Csupa érdekes zenei hírt találtam, gondoltam érdemes lenne megosztani még a szokásos miszcellánia előtt. Natehátszóval:

Megtalálták a legeslegelső, számítógép által lejátszott zene felvételét, mely 1951-ből származik. A Ferranti Mark 1 számítógépet a Manchesteri Egyetemen fejlesztették ki. Nem tudott hosszú darabokat produkálni, de ahhoz képest lenyűgöző az eredmény. (New Scientist)

Egy blogger végigvette az albumok értékcsökkenésének történetét. A független kiadók egyik akciója, ahol nyolc dollárért, azaz a bekerülési árnál két dollárral olcsóbban árulták az új CD-ket, szerinte például rosszabbat tett az underground zenészeknek, mint a letöltések. (LA Times)

A kanadai PriceWaterHouseCoopers szerint Kanadában három éven belül kihal a CD mint adathordozó, és a letöltések fognak vezetni. (The Globe and Mail)

Készítettek egy dokumentumfilmet arról, hogy a fekete rádiócsatornák száma egyre alacsonyabb az USA-ban, és hogy ez veszélyes. A legelső fekete tulajdonban levő rádiócsatornát 1949-ben indították, ma 168 van belőlük a 12 ezerhez képest. Ez valóban nagyon-nagyon kevésnek tűnik, viszont így a távolból én inkább arra gyanakszom, hogy nem esélyegyenlőségi, hanem médiaformátumbeli kérdés: a rádió, mint médium egyre inkább veszít a jelentőségéből. Persze ez csak spekuláció a részemről. (New York Daily News)

Igen és igen. Ahogy az elméletem is szólt, az információkeresés és –kezelés az egyik legfontosabb készség, amit az egyetemen jó esetben el lehet sajátítani.

Ezt felismerték néhány amerikai egyetemen is, ezért önállóan, illetve egyéb kurzusokba integráltan tanítják meg a diákoknak, hol keressék, hogyan értelmezzék és hogyan használják fel az információkat.

A Google és a Wikipédia, de akár azt is mondhatjuk, hogy általában véve az interneten található tartalmak térnyerésével ugyanis nagyon felszínes anyagok kezdtek el születni. A tapasztalatok alapján ez azonban visszafordítható, csak kezelni kell a kérdést.

Jó lenne, ha itthon is sikerülne az információmenedzsmentről valójában egyre többet tanuló és tudó könyvtárosoknak belelendülnie a szakterületük átadásába.

"A heteroszexuális változat viszont nem szokott álló hímtaggal fesztiválozni az Andrássy úton, mivel ezt az aspektust, nagyon helyesen, a magánélethez sorolja a közízlés." (W)

Ez mekkora hülyeség! Budapest Parádéról még nem hallottál? Nem vagy egy kicsit amúgye látens homofób?

A Guardian két napra felcserélte a kulturális rovatot a sport rovattal, így az egyik csapatnak az egyik napon a sportról, a másiknak a másodikon pedig a művészetről kellett írnia.

Az eredmény nagyon vicces és érdekes. A sportújságírók által írt cikkekből például elég sok új szempontot meg lehet ismerni, mert folyamatosan reflektálnak a sport és a kultúra/művészetek hasonló és egymástól eltérő tulajdonságaira. Nekem ez azért fontos, mert én például a foci EB miatt folyamatosan azon gondolkozom, hogy mi a sportért való rajongás magyarázata. Itt egy-két választ lehet azért találni. De még boncolgatni fogom a kérdést, minimum magamban.

A kulturális témában jártas újságírók is jó cikkeket hoztak össze. Néha jó olyan ember tollából olvasni valamiről, akinek halvány fogalma nincs az adott területről. Már ha jó újságíró. Így evidenciának tűnő dolgok kérdőjeleződnek meg, jellemző karakterisztikára mutatnak rá, szóval nagyon érdekes az egész.

Ezt például lenyúlhatnánk.

Nagyon régen, még amikor a Blogteren voltam, el szerettem volna sírni a felháborodásomat amiatt, hogy az EU parlamentje havonta költözik. De nem találtam erről semmit! Nem voltak adatok a kezemben. :) Így viszont nem igazán volt értelme a bejegyzésnek.

Most azonban több adatot találtam egy tanulmányból, ahol a költözés által generált széndioxid-kibocsátást „vették górcső alá".

Eszerint a havi pendlizés évente több mint 20 ezer tonna szén-dioxidot termel, ami négyezer londoni háztartás produktumának felel meg. Ha maradunk a szén-dioxidnál, a strasbourgi költözgetés leállításával 4 ezer tonna gázontást lehetne megspórolni.

Pénz szintjén ez évi 203 millió euró megtakarítását jelentené, persze gondolom ebből lejönne mindaz, amit viszont a maradás generálna. De sejthető, hogy még így is rengeteg pénz maradna a kasszában. 

Még néhány adalék: a strasbourgi parlament épülete évente 307 napig áll üresen. A költözgetés során 15 ezer teherautót vesznek igénybe, 1745 fős személyzet és 785 képviselő utazik ide-oda. Plusz 100 újságíró követi őket.

Hatalmas pazarlás. Még ha nem is vesszük a szén-dioxid ügyet, akkor is luxusnak tűnik egy ilyen szisztéma hosszú éveken keresztül történő fenntartása. A strasbourgi parlament épülete monnyon le. Vagy hozzák az egész hóbelevancot Budapestre. Sőt, minden hónapban költözzenek más fővárosba. Ha már homár.
 
(A hír az Index EU-parlamenti trippje nyomán jutott eszembe)

Szeretném felhívni kedves embertársaim figyelmét egy igen fontos distinkcióra: az őszinteség gyakran bunkóság, a bunkóság viszont nem keverendő össze az őszinteséggel.

Ígérem, szabis műfaj marad: Youtube videó, ami tetszik.

Ez a mostani egy régi, de időtálló videó, amit egy kórház kampányához készítettek. A cél a gyermekkori elhízás visszaszorítása. Nem írom le, miért frappáns, miért van teljesen egyben, nézzétek meg. :)
 

Nekünk outsidereknek és megrögzött félművelteknek érdekes és hasznos infó lehet, hogy az épületek felszerelés nélküli megmászásának neve: buildering. A New York Times épülete például az egyik leghívogatóbb célpont. Volt olyan nap, hogy ketten is megmászták. Az egyik pasas a globális felmelegedés elleni tiltakozásként, a másik pedig a malária ellen. (Los Angeles Times)

Koppenhágában a rendszeres éves gyülin Nobel díjasokból és további fontos  tudósokból álló bizottság megállapította és rangsorolta is, mi az a tíz legfontosabb dolog, amit meg kellene tenni a világ bajainak enyhítésére, ha lenne rá plusz 75 milliárd dollár négy évre szólóan:

1.    A-vitamin és cink a gyerekeknek
2.    A szabad kereskedelem kiszélesítése
3.    Az ételek vassal és ionizált sóval való dúsítása
4.    Gyermekvédőoltások kiterjesztése
5.    Biogazdálkodás
6.    Féregtelenítés
7.    A beiskoláztatás költségeinek csökkentése
8.    A lányok iskoláztatásának serkentése
9.    Közösségi táplálkozási bizé (community-based nutrition promotion)
10.   A nők anyai szerepének támogatása

A harmincas lista legalján az emberi tevékenység okozta felmelegedés csökkentésére tett erőfeszítések állnak.

Megnyugtat a tudat, hogy a műkritika nemcsak nálunk érthetetlen és olvashatatlan, hanem mindenhol, de legalábbis Angliában is az biztosan. Ráadásul már a 18. században felmerült ez a probléma, szóval egy örök kérdéssel állunk szemben: miért kell a művészetről nemlétező szavakkal, nemlétező gondolati konstrukciókkal hablatyolni? A cikk szerzője művészettörténeti professzor, szóval úgy sejtem, tudja mit beszél. Szerinte be kellene ismerni, hogy a művészet befogadása során szubjektív értékítéleteket hozunk saját érzéseink, értékeink szerint. Ezt pedig be kellene vállalnia még a műkritikának is. (Sign and Sight)

A spanyoloknál beindult az olvasás, legalábbis valószínűsíthetően az ottani könyvesztiválról kiadott közlemény szerint. Egy spanyol regény már az egymilliomodik példányszámnál tart, de Ken Follett is jól szerepel.  (The Independent)

Paul Banks-nek, az Interpol énekesének lúdtalpa van. Mostmár mindent értek. :) (Velvet)

A gerillakertészet új formája: bringára szerelt buborékfújó felturbózva növényi magvakkal. Az eredmény: repedésekből előbújó zöld. (Trend Hunter)

Két házaspár is azzal próbálkozott, hogy minden nap szexeltek. Az egyik pár 365, a másik 101 napig. Mindkét pár könyvet fog kiadni az élményről. Az eredmény: átlagos mennyiségben folytatják, de közelebb érzik magukat egymáshoz. Plusz spontánabbak lettek, levetkőzték a megfelelési kényszert. Viszont nem ajánlják mindenkinek ezt a módszert. (New York Times)

Mindenhol – de legalábbis ahol én mozgok – muszáj utálni a Reneszánsz Évet. Úgy egy az egyben. Eleinte az arculatot lehetett szidni, mostmár vannak programok is - a kötelező szájhúzás sosem maradhat el. Értem én, de mégsem tudok teljesen azonosulni ezzel. Rendben, a Nagy Vágta bevonása valóban tiszta röhej, de például a reneszánsz iwiw valami zseniális.

És azt se felejstük el, hogy alapvetően a legtöbb Reneszánsz-rendezvény nem “nekünk” szól, hanem azoknak, akik épp ráéreztek a művészetekre egy monstre Monet vagy Van Gogh kiállításon. Őket kell most továbbvezetni, és ha ez csak részben sikerül, én már boldog vagyok. Persze lehet, hogy pont ezért ez a szájhuzigálás.

Nekem viszont alapvetően tetszik a kezdeményezés.

A pénzosztogatás gyakorlata persze más kérdés. Már csak az említett Nagy Vágta esete is azt sejteti, hogy itt is szerteszéjjel tapsikolják a pénzt. De amíg konkrét információk nem állnak rendelkezésemre, addig én támogatom. :)

Az Orange Prize kapcsán újra fellángolt a vita arról, hogy tényleg szükség van-e női irodalmi díjra. Sokak – főleg fériak – szerint ez az egész pozitív diszkriminációsdi elavult és ciki.

Hogy rövidre fogjam, a cikkben pontokba szedték az érveket és ellenérveket:

Mellette:

Nincs ebben semmi rossz, ha akarnák, a férfiak is ünnepelhetnék a férfiirodalmat.

Az Orange nemzetközi díj, és olyan alkotásokra is ráirányítja a figyelmet, ami egyébként elkerülné a közönség figyelmét

Történelmi tény (na jó, tendencia), hogy a nagy díjakat férfiakból álló zsűrik ítélik oda többnyire férfiaknak.

Ellene:

Sok más kirekesztett csoportnak, mint például a munkásosztálybelieknek (te jó ég, van még ilyen??), fekete Afrikai íróknak nincs saját díja.

Ez a díj gettósítja a női irodalmat, a szeparációt és a diszkriminációt erősíti.

Az írók, olvasók és a kiadók többségükben nők. Nem a lányokat, hanem a fiúkat kellene olvasásra ösztönözni.


Ezzel kapcsolatban az a kérdésem, hogy vajon a L’Oreal nemzetközi, női tudósok munkáját elismerő díja miben különbözik ettől, és miért nem céltáblája a kritikának úgy, mint a női irodalmi díj?


(Még mindig szabin vagyok :)

Critical Miss elmegy szabira, kábé két hét múlva jön vissza. Addig is (olcsó módszer, elismeri) kishírek lőttetnek ki a zinternetbe. (Critical Miss)

Békésen békávéztam, békávézgattam, amikor egyszercsak a “kapaszkodjanak”, meg az “adjákátahelyüket” után kitört a sportvarázs és idétlen szlogeneket kellett hallgatnom. Konkrétan REKLÁM hangzott el, míg “közösségi közlekedési szolgáltatást” vettem igénybe. Azt hittem, hogy egy elb@szott sci-fiben vagyok, de minimum keveset aludtam.

El nem tudom képzelni, miből gondolták, hogy az ilyesmit majd tolerálja a “közösség”?

Ha reklámokkal pakolják tele a járműveket, vagy ha berlini módra kijelzőn futtatják őket, nekem mindegy, mert legfeljebb nem nézek oda. De amikor a hallójárataimba hatolnak a felhatalmazásom nélkül, akkor úgy érzem, hogy jogtalanság történik velem.

Két kérésem van a BKV-hoz:

1.    Soha többé ne játsszon le audioreklámokat a járatain.
2.    Ha mégis megteszi, adja olcsóbban a jegyeket!

Régóta próbálok rájönni, miért nem olvasom az Origót. De aztán sosem érdekelt annyira, hogy tényleg belegondoljak. Viszont amikor egyszer tudatosan kerestem rajta egy tökátlagos témát, nem találtam sehol. És akkor jöttem rá, mi a gond.

Az Origó tartalmi szerkezete teljesen lesarkított, leszabályozott: hírdobozokkal van telepakolva. Ugyan első pillantásra azt hinnéd, hogy egy tartalombirodalomba csöppentél, ez azonban korántsincs így.

Számos olyan elem hiányzik belőle, amitől egy site/médium színes és élő lesz, valamint igényes, “értékes” olvasóközönséget vonz.

Ilyenek például:

-    Vélemények
-    ebből következően arccal, egyéniséggel rendelkező, beazonosítható újságírók
-    Kultúra (!)

Van ugyan Zene meg Filmklub (az utóbbi például nagyon jó, már majdnem teljesértékű), meg Szórakozás, de számtalan téma nem kap helyet a site-on, maximum bekerül a programajánlóba, aztán el is van intézve. Nincs köze a vizuális kultúrához, a beleékelt Hg.hu inkább építészettel és design-nal foglalkozik, de kiállításokkal, képzőművészettel, vagy más művészeti ágakkal, mint irodalommal, színházzal stb-vel már nem.

Az Egészség rovat az konkrétan csak betegségekről szól. Wellness, fitness maximum nyomokban. De lehetne még sorolni.

Az egész egy látszólagosan rendezett téglahalmaz, ami nem nyer formát, nem ad ki egy házat. Mégcsak nem is hangulatos.

Hiányzik belőle az egyéniség. A mottója lényegében az: “A hír szent, véleményünk nincsen”.

Kár érte, mert szerintem tényleg jó alapanyag, lehetne mit kezdeni vele. Sok okos, normális ember dolgozik rajta.

A Guardian-ben volt egy cikk arról, hogy hogyan kezdődött el a temetési zenék választásának gyakorlata Angliában. Egy 15. századi zeneszerző rendelkezett (elvileg) elsőként arról, hogy temetése alatt a saját szerzeményét játsszák el. Ez egyébként nem sikerült, mert aznap a kanonok is meghalt, és mindenkit ez foglalt le.

Érdekes infó még, hogy a legtöbben a Brian életéből az "Always look on the bright side of life-ot" kérik.

A Facebook egyik programjában is megmondhatod a bemutatkozásodban, mit szeretnél a temetésed alatt hallgattatni a gyászolóiddal.

Én nem tudom, mi lenne az. Valaki? Ki mivel szeretne búcsúzni a legeslegvégső napon?

Tudom, hogy furcsának tűnik, hogy foglalkozom a kérdéssel, de higgyétek el, nincs rosszabb, mint egy esetlenül, az elhunyt ízlésével, személyiségével még csak véletlenül sem egyező, összebarkácsolt temetés. Szerintem az a legjobb, ha mindenki foglalkozik ezzel a kérdéssel is.

Összegyűjtöttem ide pár tipikus temetős dalt a netről, hát nemtom. Én egyiket sem választanám. :)

A Wall Street Journal új rovatot indított power asszonyoknak. Itt minden megvan, amit egy szigorúkosztümös nő szívesen elolvashat: karrier és család összeegyeztetése, sikeres női pályák, munkahelyi helyzetek kezelése, (elvileg) lifestyle stb.

A cikkeken kívül vannak blogok, videók amik egész jók. Ahogy elnézem a kommenteket és a fórumot, egész sokan olvassák, és a professzionális, szigorú tartalomhoz illeszkedve igen moderáltan szólnak hozzá.

Biztos voltak lapok, amik már korábban is megszólították ezt a célcsoportot, de ennyire rájuk szabva én még nem láttam médiumot. Általában dominálnak a rúzsok és a ruhák, meg a “nem számítanak a ráncok, de azért ne öregedj” típusú tartalmak.

Ráadásul a nagy lap tartalmaival össze van drótozva rendesen, mindenhonnan visszaléphetsz a férfias témákhoz. A lap készítői szerint a site széles spektrumot fed le, sokfajta nőnek szólnak, de ezzel én vitatkoznék. Azért CEO-ként lehet, hogy olvasnám.

(via PR Week Online)

Találtam egy cikket, ami szerint az orosz újgazdagok az utóbbi években erősen elkezdtek bevásárolni a műkincspiacon. Például az impresszionisták alkotásainak tulajdonosai között két évvel ezelőtt még három százalékos volt az oroszok aránya, mára ez az arány negyven százalékot ért el. Egyébként az orosz eredetű eladott alkotások száma is nő.

Nade a lényeg, hogy a legtöbben utálják ezeket az orosz újgazdagokat, és lenézik őket. A Times újságírója szerint viszont amit ma láthatunk, semmiben nem különbözik attól, mint amikor a nyolcvanas években kezdtek el bevásárolni az amerikai újgazdagok művészetből. Ezeket az embereket ma már nagyra tartják, hiszen vásárlásaikkal igen jelentős gyűjteményeket alakítottak ki. Szerinte majd remélhetőleg ugyanúgy fognak járni az emberek mondjuk a Daria Zhukova (Ambramovics barátnője) galériába, mint ma a Tate-be, vagy a Frickbe.

Az itthoni helyzetről nem tudok sokat, nem tudom, kik és miket vesznek az újgazdagok.

A témával kapcsolatban inkább az érdekel, hogy hol vannak a fiatalok? Azok, akiket érdekel a képzőművészet, és jól keresnek. Ők miért nem vesznek műtárgyakat? Most még viszonylag olcsón lehet fiatal kortárs munkákat kapni, gyakran egy designercucc áráért. Mégsem tülekednek tudomásom szerint. Lehet, hogy azért, mert a műtárgyvásárlás olyan őszülő topmenedzseres, Kogartos dolog?

Izgi dolgok a hétről:

Amy Winehouse befuttatja a keresztlányát. Az ennek érdekében tett első akciója egy Youtube-ra feltett videó. Érdemes megnézni. Nekem nem is annyira a lány hangja tetszik, hanem inkább az, ahogy Amy odaadóan és visszafogottan kíséri (igaz, elég szarul :) (Independent)



Imádom a Szex és New York szereplőinek hangját. A legjobb, legszexibb hangja Kristin Davisnek van. Már csak emiatt érdemes meghallgatni ezt a kis pr-multimédiás anyagot. (New York Times)


Június 20-án "Vidd be a kutyádat s munkahelyedre" nap van. A Bark magazin ezért előzetesen összegyűjtötte a legkutyabarátabb munkahelyeket. Köztük van az Amazon, vagy a Ben & Jerry's is. (PetSugar)


Az Apple nemsokára bemutatja az iPhone új verzióját, és mindenki azon spekulál, hogy az új kütyü miben lesz majd más és jobb. Érdekes infó: a németeknél az Iphone-on netezők adatforgalma harmincszorosa a más telefonokon netezőkénél. Ugyanez az arány az USA-ban két és fél-háromszoros. (New York Times)


A Facebook-ról ismerős lehet a könyvespolc program, ahol megmutathatod, mit olvastál, mit olvasol és mit szeretnél olvasni a jövőben. Elég sok site erre szakosodott, ilyen például a BookRabbit, ahol lefényképezheted a saját könyvespolcodat, kommentálhatod a könyveket és természetesen ott figyelsz a profilod tetejéről. (Guardian)


Egy new-yorki galériatulajdonost bilincsben vezettek el egy kiállításmegnyitóról, mert bort és pezsgőt osztogatott. (WTF?!) (Yahoo News)

Lehet, hogy van Isten. (Jezebel)

Biztos a menza-feeling miatt, ami az egyik ebédidőben ért, mindenesetre felötlött bennem a kérdés: mit tanultam meg az iskolarendszerben? Mire volt jó ez a sok borzalom, és ez a hihetetlenül hosszú idő a legkülönfélébb pedagógusok karmai között? Mennyire készítettek fel a különböző iskolák az életre?

Amit tudni kell: mindig gyakorlatias iskolaválasztásaim voltak. Biztosra mentem, és azt vettem figyelembe, hogy mindig lesz-e miből megélnem. Zárójel bezárva.

Próbáltam sorra venni, hogy mit tanultam meg, milyen gyakorlati haszna volt ennek a majdnem két évtizednek. Nehéz kérdés.

Általános iskola
•    Teperés

Középiskola
•    Gépírás
•    Számítógép-használat
•    Német nyelv
•    Jegyzetelés
•    Improvizálás

Egyetem
•    Információkeresés
•    Hatalmas anyagmennyiség feldolgozása, elsajátítása (és elfelejtése) nagyon rövid idő alatt
•    Kritikai gondolkodás
•    Angol nyelv

Ahogy sorra vesszük, ezek nagy részét tudom is hasznosítani, bár szerencsére ma már nem kell butára bifláznom magam. A többi kábé rendben van.

Hogy mi jött volna még jól?

•    Pénzügyi ismeretek
•    Jogi ismeretek
•    Karbantartási ismeretek (csöpögő csap megszerelése, bútorok összeszerelése, stb)

Áttekintve, hogy mit kellene mindenkinek megtanítani:
•    Gépírás
•    Számítógép-használat
•    Infókeresés
•    Médiaismeret
•    Nyelvek
•    És az utolsó blokk három tárgya

Nem felesleges a többi, de szerintem túl nagy teret kapnak az olyan tárgyak, mint mondjuk a kémia, vagy a fizika. Szerencsére már vannak pozitív változások.

Bónuszként még néhány dolog, amit sajnos meg kellett tanulnom:

Általános iskola
•    Az élet kemény. :)
•    Csak a csinos lányok számíthatnak figyelemre és elismerésre.
•    A tanárok gyerekei mind hülyék.

Középiskola
•    Ha jó tanuló vagy, minden megvan bocsájtva

Egyetem
•    A srácok egyetemistaként még mindig nem férfiak. (De ha belegondolok, sajnos a csajok is csak csajok)

Ez volt az eddigi legunalmasabb Kieselbach fotóaukció. A legtöbb kép fekete-fehér, régi és érdektelen volt. Vagy legalábbis olyan Falk Miksásan kacatos. Annyira, hogy meg mernék esküdni, hogy Kincses Károly válogatta össze a őket.

Fiatalok közül egy-kettő, de még a kevésbé fiatalok közül is kevés fotós képét lehetett megvenni. Pont olyan volt a felhozatal, mint mondjuk a Fotóművészet című lap maga (hát az is megérne egy misét) az elején a mindig favorizált fotósokkal (pl. Kerekes Gábor, Tóth György, bár szegény Lábady Istvántól volt egy régi, de egyébként jó kép) és a végén múzeológiai tanulmányokkal.

Nem fértem hozzá a katalógushoz, a honlapra pedig nem tették fel, hogy mi volt a koncepció, de azért az épphogy megtöltött széksorok és a nem túlságosan zsúfolt terem is arról árulkodik, hogy ez a válogatás most nem sikerült erősre. Progresszívre meg aztán végképp nem.

Lehet, hogy Kieselbach ezúttal a jelentős vásárlóerővel, azonban avitt, és inkább nappaliközpontú ízléssel rendelkező régi ügyfeleit szerette volna megörvendeztetni. Az is lehet, hogy ki akart szórni most egyszerre egy köteg régiséget.

Remélem, hogy a következő már akár kurátorilag is felvállalható válogatás lesz, mert bár ez kőkemény üzlet, a presztízsét is meg kell teremteni. Ez pedig csak szakmailag igényes, korszerű koncepcióval fog menni.

Új coolság hódít New Yorkban csodagyümölcs néven. A Synsepalum dulcificum egy kis piros bogyó, ami az elfogyasztása után teljesen megbolondítja az ízlelőbimbókat.

Így történhet meg, hogy a citromlevet csokis shake-nek, a tabasco szószt a fánkokra öntött cukormáznak érzik azok a szerencsések, akik egy ilyen csodabogyó-partin vesznek részt.

Ezek a partik úgy néznek ki, hogy kiteszik a legkülönbözőbb ételfajtákat egy nagy asztalra, és azokat lehet végigpróbálgatni. A szervezők szerint ez másokkal együtt a legjobb, mert meg lehet beszélni egymással, hogy ki mit milyennek érez.

Egy bogyó ára 2 dollár között mozog, maga a növény Afrikából származik, és egy időben abban reménykedtek a kutatók (vagy még mindig), hogy az édesítőszerek kiváltására alkalmazhatják.

Puccos bárokban már korábban használták bizonyos koktélokhoz, de ezek a partik most új lendületet adtak a bogyónak.

Egyébként nem mindenki szereti, néha túlpörög a cucc. De a többségnek nagyon érdekes élmény, szóval ha valaki arra jár, próbálja ki helyettem is.

A híres ingerült tojásdobáló összebarkácsolt egy site-ot, ahol elmondja a külföldieknek, hogy miért akciózta meg Steve Ballmert.

Az ultragagyi honlaptól most eltekintve szerintem fontos lenne, hogy minél többen megtudják, miért volt ez a szegény magyar ember annyira drabális. Mert szerintem az, amit ezzel az akcióval mondani akart, valóban lényeges problémára irányítja rá a figyelmet.

Én ugyan nem kedvelem annyira innen a távolból, de a We Want Apple Hungary sikeres akciója után azt mondom: Plastikot ide!

Ti pedig kattinccccsatok, küldjetek kérve kérő levelet Plastiknak, hogy segítsen diggre optimalizálni a srácot. Tudja meg mindenki, mi fáj!

Az Unicum Next új kampányában használt plakát olvashatatlan, így szabad az út a különböző értelmezések előtt. Az én buborékomban ez a szöveg jelent meg:

Eltűnt az Unicum Next receptje!
Ezért sajnos le kell állítanunk a gyártást,
de azért köszönjük az eddigi figyelmet.


Egyébként meg az egész hihetetlenül gagyi.

Nem tartozik ide, de hasonlóan hülye húzás volt, hogy úgy koptattunk le tinédzserkoromban egy srácot a zenekarunkból, hogy azt mondtuk neki, feloszlottunk. :)