Rengeteg szavazást indítottam itt a blogon és eszembe jutott, hogy érdemes lenne megnézni, hogy ennek alapján milyen általános képet lehetne kialakítani rólatok, még ha biztos rengeteg olyan kósza szavazat is érkezett be, ami mondjuk egy-egy Indexes címlap által generált látogatásból jött létre.

Lássuk az alapkérdéseket: a többségetek, 53,8 százalék fiú, 41,5 százalék lány, 4,7 százalék pedig valahol a kettő között található. A családtörténetetek elég hézagos, kábé dédszülőig tudjátok lekövetni az ősöket. Sőt, van, aki a nagyszüleiről sem tud semmit. A Depeche Mode meghatározó volt az életetekben, de a Cure is hasonlóan népszerű volt. A legtöbben divattervezők, írók és táncosok szerettetek volna lenni, de a groupie is egész jól szerepelt nálatok jövőbeli opcióként. Szépségkirálynő viszont senki sem szeretett volna lenni (ezért hálás vagyok).

Bírtátok a közös családi étkezéseket, de azért volt, aki csak elviselte. A legtöbben geek-ek, azaz okosak és bénák voltatok egyszerre középiskolában, de sok alteros és rocker is van köztetek. Sajnos vagy nem sajnos, egyetlen igazi nagymenő sincs köztetek, aki már akár 17 évesen is zsír verdával csajozott volna. Egye fene. :)

Cigarettagyártónak semmi pénzért nem dolgoznátok, de a gyorsétterem-láncokkal és a hipermarketekkel is vannak problémáitok. Ami nagyon meglepő: az alkoholgyártó annyira nem nagy ügy szerintetek. A munkahelyi mailboxotokat tök jól kezelitek, többségeteknek nincs vele gondja. A legtöbben nem túl jó, de nem is annyira rossz budai helyen dolgoztok, bár sok szerencsés van Pesten. Az is jó, hogy budai kanyargósban nem szívtok olyan sokan.

Próbálkoztok ezzel a "zöld" dologgal, például a legtöbben szelektíven gyűjtitek a szemetet, de például egyetlen ember mondta, hogy tagja is zöld szervezetnek. Ezzel együtt ha már aktivisták lennétek, legtöbben ökofighterek lennétek, állatokat mentenétek, vagy nőügyekkel foglalkoznátok. A legkevésbé a drogosok élete izgat titeket. Ha csak támogatni kellene a jó ügyeket, akkor a legtöbben az állatoknak segítenétek, de érdekes módon a művészetek is jól szerepeltek nálatok. A beteg gyerekek ezekszerint kicsit kezdenek veszíteni a népszerűségükből. Egyébként pedig aki nem végez semmilyen önkéntes munkát, az az energia vagy az idő hiányára fogja a dolgot, de volt, aki őszintén bekattintotta, hogy nem érdekli az ilyesmi.

Ha jól keresnétek, vennétek képzőművészeti alkotásokat, viszont nem ismeritek annyira a piacot. Olyan is van, aki még nem vett, de tervezi, meg olyan is, aki már beleszeretett pár dologba, de azért annyi pénze még nincs. Persze van, aki a művészhaverjaival megoldja a dolgot és olyan is, aki szerint a gyereke sokkal jobbat tud festeni. Ennek a nagy művészetbarátságnak kicsit ellentmond, hogy elvileg nem jártok kiállításmegnyitókra, de én meg arra következtetek, hogy az első szavazás még gyakori Index címlapos időkben készült, míg a másik már a nyugisabb időszakból származik és kicsit változott az összetétel.

Egyébként tárgytengerben éltek, utáljátok, ahogy a magyar filmesek a termékelhelyezést megoldják, a Bedeko márkát élesztenétek újra leginkább, szerintetek sírós, depressziós ország vagyunk, egyáltalán nem olvastok Origót, kizárólag poénból nyomtok egy-egy kacsintást, elfogadtátok a hétköznapiságotokat és hétköznapjaitokat és szerintetek az a boldogság, amikor nem akartok máshol lenni, mást csinálni. De sokan attól a legboldogabbak, ha kiflizhetnek a kanapén a szeretteikkel. Ezt a kiflizést ráadásul inkább megélitek, mint dokumentáljátok. A kiflizéshez szükséges kanapéra pedig excelben vagy sehogy sem spóroltok.

A temetéseteken pedig ezt a számot szeretnétek leadni a gyásznépnek:

Szóval ilyenek lennétek. Pár dologban nem értünk egyet, de a lényeg, hogy olvastok. Köszi. :)

Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire vagyok egyedül a következő "problémával": engem zavar, ha túl kedvesek velem a boltban, a piacon vagy akár más hasonló szituációban. Főleg, ha az interakció hosszabb időt vesz igénybe két percnél.

Olyannyira igaz ez, hogy például egy időben a piacon inkább másik standhoz mentem, mert egyszerűen nem bírtam, ahogy látványos gesztussal, hajbókolva nyújtották át nekem a gyümölcsöt.

Ilyenkor talán az zavar a felesleges modorosságon kívül, hogy nem tudom és nem is feltétlenül akarom viszonozni a kedvességet. A legrosszabb a "kisasszonozós", kőkorszaki férfikedvesség, de egyébként sem tudok cukiskodni minden idegennel.

Ti mennyire érzékeltek ilyesmit? Lehet visszatartó erő számotokra a túlzott kedvesség?

Frissítés: Hát úgy látom, eléggé egyedül maradtam ezzel.  De nem lepődtem meg, mert azért sejtettem eddig is, hogy bennem van a hiba. :)

Voltam a Deutschland sagt danke programon, de csak péntek este, mert még az tűnt érdekesebbnek, vagy legalábbis én nem akartam századszor megnézni a Goodby Lenint, amit az előző napon adtak le.

A pénteki program Frenák Pál volt többek között, egyébként pedig nézhettél visszaemlékezős videókat vagy jelképesen készíthettél egy levelezőlapot a saját képeddel. Ez egyébként nagyon jól sikerült szerintem és ahogy láttam, ez a stand volt a legnépszerűbb.

Az nagyon tetszett, hogy nem akartak lemenni egy szint alá és tényleg kihívás volt az előadások befogadása. Én legalábis sosem nézek táncszínházat, bár amikor mégis elmentem egyszer (kábé hét éve), egészen élveztem. Szóval kockáztattak, de szerintem megérte.

"Life is nothing but high school … you get into real life and that turns out to be high school again - class officers, cheerleaders, and all." Kurt Vonnegut

Ezt a Jezebel egyik cikkében idézik, melyben egy olyan kutatásról volt szó, aminek az volt az eredménye, hogy a középiskola nagymenői a való életben is nagymenők lesznek. Minél népszerűbb volt valaki már akkor, annál többet keresett felnőttként. Ugyanis barátonként két százalékkal nőtt a "prémium", ebből következik, hogy a plusz tanulóévek, mondjuk egy MA végzettség pénzre lefordítva megspórolható két és fél új barát megszerzésével.

Gondolom ez azért van, mert aki igazi nagymenő, az mázlista adottságokon, mondjuk a pénzes szülőkön, vagy a menő külsőn kívül még vonzó személyiséggel, vagy legalábbis kevesebb görccsel is rendelkezik - ez pedig melyik munkahelyen nem vonzó? És persze itt hat a leginkább a B-vitamin, ahogy a németek a networking előnyeit nevezik. (B, mint Beziehung, azaz kapcsolat).

Na nekem ez eddig még sosem jött be sok okból, főleg mert egyáltalán nem abban a környezetben mozgok, ahol felnőttem, és egyetemistának sem voltam az igazi, mert nem partiztam éjjel-nappal (amit azért bánok). De ez most tökmindegy. Hogy milyen voltam középiskolásként? Unatkozó outsider. :) Sok barátom volt azért, csak nem az én iskolámban.

És ti? Mennyire voltatok menők? Melyik kasztba tartoztatok? Próbálok retró megnevezéseket is felidézni, amik még a mi gyerekkorunkban voltak érvényesek. Itt két kérdéskör fog kavarogni, mindenki azt kattintsa be, ami a legmeghatározóbb volt az identitásában.

Az állandó-kevésbé állandó netezés elég türelmetlenné és sikerorientálttá tesz minket, mindent egy pillanat alatt, a lehető legkevesebb kattintással akarunk elérni mindenféle gebasz nélkül. Ha csak kicsit tovább kell várni egy oldal betöltődésére vagy nem mérhető fel egy pásztázásra a lényeg, már megyünk is tovább.

Ez a mentalitás aztán az IRL mindennapokba is becsúszik és képtelenek vagyunk belátni, miért nem halad minden olyan gördülékenyen, ahogy mi azt elképzeltük. Különösebben nem babrálunk már pluszinformációkkal sem, egyre inkább kerüljük a lassú történéseket, tartalmakat.

Persze ha gondoljátok, átlépek egyesszám első személybe. :)

Én például már jó ideje a címeket és alcímeket sem olvasom el a szövegekben (bár ez lehet, hogy egyetemi vizsgaidőszakos maradvány), és azt vettem észre, hogy ha új alkalmazást telepítek, vagy új kütyüt veszek, egy pillanatig sem bajlódom a Readme-vel vagy a használati utasítással. Talán egyedül a gyógyszerek betegtájékoztatója maradt meg, de semmi másra nem vagyok hajlandó időt fordítani.

Ami azért lássuk be, elég lúzer hozzáállás, bár annyira nem kellemetlen, mert ritkán járok rosszul a "mindentbele" tempóval. Csak éppen baltával faragott a felhasználói arcélem, azt kell mondanom. Míg spóroltam az új macbookra, az egyik új feature-t, az automatort alig vártam, hogy használhassam, erre a mai napig nem tanultam meg, hogyan működik. Nem értettem meg ugyanis az első öt percben és úgy is végezte(m). A sort még elég hosszan lehetne folytatni, mert ez lett az általános.

Ti olvastok még Readme-t? Mennyire vagytok alapos felhasználók? Próbálgatás, tesztelgetés játszik?

Angelday Józsihoz hasonlóan elkezdtem felélni a megtakarításaimat, sőt ez már múltidő - olyanom már nincs. Persze nem kell nagy összegre gondolni, egy felsővezető nehezen tudná visszatartani a nevetését a hallatán, de nem is kellett pánikolnom a hónap végén, sőt azután sem kellett volna egy (rövid) ideig. Ma viszont üres a kassza. Nyaralni... arra persze van eszem. Úgyhogy elővettem jól bevált fegyveremet, a címben foglalt excel táblázatot.

Eeeemondom, hogyan használom én, hátha valakinek tippet adhatok vele. Nem kell nagy dolgokra gondolni, mert nem használok a SUM függvényen kívül semmit, az egész lényege, hogy kiszúrjam a hisztisebb elemeket. Rövid leszek:

• Egy hét egy sheet.
• Minden sheet-en egy-egy nap, két oszlopot elfoglalva.
• Az egyik oszlopban az adott elem, a másikban az ára.
• A nap oszlopának alján automatice összeadódik, mennyit költöttem.
• Ja, az oszlop alján van egy "Maradt" rubrika is.
• A napi költések szintén automatikusan összeadódnak a kiadások sorában, a vasárnap utáni oszlopban.
• Minden sheet-re kiteszem, hogy milyen nagyobb kiadásokat tervezek hosszú-, és középtávon, és hogy mire vágynék. Tehát azt, hogy mondjuk nyaralnék, aztán hogy külső vinyót veszek, meg mondjuk hogy kinéztem egy klassz cipőt, ugye, megsaccolva a költségvonzatot.
• Minden héten átfutom az eredményt, és a kihágásokat megjelölöm sárgával, ezeket is összesítem. Így a hónap végén kijön, mennyire voltam jófej, vagy nem.

Ezt érdemes évente legalább kétszer, legalább két hónapig csinálni. Teljesen bevált.

Beteg? Primitív? Mindkét vádat bevállalom a köz szolgálatáért. Érdemes kipróbálni, fegyelmezetté tesz és jó eséllyel sikerül nemcsak összegyűjteni a megcélzott összeget (bár ennek a feltüntetésével én nem szoktam stresszelni magam), hanem középtávon is visszafog egy kicsit.

Az amerikai filmekben viszonylag gyakran előfordul, hogy az egyik szereplő le szeretne rendezni valamit a másik szereplővel, csak éppen mások is ott vannak körülöttük nehezítő tényezőként. Ilyenkor azonban nem az történik, hogy ezek ketten elvonulnak, neeeeem... Az egyik szereplő félrenéz és azt mondja halkan: "Magunkra tudnátok hagyni egy pillanatra?" Mire mindenki kivonul. Akár egy egész falka ember - kettő miatt!

?!?!!

Valaki magyarázza ezt el nekem. Tényleg van ilyen a való életben? Ez valami speckó amerikai dolog vagy mások is csinálják? És filmes szempontból miért olyan fontos, hogy ez így történjen? Nem lesz sokkal drámaibb a helyzet, nem jelent különösebb pluszt. Szerintetek ez így normális?

Mindig azt hittem, hogy a Salon.com egy jó site, de most nagyon befürödtem egy jó hosszú cikkel, ami azt boncolgatta, hogy miért nem tudunk már koncentrálni? (Figyelem! Az alapfeltevés tehát, hogy korábban jobban tudtunk.) A forrás számomra hiteles volt, talán ezért szenvedtem végig az írást, hogy legalább valami okosabb kijelentést vagy információt kinyerhessek belőle. Nehéz volt...

A lényeg, hogy az okos emberek okos fejtegetéseinek látszó tárgyak teljesen félreviszik az internethasználatról folyó párbeszédet. Mondhatjuk, hogy csupán másik paradigma szerint nyomják, de azért ennyire nem lehet súlyos a helyzet.

Nade hogy végre arról beszéljek, ami a cikkben szerepel: az alapfeltevés az, hogy bár a Google és az internet nem tesz minket hülyévé, az azért érzékelhető, hogy már nem tudunk rendesen odafigyelni semmire. Pedig mennyivel jobb lenne, ha végignéznénk és élveznénk a filmet, amit kivettünk a tékából, meg valahogy idekeveri a pozitív gondolkodást, a munkahelyi levelezést, meg azt, hogy csak a színeset, fényeset és újat értékeljük (Tracking the shiny is so much easier than digging for gold!) stbstb.

Van ezekben igazság, ezért megtévesztő a cikk. Csak az a gond, hogy az nem jut eszébe egyrészt, hogy internetfüggő, másrészt meg, hogy létezik önkontroll is a világon, és nem az internetes tartalmakat kellene azért kárhoztatni, mert ő nem tud rendesen odafigyelni semmire. Sokan így vannak ezzel - én is -, de azt a saját lúzerségemnek tudom be és magamban keresem a hibát, nem pedig svéd neurológiai professzorokhoz járok önigazolásért.

Kivételesen most sokkal inkább olvasnék egy Zen habits-re hajazó stílusú kifejezést, a "devotion-t" az "attention" helyett. Próbáld meg ezeket a cikkeket így elolvasni. Nincs nagy különbség, de máris nem "pánikot keltünk" és (ál)tudományoskodunk, hanem az életminőségről kezdünk el beszélni.

És egyébként is: az internet kva jó dolog, és kész. Nem siránkozni kellene felette, hanem rendesen kellene használni.

Ezekben az influenzaveszélyessé váló időkben van pár alapdolog, amire kicsit jobban oda kell figyelni, például: "zsebkendőbe köhögj, tüsszents", meg kézmosás. Bevallom az utóbbival vannak problémáim. Már olyan értelemben, hogy ahogy a Slate szerkesztőinek fejében, úgy az enyémben is megfordult nemcsak most, hanem korábban is, hogy mennyire van értelme a kézmosásnak nyilvános helyeken? És itt a kézfertőtlenítés is bejön a képbe.

Most összegyűjtötték nekünk a legtöbb kínzó kérdésre a választ:

Két kutatás szerint bár a publikus helyeken található szappan piszkos, alkalmas a kéz megtisztítására, mert elvileg nem jutnak át róla a káros mikroorganizmusok. Bár igazi, jó kutatás nem készült a témában, valószínű, hogy volt igazság a szappangyártó nagyvállalatok által megrendelt kísérletek eredményeiben. Ugyanis valahogy úgy működik a dolog, hogy miközben a szappant a kezedhez dörzsölöd, úgy a szappant és a kezedet is megtisztítod.

Még érdekesebb, hogy a kézmosás szennyezett vízzel is hatékony, legalábbis már azzal is beljebb vagy, mintha nem mostál volna kezet. Ezt egy a fejlődő országokban végzett kutatás igazolja.

Figyelni kell azonban arra, hogy rendesen meg kell szárítanod a kezed, különben teljesen felesleges volt az egész. A másik fontos dolog, hogy ne hagyd, hogy kiszáradjon a bőröd, mert az úgy védtelenebbé válik a mikroorganizmusokkal szemben.

Ha pedig teheted, ne használj normál szappant, inkább folyékonyat szerezz be. Vagy ha mégsem tudsz lemondani a szappangourmand imidzséről, akkor ügyelj arra, hogy a szappan rendesen megszáradjon két kézmosás között.

És most komolyan kérdezem: mit tudsz az anyukádról? Napi hangulata? Egészsége? Mikor vett utoljára új ruhát?

A szerencsések gyakran találkoznak, a kevésbé szerencsések telefonálnak - ahogy én is. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyiszer és hogyan kellene kommunikálni egymással? Tom, tom... a válasz, hogy sokszor, meg ezt érezni kell, blablabla.

Érdekelne viszont, hogy ki hogyan ápolja a kapcsolatot az anyujával és/vagy szüleivel. Szóval kattintsatok, hogy el tudjam magam helyezni a jógyerek-mátrixban!

Ja, és ne feledd: vasárnap anyák napja. :)

Jól meghackelték Salma Hayek mailboxát. Ráadásul nem is volt nehéz dolga az elkövetőknek, mert a születésnapi dátumot és az egyik legsikeresebb filmjének címét kellett megadniuk.

Úgyhogy kiderült, aminek kellett: Salma Hayek alapvetően egy gazdag, de hétköznapi nő a miénkhez hasonló napi ügyekkel. Persze mindegyik "kicsit" nagyobb ügy, mint amivel nekünk valaha foglalkoznunk kell egész életünkben, de örüljünk ennek inkább. Ki szeretné, ha Fatih Akim visszautasítaná, miután hetekig próbálta elérni mailben és telefonon - hiába?

Persze van vidámabb oldala is az életének: a Balenciagától és a Stella McCartneytól próbálgat ruhákat és sofőr/testőr várja a reptéren.

Üdítően hétköznapi infó, hogy sok app-ot tölt le az iPhone-jára (pl. a Pandorát!) és egyébként meglepő módon Mac-et használ. Egyáltalán nem néztem volna ki belőle.

Nade mostmár jobb jelszavakkal kell dolgoznia, az tuti.

A nagy kiadók utálják a Huffington Postot, meg a blogokat meg a Google-t és mindent, ami idéz tőlük. Igaz, a HuffPo (hű, de benfenntes vagyok!) túl sokszor teszi ezt. A Slate újságírója szerint azonban ha mást nem, egy igazán jó leckét kapnak a lapok, amit meg kellene tanulniuk: a HP azért is annyira sikeres, mert emészhetővé teszi, olvashatóvá rövidíti a mégoly színvonalas, de iszonyatosan hosszú és agyat igénylő publikációkat, ráadásul megspékeli az egészet egy egyedi hanggal.

Aztán még felsorolja, mit tud annyira nagyon:

- SEO-zik ezerrel

- totál aktuális videókat készít a legjobb pillanatokban

- rendszeresen frissíti a híreket

- nem irtózik a bulvártól a komoly politikai témák mellett

A cikk szerzőjének végkövetkeztetése szerint a cikkek eredete homályos és egyre homályosabb, bár az újságírói etikett megkívánja, hogy hivatkozzanak egymásra a kollegák. Azonban bejön a képbe az adott hír igazsága, ami fontosabb a hírversenynél - az a lényeg, hogy az olvasók hozzájuthassanak az információkhoz, a forrás másodlagos.

Nem tudom másképp hívni, még egyetemistaként találtam ki az alábbi basic receptet, ami például nagy mennyiségű fonnyadt alma humánus eltüntetésére és a csóró gyomor kitöltésére kiváló. Akkor is jó, ha nem ehetsz édességet, de mégis kellene valami finom.

A recept a következő: végy annyi almát, amennyit akarsz, hámozd meg és vágd kockákra. Tedd bele egy lábasba, a biztonság kedvéért egy kis vizet is önts rá, és várd a hatást kevergetés közben. Ha van otthon citrom(lé), azt is engedhetsz rá egy keveset és ha nagyon ki akarsz rúgni a hámból, rátehetsz mazsolát is. A fahéj az alap - cukor helyett kell, hogy íze is legyen. Mikor már veszített a térfogatából, biztos jó.

Egészségedre! :)

Nemrég készítettem ilyet, de nem túl esztétikus, úgyhogy inkább nem tettem fel képet. Mindenesetre én perverz módon nagyon bírom.

És hogy jobbfej legyek, leírom anyukám szintén költségkímélő, egyszerű és egészséges receptjét:

Zabpelyhes (ez a családon belüli neve)

- fél bögre zabpehely

- 1 csésze víz

- 1/3 csésze tej

- 1/2 kiskanál vaj (mokkás)

- csipet só

- közepes méretű alma

- fahéj

- mazsola

- barack

Elkészítés: a bögre vizet felteszem főni, aztán beleteszem a zabpelyhet, sót, aztán a reszelt almát, némi citromlé jöhet, mazsola, fahéj, cukor helyet bio almalé vagy sűrítmény.

Ezt egy-két percig főzöm, aztán jöhet a tej, a vaj. Első forrás után tálaljuk.

Főleg reggelire, meg futóknak jó. Meg ugye az említett válság idején. :I

Kieg.: Péter Anna is adott valamelyik nap válságtippeket, de bazira nem találom a linket.

Aki már torkig van vele, ne nézze meg a következő videót! Aki viszont máris nosztalgiával tekint vissza a tegnapi napra, nyomjon egy play-t. Sajnos elég sokat rángattam a kamerát, de a fő baj, hogy kioldódott a nyakpánt éppen a bringázás előtt, úgyhogy maga az esemény egyetlen kockán sem jelenik meg. Előtte és utána viszont sokat videóztam, szóval némi hangulatjelentés azért így is sikerült. A zene nagyon kommersz, de gondoltam, hogy a Holy Fuck-ot egyedül én értékeltem volna kellőképpen. :) 

Maga a CM szuper volt, de nagyon nehezen indult be. Aztán a hangszórós gyerekek sem igazán emelték az esemény fényét, szerintem határozottan balesetveszélyesek voltak, mert mindenki hátranézett, hogy miafranc.

Mindenesetre a Critical Mass szerintem nem is az, amikor végigvonulunk a biztosított útvonalon, hanem amikor mindenki hazaindul. Ilyenkor látni, milyen lenne az élet, ha ez a sok ember nap mint nap bringára merne ülni.

Azt gondolnánk, hogy önmegsemmisítő blogokra nincs különösebben szükség, mert fogja az ember és nyom egy törlés gombot az admin felületen, és elkezdhet abban reménykedni, hogy az majd jó gyorsan kipucolódik a netről, meg az emberek emlékezetéből.

Nos, ez nem mindig van így. Van az a helyzet, amikor már nemcsak, hogy arra nem emlékszel, mi a jelszavad, de azt sem tudod, mi a felhasználóneved és azt sem tudod, milyen e-mail címmel regisztráltál. Totál szívás. És igen, ez velem megtörtént. A blogmotor tulaja meg nem válaszol, mert miért tenné.

Ezért aztán áldani tudnék - és biztosan nem csak én - egy olyan beállítást, aminek köszönhetően automatikusan törlődne az adott blog mondjuk egy vagy két inaktív év után azon internet mezejérül. Előtte exportálhatná magát az egész cucc a regisztrált e-mail címbe, aztán szevasz.

Persze mondhatjátok, hogy én voltam a hülye és most emiatt miért is kellene ilyesmivel foglalkoznia a fejlesztőknek. De gondoljatok bele: ha én ennyire béna voltam, akkor még hány százezer ember követhetett el hasonló hibát?

Szóval jó lenne egy ilyen.

Sajnos itt a futószezon, ezért ha választanom kell a programok között, akkor a futás győz. De azért eljutok pár programra, így most újra a Trafóba, ahol a Try to make a simple gesture, no matter how small című nemzetközi kiállítás nyitott meg az előző héten.

Ahogy megszokhattuk, videókat láthatunk itt elsősorban. Az egyik kedvencem egy forgatás dokumentációja volt, amiből sajnos csak a napirend látható a videóban. Érdemes elmenni, szerintem jó munkák. De szánjatok rá időt.

Kicsit kapcsolódik a hétfői posztomhoz, hogy nemrég felmerült egy beszélgetésben a hívó fél "kinyomásának" udvariatlansága. Én azt az álláspontot képviselem, hogy nincs annál zavaróbb, ha alkalmatlan pillanatban telefonálok és ezt nemcsak érzem, hanem éreztetik is velem. Ilyenkor mindig azt kérdezem, hogy "miért vette akkor fel?". Szóval ebből kiindulva inkább nem veszem fel ilyenkor a telefont.

Ezzel viszont egyáltalán nem értettek egyet a beszélgetőpartnereim, mert ők azt mondták, hogy az ilyen esetek a szemükben olyan kirívóak, hogy ha nem is örökre, de nagyon sokáig megjegyzik őket.

Hogy teljes legyen a kép, hozzá kell tenni mindehhez, hogy az asztalnál jelenlevők közül csak én jöttem a versenyszférából, a többiek a kultúra terén aktívak.

Szóval most én leszek a woodoo-baba. Kattintsatok arra az opcióra, amit szerintetek nekem tennem kell, ha valaki alkalmatlan időpontban hív. Persze nem fogok változtatni a gyakorlaton, de kíváncsi vagyok a véleményetekre. :) 

Drága, drága sales-es kollega!

Ezerrel dolgozol azon, hogy új hirdetőket szerezz a munkahelyednek, ami lehet rádió/site/TV stb. Kicsit pánikban is vagy, mert most megcsappantak a büdzsék - ki tudja, mikor lesz ennek vége.

Ehhez képest ugyanolyan szr médiaajánlatot teszel közzé és csak többszöri rákérdezésre küldesz hallgatottsági/látogatottsági/olvasottsági adatokat.

Változtass ezen. Most.

És még valami! Ne nekem kelljen összeadogatni, hogy mi mennyibe kerül. Írj le végösszeget (már ha nem moduláris a cucc). Ez egyébként nem csak rád vonatkozik. Ritka, hogy rendes árajánlatot kapok, ami elég érthetetlen, ha valaki abból él, hogy ilyeneket gyárt éveken keresztül.

Köszönöm.

Nemrég megjelent egy könyv a Wittgenstein család nagyon fura életéről, ennek az ismertetéséből szemezgetek röviden, pontokba szedve:

- Ludwig Wittgenstein négy bátyja közül három öngyilkos lett, a nővérei pedig szimplán elviselhetetlenek voltak.

- Ludwig foglalkozott legelőször az öngyilkosság gondolatával.

- A megmaradt bátyja, Paul csodagyerek volt: már négy éves korában megmutatkozott zenei tehetsége.

- Egyszer, amikor a Wittgenstein palota hét zongorájának egyikén elkezdett játszani, idegesen felugrott, és átkiabált a másik szobában tartózkodó Ludwignak: "Képtelen vagyok így játszani, hogy érzem a szkepticizmusodat felém áramlani az ajtó alatt!"

- Ahogy látható, az idegesség és a neurózis mindennapi jellemző volt náluk.

- A gyerekek között a kapcsolat lehet, hogy sosem volt túl jó, de a nácik miatt aztán a  szétszakadt család sosem forrott újra össze.

- A zene - bár szórakozásnak tekintették inkább - központi szerepet játszott a család életében. A gyerekek például a zenén keresztül kommunikáltak anyjukkal és ez segített a sok ellhallgatás elviselésében.

- Paul egy orosz golyó által megsérült, így elveszítette az egyik karját. Ez azonban nem tántorította el attól, hogy zongorista legyen: számos, egy kézre írott darabot rendelt a legnagyobb zeneszerzőktől, például Strausstól, Prokofjevtől, Raveltől. Gond volt viszont, hogy senki másnak nem engedte ezeket eljátszani és a zeneszerzőknek is megtiltotta, hogy kétkezest írjanak a darabokból.

- Ebből a cikkből tudtam meg, hogy Zichy Géza is félkarú volt és írt egy könyvet arról, hogyan lehet félkarúként boldogulni a mindennapokban.

- Biztos mindenki tudta rajtam kívül, hogy Ludwig Wittgenstein eredetileg feltalálóként indult és filozófiai teóriái kidolgozása között tanított.

- Filozófiai munkásságában sikeresen adaptálta a newtoni fizika erő-koncepcióját.

Infotainment rovatunkat olvasták, köszönjük a figyelmet. :)

Egy nagyon érdekes levelet kapott többek között a Daily, amiben egy pr-es megírja, hogy új e-mailkezelést vezet be annak érdekében, hogy növelje a produktivitását és a kreativitását.

Az új módszernek az a lényege, hogy csak 11-kor és délután 4-kor csekkolja a leveleit, ezért ha valami nagyon sürgős, akkor fel kell hívni telefonon. És ahogy írja: a telefon egyébként is sokkal viccesebb.

Nem semmi azért...

A drága biztosan olvasta a Lifehackert vagy valami hasonlót és úgy gondolta, hogy majd ő átülteti a gyakorlatba a produktivitási tanácsokat. Pr-esként!!

Megnézném a válaszleveleket, amiket kapott. :)

Egyébként elképesztő mennyiségű levelet kapok én is, de bevallom, engem nem zavar annyira. Sőt, olyan mértékben utálok telefonálni, hogy hálás vagyok, ha valaki hozzám hasonlóan inkább az e-mailt preferálja.

Az e-mail visszakereshető, leellenőrizhető (igen, én többször végigkattintom a napi e-maileket a biztonság kedvéért) és kevésbé durván szakítja meg a munkafolyamatot, mint egy hívás.

És mellékesen, de hol említeném, ha nem itt: továbbra is azt mondom, hogy iskolai tananyaggá kellene tenni a gépírást. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a skillel felfegyverkezve már kisebb gond lesz sokak számára az e-mailek feldolgozása.

Innen szedtem a képet.

Egy a helyzetre (legalábbis az első pár sorában) rímelő dal a Kaukázustól meghallgatható itt.

Egy kis pletyka mára: Demi Moore és a férje, Ashton Kutcher állandóan a Twitteren lógnak. Lecsekkoltam és tényleg. Ennek megvan a haszna is (most mindenféle márketingkommunikációs szempontokat mellőzve), mert például Demi pénteken megmentette egy nő életét. Úgy érezte ugyanis, hogy túl depresszív volt a nő egyik tweetje. Így felhívta a rendőrséget (? - san jose PD) még sok más twittelővel együtt és be is vitték a nőt a kórházba, mert tényleg öngyilkossággal próbálkozott.

Ashton Kutcher posztja erről:

wifey reported a suicide attempt based on a at reply tweet she got and saved someones life. the woman is in the hospital now

wifey and all of her followers that called the san jose PD to report it well done tweeps RT @howrudeareyou: Wifey is pretty amazing, huh?Mindketten nagyon aktívak, nagyon sok tweetre válaszolnak, ami alapvetően nagyon szimpatikus.

Épp a héten volt egyébként téma, hogy sokak helyett mások twittelnek. Például napokig meg voltak őrülve az emberek, hogy Christopher Walken elkezdett twitterezni, aztán kiderült, hogy egy ügynökség bújt a bőrébe. Ennek ellenére többen továbbra is követik, mert tetszik nekik a csiripek stílusa.

Azért meg tudom érteni, ha valaki kiábrándul, megtudván, hogy nem is a sztár maga írja a csiripeket. Sokkal többet ad, ha meg van az az érzés, hogy a Twitteren valóban az adott személytől, első kézből kapod az információkat arról, mit csinál, mit gondol éppen.

Ez a Demi Moore-éknál teljesen megvan. Egy időre fel is iratkozom a tweetjeikre. :)

Kieg: Nagyon hasonló sztori, csak Facebookkal. 

Nem nagyon tudok egyedül aludni, szerencsére ritkán vagyok rákényszerülve. Ilyenkor kivackolok a tévé elé és úgy próbálok elaludni. Viszont nehéz ügy, mert a képernyő villódzik, a hangerő meg váltakozik, főleg a reklámok alatt.

Úgyhogy szerintem hozzám hasonló problémákkal küzdő emberek milliói számára nyújtana segítséget egy olyan találmány, aminek köszönhetően bármelyik csatornáról le lehetne venni a képet és helyette egy egyenletesen (akár szabályozható fényerővel!) világító felületet kapnánk, és be lehetne állítani, hogy a hang folyamatosan halkuljon a beállított sleep időpontjáig.

Nagyon bírnám.

Újra használtam a várost és már megint kiállításmegnyitóra mentem. Sajnálom, egyszerűen ez jön össze, de azért még mindig próbálkozom és vadászom a logobó hajú tudósok előadásaira. Csak nem jutok el.

Mindenesetre a Műcsarnok most akkorát dobott, hogy nehéz lesz überelni egy ideig. Valahonnan megtudták ezt az emberek is, mert korábban (általam) nem látott tömeg volt a megnyitón. Akkora, hogy nem is mentem be minden terembe, mondván, hogy úgyis visszajövök még.

Mert ezt a kiállítást többször is meg kell nézni, az tuti.

A fenti videóban csak néhány munka szerepel, sajnos nem volt elég szabad hely a kártyámon. Részleteket a Kultplay-en érdemes olvasni.

Nézzük a kategóriákat:

Közönség

A szokásos megnyitói kör diákokkal fűszerezve.

Helyi adottságok

Ekkora tömeg számára már kevés volt a hely. Egyébként egyesek szerint szerint pazarló volt a térhasználat. Én bírtam.

Mit kaptam ettől?

Inspiráló a kiállítás, és a legtöbb munka a szokásosnál is erősebb vizuálisan.

Érdemes ilyen helyekre járni?

Persze. Hova máshova?

Meg vagyok róla győződve, hogy a háziasszonyok nagy része makacs félreértésben él, már ami a margarinok és testápolók, krémek fóliáját illeti. Ahova csak megyek (még a családon belül is), mindig ott vannak a hűtőkben ezek a lifegős, már félig felszakadt és alig visszasimítható fóliadarabok a margarinos dobozokon.

Pedig szerintem tutira az a lényeg, hogy amíg hetekig, hónapokig raktáron vannak a cuccok, ne jusson be semmi egyrészt, másrészt pedig azért, hogy a vevő láthassa, nem illette senki a mocskos kezével a krémet. Azaz higiénikus.

Miután azonban megvette a háziasszony a cuccot, El_Kell_Távolítani_A_Fóliát. Éhrteem?

Mindig foglalkoztatott a női pofon kérdése. Legutóbb ez a kép volt, ami miatt elfilóztam ezen:

Főleg gyerekkoromban láttam ilyet, viszonylag sokszor pördültek a nyaklevesek. Én viszont sosem mertem ilyesmit tenni.

Később is többször voltam szemtanúja élből lendülő pofonoknak, és nem tudom eldönteni, miért. Talán ezeknek a kislányoknak, lányoknak azt mondták, hogy így védjék meg magukat? Úgy tanultam, hogy a nők inkább verbálisan agresszorkodnak, mégis tényleg többször láttam, hogy elcsattan egy-egy pofon.

Ez pedig elég súlyos, hiszen mindig azon problémázunk, hogy minket a férfiak bántanak. Akkor meg szerintem nem engedhetjük meg magunkak, hogy ugyanolyanok legyünk. Hejj!