Az életben nem hallgattam volna Jay Z-t, szerencsére a pasim valahogy leállt a hip-hopról, de így mixben nagyon klassz, annyira hogy ahogy látjátok, még posztot is írok róla.

Egy srác poénból összemixelte Jay Z-t a Radioheaddel, és nagyon nagy sikere lett. Ingyen le lehet tölteni mindet Jaydiohead néven, szerintem a Dirt off Your Android a legjobb. Fogyasszátok szeretettel!

Ui: Nem fogjátok elhinni, pár nappal később, hogy rátaláltam erre, Gwyneth Paltrow a sokat szidott hírlevelében is megemlítette ezt a gyűjtést. Egyébként az történt, hogy megkérte a legnépszerűbb DJ-ket és a barátait, állítsanak össze egy-egy playlistet nagy bulikhoz. A színésznő ezeket gondolta ki:

"You Only Live Once" – The Strokes
"Time to Pretend" – MGMT
"Let's Go Crazy" – Prince & The Revolution
"Paper Planes (DFA Remix)" – M.I.A.
"Someone Great" – LCD Soundsystem
"Strawberry Swing" – Coldplay
"Mr. Brightside (Jacques Lu Cont's Thin White Duke Mix)" – The Killers
"Keep The Car Running" – Arcade Fire
"Single Ladies" – Beyonce
"Wrong Prayer" – Jaydiohead (Jay-Z & Radiohead) 

Gabe Tesorieróé is egész jónak tűnik:

“House of Jealous Lovers” – The Rapture
“Paper Planes” – M.I.A.
“One More Time” – Daft Punk
“We Are Your Friends” – Justice
“What We Do” – Beanie Sigel, Freeway & Jay-Z
“Hey Ya” – OutKast
“L.A. Woman” – The Doors
“Feel Good Hit of the Summer” – Queens of the Stone Age
“Heartbeats” – The Knife
“Juicy” – The Notorious B.I.G.

Aki már torkig van vele, ne nézze meg a következő videót! Aki viszont máris nosztalgiával tekint vissza a tegnapi napra, nyomjon egy play-t. Sajnos elég sokat rángattam a kamerát, de a fő baj, hogy kioldódott a nyakpánt éppen a bringázás előtt, úgyhogy maga az esemény egyetlen kockán sem jelenik meg. Előtte és utána viszont sokat videóztam, szóval némi hangulatjelentés azért így is sikerült. A zene nagyon kommersz, de gondoltam, hogy a Holy Fuck-ot egyedül én értékeltem volna kellőképpen. :) 

Maga a CM szuper volt, de nagyon nehezen indult be. Aztán a hangszórós gyerekek sem igazán emelték az esemény fényét, szerintem határozottan balesetveszélyesek voltak, mert mindenki hátranézett, hogy miafranc.

Mindenesetre a Critical Mass szerintem nem is az, amikor végigvonulunk a biztosított útvonalon, hanem amikor mindenki hazaindul. Ilyenkor látni, milyen lenne az élet, ha ez a sok ember nap mint nap bringára merne ülni.

Tudom, tudom: a párunkat egész évben el kell halmozni szerelemmel és a február 14. egy hülyeség úgy en bloc, bla bla bla. Mi viszont valamiért (szerintem az extra ajándék+kedvesség kombóért) megtartjuk.

Szóval a magamfajta túlhajszolt munkásembereknek szeretnék egy ötlettel kedveskedni még így időben, pláne ha a párjuk a kommunikációs szakmában aktív: ez pedig egy előttem ismeretlen grafikai stúdió, a Tandem Anno című sorozata, annak is leginkább a Képes árjegyzék kívánatra bérmentve megküldetik című darabja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ebben korabeli hirdetések, szórólapok szövege és egy-egy marketingakció leírása olvasható.

A szerzők utólagos engedelmével következzék egy találomra kiválasztott példa:

"Ingyen kap egy ilyen 150 koronás hatalmas hangu hangverseny Beszélőgépet ha 10 darab tetszés szerint választható vadonatuj duplalemezt 20 frt-ért vásárol, az általános kedveltségnek örvendő "ingyen-beszélőgép"-rendszer szerint, hol a gép ára a lemez-utánrendeléseknél térül meg. Meg nem felelőért a pénz rögtön vissza. Okvetlen kérjen lemezjegyzéket. Ezer darab angol tűt ingyen."

Na jó, nem tudom megállni, jöjjön mégegy:

"Szülők figyelmébe!

Internátus Miskolczon.

A kitűnően fegyelmezett Miskolczi internátusban - úri convinctus - a jövő iskolai évre öt üresedésbe jött fizetéses helyre pályázat nyittatik. Gyönge, vagy elégtelen osztályzatú tanulóknak kiválóan ajánljuk. Kiváló tisztelettel Márcsekényi igazgató."

Nem ezek a legjobbak, csak becsületesen, szó szerint vettem a találomra való kinyitást.

Persze lehet, hogy ez már tök régen lelőtt poén, de mivel a biztonság kedvéért (pénztárcakímélés) nem járok könyvesboltba és legutóbb is csak muszájból voltam, nem ismerem a friss kínálatot.

Mindenesetre imádom, szerintem szuper. A sorozatban több jó kiadvány van, én még a táncrendekkel szemezek.

A pr-eseknek sajnos nagyon sokszor kell telefonon alkalmatlankodniuk, hogy ilyen finoman fejezzem ki magam. A tapasztalatom az, hogy a széthívogatott újságírók, szerkesztők az esetek 90 százalékában kedvesek, de minimum korrektek maradnak. Mégis fényévekkel jobb egy olyan szerkesztőséget felhívni, ahol barátságosan fogadnak, és ahol 1) rögtön felveszik a telefont, 2) nem éreztetik veled, hogy alkalmatlankodsz, 3) nem tapintható, hogy az illető utálja a munkáját.

Ilyen hely most csak egy jut eszembe, ez pedig a Napi Gazdaság. Ha őket kell felhívnom néha, akkor tudom, hogy barátságos, kellemes hangú férfiak fogják felvenni a telefont, és néha még egy-két szót is váltunk. Például ha mondom, hogy újra ez és ez vagyok és újra ezt és ezt keresném, akkor nem csend fogad, hanem egy kedves válasz: "akkor újra kapcsolom és ha nem sikerülne elérnie, szabadidejétől függően nyugodtan próbálkozzon" és szinte hallom a mosolyt.

Csak megköszönni tudom, hogy bár a társadalom kártékony egyedeként tevékenykedek, gyomorgörcs nélkül végezhetem a munkámat, mert valakik felismerték, hogy jobb segíteni egymást, mint lenézni és akadályozni.

Nekik szól ez a tingli-tangli, de nice szám.

Nagyon megörültem, amikor rátaláltam egy általam sajnos korábban nem ismert kutatóval, Clay Shirkyvel készült interjúra. Szinte minden szavával egyetértek, és bónuszként annyira összeszedett és laza, annyira könnyeden vázol fel és cáfol meg mostanában felkapott témákat főleg a tartalomfogyasztás és az információk feldolgozása kapcsán, hogy az állam leesett.

Egy kis ízelítő a vele készített beszélgetésből (de érdemes elolvasni az eredetit):

Clay Shirky szerint az internet lett most az új tévé, azaz a korábban a televízióra záporozó vádak most az internetet érik. Az egyik legfontosabb kifogás, hogy az internet leszoktat minket az olvasásról. Ezzel szemben Shirky azt gondolja, hogy az internet nemhogy elhozta volna az olvasás végnapjait, hanem éppenhogy felturbózta azt: soha nem írtak és olvastak annyit és olyan intenzíven az emberek, mint ma. Igaz, nem Tolsztojjal kelnek és fekszenek és hogy alapjáraton az MSN-t nyomják tele szövegekkel, de attól még az olvasás és az írás nagy tömegek számára lett újra a mindennapok része.

Fontos változás még, hogy az interaktivitást nélkülöző médiumok köré saját interakciókat építenek a felhasználók, mert ezt lehetővé tette a technológia: erre példa a fan fiction, melyen keresztül a rajongók Tolkien vagy a Harry Potter világának részévé válhatnak. Clay Shirky szerint egyébként az internet unalmas lett a tizenévesek számára, és mivel már természetesnek veszik a létezését, arra használják, hogy interaktivitást vigyenek a mindennapi médiafogyasztásukba.

A figyelem, illetve annak időtartama ugye sokak szerint vészesen csökken. Ezzel kapcsolatban azt mondja Shirky, hogy ez mindig is kedvenc téma volt, főként a tévét hibáztatták ezért már pár évtizeddel ezelőtt is. Szerinte nem a figyelem rövidtávúvá válásáról, hanem inkább arról van szó, hogy a rövidtávú figyelmet igénylő tartalmak száma megnőtt. Emellett pedig ha valakit egy téma kifejezetten érdekel, a korábbiaknál jóval több információt találhat róla. Az internet tehát a nagyon rövidtől a nagyon hosszú és alapos szövegekig nagyon széles skálán tett elérhetővé különböző tartalmakat, ami igazából szuper.

És hogy miért van mindig ez a károgás a rövidtávú figyelemről? Mert az ilyen kijelentések mindig nyitott fülekre találnak. Ez olyan, mint amikor azt mondják, hogy „régen minden jobb volt".

Azt mondja még, hogy a web által nő az amatőr tartalmak hányada, aminek következményeképpen az elérhető tartalmak átlagos színvonala csökken. De az, hogy több ember számára több információ lett elérhető, nagyon pozitív hatással van a társadalomra, igaz, ezt az értelmiségiek nem szívesen látják be.

Az „újludditák” is egyre hangosabbak. Szerinte ez nem újdonság, mert a ludditák mindig megjelennek, ha változás történik, mert egyszerűen csak konzerválni akarják azt, ami addig volt. Shirky azt mondja, hogy nehezen indokolható egy olyan kijelentés, miszerint az új információk gyorsasága és totalitása rossz hatással lenne a szellemi életre - egyszerűen le kellene venni a Tolsztoj-szemüveget.

A másik kórusba az információs túlterhelés hirdetői tartoznak: Clay Shirky szerint ilyesmi nem létezik, ez is csak egy állandó sirám. Szimplán szűrési hibáról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy az emberek nem tudják elfelejteni a régi struktúrákat: a könyvtárat, a katalógusokat, stb. Még nem tudják, hogy hogyan kezeljék a neten az információkat, és ezért érzik kényelmetlenül magukat. Ezzel szemben (szerinte) a fiatalok jó helyzetben vannak, mert nekik csak tanulniuk és alkalmazkodniuk kell, nem kell leszoktatniuk magukat korábbi beidegződésekről.

Az interjú két részes, folyt. köv.
 

Bár most belassulás van munkafronton, én éppen a mellékprojekteken dolgoztam, úgyhogy kicsit később mentem lazításként a Kreatívra.

Amit ott találtam, felülmúlt minden képzeletet. Nézzétek meg ti is.

Mindenesetre - hogy is mondjam - odavagyok. És mielőtt elérzékenyülnék, csak egy rövid "köszit" szeretnék mondani, hogy ne legyek túl teátrális, és még egy "csak így továbbot".

Köszi! Csak így tovább! :)

Frissítés:

Nem tudtam megállni, és összegyűjtöttem pár videoklipet Thank You témában nagy kedvencem, a B-oldal mintájára Pop Nemecsek szakmai segítségével.

1.

 

2.

3.

4.

 

5.

Megtört a jég: a bitek és online alkalmazások mellett végre valami más is helyet kapott a techie bloggerszívben - a Bloggerunió (BU) kutyája (akit ha nagyon nyálasak lennénk, BUBU-nak hívnánk, de nem tesszük) boldogan szörföl a Webisztán fejlécében, az egyébként szintén cukiságfaktoros robottal összekötve.

Én tegnap vettem észre ezt a megható tényt, ráadásul csak úgy, hogy felhívták rá a figyelmet. Így jár, aki RSS-ből érkezik.

Nem tudom megállni, muszáj bemásolnom. Remélem, nem baj:

Mindenesetre nagyon köszönjük!

 

 

Pssszt! Figyu:

Két civil szervezet grafikusi segítségre vár. Részletek a bloggerunio@gmail.com címen.

Vagy inkább a design hatott rám? Nem tudom biztosan, mindenesetre régen írtam már arról, milyen, amikor simán bekajálok valamit, mert valaki úgy döntött, hogy márpedig ő eladja a termékét.

Ez az új cucc, ami befigyelt, egy óra a Too Late-től. Egy kis olasz cég ez, ami irtó szexi kis műanyag órákat árul.

Na és most tessék figyelni: legalább egy évtizede nem hordok órát. Mindig is úgy gondoltam, hogy az felesleges a kijelzők korában. Ezenkívül nem hordok vackokat, így ékszert sem. (Vagy legalábbis nagyon ritkán.)

Ehhez képest az óra megtekintése és megrendelése között kábé (és maximum) öt perc telt el.

Mindez miért? Mert:

1. jó a site
2. színes a cucc
3. egyszerű a design
4. vicces
5. viszonylag olcsó
6. könnyű volt megrendelni és kifizetni

 

És ami külön jó: nagyon gyorsan ideért.

Undorító ez a fogyasztói kultúra, undorító.

 

Ui.: Egyébként aztán kiderült, hogy a Formában is lehet kapni, dupla annyiért.

A jót hamar megszokja az ember. Hát nem gondoltam volna, hogy ezt az új Gmail Template-re fogom mondani, ráadásul arra, amit választottam, de tényleg így van.

Végigkattintottam mindegyik választható sablont és elsőre biztos voltam benne, hogy vagy a korábbi beállításhoz legközelebbi, vagy pedig valamelyik tök minimalista megoldást fogom választani, erre tessék: a Tea House lett belőle.

Mégpedig azért, mert rögtön leesett, hogy azért kérdi, hol vagyok, hogy az itteni időzóna szerint állítsa be nekem a fényviszonyokat és ez nekem nagyon tetszett. A lényeg ugyanis, hogy a háttérben folyamatosan (vagy inkább rendszeresen) változik a nap járása, és ha az aljára görgetsz, egy kis állatka mindenapjainak mozzanatait követheted végig.

Az én jelenlegi hangulatomhoz abszolút ez passzol, pont ilyesmikre van szükségem. Mindenesetre egy újabb önmagamról alkotott prekoncepció dőlt meg.

A látható képen éppen meggyújtja az állatka a lámpást. Kész.

 

 

Nem mintha sokat adnék a Gáspár-vonatkozású sajtóközlemények hitelességére, de ha igaz, amit ebben a cikkben írnak, akkor az hihetetlen coolság.

Gáspár Győző Győzike felesége, Bea ugyanis elvileg tánciskolát nyit, ahol a helyiek ingyen tanulhatnak. Pluszban roma táncok is benne lesznek a kínálatban, ami abszolút növeli a szuperságfaktort.

Nem tudom, kinek volt az ötlete, és hogy tényleg megvalósul-e, mindenesetre én nagyon örülök neki. Főleg annak fényében, hogy annyira kevesen tesznek bármit is a saját közösségükért. Több olyan pénzes harmincast ismerek például, aki ugyan halál pc-nek, meg undergroundnak képzeli magát, ennenmagán kívül azonban senkinek az érdekeit nem nézi. Pedig pont tőlük várná az ember, hogy valami hasznosba kezdenek. De persze ez csak az én tapasztalatom.

Mindenesetre hajrá! Éljen a PSR!

És ha már itt tartunk, szavazzunk:

A hozzám hasonló Dexter fanoknak biztos nem újdonság, hogy a harmadik évad beharangozójaként Dexteres újságosstandokat állítottak fel az USA nagyvárosaiban, New Yorkban, San Franciscóban, Los Angelesben, Philadelphiában és Chicagóban.

Minden egyes terméken Dexter figyelt, ahogy az alább látható. Ez nem hátborzongató, mint a vérszökőkút a második évadnál, hanem már Dexter ikonikusságára és a minden bizonnyal már meglévő nagy rajongói bázisára épít.

 

Hát rám is építhettek volna, az tuti.

(via The Coolhunter)

Kis lépés a Karmamediának, fontos pillanat nekem: a fiúk kölcsönadták a felületüket és megnyilatkozhattam egy vendégposztban, amit nagyon köszönök.

Itt lehet elolvasni.

Nehezen tudok annál menőbb dolgot elképzelni, mint egy New York-i könyvesbolt tulajának lenni, talán csak a designerbutik lehet menőbb, de inkább ne ragadtassuk el magunkat.

Szóval adott egy nő, aki ugyan álommunkát kap, vagy legalábbis álommunkahelyen kezd el dolgozni, egy nagyobb kiadónál. De nem érzi magát jól, ezért hétvégenként visszajár a régi munkahelyére, egy régi könyvesboltba jókedvre derülni. Aztán rájön, hogy ő mindenáron könyvesboltot akar nyitni.

A gond csak az, hogy egy fillérje sincs, plusz ennél rosszabbul menő vállalkozás mostanában kevesebb van; sorra zárnak be a könyvesboltok, és egyébként is iszonyatosan magasak a bérleti díjak.

Nade összeállított ez a nő (nagyon sok kutatómunka és tapasztalatgyűjtés után) egy üzleti tervet, amivel indult egy versenyen, és nyert 15.000 dollárt.  Közben pont abban a városrészben, ahol ő élt, egy vállalat elkezdett felméréseket végezni arról, hogy a lakosság milyen üzlettípust hiányol a környékről. Nos, a válasz a könyvesbolt volt.

A sztori ezekután kezd egészen hihetetlen lenni: ezek olvasták az újságban, hogy a nő megnyerte ezt a díjat, úgyhogy felkeresték mondván, ők épp egy könyvesboltot nyitnának. Rendeztek neki egy partit, hogy bemutassák a szomszédoknak, vagyis gondolom elsősorban a többi boltosnak. Mellékesen megjegyezném, hogy itt természetesen egy csomó minden adomány volt:  a bor, a sushi és gondolom még pár cateringes alkatrész. Persze odacsődítettek írócelebritiket is, mint amilyen például Jhumpa Lahiri (pont most olvastam el egy könyvét – Beceneve Gogol).

A nőnek már üzlettársa is van egy Random House-os sales-es személyében. Meg minden.

Ennyire tuti történetet én nem is tudom, hogy hallottam-e. Direkt nem is írtam le a nő nevét, mert olyan irigy vagyok.

Btw elég fura húzás volt az újságíró részéről, hogy a díj nevét nem említette, a főszponzorét, a Citibankot meg igen. Nálunk ez pont fordítva történt volna.
 

Az Eleven hús óta bele vagyok zúgva Javier Bardembe. Mióta Penelopéval jár, nagyon sok nővel kell osztoznom ezen a rajongáson, de nem bánom.

Most a New York Times T Magazinban lehet vele megnézni egy interjút. Érdemes, igaz, nem mutatják profilból sajnos.

Elmondja, hogy már ötéves kora óta színész szeretett volna lenni, az első film, amire vissza tud emlékezni, azaz All that Jazz, és hogy évekig rögbizett. A színészetről pedig azt mondta, hogy nem feltétlenül szereti a karaktereket, amiket játszik, de ahogy egy spanyol kolleganő mondta, a színészeknek úgy kell viselkedniük, mintha a szerepeik védőügyvédjei lennének. Nem szabad vádolni őket, támogatni kell a kiteljesedésüket. Satöbbi. Mindegy. A lényeg ő maga.

 

Minden divat iránt érdeklődő egyik legfontosabb inspirációs forrása a Sartorialist. A készítője, Scott Shuman tényleg nagyon szép és stílusos embereket fényképez mostmár egyre jobban, ráadásul jó a radarja. Ráérez olyan trendekre, amik még csak valahol a felszín alatt éledeznek. Ilyen például a selyemből készült rövidnadrág fériaknak (!). Én mindenesetre szóltam.

A blognak megvan a maga íze, amit lehet elitistának vagy nárcisztikusnak is nevezni még akkor is, ha sok megörökített ember turiból és Zarából is öltözik a designercuccok mellett. Dehát az öltözködésről van itt szó, nem?

Általában csak a képek sorakoznak egymás után egy-egy párszavas leírással és helymeghatározással a címben, a blogger ritkán fűz hozzájuk megjegyzéseket.

Nohát ezt kapjuk mi meg most macskában. Egy pasi egy az egyben lemásolta a sablont és a stílust is a Catorialist-en, a különbség csak annyi, hogy gyönyörű macskák néznek le ránk. És meglepően hasonló a képek hangulata, mint az eredeti blogon. Csak itt elvileg a Kitti Uomo-nál, és nem a Pitti Uomo-nál vannak lekapva. Szupper.

Régóta olvasom Randy Cohen rovatát, a The Ethicist-et. Általában viszonylag egyszerű, de valódi dilemmát jelentő ügyeket “old meg”, gyakran azonban teljesen tanácsatalan vagyok egy-egy nehéz szituáció olvastán. De őa legtöbbször valóban átgondolt és tényleg megszívlelendő útmutatást ad. És ami tetszik: nem fél bevallani, ha valamit elrontott. Nemrég volt egy olyan cikke, ahol csak helyreigazításokat tett, természetesen az új tanácsok részletezése mellett.

Nemrég találtam rá egy másik tanácsadóra, aki a különböző társasági, társadalmi ügyekben mondja meg a tutit a Social Q rovatban. Ő Philip Galanes. A stílus és az alaposság hasonló.

Néhány példa a sztorikra és a tanácsokra:

The Ethicist
1.  Egy orvos megtudta az egészséges pácienséről, hogy mindenki azt hiszi róla: rákos. Ráadásul gyűjtésbe kezdtek a kezelésére. Az orvost titoktartás kötelezi, és nem mondta el senkinek, mégis nagyon bántja az eset és szeretné, ha ennek az egésznek vége szakadna. Mit tegyen? – volt a kérdés.

A válasz: Sajnos tényleg nem mondhatja el senkinek, amit a páciensről tud, viszont beszélhet velel és megkérheti arra, hogy vessen véget a hazugságnak. Amennyiben ez nem történik meg, az egyetlen dolog, amit megtehet, hogy többé nem kezeli.

2. Négy testvér összedobja a pénzt idős apjuk gondozására. Ketten Izraelben élnek, ahol az apjuk, ketten az USA-ban. A problémát az okozta, hogy a dollár esése miatt a két izraeli testvér arra kérte az amerikai testvéreket, hogy emeljék a hozzájárulásukat. A kérdés az volt, hogy ez most etikus követelés-e?

A válasz: nemhogy etikus, de teljességgel jogos kérés, ráadásul nemcsak a hozzájárulás pénzbeli értékét kell vizsgálni, hanem azt is, hogy az izraeli testvérek személyesen is gondoskodnak apjukról, míg az amerikaiak megússzák az egészet a pénz kipengetésével. Tehát akár még többet is fizethetnének elméletben, mint a többi testvér.

Eredmény: az amerikaiak belementek az emelésbe, és évente felülbírálják az összeget, de egyébként csak azért, hogy az árfolyamváltozáshoz igazítsák.

Social Q:

1. Egy pasit teljesen kiborít, hogy mindenki SMS-ezik, meg e-mailezik - azaz Blackberryzik séta közben, és nem figyel oda a közlekedésre. Ő maga sosem csinál ilyesmit az utcán és legszívesebben rászólna erre a nemtörődöm népségre.

Sajnos a válasz azonban az volt lényegében, hogy magát tenné nevetségessé, ha tényleg rájuk szóla, és egyébként is: ez a szokás már szinte alapjoggá vált, mindenki csinálja.

2. Egy diák két hónapon keresztül vendégeskedett egy olasz családnál egy másik diákkal. Míg az utóbbi azóta is rendszeresen ír nekik, ezt ő még egyszer sem tette meg. Nem tud jól olaszul, meg ez, meg az, mindenesetre egyre rosszabbul érzi magát emiatt. Szívesen küldene nekik egy kis ajándékcsomagot, de mivel már nagyon sok idő telt el azóta, nem tudja, hogy hogyan venné ki magát a dolog.

A válasz: sosem késő az ilyesmi. (Figyelem!)

Hetente néhány érdekes történet, okosságok, mi kell még?
 

Nagyon régen, az első munkahelyemen töltött első hetek egyikén jutott eszembe, hogy mennyire jó lenne egy alvóközpont, ahol az ebéd utáni teljes lebutulást átvészelendő be lehet feküdni húsz percre egy kis nyugiért. Igény szerint lehetne zenét hallgatni, olvasgatni, aludni, teljes szeparáció, gondos ébredési asszisztencia, mindez nem annyira drágán. Akkoriban azt hiszem az alapszundi lett volna 300 forint, de már nem igazán emlékszem.

Persze már akkor sejtettem, hogy biztos van ilyesmi tőkeerősebb és urbánusabb helyeken, szóval nem lepődtem meg, amikor megtaláltam ezt: EnergyPod, egy high-tech szundigép. Eszerint máshol már jó régóta folyik a K+F. Érdemes megnézni, tényleg nagyon pöpec a kialakítása.

Harminc év múlva már biztos nálunk is lesz ilyen.

Kedvencem, a the coolhunter divatsite-ot indított Fashionation néven, aminek az a lényege, hogy a legjobb anyagokat gyűjtik össze a legkülönbözőbb divatmagazinokból, és teljes sorozatokat mutatnak meg saját kommentekkel.

Tehát ha nem is teljes merítést kapsz, azért a legfontosabb fotósorozatokat, videókat, divatbemutatókat meg tudod nézni, vagy épp képbe kerülhetsz arról, kik most a legjobb fotósok.

Természetesen itt is van street fashion, de most leegyszerűsítették a témát: szavazni lehet, hogy az egymás mellé tett két, egymásra eléggé hasonlító ember/öltözet közül melyik néz ki jobban, ennyi. Nem tudjuk meg, hogy mit hol vett a delikvens, vagy hogy miért az ötvenes évek gönceiben érzi jól magát.

Szerintem tetszeni fog, mert elég keveset vállal, és azt - a coolhunter eddigi működését tekintve - biztosan teljesíteni fogja.

Már tavaly is nyaggattam a Sziget szervezőit egy jó kis programösszeállító site-ért, de nem hallgattak rám. Bevallom, az akkor éppen klassz honlapnak kikiáltott musorajanlo.hu tervezőivel is kapcsolatba kerültem a jobbító szándék által vezérelve, igaz az akkori feladatfelhalmozódások és a számítógépmentes lét miatt nem tudtam nekik részletesen elmondani a véleményemet, ami egyébként nem volt túl jó. Ezúton is bocsánat az elmaradt levelekért - ha esetleg valaha olvasnák.

 

Most néhány srác összedobott egy nagyon klassz oldalt a Szigetlátogatást tervezőknek, amiben az újszerű feature a hasonló ízlésű felhasználók, és az általuk kiválasztott programok mutogatása.

 

Az oldal az első pillanatban megtetszett valóban erős béta-jellege ellenére is, és rögtön regisztráltam is, ami egyébként gyanúsan, hihetetlenül könnyen ment.

 

A programok összeállítása is elképesztően könnyű, nagyon tetszett a kurzor érintésére igenné változó gomb, amivel a „kosárba” tehetem a nekem tetsző programokat.

 

Gyorsan össze is gereblyéztem mindent, ami megtetszett, és már alig vártam a következő lépést: a programok közötti hierarchia, és egyéb rendezési lehetőségek opcióját, a naptárban való megjelenítést. Ilyen azonban nincs az oldalon. Van ugyan lehetőség különböző naptárakba való betöltéshez, nekem sajnos nem sikerült, súgó pedig nincs. (Egyébként a Google Calendarral együtt érdekelne. Hahó!) És bizony sok hozzám hasonló lúzer van, akinek ez nem megy, ezért fontos lenne már a site-on egy ilyen felület kialakítása.

 

Szóval nem tudtam meg, hogy melyik általam kiválasztott programok ütköznek, a sátramban (az egyénileg kialakított „bevásárlólistámon”) még annyi sincs jelezve, hogy egyáltalán mikor mennek a koncertek.

 

Annyit tudtam csak felmérni a site-on keresztül, hogy nálam a szerda, a péntek és esetleg a szombat lenne a nyerő, bár pont csütörtökre tervezem, hogy kinézek. Plusz megtudtam, hogy lesz Brisa Roché.

 

Koncertválogatásra tehát teljesen szuperül megfelel az oldal, de szöszölésre már nem. Ja és amire jó még: randiszervezésre, már ha valaki ilyesmiben érdekelt. Más szempontból totálisan érdektelen, hogy ki mit tervez megnézni, de persze itt inkább rólam van szó, biztos izgi dolog.

 

Minden kisebb és nagyobb hiba ellenére azért nagyon köszi az oldalt, hősök vagytok. És lécci adjátok el az oldalt a Sziget szervezőinek, hogy ne csak koncertek, hanem minden program között lehessen válogatni.

 

A Guardian két napra felcserélte a kulturális rovatot a sport rovattal, így az egyik csapatnak az egyik napon a sportról, a másiknak a másodikon pedig a művészetről kellett írnia.

Az eredmény nagyon vicces és érdekes. A sportújságírók által írt cikkekből például elég sok új szempontot meg lehet ismerni, mert folyamatosan reflektálnak a sport és a kultúra/művészetek hasonló és egymástól eltérő tulajdonságaira. Nekem ez azért fontos, mert én például a foci EB miatt folyamatosan azon gondolkozom, hogy mi a sportért való rajongás magyarázata. Itt egy-két választ lehet azért találni. De még boncolgatni fogom a kérdést, minimum magamban.

A kulturális témában jártas újságírók is jó cikkeket hoztak össze. Néha jó olyan ember tollából olvasni valamiről, akinek halvány fogalma nincs az adott területről. Már ha jó újságíró. Így evidenciának tűnő dolgok kérdőjeleződnek meg, jellemző karakterisztikára mutatnak rá, szóval nagyon érdekes az egész.

Ezt például lenyúlhatnánk.

Már korábban is nagyon örültem, amikor a TV2 elérhetővé tette a feliratozást néhány műsorához, de még annyira ritka volt, hogy nem igazán foglalkoztam vele. Nade most ! Végre filmeket is lehet feliratozva nézni, sorozatokat, mint a Született feleségek, vagy a Doktor House!

Végre nem maradok le részletekről, nem kell ordítania a TV-nek, a szomszéd is mosolygós és nyugodt maradhat.

Ez az igazi CSR. Valódi segítség, valódi problémára adott válasz. Biztos sokba is kerül, de annyiba nem, amennyibe néhány izmosabb kampány, és egyik sem vett volna rá arra, hogy kedveljem a TV2-t. De tudjátok mit? Kannácska és Hónaljmirigy ide vagy oda, emiatt a kis segítség miatt sokkal jófejebbnek tűnik, mint bármelyik másik adó.

Az ötletgazdát innen üdvözlöm!