Így az olimpia kezdetével stílusosan vegyünk elő egy kínai témát, mondjuk az online trendekről. Vannak is erről friss adatok, mégpedig a következők:

•  Keleti testvéreink egyre inkább ráéreznek a net ízére. Jelenleg 253 millióan neteznek viszonylagos rendszerességgel, ebből 91 millió az előző évben csatlakozott először. 
• A felhasználók nagy része, 214 millió ember használ szélessávot, 73 millióan mobilneteznek, 83 százalékuk harminc év alatti.
• Egyre több szolgáltatást használnak, például népszerűek lettek az online fizetési megoldások, ezek felhasználási aránya egyébként 72 százalékot nőtt egy év alatt. 

Kicsit fura, hogy az otthoni internethasználat után második helyen az internetkávézó következik. Persze nem tudok az ottani wi-fi lefedettségről, szóval ez tök logikus is lehet.

A legnépszerűbb tartalom a zene, aztán a hírek, az IM és a videók.
 

你好 - Ni hao!

Keresse meg az oda nem illő részletet a képen:

Megfejtés: a multiellenes Multik.hu hirdetése a Marketinginfo honlapján. Pikáns.

Az RSS-feedjeim között egyebek mellett ott figyel a Nol. Rá szoktam nézni, hogy van-e valami extra esemény vagy cikk, ami fontos, ebédszünetben pedig ami érdekes lehet.

Viszont sokkal ritkábban kattintok rá a Nolra, mint mondjuk a HVG Online-ra, mégpedig azért, mert a címek alapján nem tudom kikövetkeztetni, hogy miről szól az adott cikk, és idő hiányában inkább nem is zavartatom magam – egyszerűen nem nézem meg.

Biztosan azért vannak ilyen címek, mert a nyomtatott újság cikkeit veszik át, illetve gondolom ugyanabban a stílusban adnak címet az online cikkeknek is. De tutira alacsonyabb így a látogatások és a letöltések száma, úgyhogy nem vagyok benne biztos, hogy ez így megéri.

Ilyenkor felmerül a kérdés: maradjunk szellemesek/okosak, vagy optimalizáljuk inkább netre, vagy egyenesen RSS-feedre a címeket?

Nem tudom, hogyan lehetne vagy kellene ezt megoldani, mindenesetre szerintem megfontolandó lenne egyszerűbb, egyértelműbb címek adása a Nol cikkeinek. Nem fog belehalni senki, ha nem annyira szofisztikált és papírízű a cucc.
 

Egy időben gyűjtöttem a spameket, mert némelyik olyan viccesen szürreális, hogy szerettem volna a jobbakat félretenni és néhány típust elkülöníteni. Aztán valamiért nem került be a prioritások közé, így nem is valósult meg.

De valamelyik nap egy igazán költői spamet kaptam, ráadásul egyenesen az Inboxomba, ami egy ritka élmény. Álljon hát itt az elektronika verbális csodája Graciela Hamlintől:

alabaster nightfall art

annular recumbent salute? swig, appease annual.
ampex annulling diorite permanent maverick football, redound
nightfall paoli spector annulling frontier.

annual maverick.Ez a paoli spector olyan jó, hogy mától én mondtam. Lehet, hogy használni fogom nick-nek, csak esetleg paolaként. Még meglátjuk. Mondjuk a maverick football sem rossz.

Utána még két verset kaptam, hadd másoljam be ezeket is:

Jody Smith: convict comply aurelius conferrable aureliusstethoscope subtlety secant? birch, stethoscope convict.
ftc exultant baudelaire solicitor fda convict, secant
analogous oligarchy platonist kay deem.

blackfeet stethoscope chevy

bullock annulus comply? annulus, kay adams.
mimi phase decollimate eugene comply geisha, blackfeet
subtlety squirrel phase conferrable eugene.

exultant blackfeet phase

chorale destinate pine? eugene, oligarchy convict.

annulus fda.Deana Leacey: knife declaim phoenix concessionaire criterion

chicago hypothalamic vanquish? staccato, knife californium.
cockcrow punitive criterion absentia spatlum bleat, declaim
torpid concessionaire gravy nucleolus concessionaire.

lithic introversion declaim

declaim creon multiplicity? chicago, suntan bogey.
optic short knife criterion colombo gravy, alien
introversion breadfruit lausanne staccato criterion.

sausage distribution hypothalamic

sausage bleat lausanne? criterion, bonnie absentia.

skirt colombo.Oligarchy platonist! Skirt colombo!!! Őrület, Pierre, őrület.


Gyűjtsön spamet Ön is!
 

Péntek este az MTV Swungot használtam háttérzajnak, amikor egy hihetetlen, gigantikus baromság ütötte meg a fülemet: Alex, a műsorvezető engedte ki a száján, hogy “És még mondják, hogy nincs női emancipáció, amikor csak jól kell kinézni, klassz csajnak kell lenni és bármit elérhetsz.”

Egy hajszál választott el attól, hogy betelefonáljak, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem strapálom magam. Pedig kíváncsi lettem volna rá, hogy a srác tényleg így gondolja-e, vagy csak a beszélgetés hevében, mondjuk azért, mert épp a téma és a jó hangulat megkívánta, kiengedte a száján.

Hiszen műsorvezetőként gyakran feszíthet a kényszer, hogy szépen kanyaríts egy értelmes (értsd: nyelvtanilag helyesen felépített) és frappánsnak tűnő mondatot még a következő zenei blokk vagy reklám előtt.  Szóval nem hibáztatom teljes mértékben (persze csak ha nem gondolta komolyan), annyit azonban szeretnék elmondani, hogy:

1. Bazmeg.
2. A fent idézett kijelentés – ha igaznak fogjuk fel, hogy a nők a klassz külsővel valóban előrébb tudnak jutni (úgy en bloc) – pontosan azt mutatja, hogy még kurva messze az emancipáció, hiszen nem emberként, netán jó munkaerőként, hanem még mindig egy két lábon járó női nemi szervként érhetünk csak el valamit.
3. A helyzet sajnos az, hogy ha szépek vagyunk, ha nem, még mindig több tíz százalékkal kevesebbet keresünk ugyanabban a munkakörben, már ha egyáltalán elérjük: tudod, üvegplafon-effektus.
4. Másrészt a normálisabbja egyáltalán nem örül neki, ha nem a professzionalitását, hanem a külsejét becsülik. Csak szólok.

Az orosz nők 100 százaléka szenved el szexuális zaklatást, 80 százalékuk gondolja úgy, hogy le kell majd feküdniük főnökükkel, ha előléptetést akarnak. Az eredeti sztori is elképesztő: egy nő elvesztett egy munkahelyi szexuális zaklatás miatti pert, mert a bíró szerint  az aktus az emberi faj fennmaradását szolgálta volna. (Jezebel)

A kilencvenes évek szupermodelljei újra együtt, rengeteg bronzosítóval és csupasz seggel. (Fashion Week Daily)

Zaha Hadidnak át kell terveznie az oxfordi St Antony’s College egyik épületét, mert az eredeti tervek mellett túl sok fény jutna be és túlságosan felhevülne. Pedig jól nézett volna ki. (Fashion Week Daily)

Az USA-ban elsősorban a magánszféra tartja fenn a kulturális intézményeket, viszont a vásárlások és támogatások alapvetően a támogatók érdekeit és ízlését szolgálják (ki). Szóval a jelenlegi gyakorlat szerint nem a köz érdekeit veszik figyelembe. További probléma, hogy náluk sem oktatják a művészeteket, így az új generációk is tökéletesen értetlenül viseltetnek a különböző művészeti alkotások iránt. Ezek szerint tehát ott sem sokkal zöldebb a fű, mint itt. (Crosscut Seattle)

A női szerzők könyvét nagy eséllyel árulják bébibabás, cukormázas, de mindenképp a rózsaszín különböző árnyalatai által uralt borítóval. Ez pedig kiakasztja - joggal - azokat az írónőket, akik nem feltétlenül ponyvának szánnák a munkájukat. Ráadásul az olvasókkal is kiszúrhatnak ezzel, mert előfordulhat, hogy a könnyed tengerparti betűleves helyett depressziós, bonyolult sztorikat kapnak. (Jezebel)

Tudom, hogy már a második félévet tapossuk és így is sok pénzt ölt bele a Nike a legutóbbi kampányba és a futócentrumba, de én egy további, egyszerű elemet még simán hozzácsapnék az eddigiekhez.

Mégpedig a következőt: a Margitszigeten minden Nike cipőben futónak adnék egy kedvezményre jogosító matricát. Ez lehet 500 forint cipőből, vagy a szigeten használható chip árából 20 százalék. Egyrészt növelné a lojalitást, másrészt motiválna egy újabb pár cipő megvételére, és nem utolsósorban arra ösztönözné az embereket, hogy megnézzék maguknak ezt a futócentrumot. Aki nem ott öltözik-vetkőzik, az nem megy be puszta kíváncsiságból.

Ezt aztán ki lehetne terjeszteni más cipőmárkákra is, mondjuk úgy, hogy szombaton a Reebok-osok, vasárnap meg az Adidasosok kapnak plecsnit. (Természetesen a Nike-sok mellett - a meglévő ügyfelekre mindig figyelni kell. Igaz, erről sokan megfeledkeznek.) Így biztosan lennének olyanok, akik ennek hatására úgy döntenének, hogy a következő cipőjük akár Nike is lehetne.
 

Az élelmiszerválság által egyik leginkább sújtott országban, Haitiban egyetlen élelmiszer ára nem emelkedik (pedig a „gyártóik" szerint kellene), ez pedig az agyagkeksz/-süti/-cipó, vagy nevezzük, ahogy lehet.

Alapja agyag, kevernek bele némi lisztszerűséget, formázzák, kiteszik a napra, és 1,3 penny értékben árulják. Végülis amellett, hogy ez elég veszélyes, van benne ráció: már korábban is fogyasztották szegénységben élő kismamák kalcium pótlására. Ma már mindenki ezt eszi, mert szinte csak ez van.

A gond nem is az egyébként, hogy nem lenne étel, viszont hihetetlenül megdrágult. Az emberek fele így alultáplált, a boltokban pedig áll az eladatlan áru. Eközben a gyerekek nagy része sem jár már iskolába, aki pedig mégis, az nem tud figyelni az éhségtől.

Menekülés nincs: a határokat keményen őrzik. Vannak próbálkozások azért, egy tejgyártó cég helyi gazdálkodókat próbál összefogni és ezáltal munkahelyeket, bevételeket generálni, és kicsit csökkenteni Haiti tejimport-számláit. Ez azonban sajnos kevés.

Kiegészítésképpen érdemes elolvasni Barotányi Zoltán írását a Mancsban.

Nemrég jelent meg egy cikk arról, hogy a hírességek már egyre kevésbé válnak be reklámkampányokban, mert “az emberek besokalltak” tőlük, és eleve túl sok márkának adják oda az arcukat.

Rossz hír a hírességek számára, hogy a saját nevük által fémjelzett ruhamárkák sem igazán sikeresek. Victoria Beckham és az MTV-ről ismerős Hills című álreality egyik főszereplője, Lauren Conrad is ki lett penderítve egy cég, a Kitson kínálatából. A tulaj megosztotta jótanácsait is, amivel lényegében mindent elmond a celebrity-divattervezésről:

1. Vedd figyelembe, hogy nem mindenki XS-es méret, mint te.
2. Ne hidd azt, hogy szétkapkodják a ruháidat, csak mert te egy celeb vagy.
3. Többször is menj el személyesen a boltokba, hogy ezzel támogasd a márkádat. Amúgy is egész nap vásárolsz, nem?
4. Ne higgy el mindent a pr-eseidnek. Elvégre is azért fizeted őket, hogy egyetértsenek veled.
5. Menj el az egyik közeli kávézóba a vázlatfüzeteddel, miután odacsődítetted a paparazzikat. Sosem árt, ha úgy tűnik, mintha dolgoznál.
6. Ne vedd magad túl komolyan. Nem vagy Coco Chanel.
7. Évente egynél többször hordd a saját tervezésedet.
8. Ne engedd, hogy Amy Winehouse felvegye őket.

Az utolsó kitétellel nem értek egyet, de a többi elég indokoltnak tűnik.

Itthon szerencsére nem igazán kell félni mondjuk egy Soltész Rezső sportkollekciótól, mert nincs könnyűiparunk, de azért sosem árt felvérteződni a vészkorszakra.
 

… Angliában a Bad Day Daniel Powtertől. A mai napig játszák a rádióban, és persze megjelent reklámszpontokban, filmekben, meg ahol csak lehetett. A nagy siker aztán felvetette a kérdést, hogy mi lehet a dal titka?

A BBC újságírója arra jutott, hogy egyrészt egy kevésbé körülírt, amorf “Te” a dal címzettje, aki aztán lehet fiatal, öreg, gazdag és szegény, ráadásul kevés konrkétum hangzik el, csupán az a biztos, hogy egy mindenkinek az életében előforduló rossz napról szól. Nem vigasztal, nem emeli fel a kis szomorú buksikat valamilyen pozitív üzenettel, hanem inkább csak tényt közöl. És persze az egyszerű szöveghez könnyen megjegyezhető, fülbemászó dallam társul.

Itt a dal:
 
A toplistában szereplő többi szám:

• Because of You - Kelly Clarkson
• You're Beautiful - James Blunt
• I Don't Feel Like Dancin' - Scissor Sisters
• Chasing Cars - Snow Patrol

(Ez a chasing cars nekem most nem ugrik be)

Ha már foglalkozott a témával, az újságíró megkérdezett néhány szakértőt arról, hogy mi a slágerek titka.

• általános szöveg
• egyszerű szerkezet (30-40 másodperc áll a zenekar rendelkezésére arra, hogy megragadja a hallgatók figyelmét)
• filmzenékben jól jön, ha építkezik, egyre erősebb lesz
• főleg refrénekben érdemes a “we” szót használni, és érdemes valamilyen fényes, világító dolgot belefoglalni, vagy szépségről, vagy széttört szivekről énekelni
• jól működik még az időjárás emlegetése, az érkezés és elindulás, a sebesség, az idő, és az együttlét

A végkövetkeztetés az, hogy nincs recept, még ha vannak is olyan elemek, amiket érdemes használni.

Most vessünk egy pillantást saját házunk tájára. Sajnos nem találtam ötéves összesítést, de szerintem érdemes megnézni így is, mi megy nálunk.
 

Összesített album- és válogatáslemez-lista - chart-pozíció alapján

Egész érdekes az eredmény. Már ízlés szempontjából. A cikkben foglaltakat mondjuk alátámasztja, hiszen az itt látható előadók nagy része egyszerű szövegekkel és dallamokkal operál. Úgy kell nekünk.

Telefont szeretnék venni a nagymamámnak. Érthető módon a nemrég beharangozott nyugdíjasgépet, a Doro nevű telefont kezdtem el keresni, érthető módon annál a szolgáltatónál, amelyik elérhetővé tette.

A Google találati listájának hetedik helyén meg is találtam, amit szerettem volna. És mi fogadott? Korrekt kis ismertető, hurrá. Nade mennyibe kerül?

Most jött hat kattintás – teljesen feleslegesen. Merthogy mindig ugyanazt találtam: a gép leírását.

Nagy nehezen rávettem magam, hogy tovább keressek, és plusz két kattintás után kaptam egy listát, ahol jelezték az árát, továbbkattintva a készülékre viszont megint az az idióta oldal töltődött be. Szóval csak úgy tudom meg az árat, ha a tarifák között keresgélek és véletlenül sem kattintok tovább.

Niccce.

Hogy miért ér fel egy agyműtéttel (anglicizmusveszély!) az árak következetes megjelenítése az oldalakon és miért kell minden tarifacsomagot végigkattintanom külön külön...

Annyiból jó a cucc, hogy a délutáni vérnyomás-kilengésemet pozitívba lendítette. Szuperköszi.

Egyre több cég ismeri fel, hogy néhány eszközzel sikeresen befolyásolhatják a potenciális vevők döntését a próbafülkékben. Ultramodern, érintőképernyős, többfunkciós tükrökkel például egész jók a tapasztalatok.

Ezek a kütyük egyrészt minden fontos információt közölnek az éppen próbált ruháról, de felvételeket is készítenek, amiket aztán vissza lehet pörgetni, mert az emberek általában nem emlékeznek, hogy is néztek ki a kettővel azelőtt felpróbált göncben.

Ezenkívül webkamerán keresztül mutathatják meg magukat a barátaiknak vagy szüleiknek, akik egy online felületen bejelentkezve chaten reagálhatnak, és ha már ott vannak, akkor akár online ki is fizethetik a kiszemelt ruhát. További kényelmi funkció, hogy csak egy gombot kell megnyomni, ha másik méretre lenne szükség, nem kell tanácstalanul, félpucéran állni és várni, hogy mikor kapunk el egy eladót.

A kütyübeszerelés csak egy része a dolognak. Sok vállalat rájött, hogy a próbafülkéket érdemes lehet teljesértékű, hangulatos térré alakítani. Nagyobb méret,  a természeteshez közelítő fényviszonyok, székek az asszisztáló barátnőknek, ajándékcsomagok, frissítők, sőt akár teljes szobák is szolgálhatnak próbafülkeként divatmagazinokkal, ülőgarnitúrával, stb. Nem irigylem a vásárlásfüggőket.

Hát ezen a héten kicsit kevesebb idő jutott, több feldolgozatlan téma maradt. Ezek többnyire divatos dolgok lesznek.

A Rhyme and Reason egy olyan horgolt kendőt dobott piacra, ami világít, így lámpaként is használható. Tökjól néz ki. (Fashion Week Daily)

Ha fantasztikusan szép pénztartót szeretnétek szuvenírként vagy ajándékként hazahozni, akkor a Makr lesz a befutó. (Fashion Week Daily)

Most mindenki ki van borulva, mert Queensben sweatshopot lepleztek le. Eddig valamiért az élt a fejekben, hogy ilyesmi csak Ázsiában létezhet. Az itt gyártott márkák: Macy’s, Gap, Banana Republic, Express, Victoria’s Secret, Limited, Coldwater Creek.(WWD)

Elfogyott az összes példány az olasz Vogue júliusi "fekete kiadásából" New York-ban, ezért utánnyomásra van szükség. Az új példányokra rá is fogják aggatni, hogy "A legkeresettebb szám", meg "Az első újranyomott szám". A főszerkesztő azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint már most megnőtt a fekete bőrű modellek iránti kereslet. Egyébként tényleg rendes volt: a júliusi számban kezdő fekete modelleket is bemutattak arra az esetre, ha egy booker lapozgatná a magazint. Végre itthon is lehet kapni, én tegnap szereztem be a Váci utcában. (Jezebel)

Már régóta pletykálják, és most valószínűl, hogy tényleg igaz, hogy Sarah Jessica Parker egy képzőművészeti reality show-t indít American Artist néven. (Fashionista)

Megtörni látszik a divatos vonalat, de érdekes lehet, hogy nagyon nagy trend a félmaratonok futása. Egyeseknek csak egy lépcsőfok a maratonhoz, másoknak ez tökéletesen elég, a harmadik csoportot pedig megfáradt maratonisták alkotják, akik már eleget bizonyítottak maguknak, de nem szeretnék abbahagyni a futást. Egyébként helyenként már nem is félmaratonnak hívják, hanem 13,1 mérföldes maratonnak. (21,09 km) (The New York Times)

Egy rövid edzéstipp, ha valaki erre adná a fejét: a félmaratont már heti két edzéssel teljesíteni lehet. Egy tíz hetes edzéstervben a heti első edzésen 10 km-ről kell feljutni fokozatosan 19 km-ig, kicsit lassabb tempóban. A második edzésen viszont a megszokottnál kicsit gyorsabban, de egyenletesen kell futni 5-6 kilométert. (The New York Times)

Igen, valaki átállította a feedjeit. :)

A választásokon való részvételre millió módszerrel próbálják rávenni az amerikaiakat. Láttam például egy olyan Larry King műsort, ahol a Hősök egyik szereplője, Hayden Panettiere mondta el, hogy ez lesz az első választás, amin részt vesz és hogy ez milyen fontos, hű de jó. Ott volt még Rosaria Dawson (a főprosti a Sin Cityből), aki pedig a spanyolajkúakat próbálja rávenni a szavazásra, részt is vesz a Voto Latino nevű szervezet munkájában.

Készítettek egy vicces kampányt, ahol a jó öreg brazil szappanoperák stílusában bonyolítják a szálakat, a konfliktust pedig az okozza, hogy az első videóban a második perc kb 45. Másodpercénél kiderül: a szerelmespár férfi tagja, Rodrigo még nem is regisztrált a szavazásra. Ebből aztán lesz mindenféle bonyodalom. Én négy részt találtam, a negyedik nagyon vicces. De csak úgy érthető, ha mindet megnézzük.

2. rész

3. rész

4. rész

Ez persze csak egy csepp a tengerben, most szinte minden a választásokról szól. Az Urban Outfittersben például szavazásra felszólító pólókat is lehet kapni, de például szavazós rúzst is árul egy cég.

Régóta olvasom Randy Cohen rovatát, a The Ethicist-et. Általában viszonylag egyszerű, de valódi dilemmát jelentő ügyeket “old meg”, gyakran azonban teljesen tanácsatalan vagyok egy-egy nehéz szituáció olvastán. De őa legtöbbször valóban átgondolt és tényleg megszívlelendő útmutatást ad. És ami tetszik: nem fél bevallani, ha valamit elrontott. Nemrég volt egy olyan cikke, ahol csak helyreigazításokat tett, természetesen az új tanácsok részletezése mellett.

Nemrég találtam rá egy másik tanácsadóra, aki a különböző társasági, társadalmi ügyekben mondja meg a tutit a Social Q rovatban. Ő Philip Galanes. A stílus és az alaposság hasonló.

Néhány példa a sztorikra és a tanácsokra:

The Ethicist
1.  Egy orvos megtudta az egészséges pácienséről, hogy mindenki azt hiszi róla: rákos. Ráadásul gyűjtésbe kezdtek a kezelésére. Az orvost titoktartás kötelezi, és nem mondta el senkinek, mégis nagyon bántja az eset és szeretné, ha ennek az egésznek vége szakadna. Mit tegyen? – volt a kérdés.

A válasz: Sajnos tényleg nem mondhatja el senkinek, amit a páciensről tud, viszont beszélhet velel és megkérheti arra, hogy vessen véget a hazugságnak. Amennyiben ez nem történik meg, az egyetlen dolog, amit megtehet, hogy többé nem kezeli.

2. Négy testvér összedobja a pénzt idős apjuk gondozására. Ketten Izraelben élnek, ahol az apjuk, ketten az USA-ban. A problémát az okozta, hogy a dollár esése miatt a két izraeli testvér arra kérte az amerikai testvéreket, hogy emeljék a hozzájárulásukat. A kérdés az volt, hogy ez most etikus követelés-e?

A válasz: nemhogy etikus, de teljességgel jogos kérés, ráadásul nemcsak a hozzájárulás pénzbeli értékét kell vizsgálni, hanem azt is, hogy az izraeli testvérek személyesen is gondoskodnak apjukról, míg az amerikaiak megússzák az egészet a pénz kipengetésével. Tehát akár még többet is fizethetnének elméletben, mint a többi testvér.

Eredmény: az amerikaiak belementek az emelésbe, és évente felülbírálják az összeget, de egyébként csak azért, hogy az árfolyamváltozáshoz igazítsák.

Social Q:

1. Egy pasit teljesen kiborít, hogy mindenki SMS-ezik, meg e-mailezik - azaz Blackberryzik séta közben, és nem figyel oda a közlekedésre. Ő maga sosem csinál ilyesmit az utcán és legszívesebben rászólna erre a nemtörődöm népségre.

Sajnos a válasz azonban az volt lényegében, hogy magát tenné nevetségessé, ha tényleg rájuk szóla, és egyébként is: ez a szokás már szinte alapjoggá vált, mindenki csinálja.

2. Egy diák két hónapon keresztül vendégeskedett egy olasz családnál egy másik diákkal. Míg az utóbbi azóta is rendszeresen ír nekik, ezt ő még egyszer sem tette meg. Nem tud jól olaszul, meg ez, meg az, mindenesetre egyre rosszabbul érzi magát emiatt. Szívesen küldene nekik egy kis ajándékcsomagot, de mivel már nagyon sok idő telt el azóta, nem tudja, hogy hogyan venné ki magát a dolog.

A válasz: sosem késő az ilyesmi. (Figyelem!)

Hetente néhány érdekes történet, okosságok, mi kell még?
 

Bizonytalan vagyok, hogy ez most ötlet, kérdésfeltevés vagy felismerés lesz, nem tudom. Mindenesetre ötletnek indult a dolog abból a felismerésből, hogy végülis az olyan hazai termékeket, amelyeket normális körülmények között, a munkatársaknak megfelelő fizetést biztosítva,  a törvényi szabályokat betartva és etikai, fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve gyártanak, simán lehetne Fair Trade termékeknek nevezni. Ennek üzenet- és egyben marketingértéke is lenne.

Mégsincs ilyen. Talán azért, mert annyira zseniális vagyok, hogy ez csak nekem jutott eszembe, de inkább arra gyanakszom, hogy ezt egyszerűen egy cég sem meri bevállalni. Ez azért kemény önkritika, nem? Persze tudom, hogy ezt CSR-nek hívják, de egy valamilyen árut termelő kisvállalkozásnál azért elég hülyén hangzana. Ezért az ő esetükben én inkább a Fair Trade plecsnire szavaznék.

Erről jutott eszembe az a marketingintelem is, amit a Marks and Spencernek akartam posztolni, hogy ne a Fair Trade elnevezést használják a fair trade pólóikra, mert az ha kicsit tovább gondoljuk a dolgot, azt jelenti és vallja be egyben, hogy az összes többi ruhadarabot, azaz a termékek 99%-át nem fair módon gyártják. Ezért inkább valami tök más kifejezést kellene használni, vagy legalább egy kicsit változtatni a jelenlegin, mondjuk úgy, hogy azt írják a ruhákra, hogy Fairer Trade. Hm?

A Fair Trade belföldi hiányának persze lehet az is az oka, hogy belföldön nem lehet akkora változást elérni, mint a különböző szegény országokban, ahol sokkal kevesebb pénzből lehet egyrészt árut termelni, másrészt jelentős javulást elérni az érintettek életében.

Persze nemes dolog, de kicsit olyan érzésem van, hogy igazából ez a könnyebb út. Minden tiszteletem azoké, akik mondjuk Peruban gondoskodnak a fair kávétermelés körülményeiről, vagy akár általánosságban: Thaiföldre mennek gyerekeket tanítani, de ki törődik a munka nélkül tengődő Kiss Mari varrónővel Szentesen, vagy megy el Tahitótfalura gyerekeket tanítani? Szóval én kicsit többre értékelem azt, aki helyben próbál változtatni. Persze lehet, hogy már megint demagóg vagyok.

Kompromisszumos javaslatom a következő: a szabályosan, etikusan stb. működő cégek használhassák a Fair Trade elnevezést, a jelenleg Fair Trade-nek titulált mozgalom tagjai meg mondjuk hívják magukat Fair Change-nek. Vagy nemtomén.
 

Mint ugye tudjuk, a használat hónapjában járunk, és így a szokásosnál is érzékenyebb vagyok a felesleges dolgok témájára. A ruháim szortírozása közben találtam rá egy – ugyan igen szép emléket eszembe juttató, de felesleges – reklámpólóra. Gondoltam, majd hordom sportoláshoz, eleve sportoláskor kaptam, de mégis annyira cikinek érezném egy 2006-os eseményt hirdető reklámpólóban habtestem edzését, hogy még egyszer sem használtam. Valahogy mindig elő tudok halászni egy másik pólót az utolsó pillanatban…

Ezért aztán úgy érzem, nagyon nagy szükség lenne egy olyan technológiára, mint amit a gyorsított tempóban felbomló reklámszatyroknál fejlesztettek ki. A marketingcélra legyártatott pólókat legalább 80 százalékban ilyen technológiával kellene gyártani, hogy hopp! egyszercsak elkezdjenek szétesni és idővel totálisan megszűnjenek létezni.

Mert most komolyan: mit lehet ezekkel kezdeni? Felmosórongynak túl jó minőségűek, mert nagyon jó állapotban vannak. De hogyan tudnám az ilyen cuccokat lerohasztani, hogy aztán felmosórongy lehessen belőle? Eleve: én nem ronggyal mosok fel. Basszus. Nehéz kérdések ezek.
 

Rosario Dawson egy csodálatos ember. Aki így tud mosolyogni egy paparazzóra, miközben éppen bikiniben próbálna kikapcsolódni, csakis az lehet. (PopSugar)

Egy nő (művész a lelkem) elhatározta, hogy egy évig csakis abban a szellemben, és azokat a tanácsokat követve fog élni, amiket Oprah műsorában, honlapján és kiadványaiban lehet látni és olvasni. Egy blogon lehet követni az eseményeket. (Jezebel)

Ehhez kapcsolódik a hír, hogy egy nő, aki totális mélyponton volt, egy évig minden szóba jöhető női magazint megvett, és ennek köszönhetően ma már boldog. Természetesen írt erről egy könyvet is. (Jezebel)

Az előző hírekből következik, hogy megemlítsem azt a honlapot, ahol egy nő boldogsáprojektjét (és meggazdagodását) követhetjük nyomon. A kiindulás az volt, hogy minden nap kipróbál valamit, amiről azt mondják, hogy boldoggá teheti az embereket. Ma már úgy emlékszem, hogy letelt az egy év, de a nő annyira belejött, hogy már kvázi tanácsadóként ír.

A férfiaknál a mélyen kivágott nyakrész, míg a csajoknál a decensebb, kisebb kivágás lesz a menő. (The Cut)
 

Először nagyon örültem, hogy Linda Evangelista újra megjelent a felszínen, de aztán a L'oreal kampánya miatt inkább azt kívánom, bárcsak mégsem jött volna vissza. Nem tudom... vagy őt, vagy az art directort, vagy a L'oreal globál marketingvezetőjét kellene ilyenkor kirúgni. Megmutatom, mire gondolok:

Vannak ennél még rosszabbak is, például a magyar lapokban. Sajnos azonban a rémtettek nemcsak a L'oreal termékek kommunikációjára vonatkoznak, mert Linda a Pradánál is ijesztget. Ennek enyhébb formáját ábrázolja például a következő kampánykép, és egy élő fotózás dokumentációja:

Tök furcsa. Itt aztán látszik, hogy ő ezt így csinálja éjjel-nappal.

Ez a régi kép pedig azt mutatja, hogy régebben azért jobban állt neki ez az arckifejezés.

Egyébként tényleg tutira nemcsak ő a ludas. A kozmetikai vállalatnál szeretik az ufókat:

Ijesztő, mi? Ez egyébként Milla Jovovich. Nemtom. Én mondjuk ezért már perelnék. Bár pár millió dollárért talán ezt tényleg el lehet viselni...

Egyarcúságban egyébként nemcsak Linda vezet. Cindy Crawford szintén súlyos. Egy hommage cikkben öszegyűjtöttek egy köteg címlapképet Cindyvel, és 42 (!) képet számoltam meg, ahol teljesen ugyanazzal az arckifejezéssel "bűvöl".

Álljon itt egy példa, ha már ez egy ilyen poszt:

Mostanában két olyan sztorira bukkantam, ahol a nagy(vállalat) “felhasználja” a kicsi szellemi termékét.

Az egyikben arra találhatunk példákat, amikor képzőművészek alkotásait reklámokban idézik, de sajnos ahogy a reklám- és a művészeti világban is gyakran előfordul, nem mindig lehet egyértelműen eldönteni, hogy plagizálás történt.

Mert míg Christian Marclay esetében egyértelmű, hogy lenyúlta egy 1995-ös videóját az Apple (korábban ugyanis meg akarták venni tőle a jogokat, csak ő nem adta, ezért csináltak egy “saját” verziót), addig egy Spencer Tunick nevű művész már sokkal kevésbé lehet biztos a dolgában. Az ő munkáiban meztelen emberek jelennek meg különböző terekben. Gondolom a nagyítások is jó nagyok. Nade mindegy – itt már elég hihető a reklámügynökség indoklása, miszerint ők az emberi bőrről készítettek szpotot, ehhez pedig úgy érezték, hogy megfelelő eszköz pár tucat pőre ember lefilmezése.

Az Apple reklámja (tökugyanaz, mint a koppintott videó)

Az a hír járja, hogy egyre több ilyen eset van, de leggyakrabban nem történik feljelentés. Pedig néha nagyon kínos a dolog. Például a mindenki által ismert Honda reklám láttán sokan azt hitték, hogy Peter Fischli és David Weiss eladták díjnyertes videójuk koncepcióját. Így szintén nem annyira vicces a történet.

Ez az eredeti.

Ez a Honda.

A másik sztori az Hermést hozza rossz hírbe. Ugyanis az egyik sálja teljesen úgy néz ki, mint egy nakshi kantha nevű bangladesi nép munkája. Elvileg már húsz éve azon dolgoznak az ottaniak, hogy új életet leheljenek a helyi népművészetbe, és világszerte árulják a munkáikat. Erre az Hermés előállt ezzel a designnal, több tízszeres áron.

Hm, hm….

Az első sztorik esetében úgy érzem, hogy a művészeknek néhány esetben egyszerűen “be kell nyelniük” a nyúlást, hiszen valóban lehet szó egyszerű koincidenciákról.

A második sztori… hát nem is tudom. Ha mondjuk a kazah viselet a divat, akkor a kazah nénik nevében kellene protestálnunk, vagy hogy van ez? Persze értem én, hogy kicsit visszatetsző lehet, ha egy nagyvállalat “inspirálódik” kulturális kincseink által, de mióta ugyanaz a célcsoport és a vásárlói réteg a két termék esetében? Miről beszélünk? 
 

Na nem a munkáira gondolok. De mindent tud a pr-ről az már egyszer biztos. Legalábbis semmilyen más magyarázatot nem tudok elképzelni arra, hogy volt képe azt mondani: mentsék fel a nemrég megjelent, a nemi erőszakkal kapcsolatos esetét „feltáró” dokumentumfilm alapján a vádak alól.

????!!!!!

Nem mondom, az emberi érzékelés és a tapasztalatok tárolása, értelmezése nem éppen tökéletesen hasznosítható egy per során, de hogy egy dokumentumfilm mondja meg, mi hogyan történt, hogy mi a valóság…, hogy önmagában bizonyítékként szolgáljon egy ilyen súlyos bűncselekmény kapcsán… Egészen elrugaszkodott ötlet.

Annyira, hogy tényleg csak azt az egyet tudom feltételezni (ha nem akarom komplett őrültnek titulálni a fickót), hogy egy önmagát feláldozó pr-zsenivel állunk szemben. Merthogy ennek lesz visszhangja, az biztos. Az meg jól jön minden filmnek, ami nem érdekel senkit, csak a Sundance-es ál-lepukkant szürke designkabátosokat.

A Guardian már megint érdekes kísérletbe fogott: visszaküldi a kritikusait azok régi iskoláiba, hogy megnézzék, miben változott gyerekkoruk óta a művészetoktatás.

Az első kritikus, Jonathan Jones egy kisvárosi, de elég nagy létszámú iskolában koptatta a padokat. Egy önarckép-rajzolós élményen kívül sok emléke nem volt a művészetoktatásról, és egy tanár nevét sem tudta felidézni.

Amit azonban a látogatása alkalmával látott, az teljesen lenyűgözte. A diákok public art projekteket próbálgatnak az iskola falain belül megvalósítani, kortárs művészekre hivatkoznak inspirációs forrásként, vagy éppen bátran újraértelmeznek klasszikusokat.

A cikk szerzője szerint a kortárs képzőművészetnek az elmúlt tíz évben Angliában tapasztalható egyre népszerűbbé válása abszolút megfoghatóvá vált ebben az iskolában.

Kíváncsi vagyok, hogy a többi kritikus milyen élményekről számol majd be.

Mindenesetre már most nem kicsit irigylem ezeket a diákokat. Nálunk annyi volt a rajz óra, hogy rajzoltunk. De még a különórák is csak erre fókuszáltak. Kortárs képzőművészet? Vagy akár kortárs irodalom? Teljes köd.

És ami a szomorú, hogy nagyon sok tanár, vagy a művészeti szcéna professzionális szereplőinek egy része a mai napig totál tájékozatlan arról, mi van ma itthon mondjuk a képzőművészetben. Arról meg már nem is beszélek, hogy ismernék a külföldi alkotókat. De még a sztárokat sem.

Ez tök véletlen, de ha már itt tartunk, nézzétek meg a Na mi van? program kiállításait. :)

Szerintem nagyon jók, és érdemes megtanulni a neveket. Hm... egy részüket.

A Mail on Sunday elvileg sikeresen kinyomozta, hogy ki Banksy, az egyik legjelentősebb és a legjobb graffiti művész. A feltételezett eredmény valószínűleg sokakat hoz zavarba, ugyanis a jelenlegi állás szerint Banksy valódi neve Robert Gunningham, és egy középosztálybeli családból származik. Ez például azt is jelenti, hogy az iskoláztatása évente több mint kilencezer fontba került.

Így az osztályharcos hevület utólag furcsa színezetet kap, bár szerintem nem igazán változtat a lényegen. Sőt inkább pozitív.

A család és a barátok egyébként teljesen össze-vissza nyilatkoznak, de az kicsit gyanús, hogy Banksy sajtósa sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a hírt.

Itt lehet Banksy munkákat nézegetni, bár nem vagyok benne biztos, hogy mindegyiket neki tulajdoníthatjuk.

Nem, nem leszek nagyon feminista. Egy apró, ámde igen fontos dologra szeretném felhívni hímnemű embertársaim figyelmét, mégpedig arra, hogy egy dolog abszolút tiltott a számukra, ez pedig az ujjatlan felső viselése.

Egyetlen pasast nem láttam, akinek jól állt volna! Bruce Willis nem ér, és Marlon Brando sem. Ők klasszik fehér atlétát (aka wifebeater) hordtak narratológiailag indokolt esetekben, kultfilmekben, pusztán a drámai hatás elérése érdekében. Szóval tőlük mindenképp tekintsünk el, és akkor bizony senki nem marad.

Kérem, kérve kérem mindegyik jó és rosszérzésű pasast ezen a Földön: ne hordjatok ujjatlan pólót!

Köszönöm.


(A papucsokat, szandikat meg sem említem. Tudom, hogy vannak köztetek még renitensek, de optimista vagyok: eljön még a rend és a fegyelem ideje.)
 

Peter Gabriel zeneajánló site-ot indított The Filter néven. Ez olyan, mint a Last.fm vagy a Pandora. De Peter szerint kicsit más, és tök sok okos ember dolgozik rajta. És ugye ott van ő, mint celebriti, hogy népszerűsítse. Arra mondjuk még nem jöttem rá, hogyan vehetném rá a rendszert, hogy végigjátssza a számokat. Na és most ráadásul eltűnt. (BBC)

Az SMS valójában nem rombolja a nyelvet. Kutatások szerint jót tesz a fiatalok helyesírási és írási készségének. (The Guardian)

Három nem túl újszerű kutatási eredmény: a legjobb barátságok leggyakrabban az első véletlen találkozások során születnek (pl. sorakozó az iskolaudvaron, első nap a tanulmányi osztályon, stb), másrészt aki szomorú és letört, több pénzt hajlandó kiadni hülyeségekre, harmadrészt pedig a perfekcionizmus elég sok gondot okozhat, nem éppen ideális tulajdonság. (Courant.com)

Lauren Hutton lesz a Mango következő reklámarca. (Trend Hunter)

Anyu, ki az a csupasz néni mögötted? Kérdezhetné Natalia Vodianova valamelyik gyereke. Anyu ugyanis ál-leszbi kampányban látható a Versace art directorainak köszönhetően. (Trend Hunter)