Bocsánat, muszáj volt ezt a címet használom. A magyar sajtó címadási szokásait próbáltam rekonstruálni, ha már ők nem írnak a Craigslist-killerről.

Az előző héten ugyanis egy fickó (feltételezhetően) megölt egy nőt, akit a Craigslisten keresztül ismert meg. Az ügy elég szövevényes, nem is igazán érthető. Olyasmire hozták ki a sztorit, hogy a fickónak pénz kellett, mert a barátnője nagyon sokat költekezett. Ezért aztán más nőktől rabolt a pasas, mert már amúgy is adósságokba verte magát. Hozzá kötődik egy prostituált kirablása és most ez a gyilkosság is.

Mára elég sok bizonyítékot találtak ellene, sőt úgy vették észre, hogy megpróbálta felakasztani magát. Nade nem adják olyan forrón a kását - megfigyelés alatt tartják és egy olyan speciális ruhát adtak rá, ami megakadályozza, hogy kárt okozzon magában.

A Craigslist sem marad ki az ügyből - az eset miatt szigorúbb kontrollt, sőt a teljes "erotikus szolgáltatások" szekciót ki akarják gyomlálni belőle. Ezzel kapcsolatban úgy emlékszem, hogy a tulaj azt nyilatkozta, nincsenek a site-on fizetős szexhirdetések, ezeket rögtön törlik.

Vagy nem.

Régen böngésztem a hirdetéseket például a Pesti Estben vagy az Exitben, de emlékszem, hogy simán szerepeltek olyan aprók is a rovatban, amik teljesen egyértelműen szexmunkára hívtak. Webcam-lányok, ilyesmik... Érdekes, hogy ez simán, minden további nélkül megtörténhetett. Persze ezek a lapok is moshatják kezeiket, mondván nem az ő felelősségük, de azért nem kell hozzá hetvenesnél magasabb IQ, hogy az ilyesmit kiszúrják - szerintem.

Frissítés: végül megszűnik az erotikus szekció és egy állandó moderáció alá rendelt szexes rovat lesz helyette.

Újra a Room party-n használtam a várost és költöttem a pénzt az alkoholt csak nyomokban tartalmazó koktélokra... Na jó, buliztam. Asszem ezt most nem fogom tudni használati kísérletként eladni.

Szóval megjelent a The Room kilencedik száma. A tematika a nyolcvanas évek divatja és művészete, erősen koncentrálva Magyarországra.

Még nem olvastam el az egészet, de annak ellenére, hogy utálom a nyolcvanas éveket, szeretem ezt a számot. Vizuálisan megint odavág, érdekelnek az interjúalanyok, jók a sorozatok benne. Valahogy úgy szól egy korszakról, hogy közben többet mond el annál - a máról is ugyanannyit tudunk meg belőle.

A pr-cikkek kezelése nem változott, de legalább a Nike megpróbált témaválasztásában alkalmazkodni. Ennek köszönhetően egy egészen érdekes írást tettek bele a lapba az egyik új kampány készítéséről. Ez egyelőre az egyetlen dolog, amit kiemelnék, mint nem annyira szerencsés tényezőt.

Az nagyon jót tett a lapnak, hogy a művészeti részt a kezükbe vették a művészettörténészek, kurátorok. Így ez a tematika is lett annyira erős, mint a divat. Szóval ezúttal sikerült egy olyan tavaszi számot elkészíteni, ami egyenrangú az őszi lappal.

Videóztam is, a vártnál egy kicsit kevesebb alapanyagból.

Jól meghackelték Salma Hayek mailboxát. Ráadásul nem is volt nehéz dolga az elkövetőknek, mert a születésnapi dátumot és az egyik legsikeresebb filmjének címét kellett megadniuk.

Úgyhogy kiderült, aminek kellett: Salma Hayek alapvetően egy gazdag, de hétköznapi nő a miénkhez hasonló napi ügyekkel. Persze mindegyik "kicsit" nagyobb ügy, mint amivel nekünk valaha foglalkoznunk kell egész életünkben, de örüljünk ennek inkább. Ki szeretné, ha Fatih Akim visszautasítaná, miután hetekig próbálta elérni mailben és telefonon - hiába?

Persze van vidámabb oldala is az életének: a Balenciagától és a Stella McCartneytól próbálgat ruhákat és sofőr/testőr várja a reptéren.

Üdítően hétköznapi infó, hogy sok app-ot tölt le az iPhone-jára (pl. a Pandorát!) és egyébként meglepő módon Mac-et használ. Egyáltalán nem néztem volna ki belőle.

Nade mostmár jobb jelszavakkal kell dolgoznia, az tuti.

Amíg nálunk Jeszenszky a Wired-től nyúl, addig a Times Online-ról egy napig le lehetett tölteni az Orange Prize egyik shortlistesének könyvét. Majd beszámolok róla. (Times Online)

Újra elindult egy Twitter-verseny: 140 karakterben kell elmondani egy-egy opera sztoriját. (The Guardian)

A Telegraph a Budget című rovatába betett egy Twitter-feedet, de nagyon hamar levették. Igaz, nem elég hamar ahhoz, hogy rengeteg negatív jellegű komment jelenjen meg ezzel kapcsolatban. (The Guardian)

Mindenki ismeri Susan Boyle-t, ha nem akkor nézze meg. A Washington Post divatkritikusa azt a kérdést boncolgatta, hogy fel kell-e turbózni a nőt vagy maradjon olyan, amilyen most? A válasz, hogy nem kell megváltoztatni, de ki kell polírozni - minden profi előadó elegáns, és úgy néz ki, ahogyan tőle telik. Ha nem hoznák rendbe ezt a Susant, akkor egy karikatúrává válna és eleve az lenne a dolog üzenete, hogy ő meg sem érdemli, hogy normálisan nézzen ki. Ez pedig nem lenne jó. (Jezebel)

Oprah inkább nem engedte adásba a Columbine-mészárlás kapcsán készült műsorát, mert az túlságosan is a gyilkosokra összpontosított. Jófejség. (Itthon egyébként még nem hallottam hírét az évfordulónak. Az USA-ban sok médium sorozatcikkeket készít erről) (Jezebel)

Ha már Oprah: miután megjelent a Twitteren, nagyon sokan kiborultak és egyesek szegény Ashton Kutchert büntették azzal, hogy blokkolták, mert miatta történt mindez. Én is unfollow-ra klikkeltem, mert már szétfloodolta az egész oldalt és nem győztem scrollozni. Botrány! (Jezebel)

Esély az esélylatolgatásra fiúknak: ha tudni akarod, milyen pasikkal járnak a topmodellek, nézd meg ezt. (Jezebel)

Egy nő teljesen komolyan megkérdezte a Slate tanácsadóit, hogy szerintük hogyan önkénteskedhetne a hároméves gyerekével. Csodálatraméltó módon tök korrekt válaszokat kapott. (Slate)

Szintén Slate-hír, hogy a szerkesztőség készített egy interaktív térképet, ami mutatja a foglalkoztatottság alakulását az egész USA-ra vetítve. Eszerint Minnesotában például elég rossz a helyzet. (Slate)

A nagy kiadók utálják a Huffington Postot, meg a blogokat meg a Google-t és mindent, ami idéz tőlük. Igaz, a HuffPo (hű, de benfenntes vagyok!) túl sokszor teszi ezt. A Slate újságírója szerint azonban ha mást nem, egy igazán jó leckét kapnak a lapok, amit meg kellene tanulniuk: a HP azért is annyira sikeres, mert emészhetővé teszi, olvashatóvá rövidíti a mégoly színvonalas, de iszonyatosan hosszú és agyat igénylő publikációkat, ráadásul megspékeli az egészet egy egyedi hanggal.

Aztán még felsorolja, mit tud annyira nagyon:

- SEO-zik ezerrel

- totál aktuális videókat készít a legjobb pillanatokban

- rendszeresen frissíti a híreket

- nem irtózik a bulvártól a komoly politikai témák mellett

A cikk szerzőjének végkövetkeztetése szerint a cikkek eredete homályos és egyre homályosabb, bár az újságírói etikett megkívánja, hogy hivatkozzanak egymásra a kollegák. Azonban bejön a képbe az adott hír igazsága, ami fontosabb a hírversenynél - az a lényeg, hogy az olvasók hozzájuthassanak az információkhoz, a forrás másodlagos.

Nem tudom másképp hívni, még egyetemistaként találtam ki az alábbi basic receptet, ami például nagy mennyiségű fonnyadt alma humánus eltüntetésére és a csóró gyomor kitöltésére kiváló. Akkor is jó, ha nem ehetsz édességet, de mégis kellene valami finom.

A recept a következő: végy annyi almát, amennyit akarsz, hámozd meg és vágd kockákra. Tedd bele egy lábasba, a biztonság kedvéért egy kis vizet is önts rá, és várd a hatást kevergetés közben. Ha van otthon citrom(lé), azt is engedhetsz rá egy keveset és ha nagyon ki akarsz rúgni a hámból, rátehetsz mazsolát is. A fahéj az alap - cukor helyett kell, hogy íze is legyen. Mikor már veszített a térfogatából, biztos jó.

Egészségedre! :)

Nemrég készítettem ilyet, de nem túl esztétikus, úgyhogy inkább nem tettem fel képet. Mindenesetre én perverz módon nagyon bírom.

És hogy jobbfej legyek, leírom anyukám szintén költségkímélő, egyszerű és egészséges receptjét:

Zabpelyhes (ez a családon belüli neve)

- fél bögre zabpehely

- 1 csésze víz

- 1/3 csésze tej

- 1/2 kiskanál vaj (mokkás)

- csipet só

- közepes méretű alma

- fahéj

- mazsola

- barack

Elkészítés: a bögre vizet felteszem főni, aztán beleteszem a zabpelyhet, sót, aztán a reszelt almát, némi citromlé jöhet, mazsola, fahéj, cukor helyet bio almalé vagy sűrítmény.

Ezt egy-két percig főzöm, aztán jöhet a tej, a vaj. Első forrás után tálaljuk.

Főleg reggelire, meg futóknak jó. Meg ugye az említett válság idején. :I

Kieg.: Péter Anna is adott valamelyik nap válságtippeket, de bazira nem találom a linket.

Stílszerűen a Föld Napján térünk vissza kommunikációs szempontból, legalábbis nekiduráltuk magunkat és szorgalmasan frissítünk ezután.

Az első új hír, hogy a Bloggerunióban is szereplő Afrikai-Magyar Egyesület nemrég kiküldte a második orvosdelegációját Kelet-Kongóba, és máris gyűjtenek a harmadikra, ami júniusban megy ki. Sok gyógyszerre és ehhez hasonlóra van szükségük, még multivitamin és gumikesztyű is jól jönne, szóval olvassátok el a részleteket.

Ha az ID magazinon nőttél fel, istened Olivier Zahm és hánynod kell a Vogue-tól - legyen az akár olasz -, valószínűleg neked való a "Look at this fucking hipster" című blog. Ide küldhetik be a legkülönfélébb fura szerzetek a képeket egymásról és magukról.

Még nem sokat lehet látni a cuccból, mert eléggé új, de az tuti, hogy szókimondó, koszos és önironikus. Ez utóbbi nálam már félsiker.

Alkotói válságban szenvedő divattervezőknek, újdonságokra vadászó trendkutatóknak jól jöhet.

Oké, az olyan jellegű gyűjtések, mint a Hel-looks milliószor jobbak, de van ebben a blogban valami - még ha nem is túl szimpatikusak ezek az emberek és nem ezt fogom nézegetni éjjel-nappal.

Mondjuk ha nem vigyáznak, elég gyorsan befulladhat a dolog, még New Yorkban is.

Aki már torkig van vele, ne nézze meg a következő videót! Aki viszont máris nosztalgiával tekint vissza a tegnapi napra, nyomjon egy play-t. Sajnos elég sokat rángattam a kamerát, de a fő baj, hogy kioldódott a nyakpánt éppen a bringázás előtt, úgyhogy maga az esemény egyetlen kockán sem jelenik meg. Előtte és utána viszont sokat videóztam, szóval némi hangulatjelentés azért így is sikerült. A zene nagyon kommersz, de gondoltam, hogy a Holy Fuck-ot egyedül én értékeltem volna kellőképpen. :) 

Maga a CM szuper volt, de nagyon nehezen indult be. Aztán a hangszórós gyerekek sem igazán emelték az esemény fényét, szerintem határozottan balesetveszélyesek voltak, mert mindenki hátranézett, hogy miafranc.

Mindenesetre a Critical Mass szerintem nem is az, amikor végigvonulunk a biztosított útvonalon, hanem amikor mindenki hazaindul. Ilyenkor látni, milyen lenne az élet, ha ez a sok ember nap mint nap bringára merne ülni.

Azt gondolnánk, hogy önmegsemmisítő blogokra nincs különösebben szükség, mert fogja az ember és nyom egy törlés gombot az admin felületen, és elkezdhet abban reménykedni, hogy az majd jó gyorsan kipucolódik a netről, meg az emberek emlékezetéből.

Nos, ez nem mindig van így. Van az a helyzet, amikor már nemcsak, hogy arra nem emlékszel, mi a jelszavad, de azt sem tudod, mi a felhasználóneved és azt sem tudod, milyen e-mail címmel regisztráltál. Totál szívás. És igen, ez velem megtörtént. A blogmotor tulaja meg nem válaszol, mert miért tenné.

Ezért aztán áldani tudnék - és biztosan nem csak én - egy olyan beállítást, aminek köszönhetően automatikusan törlődne az adott blog mondjuk egy vagy két inaktív év után azon internet mezejérül. Előtte exportálhatná magát az egész cucc a regisztrált e-mail címbe, aztán szevasz.

Persze mondhatjátok, hogy én voltam a hülye és most emiatt miért is kellene ilyesmivel foglalkoznia a fejlesztőknek. De gondoljatok bele: ha én ennyire béna voltam, akkor még hány százezer ember követhetett el hasonló hibát?

Szóval jó lenne egy ilyen.

Biztosan mindenkiben élénken él a Vernissage c. videóm és annak az egyik fő képe. Hogy még tutibb legyen a dolog, újra be is másolom:

Na, szóval a Feszítsd ki! című kiállításon is látható volt Koncz András néhány képe, most önálló tárlaton lehet megnézni, mit csinált az utóbbi időben. Ő az idősebb generációból való, azt hiszem, tagja volt a Rózsa Presszó körnek. Az idő azonban nem igazán látszik a képein, szerintem nagyon frissek és relevánsak, ami azért kevés kortársának a munkáira jellemző. Valószínűleg elmegyek én is, de nem fogok videózni, szorri. :)

A kiállítás ma 19 órakor lesz, a Viltin pedig a Széchenyi u. 3-ban van.

Sajnos itt a futószezon, ezért ha választanom kell a programok között, akkor a futás győz. De azért eljutok pár programra, így most újra a Trafóba, ahol a Try to make a simple gesture, no matter how small című nemzetközi kiállítás nyitott meg az előző héten.

Ahogy megszokhattuk, videókat láthatunk itt elsősorban. Az egyik kedvencem egy forgatás dokumentációja volt, amiből sajnos csak a napirend látható a videóban. Érdemes elmenni, szerintem jó munkák. De szánjatok rá időt.

Biztos mindenkinek megvolt már az élmény, hogy tele van a kezed, mondjuk ezerrel eszed a reggeli müzlit, de közben jó lenne internetezni is. A kettő együtt viszont nem, vagy nehezen kivitelezhető.

Ilyenkor jönne jól egy olyan funkció, ami automatikusan végezné a szörfölést. Mondjuk rámegy a browser a default kezdőlapra, például az Indexre és ott a megadott paramétereknek megfelelően nyomja az olvasást.

Mondjuk úgy, hogy be lehetne állítani, hogy minden rovat fő cikkét mutassa meg egymás után és scrollozzon, szépen lassan. Ilyesmik.

Jó lenne szerintem, biztos többször is használnám, bár persze lehet, hogy van már ilyen, csak én nem találtam.

Ez egy fast miszcellánia lesz, mert mostanában nagyon sok csillag termett a GReaderemben és szeretném őket gyorsan kitakarítani. Plusz bármelyik pillanatban elmehet a net.

Kijött az a film, amit Cindy Sherman volt pasija készített azért, hogy mindenki sajnálja őt. (Jezebel)

Hillary Clinton lottót indított, hogy kifizethesse a kampány során felhalmozódott adósságait. A nyeremény egy nap Bill Clintonnal, vagy James Carville-lel és belépők az American Idolra. (Washington Post)

A New York Times újságírója arra szólította fel az olvasókat, hogy ne rúgják ki a bejárónőjüket - ezzel is segítve az amerikai gazdaságon. Persze igazából azért írta ezt, mert már elszokott a takarítástól, de mindegy. (The New York Times)

Amerikában megnyitott az első Topshop. Őrület. :) Mindenesetre hogy teljes legyen az élmény, stílustanácsadókat is hadba állítottak, akik addig nem engednek el, amíg rád nem sóztak egy halom ruhát. Egyenesen Londonból importálták őket. (The New York Times)

Gwyneth Paltrow elárverezi az eBay-en ruháinak egy részét és egy alapítványnak adományozza a befolyt összeget. Viszont van a ruhák között olyan is, amit ő maga reklámoz, például egy Tod's magassarkú. Szerintem hiba. (Fashionista)

A brit miniszterelnökné bérli a designer ruhákat, nem úgy, mint MObama. Ugyanis az összeférhetetlenség látszatának elkerülése érdekében nem fogadhat el ajándékokat, így nem vehet kölcsön ruhákat sem. (The Cut)

Az antiszemitizmus mértéke elvileg csökken Lengyelországban, részben a kultúrának köszönhetően. Remélem, igaz. (The New York Times)

Itt megkapjuk a választ arra, hogy miért béta még öt év után is a Gmail. (Slate)

Itt pedig azt tudhatjuk meg, hogyan mutatja az irodák kialakításának evolúciója a munkavégzéssel kapcsolatos attitűd változását. (Wired)

A Slate tanácsadó rovatában azt a kérdést teszik fel, hogy a "klikkelj egyet" típusú adakozó akciók hatásosak-e egyáltalán és érdemes-e csatlakozni. A válasz igen és nem. (Slate)

Hú, azért sok maradt még, szóval jön majd újabb miszcellánia. Ha valakit érdekelne részleteiben valamelyik hír, de nincs ideje elolvasni, szóljon és beindítom a referálószolgálatot. :)

Kicsit kapcsolódik a hétfői posztomhoz, hogy nemrég felmerült egy beszélgetésben a hívó fél "kinyomásának" udvariatlansága. Én azt az álláspontot képviselem, hogy nincs annál zavaróbb, ha alkalmatlan pillanatban telefonálok és ezt nemcsak érzem, hanem éreztetik is velem. Ilyenkor mindig azt kérdezem, hogy "miért vette akkor fel?". Szóval ebből kiindulva inkább nem veszem fel ilyenkor a telefont.

Ezzel viszont egyáltalán nem értettek egyet a beszélgetőpartnereim, mert ők azt mondták, hogy az ilyen esetek a szemükben olyan kirívóak, hogy ha nem is örökre, de nagyon sokáig megjegyzik őket.

Hogy teljes legyen a kép, hozzá kell tenni mindehhez, hogy az asztalnál jelenlevők közül csak én jöttem a versenyszférából, a többiek a kultúra terén aktívak.

Szóval most én leszek a woodoo-baba. Kattintsatok arra az opcióra, amit szerintetek nekem tennem kell, ha valaki alkalmatlan időpontban hív. Persze nem fogok változtatni a gyakorlaton, de kíváncsi vagyok a véleményetekre. :) 

Drága, drága sales-es kollega!

Ezerrel dolgozol azon, hogy új hirdetőket szerezz a munkahelyednek, ami lehet rádió/site/TV stb. Kicsit pánikban is vagy, mert most megcsappantak a büdzsék - ki tudja, mikor lesz ennek vége.

Ehhez képest ugyanolyan szr médiaajánlatot teszel közzé és csak többszöri rákérdezésre küldesz hallgatottsági/látogatottsági/olvasottsági adatokat.

Változtass ezen. Most.

És még valami! Ne nekem kelljen összeadogatni, hogy mi mennyibe kerül. Írj le végösszeget (már ha nem moduláris a cucc). Ez egyébként nem csak rád vonatkozik. Ritka, hogy rendes árajánlatot kapok, ami elég érthetetlen, ha valaki abból él, hogy ilyeneket gyárt éveken keresztül.

Köszönöm.

Nemrég megjelent egy könyv a Wittgenstein család nagyon fura életéről, ennek az ismertetéséből szemezgetek röviden, pontokba szedve:

- Ludwig Wittgenstein négy bátyja közül három öngyilkos lett, a nővérei pedig szimplán elviselhetetlenek voltak.

- Ludwig foglalkozott legelőször az öngyilkosság gondolatával.

- A megmaradt bátyja, Paul csodagyerek volt: már négy éves korában megmutatkozott zenei tehetsége.

- Egyszer, amikor a Wittgenstein palota hét zongorájának egyikén elkezdett játszani, idegesen felugrott, és átkiabált a másik szobában tartózkodó Ludwignak: "Képtelen vagyok így játszani, hogy érzem a szkepticizmusodat felém áramlani az ajtó alatt!"

- Ahogy látható, az idegesség és a neurózis mindennapi jellemző volt náluk.

- A gyerekek között a kapcsolat lehet, hogy sosem volt túl jó, de a nácik miatt aztán a  szétszakadt család sosem forrott újra össze.

- A zene - bár szórakozásnak tekintették inkább - központi szerepet játszott a család életében. A gyerekek például a zenén keresztül kommunikáltak anyjukkal és ez segített a sok ellhallgatás elviselésében.

- Paul egy orosz golyó által megsérült, így elveszítette az egyik karját. Ez azonban nem tántorította el attól, hogy zongorista legyen: számos, egy kézre írott darabot rendelt a legnagyobb zeneszerzőktől, például Strausstól, Prokofjevtől, Raveltől. Gond volt viszont, hogy senki másnak nem engedte ezeket eljátszani és a zeneszerzőknek is megtiltotta, hogy kétkezest írjanak a darabokból.

- Ebből a cikkből tudtam meg, hogy Zichy Géza is félkarú volt és írt egy könyvet arról, hogyan lehet félkarúként boldogulni a mindennapokban.

- Biztos mindenki tudta rajtam kívül, hogy Ludwig Wittgenstein eredetileg feltalálóként indult és filozófiai teóriái kidolgozása között tanított.

- Filozófiai munkásságában sikeresen adaptálta a newtoni fizika erő-koncepcióját.

Infotainment rovatunkat olvasták, köszönjük a figyelmet. :)

Egy nagyon érdekes levelet kapott többek között a Daily, amiben egy pr-es megírja, hogy új e-mailkezelést vezet be annak érdekében, hogy növelje a produktivitását és a kreativitását.

Az új módszernek az a lényege, hogy csak 11-kor és délután 4-kor csekkolja a leveleit, ezért ha valami nagyon sürgős, akkor fel kell hívni telefonon. És ahogy írja: a telefon egyébként is sokkal viccesebb.

Nem semmi azért...

A drága biztosan olvasta a Lifehackert vagy valami hasonlót és úgy gondolta, hogy majd ő átülteti a gyakorlatba a produktivitási tanácsokat. Pr-esként!!

Megnézném a válaszleveleket, amiket kapott. :)

Egyébként elképesztő mennyiségű levelet kapok én is, de bevallom, engem nem zavar annyira. Sőt, olyan mértékben utálok telefonálni, hogy hálás vagyok, ha valaki hozzám hasonlóan inkább az e-mailt preferálja.

Az e-mail visszakereshető, leellenőrizhető (igen, én többször végigkattintom a napi e-maileket a biztonság kedvéért) és kevésbé durván szakítja meg a munkafolyamatot, mint egy hívás.

És mellékesen, de hol említeném, ha nem itt: továbbra is azt mondom, hogy iskolai tananyaggá kellene tenni a gépírást. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a skillel felfegyverkezve már kisebb gond lesz sokak számára az e-mailek feldolgozása.

Innen szedtem a képet.

Egy a helyzetre (legalábbis az első pár sorában) rímelő dal a Kaukázustól meghallgatható itt.

Egy kis pletyka mára: Demi Moore és a férje, Ashton Kutcher állandóan a Twitteren lógnak. Lecsekkoltam és tényleg. Ennek megvan a haszna is (most mindenféle márketingkommunikációs szempontokat mellőzve), mert például Demi pénteken megmentette egy nő életét. Úgy érezte ugyanis, hogy túl depresszív volt a nő egyik tweetje. Így felhívta a rendőrséget (? - san jose PD) még sok más twittelővel együtt és be is vitték a nőt a kórházba, mert tényleg öngyilkossággal próbálkozott.

Ashton Kutcher posztja erről:

wifey reported a suicide attempt based on a at reply tweet she got and saved someones life. the woman is in the hospital now

wifey and all of her followers that called the san jose PD to report it well done tweeps RT @howrudeareyou: Wifey is pretty amazing, huh?Mindketten nagyon aktívak, nagyon sok tweetre válaszolnak, ami alapvetően nagyon szimpatikus.

Épp a héten volt egyébként téma, hogy sokak helyett mások twittelnek. Például napokig meg voltak őrülve az emberek, hogy Christopher Walken elkezdett twitterezni, aztán kiderült, hogy egy ügynökség bújt a bőrébe. Ennek ellenére többen továbbra is követik, mert tetszik nekik a csiripek stílusa.

Azért meg tudom érteni, ha valaki kiábrándul, megtudván, hogy nem is a sztár maga írja a csiripeket. Sokkal többet ad, ha meg van az az érzés, hogy a Twitteren valóban az adott személytől, első kézből kapod az információkat arról, mit csinál, mit gondol éppen.

Ez a Demi Moore-éknál teljesen megvan. Egy időre fel is iratkozom a tweetjeikre. :)

Kieg: Nagyon hasonló sztori, csak Facebookkal. 

Nem nagyon tudok egyedül aludni, szerencsére ritkán vagyok rákényszerülve. Ilyenkor kivackolok a tévé elé és úgy próbálok elaludni. Viszont nehéz ügy, mert a képernyő villódzik, a hangerő meg váltakozik, főleg a reklámok alatt.

Úgyhogy szerintem hozzám hasonló problémákkal küzdő emberek milliói számára nyújtana segítséget egy olyan találmány, aminek köszönhetően bármelyik csatornáról le lehetne venni a képet és helyette egy egyenletesen (akár szabályozható fényerővel!) világító felületet kapnánk, és be lehetne állítani, hogy a hang folyamatosan halkuljon a beállított sleep időpontjáig.

Nagyon bírnám.

Viszonylag gyakran iratkozom fel hírlevelekre, mert érdekel, ki hogyan oldja meg a feladatot. Szóval alapvetően szakmai az érdeklődés, de azért előfordul, hogy marketingáldozattá válok és megőrülök.

Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én mindig igényelném, hogy ahogy feliratkozom, érkezzen meg az éppen aktuális hírlevél, még akkor is, ha több hetes. Ugyanis szeretném rögtön eldönteni, hogy valóban érdekel-e, mi lesz benne, tényleg érdemes volt-e a megadnom az e-mail címemet.

Pillanatnyilag nem emlékszem olyan esetre, hogy ez megtörtént volna, pedig tényleg jó dolognak tartanám. Szerintem ha hírlevelet csináltok, gondoljatok erre is.

Újra használtam a várost és már megint kiállításmegnyitóra mentem. Sajnálom, egyszerűen ez jön össze, de azért még mindig próbálkozom és vadászom a logobó hajú tudósok előadásaira. Csak nem jutok el.

Mindenesetre a Műcsarnok most akkorát dobott, hogy nehéz lesz überelni egy ideig. Valahonnan megtudták ezt az emberek is, mert korábban (általam) nem látott tömeg volt a megnyitón. Akkora, hogy nem is mentem be minden terembe, mondván, hogy úgyis visszajövök még.

Mert ezt a kiállítást többször is meg kell nézni, az tuti.

A fenti videóban csak néhány munka szerepel, sajnos nem volt elég szabad hely a kártyámon. Részleteket a Kultplay-en érdemes olvasni.

Nézzük a kategóriákat:

Közönség

A szokásos megnyitói kör diákokkal fűszerezve.

Helyi adottságok

Ekkora tömeg számára már kevés volt a hely. Egyébként egyesek szerint szerint pazarló volt a térhasználat. Én bírtam.

Mit kaptam ettől?

Inspiráló a kiállítás, és a legtöbb munka a szokásosnál is erősebb vizuálisan.

Érdemes ilyen helyekre járni?

Persze. Hova máshova?

Folytatódjék a mutogatás! Szóval van itt egy fontos kérdés, szemfülesebbek már tudják is. Az utóbbi hónapokban Bánó András vagy a stylistja úgy döntött, hogy itt a trendváltás ideje és felfrissítik a frizurát. És hát Tarlós Andrásnak is tök jól áll a behajszárítózás, adjunk neki!

Nem tudom, én lehet, hogy ennyi évtized után inkább maradtam volna a régi stylingnál, de mondjátok meg ti. Jó lett, vagy nem lett jó? Megkönnyítendő a döntést ideteszek egy előtte és egy utána képet.

Meg vagyok róla győződve, hogy a háziasszonyok nagy része makacs félreértésben él, már ami a margarinok és testápolók, krémek fóliáját illeti. Ahova csak megyek (még a családon belül is), mindig ott vannak a hűtőkben ezek a lifegős, már félig felszakadt és alig visszasimítható fóliadarabok a margarinos dobozokon.

Pedig szerintem tutira az a lényeg, hogy amíg hetekig, hónapokig raktáron vannak a cuccok, ne jusson be semmi egyrészt, másrészt pedig azért, hogy a vevő láthassa, nem illette senki a mocskos kezével a krémet. Azaz higiénikus.

Miután azonban megvette a háziasszony a cuccot, El_Kell_Távolítani_A_Fóliát. Éhrteem?

Mostanában arra jövök haza, hogy a celebek együtt esznek a TV2-n. Már korábban is bele tudtam nézni egyszer-kétszer, szóval kábé lekövettem, ki hányszor és hogyan ciki. Az utóbbi időben azonban egy új trendet vélek felfedezni: elkezdődött a " full rokonozás".

Tudjátok, amikor igazából utálják egymást az emberek és a hátuk közepére nem kívánnak egy egész napot tele főzéssel, műmosollyal, zabálással és beszólásokkal. Ebben a szeretetlen állapotban jön aztán a villantási kényszer. Amikor erődön felül próbálkozol és rongyrázol, csak hogy kényelmetlenül érezze magát a másik.

Na ez kezdődött el ebben a műsorban. Eleinte még csak annyi volt, hogy besegített anyu. Aztán egy hivatásos szakács, aki egészen véletlenül a család legjobb barátja. Aztán már leplezetlenül fizetett személyzet következett. Utána jöttek a minikoncertek énekessel, zenekarral. A héten meg már ott tartunk, hogy lovardát bérelnek ki jelmezekkel, behangosított énekessel, világítással, meg mittomén mivel.

Szóval totálisan elharapódzott az egymásra licitálás, ami miatt lassan már a celebek is a Provident célközönségévé válnak. Persze biztos megoldják a tévével társfinanszírozásban, de azért vicces belegondolni, hogy hova vezethet még ez.