alapján egyáltalán nem az.

Kicsit hallgattunk, de közben munkálkodtunk. Itt olvasható (egyelőre röviden), mi történt mostanában.

A jót hamar megszokja az ember. Hát nem gondoltam volna, hogy ezt az új Gmail Template-re fogom mondani, ráadásul arra, amit választottam, de tényleg így van.

Végigkattintottam mindegyik választható sablont és elsőre biztos voltam benne, hogy vagy a korábbi beállításhoz legközelebbi, vagy pedig valamelyik tök minimalista megoldást fogom választani, erre tessék: a Tea House lett belőle.

Mégpedig azért, mert rögtön leesett, hogy azért kérdi, hol vagyok, hogy az itteni időzóna szerint állítsa be nekem a fényviszonyokat és ez nekem nagyon tetszett. A lényeg ugyanis, hogy a háttérben folyamatosan (vagy inkább rendszeresen) változik a nap járása, és ha az aljára görgetsz, egy kis állatka mindenapjainak mozzanatait követheted végig.

Az én jelenlegi hangulatomhoz abszolút ez passzol, pont ilyesmikre van szükségem. Mindenesetre egy újabb önmagamról alkotott prekoncepció dőlt meg.

A látható képen éppen meggyújtja az állatka a lámpást. Kész.

Többen is mondták, hogy mekkora hülyeség egy online site-ot a tévében hirdetni. De szerintem teljesen érthető és jól indokolható. Legalábbis akkor, ha például egy olyan szolgáltatásról vagy médiumról van szó, ami a tömegekhez szól. A nagy tömegek meg azért nem igazán használják a netet, vagy ha mégis, legfeljebb kapcsolattartásra.

Ők felmennek az Origóra vagy az Indexre, meg a mailboxukba, aztán szevasz. Nem fog eszükbe jutni, hogy "nahát, vajon milyen az online Népszabadság"? Ha nem olvasták korábban (rendszeresen), akkor ez soha nem fog felmerülni.

A másik pedig, hogy ha egy site rossz, mint amilyen a Nol volt, akkor nem nézeget vissza rá az ember, hogy vajon megcsinálták-e már. Onnantól a kapcsolat lényegében megszakadt. Ezért aztán igenis reklámidőt kell venni, és bemondani a tévében, hogy "Újdonság van!". Ha nem olvasnék szakmai blogokat, és nem lettem volna hivatalból feliratkozva az RSS-re, akkor máshogy nem tudtam volna róla.

Egyébként nekem tetszik az új site a sok gyermekbetegsége ellenére. Szerintem tökjól használható, könnyen el lehet rajta igazodni, és bár biztosan tényleg hat képernyő magas, működik, mert ha valaki lusta kattintani, akkor scrollozhat. Mert lényegében az oldal második felében a felső hányadban kis helyre becsomagolt tartalmak olvashatók kibontva. És egyáltalán: így kell kinéznie egy honlapnak.

A Gfk és a Tárki úgy döntött, hogy a szokásos Esomar kategorizálást megpróbálja helyettesíteni egy új rendszerrel, mert itthon ez kevésbé alkalmazható.

Kitalálták hát a következőket:

 Forrás: Kreatív Online

Szerintem is szükség van egy jobban megfogható kategóriarendszerre, főleg azért, mert nyilvánvaló, hogy nem feltétlenül az számít, ki mennyit keres, meg mije van, hanem hogy amit keres, mire tartja jónak elkölteni.

Nekem így a pálya széléről csak két dolog nem annyira kóser: az egyik, hogy ha már mindenki számára használható, komolyan vehető rendszert dolgoztak ki, akkor miért olyan elnevezéseket használnak, mint a "felső klasszik", meg az underclass? Ezek olyan munkacímszerűen lazázósak és olyanok, mintha én találtam volna ki őket. És ez most nem pozitívum.

A másik pedig, hogy biztos bennem van a hiba, de én nem látom a középosztálybeli családokat, meg az átlagcsaládokat. Még a városi alsóközépre tippeltem volna elsőre, de ott meg az van hogy budapestiek, meg fiatalok. Ezt nem igazán értem. Valaki nyissa fel a szemem.

Nem véletlenül ritkultak meg a bejegyzéseim, de ígérem, ez nem lesz tartós. Mindenesetre egyrészt valóban elgondolkoztam az internetfüggőségen és újra bemutatkoztam a konyhának többek között, másrészt az internetdoktor azt mondta amikor ritka alkalmakkor találkoztunk, hogy pihenjek.

Merthogy nekem ő a legmegbízhatóbb forrásom, ha a betegségekről van szó. És a New York Times szerint ezzel nem vagyok egyedül. Persze mindenki, vagy legalábbis a felhasználók háromnegyed része szörföl a szimptómái alapján a lehetséges betegségek után kutatva, de én, hát én mindig.

Az orvosok szerint ez egész hasznos, mert viszonylag értelmesen el lehet beszélgetni a páciensekkel a betegségekről, meg főleg a komolyabb betegségekben szenvedők számára nagyon fontos lehet a különböző eü-honlapok közösségének ereje.

A Microsoft szerint viszont ez nem feltétlenül hasznos, mert sokan, vagy legalábbis a szájberchondriások (igen, így nevezték el pár éve) egy kis fejfájás alapján rögtön arra következtetnek, hogy agydaganatuk van. Merthogy a legtöbben csak az első pár találatot böngészik át, ami csalóka, mert a durvább betegségekről értelemszerűen több bejegyzés, honlap születik. És ezért blablabla, azon dolgoznak, hogy a keresőjük valamennyire beleszóljon a folyamatba, segítsenek a felhasználóknak és a jobb találatok felé terelgessék őket.

Én eddig egyszer diagnosztizáltam félre magam, amikor arra kezdtem gyanakodni, hogy cukorbeteg vagyok. Még tesztet is vettem! Aztán kiderült, hogy egy egyszerűbb, de azért nem teljesen komolytalan ügy volt a háttérben. A második tippem volt, és be is jött.

Ha már itt tartunk, hozzám hasonló hipochondriásoknak ajánlom a következő szolgáltatásokat (ha esetleg még nem találtatok volna rájuk):

Betegszoba - ezen a közösségi site-on a felhasználók jelölgetik be, hogy milyen betegségüknek milyen tünete volt, és hogyan gyógyultak meg. Még több olyan van, amiről kevés gyűjtés született, de például az influenzások sok információt megtudhatnak, alternatív megoldásokkal együtt.

Aztán ha sem magunkban, sem a többiekben nem bízunk, de még mindig nem szánjuk rá magunkat egy dokira, akkor jó lesz az Orvostudakozó. Ott feltehetjük a kérdéseinket, a dokik válaszolnak, a többiek meg olvassák. Régen a MediCentrum mondta meg nekem, hogy "most rögtön menjek kórházba", de mára egész jó megoldások születnek nekünk, hipochondriásoknak.

Ugyan félálomban jutott eszembe, azért még így ébren sem tűnik teljesen használhatatlannak egy News for Dummies típusú hírsite ötlete. A lényeg, hogy a hírek olyan módon vannak feldolgozva, mintha teljesen hülye lenne a felhasználó, de minimum harminc pontot csökkent volna az átlagos IQ-hányados a világon.

Ez úgy nézne ki, hogy azoknál az információknál, amik fontosak, fel lenne tüntetve, hogy fontosak. Amik meg újak a korábbiakhoz képest, oda lenne írva vagy animálva, hogy ÚJ! A cikkek rövidek lennének, egyszerű magyarázatokkal és gyakran egy-egy ábrában lennének feldolgozva. Akár napirajz-stílusban, rajzolva is.

Mindeközben természetesen az olvasók figyelme metsző humorral lenne a releváns részletekre irányítva. Tehát alapvetően ez egy poénsite lenne, ráadásul nagyon macsós, de az Onionnal ellentétben nem kitalált, hanem meglévő hírekkel dolgoznának és abban lenne a humor, ahogyan a témákat feldolgozzák.

Eleve már az oldal is úgy lenne felépítve, hogy a legegyszerűbb lelkek se vesszenek el. Az oldal tetején lennének a FONTOS hírek, aztán haladnánk a legkevésbé fontosakig. A legalján meg egy nagy fekete téglalap lenne, ahol a már annyira lényegtelen hírek szerepelnének, hogy nem is érdemes megmutatni őket. A téglalapban szereplő híreket ugyanis csak úgy lehet elolvasni, ha kijelölöd őket.

Kár, hogy nem vagyok lelazult pasi némi programozói háttérrel és sok szabadidővel. Tudom, hogy fura, de nekem tetszene egy ilyen.

Korábbi felhívásommal, miszerint a Kétpupú teveséget megosztanám non-profit kezdeményezésekkel, végül nem maradtam egyedül. Más irányból, de alapvetően a Karmamédia bloggerei is elérkeztek arra a pontra, hogy reklámfelületeik felerészét civil szervezeteknek ajánlják fel.

Egymásra borultunk meghatottan, és az ő ötletüktől vezérelve elindítottuk a Bloggeruniót. Tudjátok, ez olyan, mint a médiaunió, csak bloggerek és nem bazi nagy médiacégek állnak össze és nem egyetlenegy, hanem sok-sok civil téma képviselete érdekében.

A rendszer jelenlegi formájában nagyon nyitott és megengedő, a lényeg csak annyi, hogy aki szeretne szerepelni a Bloggerunió valamely tagjának blogján, non-profit alapon működjön.

Ezáltal az én eredeti felvetésem, ami a szimpátián alapult, és nem feltétlenül csak civil szervezetekre korlátozódott, kicsit leszűkült, dehát mindent a jó ügyért. :)

Hogy bloggerként vagy civil szervezetként hogyan lehet csatlakozni? Jelezni kell a bloggerunio@gmail.com címen.

És ha már a Csizmáskandúr, a Kétpupú teve, a Sültgalamb, meg a Vakvezető kutya modellje lett a felállás, akkor hadd tárjam elétek fáradságos munkám eredményét, a kabalaállatkánkat:

Látható, hogy ez is nagyon megy minden más mellett, de azért egyelőre nem megoldott a grafikai része a dolognak: kellene néhány grafikus, vagy legalább bannerkészítésben otthonosan mozgó önkéntes, mert az már most látszik, hogy sok civil szervezet számára nehézséget okoz a dolog.

Meg nekünk sem ártana egy rendes banner. :)

Terjesszétek a hírét lécci, és ha bevállaljátok a logónkat, plecsninket és bannerünket, nagyon örülünk, ha kiteszitek az oldalaitokra.

Kedden vicces helyen használtam a várost: elmentem a Vittulába, ahol egyetemistaként jártam eddig először és utoljára. Általában képzős diákokkal vagy művészekkel van tele, és iszonyatosan füstös. Most innen nyílik a Chinese Characters nevű galéria, ahol kedden a Panda Varieté tartott performance-t.

Még sosem láttam őket korábban, de igazából most sem, mert annyian voltak az érdeklődők/barátok, hogy nem fértem be, csak amikor már lazult a figyelem, azaz vége volt a show-nak. Elvileg előadtak egy dalt, vagy mi.

Plusz bemutattak egy antidivat-magazint, amit ők hoztak össze és egyébként elég jó lett. (Látható a videóban is.)

És hogy mi is az a Panda Varieté? Sok képzőművész - köztük lehetőleg szép lányok - összeállnak és elő-előadnak valamit. Mindenki azt mondja, hogy tökjók. Majd talán legközelebb számomra is kiderül.

Nagyon érdekel, hogy milyen a nemek megoszlási aránya az idetévedők körében, ezért összerántottam egy meglehetősen szofisztikált szavazórendszert.

Bonyolultsága ellenére használata meglehetősen egyszerű: a válasz ismeretében a megfelelő mezőbe kell egyet belekattintani. Hogy mi mindenre nem képes a technika?!

Köszi!

Kieg.: oké, ez nem egy Szonda Ipsos-féle rendszer, de akkor is beszédesnek tartom az eddigi eredményt. Az általam vártnál sokkal több férfi olvas, ráadásul be kell vallanom, hogy annyira eccerű voltam, hogy rákattintottam a saját szavazásomra. Hiába, ha nyomni kell, én nyomok. :) Szóval az arány méginkább a fiúk felé tolódik.

Még korábban akartam posztolni arról, hogy a Google Calendart tovább kéne fejleszteni, hogy mininapló-írásra is alkalmas legyen. Aztán végül úgy ítéltem meg, hogy biztos csak én nem tudom rendesen használni, úgyhogy inkább csendben maradok. Azóta sem tettem visszaemlékezős bejegyzéseket, mindig csak emlékeztetőket állítok be. Pedig alapvetően tényleg alkalmas arra, hogy egy-egy mondatban beleírjam, mi történt velem. Mégsem megy.

Mostmár mindegy is, mert egy pasi kifejlesztett egy pontosan az én igényeimnek megfelelő mininaplót, ahova öt darab emléket lehet rövid mondatokban rögzíteni. Ez a Memiary. Elég kezdetleges, csak annyit tud, amennyit itt leírtam, esetleg még azt lehet megemlíteni, hogy természetesen napi, heti, havi és éves bontásban nézheted meg utólag, mi minden fontos dolog történt veled.

Annyit lenne érdemes még fejleszteni benne, hogy mondjuk lehessen több naplót kezelni egy accounton belül, és akár még egy embed funkciót is el tudnék képzelni, mert miért ne?

Mindenesetre én fogom használni, például ide fogom jegyzetelni a futóedzéseimet, mert még mindig nem tudtam rávenni magam, hogy vegyek egy Nike Sportbandet. Most ebben a hideg borzalomban eleve tökmindegy.

(via ReadWriteWeb, sok napja)

Az USA-ban új irányt vettek a reklámkampányok: érthető módon a vágykeltés helyett eljött az olcsóság hangsúlyozásának ideje. Hogy érzékelhessük a különbséget, a New York Times összegyűjtött néhány példát is: a reklámokat már nem bazi nagy házakban forgatják, hanem kisebb, hétköznapibb környezetben, az olcsó arckrémek reklámjaiban leszólják a drágákat, a DVD-zés lett az új családi mozizás. Még a jómóduak is sokkal megfontoltabbak lettek és nagyon odafigyelnek a költéseikre, előre megtervezik a vásárlásaikat. Sokan el se mennek a boltokba.

És akiknek mindez tökjól jön? Például az életbiztosítóknak. Az emberek biztonságra, védelemre vágynak, simán megszólíthatóak. Ezt pedig ki is használja a New York Life nevű biztosító is, mely a jövőben növelni fogja a reklámra fordítandó büdzséjét.

A megszólított szakértők szerint az egészet a középkategóriás termékek fogják a legjobban megsínyleni, mert míg gazdagok mindig lesznek és mindig meg tudják majd venni a luxusmárkákat, a szegények meg eddig is csak az árra mentek rá, addig a középosztály is inkább az olcsóbb termékeket fogja választani. Ennek szerencsére valamikor vége lesz, és gyors lesz a felfutás, addig viszont marad a kuponozás.
 

Nálunk ugyan sosem volt sokkal másabb az irány, az azért biztos, hogy még jobban rá fognak erősíteni a hirdetők az alacsony árakra és még tovább fog tartani az árcédulás hirdetések kora, ahol többkilónyi véres húst, meg tisztítószereket kell óriásplakátokon nézegetni reggelenként a megállókban.
 

Az eheti hírek kivételesen a kultúra témaköréből kerülnek ki.


A sajnálatos pénzügyi események a műtárgyak piacát sem kímélik: a Christie's előző heti árverésén például az áruba bocsátott alkotásoknak csak a 60 százalékát tudták eladni, ráadásul többségében a becsült érték alatt, átlagban 30 százalékkal. Ennek hatására várhatóan kisebb aukciókat fognak tartani (még jó, a végén még kiárusítanák a világ műkincseit potom pénzért). Ez az időszak egész jól jöhet sokaknak, hiszen sok alkotáshoz olcsóbban juthatnak hozzá, de azért inkább azokra lehet majd vevőként számítani, akik szerelemből, és nem a befektetés kedvéért vásárolnak. Na jó, azért eléggé bíznak az orosz újgazdagokban is. (Telegraph)

Egyébként sem rohannak az emberek komolyabb filmeket nézni, de a már említett pénzügyi események miatt aztán még kevésbé. Így történhetett meg, hogy beszélő csivavák és középiskolásokról szóló limonádé vezette hetekig a nézettségi listát. És ez így lesz még jó sokáig. (Yahoo News)

Pénteken debütált Bollywoodban az első olyan mainstream film, amiben a két férfi főszereplő meleg. Illetve csak azért melegek a sztori szerint, hogy közelebb kerüljenek a Nőhöz. Ez azért nagy szám még így is, mert Indiában egy ősrégi törvény miatt még mindig illegális a ház falain belül is az azonos neműek közötti szexuális aktus, akár tíz évvel is sújtható. Persze sokan visszautasították a szerepajánlatokat, de így is a legnagyobb sztárok közé tartozó színészek mondtak igent. (LA Times)

Rushdie a vallásról. Korrekt. (Times)

A brit költőknek is nehéz. Ráadásul úgy viselkednek, mintha még mindig a romantika idejét élnénk. Ezért aztán rettegnek a webkettőtől, ahelyett, hogy használnák. (Guardian Blog)

Egy brit, graffiti irányából érkező befutott képzőművész egymillió font értékben dobálta szét pénteken a munkáit Londonban. A segítői a külsőbb kerületekből indultak befelé és nemcsak népszerű, hanem elhagyatottabb területeken is otthagytak egy-egy képet. A pasi azt mondta, hogy semmi különösebb utalást nem akart ezzel tenni például a jelenlegi gazdasági helyzetre, hanem egyszerűen szeretett volna visszatérni oda, ahonnan elindult, hiszen a street art az ingyenes és szeretné, ha bárki láthatná a munkáit. (Independent)

+ egy egetrengető divathír: szombaton a Megasztárban Eszenyi Enikő egy Je Suis Belle ruhában volt. Már amennyire én láttam. A flitterekre ugyanis nem emlékeztem.

Kétpupú teve lettem, úgyhogy szabad a pálya: ha tetszik a blogom, ha nagyon fontos ügyet képviselsz, ha el akarsz mondani valamit reklámformátumban, vagy úgy gondolod, hogy egy-két kattintással több sosem árt, akkor már most kezdj el barkácsolni és küldd el nekem a banneredet.

Hogy kikerüljön, csak annak kell teljesülnie, hogy normálisan nézzen ki, és olyan intézményt/ügyet/eseményt/minimárkát/embert képviseljen, amivel tudok azonosulni.

A könnyebbség kedvéért itt a címem: trillian@live.com

Nullabüdzsések számára tökingyenes, legalábbis remélem, hogy ezt lehetővé teszi a rendszer. Használjatok ki.

Persze ne legyünk teljesen pesszimisták: a for-profit szférából érkező érdeklődőknek annyit tudok előzetesen elmondani, hogy a feltételezhető olvasókról, egyebekről levélben bármikor. Egyébként pedig tök gyors és hatékony vagyok. :D

+ Felhívás:

Egyébként ha már itt tartunk, kellene indítani egy banner art versenyt. Ha jófej marketinges, cégvezető vagy menő reklámos vagy, dobj be valamit a közösbe és ha  kellően ösztönző nyeremények jönnek össze, istenbizony megszervezem.

Hadd jöjjön el a parlagon heverő art directorok és a sufni-flashbűvészek ideje!

Hát tegnap kicsit megszívtam a városhasználati projektemmel. Már nagyon régen kinéztem magamnak a következő eseményt:

Ezt az Exitről szedtem le. Helyismerettel rendelkező játékosok biztosan rögtön kiszúrják a hibát, nekem sajnos el kellett mennem a jelzett címre ahhoz, hogy megtudjam, mi a gond. A San Marco utca és a Csillagkapu az két teljesen különböző dolog.

Szóval nem jött össze, bár legalább láttam az Óbudai Művelődési Központ épületét. Elég furán néz ki. Egy emelet, majdnem négyzet alap. És tele volt emberekkel! Egy kis ízelítő amolyan Andreas Fogarasi módra:

(Egyébként én muszájból vagyok a Vimeón, de nem is fogok tartósan visszamenni a Youtube-ra. Szerintem sokkal rondábbra butítja a videókat.)

Még régen, amikor munkát kerestem, gyakran ütköztem abba a problémába, hogy a különböző kommunikációs ügynökségek a leglehetetlenebb és legnehezebben megközelíthető budai helyszíneken tanyáznak. Eleinte még próbálkoztam, konkrétan két ilyen furcsa növénynevű, kanyargós és lejtős utcába mentem el, de igazából már az úton odafelé is tudtam, hogy ha utánam dobnák az állást, akkor sem fogadnám el.

Mert mégis, miért olyan jó, ha télen életveszélyes és lényegében lehetetlen bejárni dolgozni? Meg ha halálosan kialvatlan a munkaerő? Miért olyan nagy szám, ha közepesen jó állapotú villában vagy társasházban kell megpróbálni professzionális munkahelyi környezetet teremteni?

Többeket is megkérdeztem, és az az érv lehetett volna valamennyire érthető, hogy Buda az egy reprezentatív környezet. Aha. De ha általában az ügynökségi munkatárs megy az ügyfélhez, akkor miért is számít? Előny lehet még, hogy van némi zöld. Tényleg vicces kiállni a teraszra egy kávé mellett, de talán nem ez az elsődleges. Lehet még az érveken gondolkozni, de valószínűleg egyik sem lenne meggyőző. Ezt én most így előre megmondom. :)

Szerintem sokat elmond egy cégről, hogy mennyire érdekli, hogyan és mennyi idő alatt tudják megközelíteni a munkahelyüket az alkalmazottak. 

Nekem eddig szerencsém volt, mert az eddigi munkahelyeim BKV-val simán megközelíthetőek voltak viszonylag rövid idő alatt. De azért ha megnézzük, még nagyon sok ügynökség van, ami a Greytől eltérően még mindig csak a főnök terepjárójára van optimalizálva. Erről szerintem le kellene állni.
 

Nem mintha sokat adnék a Gáspár-vonatkozású sajtóközlemények hitelességére, de ha igaz, amit ebben a cikkben írnak, akkor az hihetetlen coolság.

Gáspár Győző Győzike felesége, Bea ugyanis elvileg tánciskolát nyit, ahol a helyiek ingyen tanulhatnak. Pluszban roma táncok is benne lesznek a kínálatban, ami abszolút növeli a szuperságfaktort.

Nem tudom, kinek volt az ötlete, és hogy tényleg megvalósul-e, mindenesetre én nagyon örülök neki. Főleg annak fényében, hogy annyira kevesen tesznek bármit is a saját közösségükért. Több olyan pénzes harmincast ismerek például, aki ugyan halál pc-nek, meg undergroundnak képzeli magát, ennenmagán kívül azonban senkinek az érdekeit nem nézi. Pedig pont tőlük várná az ember, hogy valami hasznosba kezdenek. De persze ez csak az én tapasztalatom.

Mindenesetre hajrá! Éljen a PSR!

És ha már itt tartunk, szavazzunk:

Itt most elsősorban az Exit magazinra gondolok, mert mindig azt olvasom és online is mindig azt használom. És egyébként is ők voltak olyan rendesek és leleményesek, hogy külön kigyűjtötték az ingyenes programokat, hogy ne kelljen annyit keresni. Így aztán sokkal könnyebben megtalálom a soron következő célpontokat a városhasználati projekthez.

A gond viszont az, hogy az oldal azért elég nehezen használható. Arra jó, hogy ha mondjuk felhív az egyik barátom, hogy kéne valamit mozizni este hétkor, akkor gyorsan kikeresem és megvan, azonban ha előre akarok tervezni és bizonytalan vagyok, már sokkal nehezebb a helyzet, mert technikailag semmi nem könnyíti meg a dolgomat. A site egyszerűen csak információs katalógusként működik, saját kis papírfecnik vagy jegyzetfüzetek kiegészítéseként.

Ennél viszont sokkal többre lenne már szükség. Mert mi történik az információkkal, amiket kidob a rendszer? Abszolút semmi. Nincs lehetőségem arra, hogy elraktározzam magamnak, hogy esetleg fontossági sorrendet állítsak fel, vagy hogy értesítést kérjek. Térkép funkció? Ugyan már. A maximális segítség a kikeresett program szervezőjének a linkje, aztán csókolom. Hát akárhogy is nézem, ez nem túl sok.

A Port.hu már próbálkozott ilyesmivel, én nagy örömmel regisztráltam is, de teljesen használhatatlan az egész. A többieknél sem látok semmilyen ezirányú fejlesztést.

Ebben a helyzetben mit lehet tenni? Sorra nyílnak a fülek a browserben, a végére teljes az összezavarodás, és mit csinál a user? Egyenként kimásolja az egészet egy word-be. Nagyon rossz esetben még ki is nyomtatja, ha átláthatatlanul izgi hetet talált. Hát elegáns, mondhatom.

Alapvető lenne szerintem egy regisztrációhoz kötött rendszer, ahol a delikvens saját kis programlistákat tudna összeállítani, és ha szeretné, akkor értesítést is kaphatna. Plusz amiket fentebb említettem. Share vagy szavazás funkcióról már nem is merek álmodni, pedig arra is szükségem lett volna már, mert már több barátom is ráizgult a város ingyenes használatára.

A lehetőség tehát adott a többiek lekörözésére. A Sanoma erre simán ráállhatna, hogy lenullázzon mindenkit, illetve a többiek ezen keresztül próbálhatnák ledolgozni a hátrányukat.