Most csak kettőt emelnék ki a talált cikkek közül.

Az egyik a graffiti valamennyi formáját gyűjti össze, egyszerűen kötelező. Az egyik kedvencem a vízgraffiti, a tisztítógraffiti, a romgraffiti (bár a figurák annyira nem tetszenek), meg a graffitivéleményező sticker. (Trend Hunter)

A másik cikk pedig szinte már megszokott módon a "zöld" ruházkodásról szól. A cikk szerint tök egyszerű lenne a gyártóknak is ráállni a "zöld" ruhagyártásra. Plusz infó: a világban fellelhető mérgező anyagok 25 százalékát a ruhagyártás használja fel jelenleg. (New York Times)

(Bocsánat, ez tök hosszú lesz)

Az internetadó kapcsán általában az adó tényét kritizálják (joggal), és csak kevesen kérdeznek rá arra, hogy pontosan hova is folyna be a pénz, és egyáltalán mire is használnák. Még a tranzit blog is inkább a főbb kérdésekre összpontosított, de nem fejezte ki véleményét azt illetően, hogy mire is költi az NKA a pénzt, amiből még többet akar.

Nem nagy alapossággal utánanéztem, és végigfutottam néhány pályázati döntést, és egész elképesztő dolgokat találtam, ezek közül néhányat összegyűjtöttem.

Előzetesen csak annyit jegyeznék meg, hogy a címben jelzett összegnél jóval többet tudnék megspórolni az államnak, ha engednék.

Egy-két furcsa tendenciát fedeztem fel a támogatások osztogatása terén. Az egyik, és legfontosabb, hogy kereskedelmi tevékenységet – gyakran sikeresen – folytató cégek kapnak nagy összegeket. Így például a Herendi Porcelángyárnak is volt képe pénzt kérni. Mutatom:

De ez még semmi:

Ez a helyzet a kereskedelmi galériákkal is. Egyesek egész sok pénzt kapnak kiállításrendezésre. Ráadásul gyakran úgy, hogy kapnak egy összeget a 2008. évi kiállítási programjukra, aztán még külön egy kiállításra.

Aztán vannak a (tutira kamuzós) mázlisták:

(Őszintén: ki megy be a Fészekbe kiállítást nézni? Ráadásul ha jól tudom, a kiállítótér egy kis lyuk. Ugyanez igaz a Háló kiállítóterére, legalábbis úgy tudom náluk a galéria az a közösségi tér. A fotográfus pedig gazdálkodja ki a tandíjból a kiállításainak a költségeit. Az utolsó kettőhöz no comment.)

A következő kategória az agyontámogatott, minden bizonnyal hőn szeretett szervezeteké:

 

A legdurvább a folyóiratok támogatása. A címben jelzett összeg úgy en bloc a szépirodalmi folyóiratokra vonatkozik, ami csúnya dolog és természetesen tudom, hogy néhányat közülük meg lehetne hagyni, de azért valljuk be őszintén: nem igazán sínylené meg a világ a hiányukat.

 Most nézzünk meg néhány nem irodalmi folyóiratot, és azok támogatási összegeit:
 

Holy fuck. Nem vitatom, hogy ezek fontos kiadványok, de szerintetek mennyi munkát követel meg ezeknek a tartalmaknak az összegereblyézése? Ráadásul ha hallgatólagos megegyezés van arról, hogy „haverkám, jövőre is megkapod”, akkor mennyi törekvés van ezeken a helyeken a folyamatos innovációra és fejlődésre? Ez itt konkrétan pár ember havi apanázsának és kényelmes megélhetésének biztosítása. Szóval ha valaki szociális segélyt akar, akkor érdemes folyóirat indításában gondolkoznia. Tuti tipp, csak tőlem.

A listák között még rengeteg pikáns dolgot találtam, például támogatásért folyamodó iparművészeket, akik miután elkészítették mondjuk a bőrtáskákat az állam pénzéből, eladják azokat. Hm. És pontosan ez történik, amikor egy Kft-t, kereskedelmi galériát és miegyebet fizetnek közpénzből.

Tehát ahogy láttuk, számos igen érdekes döntés születik az évi nyolcmilliárd sorsáról. A támogatottak között van mázlista kamugép, mutyizós, örök haver, bratyizós, szemfüles és elvétve néhány ember/szervezet, aki szabályosan végzi a munkáját.

A filmes projekteket meg sem néztem, mert nemrég ebédeltem.

Kicsit félve adok tippet, mert jelenleg elképesztően jó hangulata van a helynek - talán a kevés beavatott miatt -, de tessék, közkinccsé teszem, hol érdemes enni hétvégén: a Lumen Galériában.

Igen, egy galériában. Ez egy kis galéria-kávézó a Mikszáth Kálmán téren, a fotográfiával foglalkozó Lumen Alapítvány viszi. A lényeg, hogy bemész, megnézed a képeket, és iszol közben egy kávét, vagy ha már mindez megvolt, elolvasol néhány újságot.

Pár hete újabb fícsörrel bővült a hely: szombatonként délelőtt 11-től korlátlanul lehet zabálni, persze csak miután befizetted az árát, 1500 forintot. Ha az itt tálalt ételek minőségét nézzük, ez igencsak méltányos összeg.

Nade. Ettől a héttől újabb Brunch indul, mégpedig vasárnaponként, a Judapest szervezésében. Itt 800 Ft a belépő + egy vega kaja.

Jelenleg Puklus Péter és Koronczy Endre+Illés Barna+Gyenis Tibor kiállítása látható, ezúttal mozgóképes formában.

Én dolgozni fogok, de a szerencsésebbek egyenek helyettem is.

Nemrég kaptam egy üzenetet arról, hogy megújult az Elite Magazin honlapja, úgyhogy azon nyomban meg is néztem. Kattintottam egyre másra, szépen végigmentem rajta és gyűjtöttem az első benyomásokat, (amik röviden: végülis nem annyira ronda; legalább viszonylag letisztult; kevés a tartalom...) aztááán odaértem a szolgáltatásokhoz: Elite PR, Elite Event, sőt van még Elite ingatlan is!

Mindent egy helyen. Ha nagyon trendik akarnánk lenni, azt mondhatnánk: integrált médium. haha.

Hát nem tudom. Annyira azért nem szokták integrálni az ügynökségeket, hogy médiumok is legyenek egyidőben. Egy pöttyet etikátlan ez, nem? Vagy a napi működés során már olyan mértékben eluralkodott a pr-tartalomgyártás, hogy beállt a tapétaeffektus? Attól még gondolkozni lehet. Kognitív folyamatokat lefolytatni az agytekervényekben. Kikérni valami hozzáértőnek a véleményét. Whatever.

Mindenesetre elég hülye húzás egy egyébként sem annyira jól muzsikáló újság brandjére építeni egy vállalkozást. Mennyibe tartott volna egy új nevet kitalálni, és arra alapozni?

Kíváncsi vagyok, mit mondana erről az üzleti modellről egy hivatalos szerv.

Az Ask.com-ot is üzemeltető IAC/InteractiveCorp új, etnicitásközpontú, azon belül is elsősorban feketéknek szóló site-ot indított RushmoreDrive néven. Három fő funkciója van: egyrészt keresőként, másrészt hírportálként, harmadrészt pedig álláskereső site-ként működik.

A fejlesztők célja egy olyan oldal létrehozása volt, mely a tartalmak generálása során etnikai szempontokat is figyelembe vesz: így a kereső által kihozott eredmények listázásakor azok a hírek szerepelnek előkelőbb helyen, melyek a feketéket is érdeklik. Tehát ha ebben a keresőben kozmetikai termékekre keresel rá, a feketék számára kifejlesztett áruk már nem a lista végén fognak kullogni.

A hírek kapcsán hasonló terveik vannak: igyekszenek majd a feketék szempontjait is érvényesíteni a tartalom készítése során, és megemlítik az esetleges „fekete” vonatkozásokat is.

Az állásközvetítés természetesen nem etnicitásközpontú, de gondolom azok a cégek, akik itt szerepelnek, imázsszempontokat is figyelembevéve hirdetnek.

Sajnos nem tudtam sok tapasztalatot gyűjteni az oldallal kapcsolatban, mert például a kereső most nem működik, és kevés a hír is. Mindenesetre a „fekete” szempontok érvényesítésére még nem láttam a hírrovatban példát.

Az oldal kialakítása mindenesetre nagyon rendben van: letisztult, szellős, ennélfogva könnyen áttekinthető. És természetesen tele van olyan funkciókkal, amik egy honlapot honlappá tesznek: a hírek mellett feltüntetik a kapcsolódó tartalmakat, amik lehetnek további cikkek, blogbejegyzések, videók és kommentek.

(via PRWEEK Online)

 

Nem tehetek róla, ezek a hírek jönnek szembe velem: a BBC elindított egy website-ot Thread néven, ami csak és kizárólag az etikus, azaz fair trade divatról szól.

A honlap alapvetően egy divatreality-hez kapcsolódik - ahogy én látom - , csak éppen a BBC-hez illő módon valódi helyszíneken szenvedhetnek az egyébként privátban divatőrült jelentkezők. Április 22-én indul, ha ez egyáltalán bárkinek releváns.

Mindenesetre érdemes végigmenni az oldalon (flash és html verzió is van btw), egész jó kiindulópont, ha valóban érdekel valakit a téma.

Széljegyzet:
A recycling mostanában itt is megy, de valahogy unalmassá vált. Talán azért, mert mindenki ugyanazt csinálja: a Retrockban és a hozzá hasonló helyeken például általános, hogy szétkaszabolt ruhák és pólók vannak szinte véletlenszerűen összevarrva (bár némelyik még tetszik is nekem), aztán ugye itt vannak a ponyvatáskák, amik tényleg viccesek, de nekem az etikus divat nem jön be, ha látszik a ruhán, hogy a kutya szájából volt előhúzva eredetileg - és a designer nem tett hozzá érdemben a második végeredményhez.

Most bezzegezek, amit utálok, nade hol vagyunk mi ettől?:




















(junky styling)

Nem fogok hosszú fejtegetésekbe kezdeni, mert az ökofighterség igen távoláll tőlem, és nem vagyok száz százalékig meggyőződve a sokat hajtogatott veszélyek valódiságát illetően, de van egy elv, amivel abszolút egyetértek, és meg is próbálom megvalósítani: reuse, reduce, recycle.

Ez persze azért is áll közel hozzám, mert mindig is irtóztam a felesleges dolgoktól, és mindig próbálom minimalizálni a használatlan tárgykupacokat a környezetemben. Rendszeresen szortírozom a papírfecniket, ruhákat, CD-ket, nem veszek könyveket, hanem kölcsönzöm őket, mindent igyekszem digitálisan elintézni, stb.

Ezért is szimpatikus nekem a külföldi mintára létrehozott Veszíts el egy könyvet! mozgalom, a Szimpla vásárai, vagy éppen a mai HINTS akció a WAMP-on: a jobb állapotban levő használt, de már nem használt tárgyaidat leadhatod, és ha tetszik valami más, hazaviheted. Free shop a neve. Én tutira leadok pár dolgot.

Egyes témák tényleg nem érnek fel egy poszttal, vagy ugyan érdekesek, de nincs rájuk idő.


Az R.E.M. utolsó előtti albuma 250.000 példányban fogyott. Plusz egyéb részletek a zeneszerzés nehézségeiről. (New York Times)

Divatosak lettek a kisméretű absztrakt festmények. (New York Times)

Az eltűntek közül csak a fehér nők érdekesek a sajtó számára – Amerikában biztosan. (Jezebel)

Kozmetikai kurzusok iskolás lányoknak a new york-i Természettudományi Múzeumban, avagy miből lesz az arckrém? (New York Times)

Az egyik kedvenc street fashion bloggerem, Scott Schuman új akcióba kezdett: rendbe tesz egy egyébként nagyon jó alapanyag művészdiákot. Elsőként csak felfigyelt rá, aztán a lány leszólította, és mondta neki, hogy bírja a blogot. De sehogy sem tetszett Scottnak az összhatás, főleg a lány csizmája miatt. Meg a haja is túl hosszú. És a ruhájának a nyakkivágása is előnytelen. Ezért most először úgy döntött, hogy rendbe hozza a lányt, és elviszi néhány olcsóbb, de már értékelhető design-t nyújtó helyre.

Sokan tiltakoztak, mert szerintük ezzel a lényeg vész el, de Scott azzal reagált, hogy szerinte éppen ellenkezőleg: pontosan azért kezdte el fényképezni a pasikat az utcán, mert nem inspirálták a férfimagazinok, viszont szeretett volna stílusosabban öltözni. Ő volt tehát az "átváltoztatjuk" rovat első alanya. Azóta sokan jelezték, hogy ilyen hatással volt rájuk a blog, tehát innen már tényleg csak egy lépés a mostani akció.

Kíváncsi vagyok, milyen lesz az eredmény, de biztos nem lesz nagy meglepetés, mert a lány eleve nagyon jól néz ki.

Nagyon jó volt ma reggel biziglizni, bár nem mindig nem tudtam, merre is kellene kanyarognom. De mivel jópár minimal mass kialakult, szerencsére nem volt gond. Sőt, javítottam a korábbi gyakorlaton, és sokkal értelmesebb irányba mentem biziglistársaimnak köszönhetően a Szabadság híd környékén, mint korábban. Szuper volt! És annyi szép ember van ebben a városban, hogy elképesztő.

Angliában egy új valóságshow-t indítanak a közejövőben, aminek a lényege, hogy megpróbálják rekonstruálni a többségükben Ázsiában működő sweatshopokat, azaz az embertelen körülmények között termelő ruhagyárakat.

A jelentkezők öt napon át fognak dolgozni 60 órában a londoni Covent Gardenen berendezett kvázigyárban.

A cél a napi 15 penny fizetés, a néhány fontos pólók, a nagy világmárkák viszonyának felmutatása.

Figyelmet és vitát biztosan generál. Néhány ökobrand forgalma nő. Egy-két napig kevesebb Zara felső fogy. Ennyi.

Úgy tűnhet, hogy ellentmondásban vagyok az előző posztommal, de többek között azért nem hiszek a kezdeményezésben, mert nem hiszek a távsegítségben. Nem hiszek az Amnesty Internationalben, a Greenpeace-ben, és nem izgat annyira, hogy mi történik tőlem többezer kilométerre. Sokkal inkább hiszek abban, hogy lokálisan kell cselekedni.

Persze mondhatjuk azt is, hogy egy ilyen sweatshop-szimuláció legalább figyelemfelkeltő, és felfogható egy kampányként. De nem hiszem, hogy lesz lényegi hatása.

Külföldön alapvető az önkéntes munka, főleg ha jó állást akarsz szerezni. Nálunk ez eléggé elhanyagolt terület, amit azért nem nagyon csodálok, sőt kicsit meg is értem. (Eleve nem hiszek a nagy nemzetostorozásban, mert szerintem Magyarország egészében véve jó hely, de ez most más téma.)

Viszont azért van már egy olyan réteg a fiatalabb generáció tagjai között,  akik viszonylag jómódúak, tájékozottak, és ha nem is feltétlenül szeretnének visszavonulni a társadalomba, azért érdekli őket, mi zajlik körülöttük. Egyre többen vannak olyanok is, akik ráadásul tesznek is valamit azért, hogy jobban működjenek a dolgok.

Ez azonban elég kevés: egy kezemen meg tudom számolni azoknak az ismerőseimnek a számát, akik önkéntesen végeznek valamilyen civil célzatú munkát. Ennek elég sok oka lehet, nem is tudnám őket felsorolni. Én például csakis saját kezdeményezésre vagyok hajlandó civilkedni, miután láttam néhány szervezetet belülről.

Ti hogy álltok a kérdéshez?


És ehhez?

A Duna TV és a Deutsche Welle aláírt egy keretszerződést, melynek értelmében például közösen lépnek fel uniós pályázatokon és szakmai továbbképzésekben is együttműködnek. Gondolom, ez elsősorban a Duna TV stábjának trenírozását fogja jelenteni, bár az is elképzelhető, hogy mondjuk a németek jönnek ide, hogy az erdélyi, és egyéb határontúli magyarokkal kapcsolatos témákról tanuljanak.

 

Az én vágyam, hogy ezzel végre elinduljon egy olyan kooperáció, aminek az eredménye egy többnyelvű műsorfolyam mondjuk angolul, németül és magyarul, és olyan kulturális műsorok, mint az Arts.21, vagy a Euromaxx.

 

Akkor talán képes lenne a Duna TV is betölteni a funkcióját, ami nemcsak a külföldön élő magyarok informálásában, hanem a külföldi nézők magyar kultúrával való megismertetésében kellene, hogy megnyilvánuljon.

Sok okból olvasunk blogokat, pláne személyeset. A legkülönbözőbb témák, stílusjegyek alapján döntjük el, hogy kinek kezdjük el követni az életét. A szórakoztató tartalmon kívül gyakran az is egy adott blog mellett szól, hogy a blogger hasonló státuszú, életkorú, és hasonló problémákkal küszködik.

A kollektív tapasztalatot hasznosító blogok ezt hozzák nagyban: a közösbe bedobott történetek sok-sok élet sok történését nyújtják tálcán, lényegében RSS-feedként működnek. És ez száz százalékos biztossággal hat – egyszerűen addiktív.

A zseniális szakítósblog elindítói is erre a dologra éreztek rá. Ráadásul a blogot leszűkítették egy jól körülhatárolható, és emellett mindenki számára elsődleges témára, a szerelemre. Vagyis annak lehetetlen és reménytelen voltára.

Lényegében a Dear God is ilyen, csak sokkal absztraktabb.

Ezen az elven működik a Hírszerzőhöz kapcsolódóan a zaklatósblog is, ami szintén tuti receptnek tűnhet, csak mivel tovább kellene kattintani a sztorikhoz, én eddig keveset olvastam belőle. (Helló!)

Ahol viszont kattintottam ész nélkül, az az Experience Project. (Fogalmam sincs, hol találtam) Itt aztán tobzódni lehet sztorikban, vallomásokban, álmokban, de a történetek megosztása és a kommentelés csak a kezdet: csoportokat alakíthatsz ki egy-egy téma köré, tanácsot kérhetsz, zenét hallgathatsz és persze blogot indíthatsz. De nagyon sok funkció érhető el, a Facebookkal is együttműködnek. Szóval abszolút webkettes.

Ez a sok-sok tartalom hatalmas labirintust tudna generálni, ha nem adták volna jó tervezők kezébe az oldalt. Így viszont tökéletes játszóteret alkottak a kétségbeesetteknek és magányosaknak. Ha itt nem talál valaki barátra két napon belül, akkor sehol.

A Coolhunter egyik agytrösztje új site-ot indított Dear God néven. Ide istenhittől függetlenül bárki írhat üzenetet, azaz imát Istenének.

A legutóbbi üzenet egy marketingkommunikációs pasastól származik, aki azt üzente Istennek, hogy meg kellene borotválkozni, és ideje lenne már lecserélni a keresztet is, mert azt már leamortizálta Madonna a Pepsi reklámokkal.

De ez viszonylag kivételes ima, a legtöbb nagyon személyes és megindító. Persze témakörtől függően – van belőlük sok, érdemes körülnézni.

Az Elle Dekor ugyan lakberendezési magazin, mégis hasonló problémák teszik tönkre, mint amik a női magazinok esetében is jelentkeznek, de az utóbbiakat mégsem dönti romba – legalábbis általában. Ugyanis szerintem a Glamour is elkezdett lecsúszni, mert túlságosan is hallgatnak az olvasók szavára.

A női magazinok ellentmondásosságát hónapokig lehetne részletezni, de most az a szempont érdekel elsősorban, hogy az olvasóik hogyan - illetve hogyan nem - oldják fel a kognitív disszonanciát, ami annak nyomán keletkezik, hogy ezek a magazinok tele vannak skizofrén cikkekel és megfizethetetlen termékekkel.

Ezt a legtöbben elfogadják, és megveszik őket, aztán slussz. Nem lesznek se többek, se kevesebbek ettől. Sokan azonban hőbörögnek és olvasói leveleket küldözgetnek, hogy ugyan miért többmilliós a bemutatott áru?

Kinek írják ezek a cikkeket? – teszik fel a naiv kérdést.  Tényleg, kinek is? – gondolkoznak el a szerkesztőségben. Lehet, hogy tudják a megfelelő választ, mégsem adják meg az olvasóknak, hanem inkább kísérleteznek az olcsóbb megoldásokkal:  Teljes szett 15 ezer forint alatt!, Rendezze be fillérekért, stb.

De valóban ez a jó út? Tényleg bele kell törődni, hogy Magyarországon vagyunk, másképp úgysem megy? Hova vezetnek az olcsójolánok?

Én úgy érzem, hogy az ilyen magazinoknak nem az életről kell szólniuk. Közük sincs a valósághoz, dehát ez így van rendjén. Ha női magazint/divatlapot/lakberendezési magazint veszek, azt akarom tudni, hogy merre tartunk. Ha csak öt év múlva látom a magyar boltokban az utánzatokat, akkor öt év múlva. De addig is azt szeretném látni, hogy mások mit alkottak, mi az, ami később az életünk része lesz. A valósághoz ott vannak a közéleti, és az ismeretterjesztő lapok.

Éppen ezért egy női magazinok számon kérni, hogy Pradát vagy Miu Miut mutat be Mayo Chixs és Saxoo London, vagy ha már az Elle Dekornál voltunk, Philippe Starckot és Tord Boontjét a Kika meg a Domus kínálata helyett… az azért überciki. Kiskegyedet az ilyennek, ne “kiskegyesített” Glamourt és “otthonosított” Elle Dekort.

 

Hogy ne legyek teljesen negatív, összegyűjtöttem pár olyan példát is (online) divattervezői arculatra, melyek némi bizakodásra adnak okot. Világklasszis oldalt nem találtam, de vannak jó megoldások. Ami általánosságban véve elmondható, az az, hogy a divattervezők nem élhetnek flash és intró nélkül. Egyetlen olyan oldalt találtam, ahol videót használnak, sosem találnátok ki, hogy melyik tervező neve alatt fut. Az áttekintésben kialakítottam egy olyan csoportot is, ahol olyan oldalak szerepelnek, amik ugyan jók / elmennek, de leszakadás veszélye fenyegeti őket.

De menjünk csak szépen sorjában.

Sajnálom, de "Kattival" kell kezdenem. Mondjon róla bárki bármit, ő megkerülhetetlen szereplője a magyar divatéletnek, ráadásul elképesztő érzéke van a marketinghez. A honlapja is színvonalas, csak az a nagy baj vele, hogy itt is minden flash alapú. Ráadásul ahogy több tervező oldalán tapasztaltam, itt is halászni kell a menüpontok után. Ez valami pszichikai hadviselés része lehet: felajzani, elbizonytalanítani a potenciális vevőt - meg tudom szerezni? Sikerülni fog? Vagyok elég ügyes és leleményes e Nagy Divattervező oldalának használatához? Nos, nem mindig. De ha elég türelmes és leleményes vagy, talán sikerül végigkattintanod az oldalt. Ezt látjuk az intró után:

























És így mutatják be a kollekciókat:



























(Ezt a modell lányt egyébként pont tegnap láttam dohányozni a Moszkvánál. Ejjnye.)


A második pozitív példa a La Nerella. Természetesen ez is flash, ráadásul ronda a nyitóoldal, de a kollekciót viszonylag értelmesen mutatják be. Nincs sok sallang, igaz túl sok fantázia sem. De pont ilyen a márka is, nem? Bármikor megvenném szinte bármelyik ruhát. Ez a letisztult ízlésű, de szolid kőgazdagok márkája.































A harmadik pozitív példa a Use Unused természetesen. Örülök, hogy mostmár mindenki szereti őket, én sem vagyok kivétel. Az oldal szép, és ugye most az itt a fő szempont, de a többihez hasonlóan nehezen használható. Sőt, nem igazán használható. Itt is van intro:



























Ez is flash, itt is rohangálnak a ruhák, és kapkodni kell, mint legyek után. Ember legyen a talpán, aki normálisan végig tudja nézni a kollekciót. Ráadásul ezzel a mozaikrencerrel, és ez már évek óta így megy, változatlanul. Time to change. Hello!





























A negyedik pozitív példa a Bodza Csoport. Ja, őket a legelejére kellett volna venni, ugyanis sokkal jobban érzik a webet, mint a többiek. De talán a könnyedsége miatt inkább hátrébb soroltam. Mindenesetre öröm ránézni a site-ra:





Már csak a kollekcióik bemutatását kellene jobban átgondolniuk.

Akik futnak még

Ahogy említettem, van az ízléseseknek egy csoportja, akik ugyan tudják, mi a dörgés, de egyáltalán nincs idejük az arculatukkal foglalkozni. Ilyen például az Artista.

A design a kilencvenes évek végét, esetleg a kétezres évek elejét idézi. És ami borzasztó, szintén ez a halászós metódus. Kapkodva kattintgathatsz, és esetleg sikerül a kollekció felét megnézned. A játékot megnehezíti, hogy a megnyitott képeket külön be kell zárni. Borzasztó. Pedig látszik a képeken, hogy minden adott lenne egy jó site-hoz, legalábbis ízlésben és tudásban.


























Bírom ezeket az új ruhákat és a sorozatot is.




























Lehet, hogy sokan nem fognak egyetérteni velem, de szerintem már az Eclectickre is ráférne egy kis ráncfelvarrás. Jól csinálták, mert egyszer még az elején beleadtak apait-anyait, és tényleg évekig kihúzta az oldal. Még most is jó, de szerintem porosodik.























Fáradóban van az egyébként nagyon szép, és végre egyszerű (bár nem könnyen kezelhető) Nati 100 % Pure Idea oldal is, amit szintén nem ártana flashmentesíteni. De például külalakjában akár még évek múlva is megállná a helyét.





























És a végére hagytam, mert szerintem ez a desszert: mivel nincs még kész az oldala, a tervező az egyik bemutatójáról készült videót töltötte fel a webhelyére. Na ki az? Hát a Náray Tamás. Ki gondolta volna.




























Persze ebből még kisülhet egy jó kis ízlésterror. A betűtípusok alapján legalábbis elképzelhető.

Bár nem profilba illő, mégis muszáj megemlítenem, és egyébként is besorolható az “ötlet” rovatba, hogy szerintem kellene egy olyan jogszabályt alkotni, amely előírja, hogy minden egyes szervezetnek, terméknek és bárminek, aminek köze van valamely egyházi felekezethez, ennek tényét egyértelműen jeleznie kell.

Így például a Dianetika központnak, vagy Dr. Lenkeinek fel kellene írnia a bejárathoz, és minden egyes kommunikációs anyagára, így még az e-mailjeibe is, hogy a szcientológiai egyházhoz tartozik.

De természetesen nemcsak rájuk gondolok, ez a jogszabály érvényes lenne minden egyes egyházra. Szerintem ez így fair, és nagyon bosszant, hogy gyakran kihasználják az emberek tudatlanságát.

Nagyon jó szolgáltatást találtam! YourLi.st.com. Annak, aki Gmailt és egyben Gmail Calendart használ, ez valószínűleg nem lesz akkora durranás, de az egyszerűsége miatt nekem nagyon szimpatikus a dolog.

Hogy miről is van szó? Beírod az e-mail címedet, beírod azt, hogy mire kellene emlékezned, kiválasztod a naptárban, hogy mikor esedékes, utána pedig azt, hogy mikor kapd meg az emlékeztetőt. Mindez regisztráció nélkül.

Vannak hozzá persze browser gombok is, hogy tényleg csak egy kattintás legyen egy-egy emlékeztető elindítása. Egész évre előre beállíthatsz eseményeket, ami például évfordulókat elfelejtő férjeknél vagy szerelmeknél szintén hasznos lehet. Minek annyit veszekedni, meg csalódni? Egy katt és kész.

Szeretném jelezni kedves Indexes újságíró, hogy ez egy elképesztően régi sztori, és ha azért fizetnek, hogy külföldi site-okról szedj le híreket, akkor végezd a dolgodat rendesen.

Másrészt pedig továbbgyűrűzik a divatbotrány Amerikában. Hogy miről van szó?

Azzal kezdődött, hogy egy beépített ügynök leleplezett egy minden valószínűség szerint már nyolc éve tartó korrupciós ügyet, melyben többek között Marc Jacobs, illetve az ő képviselő pr-cég, a KCD fizetett alkalmanként többezer dollárt egy bizonyos James Jacksonnak, aki az egyik legimpozánsabb épület menedzsere volt, és mindig elintézte nekik, hogy last minute áron összejöjjön a helyszín a divatbemutatókra. Szegény Marcot már faggatják, a KCD pedig süllyed.

A legújabb botrány most arról szól, hogy a Prada casting igazgatója is kenőpénzt fogadott el modellügynökségektől, hogy szerepeltesse a lányaikat a Prada és a Miu Miu kampányokban. Ami egyesek szerint az egészben érdekes lehet, hogy épp a Prada kezdett szinte kizárólag sápadt szőkéket kiküldeni a kifutókra, aminek ma már az az eredménye, hogy nagyítóval kell keresni a divatheteken, sőt bármilyen bemutatón a fekete vagy ázsiai modelleket. Ez kint már akkora probléma, hogy konferenciákat, meg kerekasztalbeszélgetéseket rendeznek.

Na, ennyi sztori fért mára.

Eszembe jutott - természetesen szintén saját igény alapján -, hogy milyen jó lenne egy vizuális edzésnapló az olyan testedzőknek, akik sok energiát feccölnek a saját karbantartásukba, nem szeretnek írni, de azért szeretnék dokumentálni a munkájukat. A megodás a vizuális edzésnapló.

Ezt én úgy képzelem el, mint egy kifestőkönyv-szerűséget, ahol az egyes testrészek vannak lerajzolva a főbb izmok jelölésével. A lelkes fitness-őrült az egyes izmokhoz tartozó felületre (karika vagy szaggatott pontok, buborék, stb.) beírja, hogy hányszor hány gyakorlatot végzett az adott izom erősítésére. Az oldal tetején lehet beírni a dátumot, és az edzés időpontját.




(Kábé ilyen lenne a stílusa)


Tehát minden végtag, testrész kap néhány oldalt. De nemcsak a testépítők járnak jól: a futók vagy az úszók is vezethetnek naplót, igaz ők kevesebb oldalt használnak fel. A megdolgoztatott izmokat pedig - az esetükben, de igazából a többi mozgástípusnál is - hőtérképhez hasonlóan lehet megjelölni, pl. a vádli tűzpiros, a hasizom narancssárga. (És milyen jó érzés egy szinte teljesen beszínezett test látványa!) Egy oldalra több edzést lehet bejegyezni, egymás alá.

A kevésbé gyakorlott testedzők, ha nem tudják eldönteni, hogy konkrétan melyik izmukat is mozgatták meg, az egyes rovatok (testrészek), vagy a könyv végén szereplő gyakorlatsorokból tudnak puskázni. A gyakorlatsorokhoz részletes leírás, "működési ábra" van mellékelve, plusz néhány alapvető, praktikus tanács.

A dolog tovább fokozható a korábban már kitalált motivációs magazinomhoz hasonló szép képekkel: az egyes testrészek minden oldalon más embertől származnak, szép színesek, stb.

Na. Csinálja meg valaki, vagy én leszek az.

Olvastam Doransky és Plastik "GTD", vagyis Get Things Done megoldásait, és nem igazán értettem az egészet. A dolog, azaz a - ma már többnyire - e-mailben érkező feladatok hatékony elvégzésének szükségessége teljesen világos, de úgy érzem, hogy egy kicsit túlbonyolítják a srácok.

A munkahelyi levelezésemet nem kezelhetem Gmailben sajnos, de még azzal a borzadály Outlook-kal is működik a dolog. A következőképpen:

A munkámból kifolyólag megbízókon dolgozom. Ők vannak a különböző mappákba rendelve, néhány nagyobb projekt pedig almappát kap. De tényleg csak a legfontosabbak. Automatikus hozzárendelést nem végzek egyik megbízóhoz sem, mert pont az a lényeg, hogy előzetesen ellenőrizzem, miről szól a levél. Ahogy beérkezik, elolvasom és reagálok rá: ha sürgős, azon nyomban, ha nem, akkor bevezetem a füzetembe a hozzá kapcsolódó feladatot. Amíg az nincs elvégezve, nem teszem bele a levelet semelyik mappába, az ott figyel végig. (Egy-két napnál ritkán tovább).

És nézzük a másik, Kispad szerint is forradalmi eszközt, a füzetet. Én nem alakítottam ki olyan profi rendszert, de azért működik: a füzetnek mindig a páros lapjára írom a feladatlistát, minden nap végén újat kezdve. A lapon feltüntetem egymás alatt, de jó messze egymástól a különböző megbízókat. Az adott megbízó neve mellé pedig benyilazom a különböző feladatokat, amik mellé egy vonást húzok, azt lehet kipipálni. A füzet páratlan oldalára meg mehetnek a jegyzetek.

Sajnos a levelekre rögtön kell reagálnom az esetek nagy részében, ezért annak állandó csekkolása számomra elkerülhetetlen. Így a feladatokkal is folyamatosan foglalkozom. A füzet pedig szuper eszköz arra, hogy áttekinthetők legyenek az előttem álló feladatok.


Egyébként arra gyanakszom, hogy a fiúk problémája részben abból adódik, hogy nem tudnak gépelni.

Nagyon régen eszembe jutott asszem éppen a futópadon, vagy talán internetezés közben (?), hogy milyen lenne az ideális fitness magazin. Régebben vettem ilyesmit néha-néha, sőt egy évre szegény anyumnak is előfizettem a Wellness magazinra. Ez még nem is volt annyira súlyos, de alapvetően bullshit, és hihetetlenül zavaró ahogy azt sulykolják, hogy márpedig meg kell változnod, mert különben lúzer maradsz.

Az egészséges életmódot, és diétát körülbelül két oldalban össze lehet foglalni. Ha betartod, egészséges és ráadásul vékony leszel. Ennyi. De ez önmagában ugye még nem tölt meg magazinokat, és sorra lehetne bezárni a Shape-et és társait.

Ami viszont abszolút motiváló bennük, és érdemes lehet használni, az a szépre sportolt testek látványa. Nem ízléstelen, és teljesen szétfotosopolt képekre gondolok, hanem olyanokra, amik megmutatják, hogy milyenné alakítja például a futás az embert, vagy milyenek egy úszó izmai. Fel lehetne kérni neves fotóművészeket egy-egy szám erejéig, lehetne bele divatsorozatot tenni, gyakorlati tanácsokat adni a különböző sportágakra vonatkozóan, de teljesen minimálisan, hiszen a törzsanyag a mindig változatlanul hagyott egészséges életmód-útmutató.



Ami még pozitívum lenne, hogy az igazi, kisportolt testek teljesen másképp néznek ki, mint a szétéhezett, csontos modelltestek. A látványuk pedig talán hozzájárulna egy kis szemléleltváltáshoz a női testet illetően. De persze ez már igazán idealista gondolat.

Mindenesetre alapvetően ez nem egy fitness-, hanem egy motivációs magazin lenne művészi kivitelezéssel.


Ui: Eszembe jutott, hogy lehetne bele tenni egy receptszerű, kiollózható blokkot, ahol minden hónapban egy-egy szépen kidolgozott testrész képe lenne az egyik oldalon, az ajánlott edzésmódok (receptek) pedig a másikon. Na mindegy.

Végre van gépem, végre van időm, és ha mindez együtt van, végre rá tudok nézni a youtube-ra. És mit látok? Értelmes emberek dolgoznak náluk! Vagy tudnak magyarul, ehm. Mindenesetre lehetővé tették az üdvözlővideók küldését, ahogy azt egy korábbi posztomban elvetettem. Szupeer! Remélem, lesz nem szezonális változata is. Jelenleg ugyanis csak karácsonyi sablonok vannak. De optimista vagyok.

Már korábban is nagyon örültem, amikor a TV2 elérhetővé tette a feliratozást néhány műsorához, de még annyira ritka volt, hogy nem igazán foglalkoztam vele. Nade most ! Végre filmeket is lehet feliratozva nézni, sorozatokat, mint a Született feleségek, vagy a Doktor House!

Végre nem maradok le részletekről, nem kell ordítania a TV-nek, a szomszéd is mosolygós és nyugodt maradhat.

Ez az igazi CSR. Valódi segítség, valódi problémára adott válasz. Biztos sokba is kerül, de annyiba nem, amennyibe néhány izmosabb kampány, és egyik sem vett volna rá arra, hogy kedveljem a TV2-t. De tudjátok mit? Kannácska és Hónaljmirigy ide vagy oda, emiatt a kis segítség miatt sokkal jófejebbnek tűnik, mint bármelyik másik adó.

Az ötletgazdát innen üdvözlöm!