"Life is nothing but high school … you get into real life and that turns out to be high school again - class officers, cheerleaders, and all." Kurt Vonnegut

Ezt a Jezebel egyik cikkében idézik, melyben egy olyan kutatásról volt szó, aminek az volt az eredménye, hogy a középiskola nagymenői a való életben is nagymenők lesznek. Minél népszerűbb volt valaki már akkor, annál többet keresett felnőttként. Ugyanis barátonként két százalékkal nőtt a "prémium", ebből következik, hogy a plusz tanulóévek, mondjuk egy MA végzettség pénzre lefordítva megspórolható két és fél új barát megszerzésével.

Gondolom ez azért van, mert aki igazi nagymenő, az mázlista adottságokon, mondjuk a pénzes szülőkön, vagy a menő külsőn kívül még vonzó személyiséggel, vagy legalábbis kevesebb görccsel is rendelkezik - ez pedig melyik munkahelyen nem vonzó? És persze itt hat a leginkább a B-vitamin, ahogy a németek a networking előnyeit nevezik. (B, mint Beziehung, azaz kapcsolat).

Na nekem ez eddig még sosem jött be sok okból, főleg mert egyáltalán nem abban a környezetben mozgok, ahol felnőttem, és egyetemistának sem voltam az igazi, mert nem partiztam éjjel-nappal (amit azért bánok). De ez most tökmindegy. Hogy milyen voltam középiskolásként? Unatkozó outsider. :) Sok barátom volt azért, csak nem az én iskolámban.

És ti? Mennyire voltatok menők? Melyik kasztba tartoztatok? Próbálok retró megnevezéseket is felidézni, amik még a mi gyerekkorunkban voltak érvényesek. Itt két kérdéskör fog kavarogni, mindenki azt kattintsa be, ami a legmeghatározóbb volt az identitásában.

Már régebben észrevettem, de most tényleg nem tudom eldönteni, hogy azért mondják a narrátorok egy "b"-vel az RTL Klubot, mert ez valamilyen ész nélküli, központilag meghatározott szabály, vagy mert ész nélkül úgy olvassák, ahogyan a papírra van írva?

Ötletek?

Hogy ne pont egy Hír TV-vel foglalkozó poszt legyen itt egész hétvégére, nézzük meg együtt a kedvenc videoklipemet a The Knife-tól. Vigyázat! Konzervatívabb nézőink számára nem a legtutibb tartalom.

Az élet nehéz. Pláne ebben az országban, főleg ezekben a válságos időkben. Ráadásul még mindig a szocik vannak kormányon, nekünk innen már csak lefelé, kész vége. Igaz ez mindenre a gazdaságtól a morálig - senki és semmi nem marad érintetlenül.

Ez a magyar valóság a Hír TV szerint, ezt hangsúlyozzák az állandó eposzi jelzők (pl. a bukott pénzügyminiszter), a kiválasztott hírek, a riportok nagy többsége. A Hír TV-t nézve az az érzésed támad, hogy ennél már sosem lehetne rosszabb és szinte felhorgad benned a tettvágy. Mindezt a műsorok készítői ráadásul tényleg komolyan is gondolják.

Ezt tükrözi az Iskolapélda című műsor alcíme is, ami az, hogy  Összeomló közoktatás. (Elsőre nem is hittem a szememnek)

Mekkora már!

Aztán amikor majd jön Viktor, le lehet cserélni az alcímet mondjuk erre: Közoktatással a jövőért.

Bár ilyen egyszerű lenne.

Volt egy-két hete a New York Times-ban egy történet egy házaspárról, akik egyre inkább eltávolodtak egymástól. Az autista emberekkel dolgozó feleség azonban ahogy haladt előre a szakmájában és az autizmus spektrum egyre több rétegéből érkezőkkel is foglalkoznia kellett, elkezdett arra gyanakodni, hogy a férje autista.

Le is ültette egy asperger teszt elé, és már a kérdések megválaszolásánál érezték, hogy itt valószínűleg tényleg erről van szó, szaporodtak ugyanis az olyan kérdésekre az igenek, mint például: Gyakran beszél az Ön számára fontos speciális témáról még akkor is, ha mások láthatóan nem mutatnak érdeklődést? Frusztrálttá válik, ha nem ülhet a kedvenc székébe? stb. A pontszám 155 volt 200-ból.

Kérdezhetitek, hogy a felesége miért nem szúrta ki korábban, hogy valami nincs rendben? Egyrészt a pasas az udvarlás időszakában a legjobb oldalát mutatta, másrészt a furcsaságain csak nevetett a nő. Amikor azonban már együtt éltek, nem lehetett tovább rejtőzködni és kiütköztek a főbb, normál körülmények között negatív előjellel ellátott tulajdonságok: egocentrikusság, fura és ismétlődő szokások, a végletekig vitt speciális érdeklődési terület. Ezen túlmenően azonban egyre több és több ilyen dolog került elő a tarsolyból, ami kikészítette a feleséget.

Ezt eléggé érdekes lehetett újra összerakni, de gondolom sok házaspár kerül hasonló helyzetbe. Náluk a legfontosabb az volt, hogy a férfi mondja el, ha gondja van, mondjuk akárcsak az, hogy nagy a rendetlenség - ezt ugyanis korábban csak magában puffogva próbálta elintézni. Azonban idővel ez egyre jobban ment és az empátián is sokat sikerült fejleszteniük. Például amikor a feleség elmagyarázta, hogy azért van rendetlenség, mert két kisbabájuk van és a munka mellett már nincs energiája takarítani, a pasi eljutott odáig, hogy akkor segít neki. Jessz! Fel is írta a Best Practices naplóba, hogy "Rakj rendet, ne puffogj".

Aztán már egyéb dolgokkal is próbálkozott, így ha látta, hogy a felesége tök fáradt, elvitte a gyerekeket, hogy pihenhessen, vagy megmasszírozta a lábát. Ez nála eleinte gépiesen ment, de idővel valódivá vált minden ilyen gesztus.

Az a gyanúm, hogy ez minden normál ember esetében is így működik. Szóval ennek az üzenete, hogy végy egy nagy levegőt és legyél nagyvonalú - tutira beválik.

A Jezebel is foglalkozott a cikkel, ők azt írták, hogy most tök divatos lett az Aspergeres öndiagnózis, de mivel New Yorkról beszélünk, ezen egyáltalán nem lepődtem meg.

Érdekességképpen itt egy általános autizmus teszt. Természetesen ez nem helyettesíti a diagnózist, de elég érdekes.

Irtó régi ez az ötletem, nem is tudom, miért nem írtam le eddig. Lehet, hogy meg akartam valósítani?... Hát mostmár nem, úgyhogy közkinccsé teszem, hátha valaki lenne olyan jó, hogy megcsinálja.

Szóval az a gond, hogy az egészséges étkezést az iszonyú sok pénzen túl az iszonyú nagy szervezési igény is megnehezíti. Az egyik legnagyobb gond, hogy hol és mit egyél, ha a városban rohangálsz, de éhes vagy, viszont nem akarsz hamburgert vagy ehhez hasonló cuccokat benyomni.

Erre lehetne jó megoldás, ha lennének kis boltok vagy akár mobil standok, ahol frissen szeletelt almát, répát, uborkát, magokat, stb lehetne venni kis papírzacskóba téve vagy tálcára rendezve, nem annyira drágán.

Persze lehetne mindenféle méret- és árvariációkat kialakítani, valamint nemcsak a sebtiben bekapott falatokra kellene specializálódni, de ez lényeges eleme lenne a "szortimentnek". Az első kampányt legalábbis mindenképpen erre húznám fel. :)

Tudom, biztosan van már ilyen külföldön, de itthon nyomát sem látom.

Főként mostanában szeret a sajtó a felsővezetők bérezésével foglalkozni, már csak azért is, mert ez még a fodrászatban is sikertéma lehet. A Slate utánajárt, hogyan alakultak ki ezek a gigászi juttatások a versenyszférában.

Van az az alapvetés, hogy a CEO-k nagyon jók a szakmájukban és ezt a tudást meg kell fizetni. Másrészt meg kell akadályozni, hogy más cégekhez csábítsák át őket, ami alapvetően úgy érhető el, hogy szépen zsírosra kenik a pénztárcájukat. De mekkora bérrel lehet megtartani a vezért? Ennek megállapítására szolgálnak az összehasonlítások: más, hasonló cégek hasonló tapasztalattal rendelkező vezetőit veszik sorra, és a benchmark alapján megállapítják a jövendőbeli vezető javadalmazását.

Nade.

Gyakran előfordul, hogy a kompenzációkra szakosodott tanácsadók a CEO-jelöltnek kedveznek néhány további vastag megbízás reményében például azzal, hogy az összehasonlításba a magasabb fizetést kapó vezéreket veszik be.

Egy kutatás szerint azonban annyira nem durva a helyzet néhány kivételtől eltekintve, mert a bérezésben illetékes felügyelőbizottságok nem is hoznak annyira elszállt döntéseket. A gond csak az, hogy átlagosan minden dollár bérre fél dollár extra jut, ami ezekben a magasságokban már akár plusz 400 ezer dollárt is jelenthet. És ez már csak azért is gond, mert ahogy az egyik CEO-nak magasabb lesz a fizetése, idővel úgy követi azt a többi. És nő, nő, nődögél a vezérfizetés, amíg a rendszer engedi.

Szóval a sztori nem annyira ronda és izgalmas, mint gondolnánk. Az hozhatna megoldást a cikk szerzője szerint, ha a fizetéseket szorosabban kötnék a vezetett vállalat sikeréhez.

Ez egy állami vállalatnál mondjuk érdekesen hangzana, de most nem is erről volt szó. :)

Az állandó-kevésbé állandó netezés elég türelmetlenné és sikerorientálttá tesz minket, mindent egy pillanat alatt, a lehető legkevesebb kattintással akarunk elérni mindenféle gebasz nélkül. Ha csak kicsit tovább kell várni egy oldal betöltődésére vagy nem mérhető fel egy pásztázásra a lényeg, már megyünk is tovább.

Ez a mentalitás aztán az IRL mindennapokba is becsúszik és képtelenek vagyunk belátni, miért nem halad minden olyan gördülékenyen, ahogy mi azt elképzeltük. Különösebben nem babrálunk már pluszinformációkkal sem, egyre inkább kerüljük a lassú történéseket, tartalmakat.

Persze ha gondoljátok, átlépek egyesszám első személybe. :)

Én például már jó ideje a címeket és alcímeket sem olvasom el a szövegekben (bár ez lehet, hogy egyetemi vizsgaidőszakos maradvány), és azt vettem észre, hogy ha új alkalmazást telepítek, vagy új kütyüt veszek, egy pillanatig sem bajlódom a Readme-vel vagy a használati utasítással. Talán egyedül a gyógyszerek betegtájékoztatója maradt meg, de semmi másra nem vagyok hajlandó időt fordítani.

Ami azért lássuk be, elég lúzer hozzáállás, bár annyira nem kellemetlen, mert ritkán járok rosszul a "mindentbele" tempóval. Csak éppen baltával faragott a felhasználói arcélem, azt kell mondanom. Míg spóroltam az új macbookra, az egyik új feature-t, az automatort alig vártam, hogy használhassam, erre a mai napig nem tanultam meg, hogyan működik. Nem értettem meg ugyanis az első öt percben és úgy is végezte(m). A sort még elég hosszan lehetne folytatni, mert ez lett az általános.

Ti olvastok még Readme-t? Mennyire vagytok alapos felhasználók? Próbálgatás, tesztelgetés játszik?

Hosszú lesz, de megéri sorra venni a listát, amit egy John Killacky nevű non-profit guru állított össze arról, mire kell figyelnie a művészeti szervezeteknek, ha túl akarják élni az elkövetkező három-öt évet. Tehát:

1. Kevesebből többet, máshogyan: Elkerülhetetlen, hogy költségcsökkentési lépésekre kerüljön sor, azonban ez nem mehet a minőség rovására. Olyan intézkedéseket kell tenni, melyek jobban találkoznak a közönség igényeivel. Például ilyen a hosszabb nyitvatartás, ami elsőre éppen úgy tűnik, hogy növeli a költségeket, de ha embereket hoz be, megéri.

2. Fontos a beágyazottság: Helyileg és az időzítés szempontjából egyaránt. Fontos, hogy a szervezetnek élő kapcsolata legyen a környékkel, ahol van, illetve hogy olyan tartalmakat nyújtson, melyek az adott időszakban relevánsak a közönség számára. Tehát szuper, ha leadjuk a százhuszadik repertoárdarabot a színházban, de figyelni kellene arra, hogy a bemutatott műveknek legyen aktualitása is.

3. Vondd be a közönséget: Szervezz társrendezvényeket, melyek rávilágítanak a kulturális kontextusra. Kommunikálj: legyél transzparens általában véve és a nehézségeidet illetően is. Egy New York Times cikk például új támogatót hozott egy csőd szélén álló szervezetnek. [Itthon erre kevésbé van esély, de nem nagyon sírósan érdemes lehet vele próbálkozni.]

4. Engedd meg a közönségnek, hogy saját értelmezést adjanak az alkotásoknak - kísérletezz a közösségi site-okkal: Például premier utáni Skype-interjút szervezhetsz a művészeti vezetővel.

5. Másold le az egyházak módszereit: [Az eredeti szövegben a tipp úgy hangzik - a középosztály mentheti meg a művészetet. Ez nálunk kevésbé esélyes] A templomokban teljesen természetes, hogy adakozásra buzdítják a közösséget - nyugodtan megteheted ezt akár egy kiállításmegnyitó vagy egy workshop után is. A cikk szerzője felhoz egy példát, ahol az ingyenes-adakozós estéken több bevétele lett a helynek, mint a fizetősökön.

6. Figyelj az utánpótlásra: általában azokból lesznek a támogatók, akiknek van valamilyen köze az adott művészeti ághoz, mondjuk zongoráznak, festegetnek, stb. Ez a sport esetében is így van egyébként. Érdemes tehát foglalkozásokat, vagy nyilvános főpróbákat tartani. [Itt szeretném megemlíteni, hogy  a sportutálatomban valószínűleg szerepet játszik a régivágású iskolai beidegződés, hogy kizárólag a profi sportutánpótlásra figyeltek az iskolában és a gyengébbeket kiszórták a csapatokból, amik egyébként ártatlan szakkörként indultak, csaliként. Így utólag is köszi.]

7. Szólítsd meg az első globális generációt is: Hagyd a sallangokat és a szuperlatívuszokat - a mai fiatalok átlátnak rajtad. Beszélj hozzájuk normálisan, és egyáltalán, legyen számukra mondanivalód.

8. Nyugodtan hibázz: A művészeti szervezeteknek nem kell versenyezniük a versenyszférával - nem is tudnának. A lényeg az lenne, hogy más, alternatív választ adjanak arra, ami foglalkoztat minket, amiben élünk és amit megtapasztalunk.

9. Gondold át üzleti aggyal is: Készíts egy őszinte SWOT analízist és gondold át, nem kellene-e másokkal egyesülni, kooperálni másokkal - ahogy ez a KKV-k esetében is gyakran felmerül. [Többek között azért vagyunk a 60 ezer non-profit szervezet országa, mert mindenki csakis úgy és csakis azt akarja csinálni, amit ő elgondolt és eszébe sem jut, hogy betársuljon máshoz.]

10. Vegyél részt a kultúrpolitikában: Vedd fel a kapcsolatot a politikusokkal, hívd meg őket, legyen véleményed a téged érintő szabályozásokról, és tegyél azért, hogy jó irányba változzanak. Például térképezd fel a művészeti oktatást. [Legyen legalább egy ügy, amit képviselsz az álmaidon kívül.]

A közönségnek pedig azt tanácsolja a szerző, hogy zsizsegjen, kulturálódjon még ha az csak salsa leckéket jelent is, beszéljen róla másoknak, vásároljon művészeti alkotásokat vagy rendeljen valamit egy művésztől és adakozzon, adakozzon, adakozzon.

Köszönjük, John.

Főleg hímnemű marketingeseknek érdemes megnéznie, min ment keresztül a Dell a mini netbookjainak kampányában. Készítettek egy site-ot Della néven, ahol szééépen artikulááááltan elmondták a nőknek, hogy a mini netbook az olyan, hogy használhatják kalóriabevitel-számláló honlapok látogatására, vagy éppen recepteket keresgélhetnek a neten.

Ez nem igazán talált befogadó közönségre, valószínűleg sok elégedetlenkedő levelet kaphattak a kommentek mellé (amiknek egy vállalati site-on nem látom annyira sok értelmét), mert kicsit finomítottak a tippeken. Egyébként érdemes megnézni, semmi értelme nincs a szövegnek, még így sem.

A Dell tehát beismerte a hibát, elnézést kért és gyorsan korrigált - korrekt. Nem kellett volna azonban eljutnia idáig: amennyire megítélhetem, a nők bár szeretnek hülyülni és simán lehet, hogy megvesznek poénból egy rózsaszín fúrógépet, azért a nap nagy részében értelmes emberi lények, komplex gondolatokkal, ízléssel, lelkivilággal és életmóddal.

Ezért ha egy nőt akarsz megszólítani, esetleg valóban érdemes lehet kicsit csiszolni a durva éleken, de semmiképp sem érdemes visszamenni a Disney hercegnőkig. Ezt egyedül a kozmetikai ipar és a divat teheti meg büntetlenül. Egyelőre.

Frissítés: A Dell megszünteti az egész Della hóbelevancot. Okos döntés.

Végre-végre tényleg itt a nyár, minden izzadással együtt a kedvenc évszakom. Lehet bringázni, sütkérezni, legálisan sörözni fényes nappal - kábé ezt tettem most szombaton is. Elmentem az Exittel megspékelt WAMP-ra alibiként kora délután, aztán láttam, hogy volt sajtófesztivál is, de már nem maradt energia és még be kellett termelnem egy elég rossz éttermi hamburgert is. Igen, igen... hard work, hard life.

Az Exitet nem akarom leszólni, este biztos jó volt, a WAMP pedig javult az utóbbi időben, amennyire meg tudom ítélni. Mindenesetre érdemes oda kinézni, főleg ha ajándékokra vadászol.

Éljen, éljen, éljen!

Na nézzük, na nézzük a kétheti érdekességeket:

Obama rábólintott egy nyolc millió dolláros vasútépítési projektre - egy a spanyol AVE-hoz és gondolom a francia TGV-hez hasonló gyorsaságú vonatot akarnak útnak indítani. Mindeközben a Slate újságírója utánajárt, és kiderült, hogy mondjuk 1942-ben sokkal gyorsabbak voltak a vonatok, mint ma. Például New Yorkból Montrealba akkoriban kilenc óra volt az út, míg ma 12. Vagy 1934-ben Chicagóból Denverbe 13 óra alatt lehetett eljutni, ma ez több mint 18 lenne. Sok oka van a változásnak, például az, hogy a sínek nem bírnák a terhelést, a magasabb sebességhez egy 2015-ig bevezetendő biztonsági rendszerre lenne szükség, és egyáltalán: a vasút népszerűsége a harmincas évektől kezdve egyre csökkent - mindenki autóba vagy repülőre ült. Ezért aztán nagyon nem is fejlesztettek semmit, most az AmTrak fogja elérhetővé tenni a WiFi-t, ami azért nem annyira nagy szám azután, hogy egy busztársaság már régen bevezette. Egyébként nem csak ezen a területen volt visszalépés: a sürgősségi levelek szállítása sokkal bonyibb, drága és kevésbé hatékony lett, mint a régi szép vonatos időkben. (Slate)

Megtalálták ugye a világ legrégebbi szobrát, és szintén a Slate újságírója megnézte, hogy vajon élhettek-e az őskorban túlsúlyos emberek? A vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzseket végignézve arra jutott, hogy nem. A túlsúlyosság ugyanis 12 000 évvel ezelőtt jelent meg először, amikor elkezdődött a földművelés. Ekkor kezdtünk el több élelmet megtermelni, mint amennyit elfogyasztottunk. Egyébként pedig a korábbi évszázadokban és évezredekben egyes kutatók szerint azért is volt alacsonyabb az emberek testsúlya, mert több fertőzést kellett leküzdeniük, a lázas test ugyanis több kalóriát éget el. Szóval nem valószínű, hogy éltek az őskorban túlsúlyos emberek, de az előfordulhatott, hogy nagyon kerekded formákkal voltak egyes nők megáldva: van ugyanis a mai napig egy-két olyan törzs, ahol a nők feneke hatalmas és kerek egy fura elnevezésű jelenség miatt. (Slate)

Elképesztően bazihosszú publi olvasható itt arról, hogy igenis küzdjünk meg az új tartalmakért és várjuk ki mindennek a végét, plusz legyünk hálásak azért, ha valaki jó zenéket vagy filmeket stb ír és mi letölthetjük. Ha érveket gyűjtesz ahhoz, miért nem jók a spoilerek, érdemes elolvasni. (Wired)

Gondolom, ismeritek a léggitár versenyeket. Na, Kanadából elindult a légszex verseny. Nagyon népszerű. (Jezebel)

Kedvenc komikánk, Sarah Haskins kolleganőit, a Current TV újságíróit bebörtönözték Észak-Koreában, nemsokára meglesz az első tárgyalás. A vád, hogy illegálisan léptek be az országba és ellenséges terveik voltak - akármit is jelentsen ez. (Jezebel)

Hogy a szikhek is rendőrök lehessenek, golyóálló turbánok kikísérletezésén dolgoznak nagyban a brit tudósok. (Jezebel)

A Matthew Williamson cuccok megérkeztek a H&M-be tegnap. Nem annyira rosszak, mint elsőre gondoltam volna, kár, hogy nincs most pénzem.

Az USA-ban az Emma név letaszította a trónról Emily-t és már tíz éve Jacob a legtutibb férfinév. A Barack pedig egyre jön fel. Korábban Emmának szerettem volna hívni a jövendőbeli gyerekemet. Ma már nem. (Jezebel)

Új parfümöt dobott piacra Marc Jacobs!! A neve Lola.(Jezebel)

Emésszük a következő párosítást: Natalie Portman és Sean Penn. Adja E.T., hogy pletyka legyen! Asszonyverőt nem szeretünk ugyanis. (Jezebel)

Az életben nem hallgattam volna Jay Z-t, szerencsére a pasim valahogy leállt a hip-hopról, de így mixben nagyon klassz, annyira hogy ahogy látjátok, még posztot is írok róla.

Egy srác poénból összemixelte Jay Z-t a Radioheaddel, és nagyon nagy sikere lett. Ingyen le lehet tölteni mindet Jaydiohead néven, szerintem a Dirt off Your Android a legjobb. Fogyasszátok szeretettel!

Ui: Nem fogjátok elhinni, pár nappal később, hogy rátaláltam erre, Gwyneth Paltrow a sokat szidott hírlevelében is megemlítette ezt a gyűjtést. Egyébként az történt, hogy megkérte a legnépszerűbb DJ-ket és a barátait, állítsanak össze egy-egy playlistet nagy bulikhoz. A színésznő ezeket gondolta ki:

"You Only Live Once" – The Strokes
"Time to Pretend" – MGMT
"Let's Go Crazy" – Prince & The Revolution
"Paper Planes (DFA Remix)" – M.I.A.
"Someone Great" – LCD Soundsystem
"Strawberry Swing" – Coldplay
"Mr. Brightside (Jacques Lu Cont's Thin White Duke Mix)" – The Killers
"Keep The Car Running" – Arcade Fire
"Single Ladies" – Beyonce
"Wrong Prayer" – Jaydiohead (Jay-Z & Radiohead) 

Gabe Tesorieróé is egész jónak tűnik:

“House of Jealous Lovers” – The Rapture
“Paper Planes” – M.I.A.
“One More Time” – Daft Punk
“We Are Your Friends” – Justice
“What We Do” – Beanie Sigel, Freeway & Jay-Z
“Hey Ya” – OutKast
“L.A. Woman” – The Doors
“Feel Good Hit of the Summer” – Queens of the Stone Age
“Heartbeats” – The Knife
“Juicy” – The Notorious B.I.G.

Ha autósan kezdődött a munkahét, miért ne ezzel fejezzem be? Egyébként csak elfelejtettem megkérdezni a következőt: ti bírjátok a luxusautókban a faborítást? Tudjátok: ajtó, műszerfal, sebváltó, kormány - mind egytől egyig fa, és pont a kivételes minőségű modellekben. Témában jártasok: lehet mást választani? Csak hogy tudjam, ha eljutok odáig, merre érdemes keresgélnem. :)

A boldogságkutatás eléggé gyerekcipőben jár, de egyes kutatók már odáig elmennek, hogy azt tanulmányozzák, hogyan kellene megváltoztatni a törvényeket annak érdekében, hogy több ember lehessen boldog?

Az a tapasztalatuk ugyanis, hogy az emberek nem igazán jól lövik be, mitől és mennyire lesznek boldogok vagy boldogtalanok. A feltevésük szerint viszont ha az egyes boldogságkutatási eredményeknek megfelelően a társadalmi előírások kicsit változnának, akkor mivel alkalmazkodnunk kellene hozzájuk, automatice boldogabbak lennénk. Ilyen lehet például, ha növelik a minimálbért, lazítanak a válási procedúrán, vagy növelik a sebességhatárt.

Példa a tévhiteink cáfolatára, hogy a lottóötöstől nem leszünk hosszútávon boldogabbak, ha pedig valaki visszafordíthatatlanul megsérül, mondjuk lebénul, nem lesz annyira boldogtalan, mint gondolná. És ki hinné, de az sokkal jobban kikészít minket, ha valamink fáj, vagy állandó zajnak vagyunk kitéve, mintha mondjuk elvesztenénk a látásunkat. Ehhez valamiért nem tudunk hozzászokni. Ugyanez igaz a hosszú, zsúfolt reggeli BKV-zásra is.

A boldogságkutatók szerint ezeket a jelenségeket meg lehetne fogni, majd a törvénykezésben is érvényt kellene szerezni nekik. Az ellenzők szerint viszont ennyire nem kellene előreszaladni, amivel kicsit egyet tudok érteni. Ugyanis felhoznak a célkitűzés pártolói a cikkben egy olyan példát, hogy a testi fogyatékkal élőknek hiába fizet az állam kompenzációt, attól nem lesznek boldogabbak - hiszen alapvetően az a gondjuk, hogy el vannak zárva a társadalomtól. (Aha. És akkor ezt hogyan oldanák meg?)

Felmerül az a kérdés is, hogy egyáltalán mi a boldogság? Az, amikor jó hangulatban vagy, vagy amikor általában véve a helyeden vagy? Mire optimalizáljuk a társadalmat? Jókedvre vagy általános jó közérzetre?

Szerintem gondolkozzatok még egy kicsit ezen, fiúk.

Ti pedig addig szavazzatok:

Ha esetleg nem követitek Sarah Haskins munkásságát és tweet-jeit, akkor újdonság lesz számotokra a legutóbbi videója, amiben a pár hónapja dúló kar-őrületről beszél. Michelle Obamának ugyanis tényleg szép karjai vannak, és elég gyakran hord ujjatlan ruhákat. Még a hivatalos, überszexi first lady fotón is szabadon hagyta a karjait.

Ez ugyan az újságírókon kívül senkit nem érdekel (na jó, az emberek 49 százalékát nem), de ki lehet vele tölteni a műsoridőt, meg idővel gondolom el lehet majd adni vele fitness kazikat.

De nézzük inkább, hogyan mondja el mindezt Sarah:

Kerestem, kerestem, de úgy látszik az előző blogomban írtam arról, hogy barna autók kellenek az utakra (nem találom azt a linket sem, egyébként). Ugyanis a UPS csokibarna flottája szerintem elképesztő jól néz ki, meg egyszer az egyik új Toyota Yaris hirdetéséről hónapokig azt hittem, hogy barna autó van rajta. Nagyon tetszett, úgyhogy megörültem.

Aztán persze kiderült, hogy rosszul látok (micsoda meglepetés), ennek ellenére nem tettem le arról, hogy barna autókat szuggeráljak az utakra.

És tessék!! A Mercedes 2010-re tervezett egyik új modellje ugyanis nemcsak, hogy elérhető barna színben, hanem még azzal is hirdetik (asszem az Elle-ben). Nem mondom, hogy a kedvenc árnyalatom, de haladás.

A barna szín egyébként nem a kedvencem, pláne nem használati tárgyakon, de egy-egy autómodellhez nagyon passzolna szerintem. A csokibarna árnyalat meg pláne.

Angelday Józsihoz hasonlóan elkezdtem felélni a megtakarításaimat, sőt ez már múltidő - olyanom már nincs. Persze nem kell nagy összegre gondolni, egy felsővezető nehezen tudná visszatartani a nevetését a hallatán, de nem is kellett pánikolnom a hónap végén, sőt azután sem kellett volna egy (rövid) ideig. Ma viszont üres a kassza. Nyaralni... arra persze van eszem. Úgyhogy elővettem jól bevált fegyveremet, a címben foglalt excel táblázatot.

Eeeemondom, hogyan használom én, hátha valakinek tippet adhatok vele. Nem kell nagy dolgokra gondolni, mert nem használok a SUM függvényen kívül semmit, az egész lényege, hogy kiszúrjam a hisztisebb elemeket. Rövid leszek:

• Egy hét egy sheet.
• Minden sheet-en egy-egy nap, két oszlopot elfoglalva.
• Az egyik oszlopban az adott elem, a másikban az ára.
• A nap oszlopának alján automatice összeadódik, mennyit költöttem.
• Ja, az oszlop alján van egy "Maradt" rubrika is.
• A napi költések szintén automatikusan összeadódnak a kiadások sorában, a vasárnap utáni oszlopban.
• Minden sheet-re kiteszem, hogy milyen nagyobb kiadásokat tervezek hosszú-, és középtávon, és hogy mire vágynék. Tehát azt, hogy mondjuk nyaralnék, aztán hogy külső vinyót veszek, meg mondjuk hogy kinéztem egy klassz cipőt, ugye, megsaccolva a költségvonzatot.
• Minden héten átfutom az eredményt, és a kihágásokat megjelölöm sárgával, ezeket is összesítem. Így a hónap végén kijön, mennyire voltam jófej, vagy nem.

Ezt érdemes évente legalább kétszer, legalább két hónapig csinálni. Teljesen bevált.

Beteg? Primitív? Mindkét vádat bevállalom a köz szolgálatáért. Érdemes kipróbálni, fegyelmezetté tesz és jó eséllyel sikerül nemcsak összegyűjteni a megcélzott összeget (bár ennek a feltüntetésével én nem szoktam stresszelni magam), hanem középtávon is visszafog egy kicsit.

Az amerikai filmekben viszonylag gyakran előfordul, hogy az egyik szereplő le szeretne rendezni valamit a másik szereplővel, csak éppen mások is ott vannak körülöttük nehezítő tényezőként. Ilyenkor azonban nem az történik, hogy ezek ketten elvonulnak, neeeeem... Az egyik szereplő félrenéz és azt mondja halkan: "Magunkra tudnátok hagyni egy pillanatra?" Mire mindenki kivonul. Akár egy egész falka ember - kettő miatt!

?!?!!

Valaki magyarázza ezt el nekem. Tényleg van ilyen a való életben? Ez valami speckó amerikai dolog vagy mások is csinálják? És filmes szempontból miért olyan fontos, hogy ez így történjen? Nem lesz sokkal drámaibb a helyzet, nem jelent különösebb pluszt. Szerintetek ez így normális?

Mindig azt hittem, hogy a Salon.com egy jó site, de most nagyon befürödtem egy jó hosszú cikkel, ami azt boncolgatta, hogy miért nem tudunk már koncentrálni? (Figyelem! Az alapfeltevés tehát, hogy korábban jobban tudtunk.) A forrás számomra hiteles volt, talán ezért szenvedtem végig az írást, hogy legalább valami okosabb kijelentést vagy információt kinyerhessek belőle. Nehéz volt...

A lényeg, hogy az okos emberek okos fejtegetéseinek látszó tárgyak teljesen félreviszik az internethasználatról folyó párbeszédet. Mondhatjuk, hogy csupán másik paradigma szerint nyomják, de azért ennyire nem lehet súlyos a helyzet.

Nade hogy végre arról beszéljek, ami a cikkben szerepel: az alapfeltevés az, hogy bár a Google és az internet nem tesz minket hülyévé, az azért érzékelhető, hogy már nem tudunk rendesen odafigyelni semmire. Pedig mennyivel jobb lenne, ha végignéznénk és élveznénk a filmet, amit kivettünk a tékából, meg valahogy idekeveri a pozitív gondolkodást, a munkahelyi levelezést, meg azt, hogy csak a színeset, fényeset és újat értékeljük (Tracking the shiny is so much easier than digging for gold!) stbstb.

Van ezekben igazság, ezért megtévesztő a cikk. Csak az a gond, hogy az nem jut eszébe egyrészt, hogy internetfüggő, másrészt meg, hogy létezik önkontroll is a világon, és nem az internetes tartalmakat kellene azért kárhoztatni, mert ő nem tud rendesen odafigyelni semmire. Sokan így vannak ezzel - én is -, de azt a saját lúzerségemnek tudom be és magamban keresem a hibát, nem pedig svéd neurológiai professzorokhoz járok önigazolásért.

Kivételesen most sokkal inkább olvasnék egy Zen habits-re hajazó stílusú kifejezést, a "devotion-t" az "attention" helyett. Próbáld meg ezeket a cikkeket így elolvasni. Nincs nagy különbség, de máris nem "pánikot keltünk" és (ál)tudományoskodunk, hanem az életminőségről kezdünk el beszélni.

És egyébként is: az internet kva jó dolog, és kész. Nem siránkozni kellene felette, hanem rendesen kellene használni.

Szokásomtól eltérően most elmentem május elsejézni, eleve azért is, mert arra jártam. Bringával lődörögtem a Városligetben és a Városháza téren. Pont belefutottam egy SZDSZ-es sajtótájékoztatóba is, ami nagyon érdekes volt. Abból állt, hogy a politikus felolvasta a politikus szöveget, ami jó sokáig tartott, közben néhány újságíró jegyzetelt, a többiek meg felvették kamerával. Aztán feltettek néhány kérdést és csókolom. Eléggé együttéreztem velük, kolbászszagban, sörözés helyett ezt kellett végighallgatni. Utána volt még egy Specko Jedno koncert, amit még megvártam, de aztán hazakerekeztem. Így is fél napig tekeregtem mindenfelé.

Közönség

A legvegyesebb! Itt tényleg minden van.

Mit kaptam ettől?

Figyeltem, ahogy a közönség reagál a Specko Jednóra. Sokan fogták a jelzést, bár a Combino c. szám alatt többen elmentek. Mindenesetre az tuti, hogy érdemes a zenekaroknak ilyen népi dzsemborikat is elvállalniuk.

A videóval kapcsolatban: most egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne egy teljesen őrült zenét válasszak aláfestésnek, ezer bocsi. Ja és a kameramozgásokért is. :)

Ez most egy rövid miszcellánia lesz, bocsi.

Londonban most a kirakatozás az új menő. Ott ugyanis nem mesterségesen vannak üresen tartva a legtutibb helyeken az üzletek, hanem a válság miatt lettek kisöpörve. Hogyan reagál erre a brit kormány? Egy hárommilliós ösztöndíjat alapít, hogy ezekbe a helyekbe átmenetileg új életet leheljenek a művészek. Sőt, igazából nem átmeneti ennek a hatása, mert más városok tapasztalatai szerint a képzőművészek felteszik a térképre az üzlethelyiségeket és vonzóvá válik a környék is. Ezenkívül a rongálás is sokkal kisebb mértékű ezeken a helyeken, mint az üresen hagyott üzletekben és környezetükben. (The Guardian)

Szintén Londonban beállították elvileg az első automata könynyomtató és -kötő gépet. Azt mondják, hogy ha ez elterjed, az sokkal környezetkímélőbb lesz, mint a jelenlegi könyvkiadás, mert a nyomtatott könyvek mennyisége pontosan leköveti az igényeket, kis hely szükséges hozzá és nincs szállítási költség, ami ma még elég magas. Persze a hagyományos könyvesboltok nem fognak kihalni, mert sokan szeretnek céltalanul bolyongani a polcok között. (The Herald)

1300 német író politikusok segítségével tiltakozik az ellen, hogy a Google Booksearch-be bekerüljenek a könyveik. A Google egyébként hatvan dollárt ad könyvenként. Gáláns. (Der Spiegel)

A Bárányok hallgatnak egyik kulcsjelenete legóból, musicalként. (Jezebel)

Ezekben az influenzaveszélyessé váló időkben van pár alapdolog, amire kicsit jobban oda kell figyelni, például: "zsebkendőbe köhögj, tüsszents", meg kézmosás. Bevallom az utóbbival vannak problémáim. Már olyan értelemben, hogy ahogy a Slate szerkesztőinek fejében, úgy az enyémben is megfordult nemcsak most, hanem korábban is, hogy mennyire van értelme a kézmosásnak nyilvános helyeken? És itt a kézfertőtlenítés is bejön a képbe.

Most összegyűjtötték nekünk a legtöbb kínzó kérdésre a választ:

Két kutatás szerint bár a publikus helyeken található szappan piszkos, alkalmas a kéz megtisztítására, mert elvileg nem jutnak át róla a káros mikroorganizmusok. Bár igazi, jó kutatás nem készült a témában, valószínű, hogy volt igazság a szappangyártó nagyvállalatok által megrendelt kísérletek eredményeiben. Ugyanis valahogy úgy működik a dolog, hogy miközben a szappant a kezedhez dörzsölöd, úgy a szappant és a kezedet is megtisztítod.

Még érdekesebb, hogy a kézmosás szennyezett vízzel is hatékony, legalábbis már azzal is beljebb vagy, mintha nem mostál volna kezet. Ezt egy a fejlődő országokban végzett kutatás igazolja.

Figyelni kell azonban arra, hogy rendesen meg kell szárítanod a kezed, különben teljesen felesleges volt az egész. A másik fontos dolog, hogy ne hagyd, hogy kiszáradjon a bőröd, mert az úgy védtelenebbé válik a mikroorganizmusokkal szemben.

Ha pedig teheted, ne használj normál szappant, inkább folyékonyat szerezz be. Vagy ha mégsem tudsz lemondani a szappangourmand imidzséről, akkor ügyelj arra, hogy a szappan rendesen megszáradjon két kézmosás között.

Közeledik május 20-a, a tudjátok minek a határideje. Rengeteg hirdetésben próbálnak megszólítani minket a különböző szervezetek és ott van ugye a szuper Facebook-applikáció is motivátornak.

Nade melyik leukémiás gyereket vagy elhagyott kisállatot válasszam? (Bocsánat a nyers megfogalmazásért) Ennek eldöntéséhez kellene egy olyan site, mint a Charity Navigator, ami az 5400 legnagyobb amerikai szervezetet rangsorolja és kategorizálja különböző szempontok szerint, megkönnyítendő a mérlegelést.

A hatvanezer non-profit szervezet országában úgy érzem, hogy szintén elkelne egy ilyen.

Kiegészítésképpen mondjátok el, ti milyen típusú ügyeket preferáltok?

És most komolyan kérdezem: mit tudsz az anyukádról? Napi hangulata? Egészsége? Mikor vett utoljára új ruhát?

A szerencsések gyakran találkoznak, a kevésbé szerencsések telefonálnak - ahogy én is. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyiszer és hogyan kellene kommunikálni egymással? Tom, tom... a válasz, hogy sokszor, meg ezt érezni kell, blablabla.

Érdekelne viszont, hogy ki hogyan ápolja a kapcsolatot az anyujával és/vagy szüleivel. Szóval kattintsatok, hogy el tudjam magam helyezni a jógyerek-mátrixban!

Ja, és ne feledd: vasárnap anyák napja. :)